Maga hajadon?

Nehéz írni az elmúlt hetekről, úgyhogy pár dolgot kiragadok belőle.

A héten egyébként egész végig dolgoztam. Úgy értve, hogy reggel, aztán elmentem munkába, aztán este...

Múlt hétvégén pedig Budapesten jártam, az még rohanósabb volt, mint itt az élet Prágában. Igaz, itt csak az ujjaim rohantak a billentyűzeten.

De kezdjük az elején. Vagy hol is?

smog is in the air...

Néhány kép segítségével felidéztem, hogy legutolsó írásaim óta mik történtek.

Kép nélkül elárulhatom a szombat (NOV4) esti hajós vacsora eredményeit és tanulságait. Pat óvóbácsinak tanult, Dámmal feleztünk egy (igazából 4 darab volt) söröskrémsajtos-áfonyalekváros amerikai palacsintát, Kámi 6 éve él Prágában, de őt sose lökdösik (azóta kiderült, hogy mégis, pl. egy öreg néni akarta feltuszkolni a villamosra, de Kámi megmondta a magáét, így a néni csendben maradt), a volt team leaderem végül egy ajándékot se kapott (emlékeztek talán, hogy ajándék után kutatva elvesztünk a Paliban, a fő bevásárlóközpontban). Viszonylag hamar leléptünk egy páran.

A bejegyzés írása közben készülnek a képek effektálásai, így tudok időrendben haladni:)

Legjobb, hogy eszembe jutott, hogy vasárnap (NOV5) Attilával elmentünk cipőt venni, de nem sikerült, bementünk-kijöttünk. Tipikus, cipőt vásárolni utáló viselkedés. Előtte még jó nagyot tanyáltam a macskakövön, mai napig megvan a heg a tenyeremen :D Attila drágakaját vett már megint, én ettem egy drágagombóc fagyit. Kicsit egyébként fájt a torkom, de aztán hamar elmúlt, hogy bevettem Coldrexeket. Ezen kívül bementünk az Albertbe és jól bevásároltunk. Ezt úgy értsétek, hogy én abból a maradék kis pénzemből vettem csokikat, majd Attila segítségével még vettem pár dolgot, fentebb látható, amit viszont nem vettem meg például.

Ezen a délutánon, illetve néhány Magyarországon készült képeim lentebb láthatóak majd. Oda fogok bevágni ilyet, ahol éppen már elkélne egy kép, túl sok a szöveg, figyeljetek :D infó: a prágaiak egy hosszabb sétám alatt készültek, amikor is szándékomban állt alacsony túra-tűrőképességi srácoknak való útvonalak felfedezésére (azóta ez pihen, és holnap más a program, úgyhogy majd jövő héten folytatom). Kellett volna kesztyűt vinnem. A budapestiek pedig futásom alatt.

Egyelőre még egy rendkívüli munkába meneti kép.

nem hotel

Valszeg nem volt időm készíteni képeket erről a hétről. Úgyhogy akkor folytassuk a csütörtökkel (NOV9), egy eseménydúsabb nappal. Az újak egyébként munkába álltak már. Jó, hogy én is tudok nekik néha valamit mondani, ha kérdeznek:) 

Dáv aznap is körbekérdezett mindenkit, sör, sör? Mi Dámmal nemet mondtunk, mi mentünk kiállításra. Ingyenes kiállítás a Rudolfinumban, ahol mosógéptornyot, szemétből készült képeket láttunk, illetve egy zenegépen lejátszottuk a Yoyoyo c. „a világ legrosszabb jódli száma” dalt. Megérte. Beugrottunk a lakhelyem melletti sörözőbe, ahol ettünk is ittunk is röhögtünk is, 11 után távoztunk is. Ez olyan középkor-szerű hely volt ahol kb. annyit se mondtunk, hogy beer, a pasas már hozta is.

Pénteken (NOV10) aztán nem annyira láttam ki a szememen, de aznap még munka után azért elugrottunk a Globusba is, sokadmagunkkal. :D és igen, utazásom előtt. Képzelhetitek, másnapra az egész éjjeli kukanyikorgást hallgatva mennyire voltam kipihent. Még ha végtelenítettre is állítottam be a Fix You-t, az se segített. Többet nem utazom vonattal. Talán 1 órát azért aludtam.

Izgatott voltam, hogy Budapesten lehetek, sógorom jött értem meg a Borsika, kaptam kávét is. Hazacipeltek, majd pakoltam, satöbbi. Nem volt sok időm. Főleg, hogy az időm felében zabáltam, tiramisut :D  

szombatesti

A hétvége nagyjából erről szólt: hurka, tiramisu, csirkehús, mézes-sós-fahéjas mandula, kávés müzli, avokádó, kapribogyó, melegszendvics, Margot csoki (!), nápolyi (!!!), rizskók, rétes, máj...

