Nyilvánvaló, hogy több emberhez lehet eljutni videókkal, mint blogposztokkal. Valamiért én mégis ragaszkodom az íráshoz. Valamiért ez a "régimódi" önkifejezés közelebb áll a szívemhez.
Ezért is volt ez a blog, hogy mindent dokumentáljak - kezdetben a túráról, a futásról, majd prágai napjaimról szóltak a bejegyzések. Később átvette mindennek a helyét a futás. Balatonon. Budapesten. Egyre több kilométer lefutása. Egyre nagyobb célok...
És most mindennek a felforgatása, eltörlése? Olyan blogposztokat szeretnék írni ide, amik "megérik a pénzüket" :D
Lehetséges, hogy emiatt egy kicsit megcsappannak a bejegyzések.
Átalakulás alatt van minden, mint én is. Az Instagram, a Facebook, ez a blog is. YouTube videókat tervezek, írok, eddig egy van megvágva.
Addig is még lesz egy hétvégés bejegyzés, a III. rész, amivel be is fejezem a koncentrált futástémát.
Az sincs kizárva, hogy új oldalt fogok indítani, de még fogalmam sincs róla :D
Elsőként a meggyógyulás van központban, aztán lesz ami lesz:)
<3
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: teljesítmény. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: teljesítmény. Összes bejegyzés megjelenítése
2019. július 30., kedd
2019. július 7., vasárnap
Életem egyik legproduktívabb hétvégéje! - I. rész - péntek.
Le kell írnom mindent, különben elillan, eltűnik, volt-nincs. Az apró pillanatok, hülyeségek, amiket átél az ember, fontosak.
Segítségül hívom a naplómat – igyekszem mindennap írni, ezév január 1-től, ami nagy dolog! – amibe vázlatosan leírtam a szombat történéseit. Mert volt mit a tejbe aprítani.
Csakhogy a legegyszerűbb, ha a péntekkel kezdem. 😊
A péntek délelőtt igenkorán kezdődött, és akkor még nem lehettünk biztosak abban, hogy jó idő lesz :D még 7 előtt letudtam az átmozgató 4-5 kilométeremet, ami nem esett túl jól. Ugye előtte két napot pihentem, azok közül az egyik nap még Ásotthalmon, ahol meg kellett állnunk (!) lángost venni (nem nekem, de egy részét végül én ettem meg (Jó Barát bódéjából :D), akkor már jól jön nekem egy óriás túrós palacsinta. Életemben nem ettem még óriáspalacsinát, ennek is a fele ment le délelőtt, másik fele haza már, a telekocsiban :P szóval nem jelenthetjük ki, hogy nem pihentem rá arra az árva kis átmozgatóra. De legalább a telefonomat fel tudtam tölteni, miután kiderült, hogy nem vele van a baj töltéskor, hanem a töltővel – egy hete ugyanis már fognom kellett, hogy töltsön, mozgatva a zsinórt :D
Mindegy, a Tihanyi Félmaraton háza táján így is felháborodó embereket olvashattunk kommentálva, hogy EZNEMAZAMIÉRTFIZETTÜNK (ha a pénz motivál, minél többe kerül, annál jobban kéne fuss, nem? XD). Utólagosan megállapítható, hogy alaptalan volt a felháborodás, de olyan jellegzetesen magyar, mint a „Holnap összedől a világ” című hír a Bors magazin hétfői számában, amiről keddre a „413245332 nap múlva összedől a világ” cikket írják válaszul valamelyik hitelesebb újságban, bár olyanból most egy se jut eszembe, a NatGeoban vagy a Runner’s World-ben ilyenről nem írnak.
Otthon rájöttem, egy táskával nem fogok boldogulni (de jó, hogy így döntöttem!).
Megesett, hogy úgy utaztam biciklivel a Balatonra, hogy elöl-hátul táska, de az nagyobb volt, gondoltam, sima ügy lesz. Nem is voltak nehezek, csak kitömöttek :D „hétköznapi” ruhát nem is pakoltam be, csak sportosat.
Az alábbiak voltak még például benne:
Olyan lassan mentem, ahogy csak tudtam, mert egyik oldalán a nagyobbik táskának a papucsom, másik oldalán a táskának a neszeszerem volt összegöngyölítve. A vonatjegyeket előre megvettem, időben indultam… viszont egy szakaszon totál olyan érzésem volt, mintha defektet kaptam volna :D előtte valami kő felpattant a kerékről, és amiatt hihettem, illetve lehet, mégis nehéz volt a csomagom :DD és belesüppedtem az aszfaltba.
Ekkora már egyre melegebb lett!
