Víkend...

Írtam: szombat este, vasárnap délután, hétfő hajnalban.
 

Ez hosszú lesz, és zavaros, mint a hétvége.

Van időm, 5:30-kor keltem. És nem azért, mert ekkor kellett kelnem...

Séta szombat

Reggel 8 előtt keltem. Pénteken az időjárás még azt írta: eső. Most, amikor írom ezt a bejegyzést, szombat este van. És még mindig nem esett. Mikor esik már?

Sok minden kavarog bennem. Meglepő, mi? Biztos, hogy rengeteg időm lesz még sörözni, bulizni, satöbbi, és nem vagyok csalódott, hogy az első hétvégén nem egy egetverő partin veszek részt. Minden eshetőség benne volt a pakliban, ez is.

Igen, még mindig nem ittam prágai sört. Valamiért nem lelkesedem attól, hogy ezt egyedül kivitelezzem, úgyhogy várok. :D

Viszont megittam a bölcsességfog kivétel utáni első szénsava italomat, bodzás alkoholmentes sört, és fagyit is ettem (kisdobozos, Albertes, epres).

egyike az első képeknek, amiket már a parkban készítettem

Este kimostam a futóruháimat, reggel még vizesek voltak, persze, de törölközőt terítettem alájuk, hogy ne a padlószőnyeg ázzon. Aztán felszedtem őket, mert hát jön a takarítónő majd valamikor, és ha a földre helyezzük a törölközőt, azt üzenjük a hotelnyelven, hogy cserélje ki tisztára. Erre nevelik itt az embereket, hogy hajítsák a földre a cuccokat! :D

Ez volt az első nap, hogy lementem reggelizni, 9 és 10 között. Nagy a sor, tele a kajálda. Rápillantgattam a tányérokra, megnyugodtam, amikor láttam, nutellát esznek. Vizes kávét ittam ismét (ugyanolyan automatából, mint a munkahelyen). Azért levittem magammal a jegeskávéporomat is :D

A kajáimat az ablakpárkányon tartom. Ez egy padlótól mennyezetig érő ablak, áttetszős, meg sötétítőfüggönnyel. Itt van a leghűvösebb. Pl. vettem fél liter tejet, az kibírja ott két napig. Örülhet a takarítónő, amikor meglátja :D

Valamiért nem vágytam a Belvárosba, és nem tudom, fogok-e oda vágyni.

A Károly-hídról messze látszott, hogy hömpölyögnek rajta a turisták. Amikor már visszafele jöttem, a 23-as villamos mentén kisebb-nagyobb csoportokban mindenféle népek sűrűsödtek, gyűltek 1-1 idegenvezető köré, vonzódtak hozzájuk, mint a mágnes.

Először is, reggeli után bejártam sikertelenül Nové Butovice metróállomás környékét. Itt meg akartam lesni, hol fogok tudni venni túratérképet. Teljesen kihalt volt, s olyan, mint egy macskaköves Angyalföld-újépítésűtársasházak. Magába beszélő, zoknis-papucsos, csoszogó fiatalember, akit az apja (? egy ősz hajú férfi) támogat, vagy épp nagy, szőrös bundában falnak dőlő csaj – pedig már 10 óra elmúlt!

Később a Palladiumban beszereztem a térképeket ugyanannyiért.

piros, kék, sárga! :)

Utána elmentem a hétfői orvosi vizsgálat helyszínére. Tényleg jó, hogy elmentem. Eltévedtem megint :D nem tudom, mi van velem, hogy lehetek túravezető így? Aztán ez is meglett. Extra: odafele hallottam másodjára magyar szavakat egy háromtagú család részéről a metrón. Harmadjára a várnál, egy háromtagú társaság részéről; három középkorú hölgy, mindhármójukon rózsaszín széldzseki.

Igen nagy tehetségem van ahhoz, hogy mindig pont az ellenkező irányba jöjjek fel a metróból. Nézem a térképet, az utcaneveket, és közülük egy sem szerepel a táblákon. Na, de akkor mégis mi van oda kiírva? Ráadásul mintha a bemondók közölték volna, még angolul is, hogy hétfőtől 9 hónapra nem áll meg a metró bizonyos állomásokon :D

Végre feljöttem a fényre: az idő addigra fátyolossá vált, szűrtté a napsütés. Ide jutottam, Výstaviště környékére.