Csoda, hogy nem dobtam ki a taccsot. Azért szombaton elmentem még nővéremékkel egy meccsre, ahol Bibiék csapata, az Érd-Honvéd verte az Alfát majdnem 30-al. Ez vízilabda, ha valakit érdekel! :D régen Bibi is az Alfában volt, de aztán leigazolták. Szegény Alfások elalszanak a meccs közben, vagy rosszul lesznek, vagy egyáltalán még úszni se tudnak.

cukik

Utána siettem vissza, de közben egy automatában találtam 300 Ft-ot, amikor jegyet vettem. A tömegközlekedés nem hiányzott. Jó sokan voltak, lévén szombat, gondolom a piacosok... :P villámgyors öltözés, még egy kis tiramisuzaba, aztán irány a város. Még előtte Enna közölte, hogy késni fog, de most akkor megyünk-e egyáltalán, ezen mulattam, aztán megérkeztem a Staroba és már csak elég volt rám néznie a pincérnek, tudta, ki vagyok: Fekete Ibolya! :D

Az agyamat beárnyékolta az egóm aznap este sajnos, főleg a második felében. Azóta egyébként kitörtem belőle, már nem annyira érdekel a dolog. Rájöttem, vannak fontosabb dolgok. Jó, érdekel, vissza-vissza térek az álmodozásaimhoz, a gondolataimhoz, amiktől inkább meg akarnék szabadulni, mert csak elveszik az időmet. Azért mégis, van, amit nem tudunk befolyásolni olyan nagy erőszakkal.

Elég sokat nevettünk meg beszélgettünk, örvendtünk, hogy Oszvalda (na jó, bocsi, akkor Orsi :D) megírta a szakdogáját, sajnálkoztunk, hogy Enikőüüü nem tudott eljönni, megbeszéltük a decembert meg a januárt is. Mert januárban jönnek! Éljen!:)

Alább egy ritkaszar kép, hála a telefonomnak, de nem akartam őket úgy kipakolni ide, hogy aztán megsértsem a személyes jogokat.

Beütött a krach: gépelés munka. Mondhattam volna nemet, de hát, tudok nemet mondani? Főleg egy ilyen 10 órás melóra. Meg kell tanulnom nemet mondani. Most már ugye egy héttel később van és reggel befejeztem a munkát...

Így a vasárnap (NOV12) először is futásról szólt. Még mindig ott volt az a graffitti, ami legutóbb, mikor arra jártam. Eléggé művészi, ritka alkotás arrafelé, ahol még a madár se jár, csak a ló, mivel közel van egy lovardához. Ugye, ez az, amerre futni szoktam.

Dolgoztam, majd elmentünk a mamához enni. Nagyon aranyos volt a mama, nagyon hiányzott, burgundinak hívta a bulgurt. Nővéremékkel már nem tudtam találkozni, Szandit is lemondtam, amiért itt is elnézést kérek, publicly :D közben ugye folyamatosan ment a pakolás, rendezkedés. Sajnáltam nagyon, hogy Vikim nincs jól, de azt hiszem, rosszabb lett volna, ha még őt is lemondom. Decemberre őt is beütemeztem, ez egész biztos. Szeretlek Viki és Luki:) és még mindig vannak, akiknek nem válaszoltam. Nekik ezúton is sziasztok, és fogok válaszolni!!!

Másnap, azaz hétfőn (NOV13) gördülékenyen folyt az ügyintézés. Lett személyim, lakcímem, bankkártyám, mindez kevesebb, mint 1 óra alatt:) 

:D

Észrevettem, hogy nyitottabb lettem, mint voltam, szóba elegyedtem az OTP nyitásra várakozókkal, lazábban kezeltem az okmányirodás nőt is, meg mindent. Szuper érzés volt. Utána haza, és indulás lassan. Az úton Demjént énekeltünk, átkoztuk az autópályát, a drága kávét (a benzinkúton, szóval max anyám átkozta). Megérkeztünk délután 3-ra, egyébként ahhoz képest, hogy mennyit szoktunk anyámmal veszekedni, jó roadmovie volt.

De hogy milyen hideg lett Budapesthez képest... de itt mindig hidegebb van.