A vonatról majdnem lemaradtam, mert nem nyitották ki a biciklitároló vagont, hiába rángattam :D de találkoztam a legrendesebb kallernővel, aki csak létezik, engedte, hogy betoljam az ülős utastérbe, s mondta, segít majd Székesfehérváron átmenni a vagonba, kinyitja nekem. Tényleg segített, úgy, mint egy pasi le-fel emelni a cangámat. Nem kell rögtön azt feltételezni, hogy nézik majd, hogy szenvedsz vele :D régen mindig bosszús pofával emelgettem, hogy na, majd én megmutatom, milyen erős vagyok. Most már hagyom, hogy segítsenek…
Olvastam Kírától kölcsönkapott romántikus regénykét közben és izzadtam, betoltam a kókuszos szeletet. Izzasztó ez az utazásosdi :D meg költséges. Pedig lehetne Természetjárós kártyám, de nem vagyok biztos abban, hogy továbbra is kedvezményesen lehet vele utazni. A Balatonos kerékpárjegyről viszont nem tudtam, így azt drágábban vételeztem meg. Juhéj! Jobb, mint a múltkor, amikor 2 embernek vettem jegyet Kőbánya-Kispestre (ne kérdezzétek, miért)…
Székesfehérváron sikeresen átmásztunk a biciklis vagonba, ahol egy szintén rendes ember segített felakasztani a biciklimet. Sínen voltam már, mint Attila (bocsi, és köszi Cutland tanár nő! érti, aki érti😊), Füreden is segítettek. Szóval semmi panaszom nincs a magyar emberekre. Tiszta gyorsan legurultam a hegyről, be Tihanyba, ahol már leadták a portán a kulcsot. Közben a part mentén láttam, készülnek a másnapra. Vakítóan sütött a nap.
Hűvös, súlyos bútoros, sötétes, kicsit szocis óriási Vendégháza ez a Kutatóintézetnek, amit rögtön a szívembe zártam a lábát vakarászó szobor és a hatalmas kockacsigalépcső láttán. A szobám ablaka a Balatonra nézett, rengeteg szekrény (zárható), kishűtő, ahova kipakoltam hamar. Kényelmes karosszékek. Húzogatósan felkapcsolható éjjeli lámpák. Levendulás tusfürdőcske a fürdőszobában. Nagy törölköző. Ez fontos! :D tálca, poharak, kis német leírás Tihanyról amit nem akartam elolvasni.
Lezuhanyozás után nem vártam sokat, elhatároztam, hogy elmegyek az Apátsági Rege Cukrászdába amiről már sok videóban láttam, hogy ki kell próbálni :D kicsit fancy volt hozzám képest (Hilfiger Tamásos pulcsimban, amiben megfőttam, meg a futónadrágomban). Bencés szelet (túrókrémes-sárgabarackos-mandulalisztes) és levendulás krémes.
Aztán vacilláltam, mert persze nagyon nehéz firstworldproblems döntések előtt álltam, hogy a boltba menjek először, vagy menjek a rajtcsomagért, vagy fel az Apátsághoz (utóbbi kimaradt teljesen!), de egy csapat turistafiatalnak magyaráztak, nem volt kedvem felmenni a tömegbe :D helyette vettem egy ribizlis sajttortás és áfonyás joghurtos fagyit, amit séta közben (karomon a süteményekkel, hátamon a táskával) ettem.
Láttam a Belső-tavat is onnan, és ekkor döbbentem rá, hogy sose néztem még az út bal oldalára itt felfele, Tihany „centruma” irányába menet. Nem emlékeztem én erre, hogy ilyen szépen látszódik ez a tó, amit mégse futunk körbe szombaton. Vicces, hogy el tudja vonni a figyelmet a sok szuveníres boltocska, étterem… :D
Nem is lennék én, ha nem határoztam volna el, hogy mégis elmegyek a boltba, de nem a Mini ABC-be, hanem a Coopba, ami jó messze volt és megint hegymenetnek, nem baj, a kosárba beleraktam a sütit, ezért nem volt hova tenni az ásványvizeket. Vettem még sört meg almát. Mennyit tudok én pakolni össze-vissza, te jó ég, nem csoda, hogy Zsöminek az idegeire megyek ilyenkor :D most jövök rá, Napló újságot végül nem is vettem. Mindegy, az már nem is fért volna el sehol sem :D
Szal ezzel a miskulanciával végül elindultam visszafele. Ezeket a távolságokat úgy képzeljétek el, hogy a Cooptól kb. 15-20 perc séta volt a szállás, de a szállástól (felfele úton, lépcsőn, rövidítve) 8 perc a centrum csak…
Lepakoltam mindent, huh.