Rémlik, hogy errefele laktunk, amikor Prágába jöttünk, mert felvettem hangba, ahogy a villamosnő kimondja ezt a megállónevet:). Itt óriási kiállítási terület található, olyan, mint nálunk a Millenáris. Emellett pedig a Stromovka park.

Ötletem sincs, hogy miért nem látogattuk ezt meg anno.

A háttérben egyébként, talán épp a Výstavištěben Ellie Goulding és How deep is your láv szólt. Valami nagy buli volt, nyilván ezek olyan tipikus szombat déli zenék. A parkban még épp kibírható volt a hangereje.

kacsa

Nagynak tűnik, mert tele van utakkal (beton, murvás, köves, föld), fákkal (bükk, tölgy, fenyő), zöld területekkel (fű), még tó is van. Mégse olyan nagy. Látszott, hogy nem ez az egyetlen park Prágában, ahova hétvégén mehetnek a népek, mert nem volt tömegnyomor, mint mondjuk a Margitszigeten szokott egy szombat délután. Babakocsisok, futók, biciklizők, sétálók, pont ideális mennyiségben :D és persze felújítások, építkezések, mert az mindig van.

Egy rövid szakaszon egymás után 50 méterenként szőke apukák jöttek szembe velem szőke hajú kislányukkal, +- 1 kisbabával, vagy kis Beagle kutyával, úgyhogy ez egy jel lehetett.

 

Ekkor már egy Vár városrészhez hasonló területre érkeztem, Prága 7. kerületébe, Bubenečbe.

Már azt hittem, ez olyan előkelőbb budapesti 7. kerületes (Dembinszky utca például? Csak arra célzok, hogy nem egy Garay utcai épületsor, bejárati ajtó kilincs nélkül) rész lesz (elnézést, hogy mindent hasonlítgatok, de könnyebb így elképzelni), de hamar véget ért, egy kétsávos autóutas elválasztással jött a Letná park, szoci házakkal, szögletességgel.

Itt többen voltak már, hajaj, turisták is, csehül beszélők is. Viszonylag közel van a várhoz, ez is ok lehet. Kevésbé tetszett.

kilátás egy kínai nő mellől

Valamiért fáradtnak éreztem már magamat, és nem volt kedvem a Várhoz. Itt jött a 23-as villamos a képbe, meg a turistahadak. Kényelmes volt a piros műanyag szék. Egy férfi össze-vissza ült a villamoson, beszélt magába, néha kiordított az ablakon. Jómagam igyekeztem megjegyezni a megállókat, hol mi van. Spearmintes Tic Tacot ettem, ami sokkal jobb, mint a sima, mert enyhébb.

A Palladiumba igyekeztem megint. Cipőt venni, de nem sikerült :D itt is mindegyik cipő ugyanolyan, tudjátok, az a bokacsizma, ami vékony, plusz gumis oldalt, tehát beázik. Helyette sikerült térképet vennem, ugye.

Elmentem még a Billába venni ennivalót is. Jobban be kellene osztanom a pénzem, de többet költenék, ha bemennék egy étterembe...

Azóta pedig már szombat este van.

Holnapra azt írja: eső.

Szomorú ? vasárnap

És eső. Vagyis valami szitáló szar, ami átáztatja mindened.

Az időjárás és a kedvem is késő délután tisztult ki. Már az ég nem tisztult ki, csak az eső elállt. Pontosabban: valószínűleg nem is esett, csak felhős volt az ég. Valószínűleg a kedvemnek se kellett volna szarnak lennie, de csak azért is befelhősítettem anélkül, hogy kiléptem volna az utcára, s megnéztem volna magamnak a környezetemet.