 
Érkezés után futottunk egy kört a csomagokkal és a ki-bepakolással, például elküldtem anyámat úgy a többi csomagért, hogy nem nyitottam ki a szobám ajtaját, aztán anyám 10 perc múlva felhívott, hogy hol kell kiszállni a liftből, mert most valami garázsban van. Na, sebaj. Végül nem találtunk parkolóhelyet, csak éjszaka is fizetőset, de úgy voltam vele, mindegy most már. Keresztül a sáron, gitárral, kit érdekel. A pakolás sokáig tartott, de elgyalogoltunk a helyre, ahova foglaltam: Lokál, persze, csak sajnos prágai sonka nem volt, anyám csalódottságára. Kárpótolnom kell mindenképp, ha legközelebb erre jár. Rántott sajtot evett, ami nem annyira nyerte el a tetszésem, mint a 3 darab virsli sem. Finomnak finom volt, de semmi extra. Nagyon ízlett viszont a szűretlen barna Kozel. Az valami mennyei. Anyám lealkoholistázott, de azért elvoltunk.

anyám

Azon kesergett, nem fog tudni aludni, erre 8-kor kidőlt, végighorkolta az egész éjszakát, én 11-ig gépeltem, aztán meg hallgattam, ahogy horkol :D

Másnap reggel a parkolóőr megkérdezte: home? My mother goes home, I live here, mondtam lazán. Ugye elvitt a munkába, de kicsit aggódtam érte, a GPS beszélőkéje, Andrea nevezetű hölggyel nem jött ki túl jól idefele úton is. Végül sikeresen hazatalált.

Kezdődött a munkakálvária, ami egészen mostanáig tartott. Tényleg úgy kell érteni, hogy hajnalban kelés, gépelés, aztán munka, aztán haza, majd gépelés este 11-ig, majd hajnalban kelés...

De vége. Na jó, még van egy kis javítás, de eleve hétfőt mondtam nekik határidőnek. Nagyon-nagyon siettem. Miért is? Ma mentem volna Karlovy Varyba, amit lemondtam a munka miatt.. ehelyett elmentem futni (akkor még sütött a nap). Még nem ebédeltem. A héten ugye rendesen tudtam kajálni, finom darált húsos zöldséges kotyvalékot.

ez már pálinka lesz

Kiemelném a héten azt a hívásomat, amiben kólára hívtak, Dórikának, drágának, majd közölte a pasi, hogy inkább kiskutyákról szeretne velem beszélni, majd az anyja tündérkézett, aztán mondta, hogy anya, ne tartsd fel a Dórikát, ilyenkor már rég moziban kéne lennie a barátjával. És azért még megkérdezte: maga hajadon? :D

Még egy funfact: megkaptam a cseh bankkártyám, viszont a HR elcseszett valamit, ezért, bár mindenki megkapta szerdán a fizut, én nem, én csak hétfőn fogom megkapni...

A mai napon elugrok azért sörözni, hogy kipihenjem a fáradalmakat, miután kijavítottam a dokumentumokat. És megkérem, hogy most hagyjanak legyen kedvesek békén... legalábbis, ha akarják, hogy dolgozzak, NEM, NEM, NEM! A többiek egyébként erotika kiállítás felé vették az irányt. Tegnap steakeztek, nekem már elegem volt abból, hogy mindenki eltart, a HR elcseszi, úgyhogy egy személyre szorítkozom mostantól, akinek eleve tartozom már. De akkor legyen egy ember. Attilát még kifizettem, úgyhogy nem ő az :D 

elárulom, hogy ez budapesti ősz, mert lehetne prágai is...

Holnap csatlakozom Attilához és haverjához prágai városnézésre. Nem tudom, hogy ki fog nekem fizetni kaját. Talán a magyar kártyámat fogom használni. Györgyi is megszívta amúgy, még mindig nincs bankkártyája. Elátkoztak minket pénzügyileg. A buszjegyet szerencsére le lehetett mondani, jól jön az majd Drezdába.

Ezen kívül megyek a számítógépes tréningre jövő hét után. Nem tudom, ha nekem egy nő próbálna segíteni egy ilyen komoly gép problémamegoldásában, nem hinném el, hogy ért hozzá. Így nemcsak magamban kell megtalálni a bizalmat, hanem még a kollektív sztereotípiát is le kell döntenem :D

Most ebédelni fogok, aztán pedig ugye befejezem a melót. És előveszem a gitárt... :)

Végre!

Ja, és hogy milyen volt Budapesten? Nem tudom megfogalmazni. Furcsa is, jó is, de idegen is. Igen, idegen. Még mindig nem tudom, hol az otthonom, talán mindkettő, talán egyik sem, talán ott, ahol a barátaim (akkor a Staro, a Globus is az otthonom pölö). Honvágyam nincs. Ember, vagy barát, vagy családvágyam van. :D ha mondhatok ilyet.