Mentem átvenni a rajtszámomat, vettem egy pohár sört. Jól is tettem :P nekem ez nem árt meg egyáltalán előtte, vannak, akik nem isznak sose verseny előtt, de én ezzel kapcsolatban nem tapasztaltam problémát! Megvan már a kialakult kajálásom szerencsére, rögtön bevált, amit először próbáltam ki :D persze ha mást nem tesztelek, pl. hogy humusz vagy pizzavacsora helyett mi van, ha vörösborsodót eszek, úgyse tudom meg, jól töltöttem-e, nem igaz? A töltés a szénhidráttöltést jelenti, amit verseny előtt szoktak Félmaraton előtt nem kell túlzásba vinni (bár sose!), de azért na.
Kedvesek voltak a helyszínen, s megkaptam a pólómat, egy kedvezménykupont, biztosítótűket (azt hittem, elhagytam az egyiket, de aztán meglett :D mindig ilyenek történnek velem, azt hiszem, hogy rossz valami, aztán kiderül, hogy nem… ennek is megvan a pszichológiai háttere!)… ültem még a szállás saját (!) strandján is, konstatálva örömmel, hogy 6 éven aluli gyerekeket nem szállásolnak el (csak mert verseny előtt jó, ha az ember tud pihenni:P), amikor megláttam egy biztosan 6 év alatti gyereket a homokozóban :DD de arra jutottam, biztos családtag, azt meg nem tilthatják ki, míg 6 nem lesz :P nem is zavart később senkit!
Hétkor bevánszorogtam a szállásra.
A vacsora-desszert nagyon jól esett. Valahogy ha nem vagyok ellátva mindenfélével, hanem megszabom, mikor mit eszek, sokkal jobban tudom kezelni az étkezésemet. A konyhában tudtam melegíteni kaját, volt mindenféle evőeszköz, igénybe vettem a csíkos melegszenyasütőt is (nem sikeresen, de biztos a Szafi zsemle hibája, hogy nem sül meg teljesen :D).
Egy idős nénikével is találkoztam, amúgy senkivel. Tényleg kihalt volt a hely, vagy legalábbis jól eloszlottak a vendégek. Mással egész hétvégén nem is találkoztam úgy közvetlenül, 1-2 nénikét leszámítva!
A vacsora spenótos-spárgás saláta volt, humusszal, 1 zsemlével. Desszertnek a levendulás krémes (utálom a levendulát, de ki akartam próbálni, ebben a formában is – s NEM! imádtam ezt a sütit!) nagyrésze, némi tahinivel és lekvárral :D
Valamint bodzás-citromos sör. Megkóstoltam a Penco-s fehérjeszeletet is, amit a rajtcsomagba kaptam még (volt egy italpor is, azt még nem ittam meg!).
Kint ültem az ablakban, a széles párkányon, videókat, sorozatot néztem nyugiban.
Olyan jó volt egyedül lenni… mármint nem anyámmal osztozni a lakáson, elnézést ezúton is. Intézni a magam dolgait akkor, amikor akarom.
Sikerült elaludnom 22-23 között. Jó nagy dunnák voltak, kispárna, nagypárna.
Sokat gondolkodtam, mit várok ettől a versenytől. Semmi extrát. Nem akartam megnyomni egyáltalán! 1:45 alatt jó, ha lefutom. Sokan leszünk, szűk lesz a hely, meleg lesz, 13 órakor rajtolunk, nem tudom, hogy fog sikerülni a kajálás, mert eddig mindig reggeli után 3 órával futottam kb., most meg azért 10-ig meg fogok éhezni. Másnap ezeken a hátráltató tényezőkön kívül jöttek közbe még mások is… de arról majd legközelebb :P
Anyám úgyis hazaért!
Segítségül hívom a naplómat – igyekszem mindennap írni, ezév január 1-től, ami nagy dolog! – amibe vázlatosan leírtam a szombat történéseit. Mert volt mit a tejbe aprítani.
Csakhogy a legegyszerűbb, ha a péntekkel kezdem. 😊
A péntek délelőtt igenkorán kezdődött, és akkor még nem lehettünk biztosak abban, hogy jó idő lesz :D még 7 előtt letudtam az átmozgató 4-5 kilométeremet, ami nem esett túl jól. Ugye előtte két napot pihentem, azok közül az egyik nap még Ásotthalmon, ahol meg kellett állnunk (!) lángost venni (nem nekem, de egy részét végül én ettem meg (Jó Barát bódéjából :D), akkor már jól jön nekem egy óriás túrós palacsinta. Életemben nem ettem még óriáspalacsinát, ennek is a fele ment le délelőtt, másik fele haza már, a telekocsiban :P szóval nem jelenthetjük ki, hogy nem pihentem rá arra az árva kis átmozgatóra. De legalább a telefonomat fel tudtam tölteni, miután kiderült, hogy nem vele van a baj töltéskor, hanem a töltővel – egy hete ugyanis már fognom kellett, hogy töltsön, mozgatva a zsinórt :D
Mindegy, a Tihanyi Félmaraton háza táján így is felháborodó embereket olvashattunk kommentálva, hogy EZNEMAZAMIÉRTFIZETTÜNK (ha a pénz motivál, minél többe kerül, annál jobban kéne fuss, nem? XD). Utólagosan megállapítható, hogy alaptalan volt a felháborodás, de olyan jellegzetesen magyar, mint a „Holnap összedől a világ” című hír a Bors magazin hétfői számában, amiről keddre a „413245332 nap múlva összedől a világ” cikket írják válaszul valamelyik hitelesebb újságban, bár olyanból most egy se jut eszembe, a NatGeoban vagy a Runner’s World-ben ilyenről nem írnak.