Ez akkor történt, amikor másodjára indultam futásnak. Amikor már nem tudtam, hová szenvedjem magam a hotelszobában különböző okokból. Ha őszinte lennék magamhoz...

háttérben a munkahely.
nem volt ilyen kihalt, de ez így sikerült.
egy nyúl is átszaladt futás közben előttem :)
és ő gyorsabb volt, pedig kisebb nálam

Reggel rémes álom keltett, kb. 7 órát aludtam. Ilyenkor már azok az álmok következnek, amikre élesen emlékszel, és felkavaróbbak, mint az éjszakai álmok. Úgyhogy vissza se aludtam. Ráadásul reggelinél az első falatnál akkora fájdalom hasított a bal állkapocsízületembe, hogy írtam egy fogászatnak.

Most mondjátok azt, hogy így kezdődik egy kellemes vasárnap reggel.

A Fekete híd felé indultam, az IKEA kihagyásával. Le akartam kötni magam, erőszakkal. Sikerült cipőt, füzettartót vennem, nagy ragtapaszt, még két fantasztikus felsőt is (amire nincs szükségem) abban a ruhaüzletben, amit legutoljára 2011-ben volt szerencsém meglátogatni, de már akkor éreztem, hogy ez nekem való: Forever 21. Magyarországon nincs. Olyan, mint a New Yorker, csak százszor jobb. Nagyjából minden ruha az én stílusom (vannak kivételek, pl. susogós dzsekik, hasnál lukas ruhák :D). Csak amennyit kérnek érte, az nem.

Nem vittem magammal a telefonomat, hogy ne cseszegessem. Egy-kettőre dél lett.

Vártam, hogy holnap legyen, és ne kelljen agyalni azon, mit keresek itt, mit akarok, mit nem akarok.

Ezt csináltam délután.

Aztán megelégeltem a tökölést, és a felerősödő félelmemet is el akartam űzni...

Rájöttem, hogy ezt kell csinálnom. Ha félek valamitől, pontosan azt csinálni, amitől félek.

Csak az a baj, hogy nem tudom megkülönböztetni, mi az, amitől félek, de azért akarom, és mi az, amit tényleg nem akarok.

Hétfő.

5-6 órát aludtam...

Tegnap este, amikor szállást kerestem, megtalált egy leendő kollégám – ő már előrébb van, ma kezd dolgozni. Kiderült, ugyanott lakik, mint én, de én már nem voltam fogadóképes állapotban. Aztán kb. 1,5 óra (írásbeli beszélgetés) múlva az lett az érzésem, hogy ilyen emberrel a chat.hu-n találkoztam még anno.

Majd belájkolta valaki a Facebookomon, hogy hol fogok dolgozni, akiről még életemben nem hallottam, és fogalmam sincs, hogy kicsoda.

Ezek mindketten „férfiak.”

Oké, ne ítéljünk első benyomásra, látásra. Végül is ez csak két magyar ember a kb. 20-ból. Vagy talán itt az idő, hogy módosítsam a láthatósági beállításokat.

Még pozitívumként a végére tegnapi megvilágosodásom.

„A spirituális keresőt a vágyak és a kötődések akadályozzák a fejlődésben.”

És pont rohadtul igaz volt ez. Kár, hogy csak este olvastam el. Ez az év 365 napjára ír ilyen idézeteket nekem (David Hawkins könyv).

Orsi barátnőm szerint ezek természetes dolgok, mindenkinek vannak vágyai, kötődései.

Ja. De van, amelyik akadályozza az embert? :D és akkor mit tud vele tenni?

Egyet tehetünk, hogy kerüljük azokat a szituációkat, amik szomorúvá tesznek. Ha beleengedjük magunkat, csak ártunk, plusz érezhetjük azt a kis furcsa kielégülést, amit a szenvedés okoz, miközben azt hajtogatjuk: utálok mindent, elegem van mindenből, senki se szeret, magányos vagyok :D és ez mire jó?

Semmire. Még ha így is érezzük, nem hagyhatjuk magunkat, hogy felüljünk egy olyan körhintára, aminek a hintái 1-1 ilyen gondolat.

Na, és még egy pozitívum: valószínűleg lesz szállásom, ami biztosabb: decemberig, ami bizonytalanabb: hogy utána mi lesz :D és nem ezzel a leendő kollégával!

Ez én vagyok, ahogy a jövőbe nézek a hotelablakból.

Stephen King: A köd