Otthon rájöttem, egy táskával nem fogok boldogulni (de jó, hogy így döntöttem!).
Megesett, hogy úgy utaztam biciklivel a Balatonra, hogy elöl-hátul táska, de az nagyobb volt, gondoltam, sima ügy lesz. Nem is voltak nehezek, csak kitömöttek :D „hétköznapi” ruhát nem is pakoltam be, csak sportosat.
Az alábbiak voltak még például benne:
- humusz
- spárga és spenót amit előző nap, illetve aznap sütöttem
- saláta-uborka-paradicsom kombó
- fagyasztásból kiolvadó Szafi zsemlék (3)
- kis üvegben mogyoróvaj, tahini, lekvár
- kókuszos rizs szelet, marcipános-meggyes zabszelet (Nexi)
- Saucony futócipő
- pizsama
- papucs
- neszeszer, amit végül ki kellett dobjak de nem is bántam (részletek később:D)
- sötöbö…
Olyan lassan mentem, ahogy csak tudtam, mert egyik oldalán a nagyobbik táskának a papucsom, másik oldalán a táskának a neszeszerem volt összegöngyölítve. A vonatjegyeket előre megvettem, időben indultam… viszont egy szakaszon totál olyan érzésem volt, mintha defektet kaptam volna :D előtte valami kő felpattant a kerékről, és amiatt hihettem, illetve lehet, mégis nehéz volt a csomagom :DD és belesüppedtem az aszfaltba.
Ekkora már egyre melegebb lett!
A vonatról majdnem lemaradtam, mert nem nyitották ki a biciklitároló vagont, hiába rángattam :D de találkoztam a legrendesebb kallernővel, aki csak létezik, engedte, hogy betoljam az ülős utastérbe, s mondta, segít majd Székesfehérváron átmenni a vagonba, kinyitja nekem. Tényleg segített, úgy, mint egy pasi le-fel emelni a cangámat. Nem kell rögtön azt feltételezni, hogy nézik majd, hogy szenvedsz vele :D régen mindig bosszús pofával emelgettem, hogy na, majd én megmutatom, milyen erős vagyok. Most már hagyom, hogy segítsenek…
Olvastam Kírától kölcsönkapott romántikus regénykét közben és izzadtam, betoltam a kókuszos szeletet. Izzasztó ez az utazásosdi :D meg költséges. Pedig lehetne Természetjárós kártyám, de nem vagyok biztos abban, hogy továbbra is kedvezményesen lehet vele utazni. A Balatonos kerékpárjegyről viszont nem tudtam, így azt drágábban vételeztem meg. Juhéj! Jobb, mint a múltkor, amikor 2 embernek vettem jegyet Kőbánya-Kispestre (ne kérdezzétek, miért)…
Székesfehérváron sikeresen átmásztunk a biciklis vagonba, ahol egy szintén rendes ember segített felakasztani a biciklimet. Sínen voltam már, mint Attila (bocsi, és köszi Cutland tanár nő! érti, aki érti😊), Füreden is segítettek. Szóval semmi panaszom nincs a magyar emberekre. Tiszta gyorsan legurultam a hegyről, be Tihanyba, ahol már leadták a portán a kulcsot. Közben a part mentén láttam, készülnek a másnapra. Vakítóan sütött a nap.
Hűvös, súlyos bútoros, sötétes, kicsit szocis óriási Vendégháza ez a Kutatóintézetnek, amit rögtön a szívembe zártam a lábát vakarászó szobor és a hatalmas kockacsigalépcső láttán. A szobám ablaka a Balatonra nézett, rengeteg szekrény (zárható), kishűtő, ahova kipakoltam hamar. Kényelmes karosszékek. Húzogatósan felkapcsolható éjjeli lámpák. Levendulás tusfürdőcske a fürdőszobában. Nagy törölköző. Ez fontos! :D tálca, poharak, kis német leírás Tihanyról amit nem akartam elolvasni.
Lezuhanyozás után nem vártam sokat, elhatároztam, hogy elmegyek az Apátsági Rege Cukrászdába amiről már sok videóban láttam, hogy ki kell próbálni :D kicsit fancy volt hozzám képest (Hilfiger Tamásos pulcsimban, amiben megfőttam, meg a futónadrágomban). Bencés szelet (túrókrémes-sárgabarackos-mandulalisztes) és levendulás krémes.
 |
| ez már esti kép! :P |
Láttam a Belső-tavat is onnan, és ekkor döbbentem rá, hogy sose néztem még az út bal oldalára itt felfele, Tihany „centruma” irányába menet. Nem emlékeztem én erre, hogy ilyen szépen látszódik ez a tó, amit mégse futunk körbe szombaton. Vicces, hogy el tudja vonni a figyelmet a sok szuveníres boltocska, étterem… :D
Nem is lennék én, ha nem határoztam volna el, hogy mégis elmegyek a boltba, de nem a Mini ABC-be, hanem a Coopba, ami jó messze volt és megint hegymenetnek, nem baj, a kosárba beleraktam a sütit, ezért nem volt hova tenni az ásványvizeket. Vettem még sört meg almát. Mennyit tudok én pakolni össze-vissza, te jó ég, nem csoda, hogy Zsöminek az idegeire megyek ilyenkor :D most jövök rá, Napló újságot végül nem is vettem. Mindegy, az már nem is fért volna el sehol sem :D
Szal ezzel a miskulanciával végül elindultam visszafele. Ezeket a távolságokat úgy képzeljétek el, hogy a Cooptól kb. 15-20 perc séta volt a szállás, de a szállástól (felfele úton, lépcsőn, rövidítve) 8 perc a centrum csak…
Lepakoltam mindent, huh.
Mentem átvenni a rajtszámomat, vettem egy pohár sört. Jól is tettem :P nekem ez nem árt meg egyáltalán előtte, vannak, akik nem isznak sose verseny előtt, de én ezzel kapcsolatban nem tapasztaltam problémát! Megvan már a kialakult kajálásom szerencsére, rögtön bevált, amit először próbáltam ki :D persze ha mást nem tesztelek, pl. hogy humusz vagy pizzavacsora helyett mi van, ha vörösborsodót eszek, úgyse tudom meg, jól töltöttem-e, nem igaz? A töltés a szénhidráttöltést jelenti, amit verseny előtt szoktak Félmaraton előtt nem kell túlzásba vinni (bár sose!), de azért na.
Kedvesek voltak a helyszínen, s megkaptam a pólómat, egy kedvezménykupont, biztosítótűket (azt hittem, elhagytam az egyiket, de aztán meglett :D mindig ilyenek történnek velem, azt hiszem, hogy rossz valami, aztán kiderül, hogy nem… ennek is megvan a pszichológiai háttere!)… ültem még a szállás saját (!) strandján is, konstatálva örömmel, hogy 6 éven aluli gyerekeket nem szállásolnak el (csak mert verseny előtt jó, ha az ember tud pihenni:P), amikor megláttam egy biztosan 6 év alatti gyereket a homokozóban :DD de arra jutottam, biztos családtag, azt meg nem tilthatják ki, míg 6 nem lesz :P nem is zavart később senkit!
Hétkor bevánszorogtam a szállásra.
A vacsora-desszert nagyon jól esett. Valahogy ha nem vagyok ellátva mindenfélével, hanem megszabom, mikor mit eszek, sokkal jobban tudom kezelni az étkezésemet. A konyhában tudtam melegíteni kaját, volt mindenféle evőeszköz, igénybe vettem a csíkos melegszenyasütőt is (nem sikeresen, de biztos a Szafi zsemle hibája, hogy nem sül meg teljesen :D).
Egy idős nénikével is találkoztam, amúgy senkivel. Tényleg kihalt volt a hely, vagy legalábbis jól eloszlottak a vendégek. Mással egész hétvégén nem is találkoztam úgy közvetlenül, 1-2 nénikét leszámítva!
A vacsora spenótos-spárgás saláta volt, humusszal, 1 zsemlével. Desszertnek a levendulás krémes (utálom a levendulát, de ki akartam próbálni, ebben a formában is – s NEM! imádtam ezt a sütit!) nagyrésze, némi tahinivel és lekvárral :D
Valamint bodzás-citromos sör. Megkóstoltam a Penco-s fehérjeszeletet is, amit a rajtcsomagba kaptam még (volt egy italpor is, azt még nem ittam meg!).
Kint ültem az ablakban, a széles párkányon, videókat, sorozatot néztem nyugiban.
Olyan jó volt egyedül lenni… mármint nem anyámmal osztozni a lakáson, elnézést ezúton is. Intézni a magam dolgait akkor, amikor akarom.
Sikerült elaludnom 22-23 között. Jó nagy dunnák voltak, kispárna, nagypárna.
Sokat gondolkodtam, mit várok ettől a versenytől. Semmi extrát. Nem akartam megnyomni egyáltalán! 1:45 alatt jó, ha lefutom. Sokan leszünk, szűk lesz a hely, meleg lesz, 13 órakor rajtolunk, nem tudom, hogy fog sikerülni a kajálás, mert eddig mindig reggeli után 3 órával futottam kb., most meg azért 10-ig meg fogok éhezni. Másnap ezeken a hátráltató tényezőkön kívül jöttek közbe még mások is… de arról majd legközelebb :P
Anyám úgyis hazaért!
 |
| ez valószínűleg napfelkelte, de sebaj. |
2019. június 26., szerda
Szupermaraton -10 km-ek - 4. szakasz
május 10. péntek, 4. nap – 55.44
Teljesen véletlen sikerült a vége 44-re.
Ha úgy vesszük, mint a hét napjait, akkor ez az 5. nap, mert pénteken történt. Megint nehezen ment az indulás. De mindegy, ha menni kell, akkor menni kell. De csütörtökön rakoncátlankodott ugye a bokám. Pedig aznap pihentem. Vagyis azt hittem, hogy a vádlim, mert lesugárzott odáig. Aztán rájöttem, mégiscsak a bokám. És fájt. Ezt most tényleg el kell ismernem…
A boka alatt van valami ízület, az durranhatott be, de nem néztem utána, sőt, rá se néztem, mert már felvettem a zoknit, amikor tesztelgettem. Megint 4 után nem sokkal volt az ébredés, egész megszoktam már, éljen.. :D
Mizo laktózmentes cappuccino fele lement, majd had szóljon. Ezúttal vittem a vizemet is! Előtte lévő nap, azaz csütörtök annyit ettem, és mégsem teltem el totálisan. Ez tuti a vegaságnak is köszönhető. Húsevések után úgy kidőltem és puffadtam, te jó ég. Most meg eszek mindent, cékla, paradicsom, póré, uborka, savanyúuborka, olívabogyó, saláta, sóska, spenót, cukkini, zeller, répa, spárga, és nincs semmi gond. Jó, kurbli sok édesség lecsúszik :D például kókuszos csokis keksz, banánfagyi, ilyen-olyan csoki, kuglóf (!)…
Mindegy. Indulás, most korábban, 5:16-kor. 6 körül arra gondoltam, dejó lenne odaérni a Szigetre 7 előtt. Ez sikerült is, mert 6-kor már 8 fölötti kilométereknél voltam :D gyönyörű napfelkelte volt ismét. A bokám nem fájt futás közben. Eddig láttam a nénit a buszmegállóban, várva, most korán voltam hozzá képest. Nem baj, többet is futok.
55.29 volt a cél. Így 180 km a hétre.
Ne kérdezzétek ezt se, miért. Mikor már 170-el simán megugrottam volna a legtöbb kilométerem. Nekem valamiért 180 kellett.
Rápillantottam a sebességemre: 5:34. Mi a fene, nem is rossz. A Budafoki úton munkások mentek dolgozni, az egyik rámüvöltözött. A mellette sétáló mondja: „hagyjad már…” ennyit hallottam. Hm, na, ez se rossz. Már ezek is unják a beszólogatást :D az is eszembe volt, aki már a héten 4x-re lát futni, ugyanabban a cuccban (mindig ki volt mosva), vajon mire gondol. Van 4 ugyanilyen cuccom?
Gyorsan telt az idő. A futáshoz tökéletes időjárás: nem esik, borús, nem túl hideg. Ott volt a remény, hogy kisüt a nap (most péntek 16 óra van és hétágra süt! :D).
Aztán történt valami. Eszembe jutott a bokám. Hogy vajon hogyhogy bírja. Na és akkor elkezdtem másképp futni, végiggördültem a talpamon rendesen. Lehet, hogy már megszokta a rosszulfutást, aminek következtében nem fáj az, ami normálfutásnál fájna, mindenesetre ezek után lelassultam.
Nem értettem, mim fáj. A vádlim? Raktam arra is tapaszt. A bokám? Mit csináljak? Terheljek jobban a combomra? A Lánchídhoz érve fogalmam sem volt, hogy fogom teljesíteni a távom…
És ez így is maradt sokáig. De csak erőltettem. Begyorsítottam, lelassítottam. Fájt. Nem tagadhattam. Jó, ezt még lefutom. Nem baj. Kibírom. Utána pihentetem, gondoltam. Ott volt bennem a félsz, hogy mi lesz, ha úgy fog fájni, mint anno 3 éve a térdem, amikor egy lépést nem tudtam futni jó ideig. A Saucony cipő igaz, hogy nem tartja úgy a bokám, mint az Asics…
A Margitszigetet végül csak elértem, de kínlódva. A part mentén egy manus vinnyogva énekelgetett. 7 óra volt. De mi lesz tovább? A forduló után nem bírtam. Le kellett ülnöm. Nem bírom, vissza kell futnom. Azt még valahogy megcsinálom. De most akkor tényleg nem megy? Van energiám, semmi izomfájdalom, hanem ez a nyamvadt valami a bokám alatt, fogalmam sincs, mi ez… leülök a padkára. Beveszem a magnéziumot, Gatorade és iszok. Mi ez itt a boka alatt? Futnak el velem szemben azok, akiket én előztem meg.. mi baja van a lábamnak, komolyan?
Kevésbé fájt anno, amikor nem koncentráltam a térdemre. Most nagyon rákoncentráltam a bokámra és nagyon fájt. Igyekeztem elterelni a gondolataim, de nem ment, csak erre tudtam koncentrálni. Hogy fáj. De akkor ott úgy döntöttem, elég volt. Felálltam és elkezdtem futni.
Leelőztem mindenkit és nem fájt a lábam. Ekkor futottam a leggyorsabb, 5:05-ös 1 km-em. Utána jött egy 5:11-es. 5:22. De nagyjából ugyanez maradt. És nem fájt a lábam.
Futottam, és megcsináltam a 4 kört. A 3. kör felénél ittam és megittam-ettem félig-meddig a banános fehérjeport meg két szőlőcukrot. Egy már szét volt porladva, széjjelrepült, mindenem tiszta fehér por lett, mint valami drogos :D de jól voltam.
Ekkor már éreztem, hogy igaz: csodák vannak :D és a legnagyobb mélyből vissza lehet jönni. Hiszen úgy fájt a lábam, mintha elszakadt volna valami szalagom! És most itthon vagyok és nem fáj egyáltalán. Úgy tűnik, mégsem rosszfutás volt. Hanem onnantól kezdve volt jófutás.
A térdem felett fáj egy kicsit.
Nyilván néha nehézkesebben, néha gyorsabban ment a futkorászás visszafele, de megnyugodtam és boldog voltam. Kivéve, amikor kb. 5-7 km-en keresztül beszorult a levegő és fájt a bordám alatt.
Mindig van valami. De mindenre fel kell készülni. Mindenre kell lennie egy stratégiának. Hogy hogyan fogod fel.
Menet közben ittam pár kortyot. Amikor reméltem, hogy pirosra vált, zöld maradt. Sebaj. Ez kell most. Nem szabad feladni, csinálni kell… sikerülni fog. Mentális küzdelem valójában az egész.
6 perces km-eim már nem zavartak, megcsináltam, és szinte fel se tűnt. 55.4 km.
Ráadás nincs.
Ja, de. Szombaton és vasárnap is futottam még.
Összesen ezen a héten 212 km-t.
Minél többet futok, annál több megy. Ez elég érdekes - de remélem, a jövőben hasznát veszem még...
Teljesen véletlen sikerült a vége 44-re.
Ha úgy vesszük, mint a hét napjait, akkor ez az 5. nap, mert pénteken történt. Megint nehezen ment az indulás. De mindegy, ha menni kell, akkor menni kell. De csütörtökön rakoncátlankodott ugye a bokám. Pedig aznap pihentem. Vagyis azt hittem, hogy a vádlim, mert lesugárzott odáig. Aztán rájöttem, mégiscsak a bokám. És fájt. Ezt most tényleg el kell ismernem…
 |
| fagyika Sacival |
Mizo laktózmentes cappuccino fele lement, majd had szóljon. Ezúttal vittem a vizemet is! Előtte lévő nap, azaz csütörtök annyit ettem, és mégsem teltem el totálisan. Ez tuti a vegaságnak is köszönhető. Húsevések után úgy kidőltem és puffadtam, te jó ég. Most meg eszek mindent, cékla, paradicsom, póré, uborka, savanyúuborka, olívabogyó, saláta, sóska, spenót, cukkini, zeller, répa, spárga, és nincs semmi gond. Jó, kurbli sok édesség lecsúszik :D például kókuszos csokis keksz, banánfagyi, ilyen-olyan csoki, kuglóf (!)…
Mindegy. Indulás, most korábban, 5:16-kor. 6 körül arra gondoltam, dejó lenne odaérni a Szigetre 7 előtt. Ez sikerült is, mert 6-kor már 8 fölötti kilométereknél voltam :D gyönyörű napfelkelte volt ismét. A bokám nem fájt futás közben. Eddig láttam a nénit a buszmegállóban, várva, most korán voltam hozzá képest. Nem baj, többet is futok.
55.29 volt a cél. Így 180 km a hétre.
Ne kérdezzétek ezt se, miért. Mikor már 170-el simán megugrottam volna a legtöbb kilométerem. Nekem valamiért 180 kellett.
Rápillantottam a sebességemre: 5:34. Mi a fene, nem is rossz. A Budafoki úton munkások mentek dolgozni, az egyik rámüvöltözött. A mellette sétáló mondja: „hagyjad már…” ennyit hallottam. Hm, na, ez se rossz. Már ezek is unják a beszólogatást :D az is eszembe volt, aki már a héten 4x-re lát futni, ugyanabban a cuccban (mindig ki volt mosva), vajon mire gondol. Van 4 ugyanilyen cuccom?
Gyorsan telt az idő. A futáshoz tökéletes időjárás: nem esik, borús, nem túl hideg. Ott volt a remény, hogy kisüt a nap (most péntek 16 óra van és hétágra süt! :D).
Aztán történt valami. Eszembe jutott a bokám. Hogy vajon hogyhogy bírja. Na és akkor elkezdtem másképp futni, végiggördültem a talpamon rendesen. Lehet, hogy már megszokta a rosszulfutást, aminek következtében nem fáj az, ami normálfutásnál fájna, mindenesetre ezek után lelassultam.
Nem értettem, mim fáj. A vádlim? Raktam arra is tapaszt. A bokám? Mit csináljak? Terheljek jobban a combomra? A Lánchídhoz érve fogalmam sem volt, hogy fogom teljesíteni a távom…
És ez így is maradt sokáig. De csak erőltettem. Begyorsítottam, lelassítottam. Fájt. Nem tagadhattam. Jó, ezt még lefutom. Nem baj. Kibírom. Utána pihentetem, gondoltam. Ott volt bennem a félsz, hogy mi lesz, ha úgy fog fájni, mint anno 3 éve a térdem, amikor egy lépést nem tudtam futni jó ideig. A Saucony cipő igaz, hogy nem tartja úgy a bokám, mint az Asics…
A Margitszigetet végül csak elértem, de kínlódva. A part mentén egy manus vinnyogva énekelgetett. 7 óra volt. De mi lesz tovább? A forduló után nem bírtam. Le kellett ülnöm. Nem bírom, vissza kell futnom. Azt még valahogy megcsinálom. De most akkor tényleg nem megy? Van energiám, semmi izomfájdalom, hanem ez a nyamvadt valami a bokám alatt, fogalmam sincs, mi ez… leülök a padkára. Beveszem a magnéziumot, Gatorade és iszok. Mi ez itt a boka alatt? Futnak el velem szemben azok, akiket én előztem meg.. mi baja van a lábamnak, komolyan?
Kevésbé fájt anno, amikor nem koncentráltam a térdemre. Most nagyon rákoncentráltam a bokámra és nagyon fájt. Igyekeztem elterelni a gondolataim, de nem ment, csak erre tudtam koncentrálni. Hogy fáj. De akkor ott úgy döntöttem, elég volt. Felálltam és elkezdtem futni.
Leelőztem mindenkit és nem fájt a lábam. Ekkor futottam a leggyorsabb, 5:05-ös 1 km-em. Utána jött egy 5:11-es. 5:22. De nagyjából ugyanez maradt. És nem fájt a lábam.
Futottam, és megcsináltam a 4 kört. A 3. kör felénél ittam és megittam-ettem félig-meddig a banános fehérjeport meg két szőlőcukrot. Egy már szét volt porladva, széjjelrepült, mindenem tiszta fehér por lett, mint valami drogos :D de jól voltam.
Ekkor már éreztem, hogy igaz: csodák vannak :D és a legnagyobb mélyből vissza lehet jönni. Hiszen úgy fájt a lábam, mintha elszakadt volna valami szalagom! És most itthon vagyok és nem fáj egyáltalán. Úgy tűnik, mégsem rosszfutás volt. Hanem onnantól kezdve volt jófutás.
A térdem felett fáj egy kicsit.
Nyilván néha nehézkesebben, néha gyorsabban ment a futkorászás visszafele, de megnyugodtam és boldog voltam. Kivéve, amikor kb. 5-7 km-en keresztül beszorult a levegő és fájt a bordám alatt.
Mindig van valami. De mindenre fel kell készülni. Mindenre kell lennie egy stratégiának. Hogy hogyan fogod fel.
Menet közben ittam pár kortyot. Amikor reméltem, hogy pirosra vált, zöld maradt. Sebaj. Ez kell most. Nem szabad feladni, csinálni kell… sikerülni fog. Mentális küzdelem valójában az egész.
6 perces km-eim már nem zavartak, megcsináltam, és szinte fel se tűnt. 55.4 km.
Ráadás nincs.
Ja, de. Szombaton és vasárnap is futottam még.
Összesen ezen a héten 212 km-t.
Minél többet futok, annál több megy. Ez elég érdekes - de remélem, a jövőben hasznát veszem még...
 |
| meghajolok előttetek, ha elolvastatok <3 |
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)