Januárban megyek Londonba is:) már megvettem a repjegyeket. Kicsit félek. Karácsonykor pedig munka lesz, hétfőn is, kedden is. Majd bekapcsolom a Skype-ot december 24-én.. :|

Boldog Karácsonyt! Ahogy az egyik új lány mondta tegnap egy ügyfélnek :D 

Igyekszem legközelebb jövő héten írkálni. A végére még egy kis ego.

láb

Nehéz eset

Írtam: szombat este. És vasárnap reggel. Szóismétlésekért, hibákért bocsánat, de nem olvastam át. 

Az idő pénz. :D

csúcs!

Elkezdtem írni egy hétbemutató bejegyzést, de inkább feladtam. Nem akarom, hogy kényszerré váljon az írás, vagy hogy azért írjak, mert legalább egy héten egyszer illene.

Nagyon sokan voltak reggel, amikor lementem reggelizni. Nem volt kedvem beülni oda egyedül, a multikultúra közé. Pár napja nagyon jó idő van, de úgy tudom, Budapesten is. Tegnap futottam, és ma is elmentem futni inkább. Nagyon sokan tettek még így rajtam kívül. Biciklisták, családok. 

de én olyan képeket csinálok ilyenkor, mintha senki se lenne a világon

Jövő héttől 8-tól dolgozunk, úgyhogy több ilyen lehetőségem nem nagyon lesz, főleg, hogy messzebb is fogok lakni, plusz azért 5 órakor nem feltétlen akarnék felkelni és elindulni a sötét parkba, ahol még nappal is gyakran találkozni szédelgőkkel :D

Hétfőn már napközben szarul éreztem magam. Estére egyre durvább lett. Vettem sálat, kesztyűt, na, nem mintha ez mindent megoldana. Inkább a gyógyszerek, amiket szintén beszereztem. Naranccsal és szőlővel koronáztam meg a napot.

Hát, igen. Őszintén szólva az elalvás mindig pocsékul megy. A mindennapos új élmények zsizsegnek a fejemben, a stressz, a kérdések, a lehetséges válaszok, a jelen, a jövő. Hajnal háromkor arra ébredtem, hogy mindjárt elhányom magam. Aztán el is hánytam magam, mint tudjuk, elég sokszor. 

Kedden így nem mentem be. Tudtam, hogy lehet 2 napot hiányozni. Állni nem bírtam, nemhogy menni :D a hideg rázott, hol meg melegem volt. Éreztem, hogy lázas vagyok. Folyamatosan arra gondoltam: másnap újra hívásokat kell fogadni, még ha mentor mellett is. Ha tudtam volna, hogy pénteken meg már úgy fogadok hívást, hogy mentor sincs mellettem...

És igen, ez a fejemben nagyon nagy zavarokat okoz. Akarom én ezt? Miért csinálom? Miért akarok hisztirohamot, pánikrohamot kapni, hogy profitálok én ebből? Hogy furcsa, szokatlan, nehéz, idegesítő helyzetekben is megállom majd a helyemet az életben? És akkor mi van? Ki akar ilyen helyzetekbe kerülni önszántából?

ez még talán múlt héten készült futásnál, de kellett ide valami

A HR-es elküldött egy olyan dokihoz, akik végül egy szót se beszéltek angolul. Nem is dokik voltak, recepciósnők, akik úgy néztek már rám megint, mint abban a tetű Copy Generalban azok a nők, akiktől majdnem bocsánatot kértem, hogy beléptem az ajtón és azt kérem, hogy dolgozzanak a munkahelyükön. Értitek, ott állok, mint egy rakás szar (úgy néztem ki, fél órát utaztam a metrón – fogalmam sincs, hogy, de mintha az is előre-hátra mozgott volna, nem csak előre, miközben száguldott), erre vigyorognak rám, meg kiröhögnek. Majd nagy nehezen google translate-tel elintézzük, hogy jöjjek vissza 3 hét múlva, de amúgy is entrance examination kell, mielőt egyáltalán bárki megvizsgál.

Ez a bánásmód annyira kijózanított, hogy rögtön vettem magamnak rohadt drágán egy vízforralót, háromféle gyógyszert, ropit meg leveskockát, visszamentem a hotelba, és jobban lettem. Még gépelni is nekiálltam. Másnap meg mentem dolgozni.

looking good...

Kedden gyakorlatilag egy csomag ropit ettem, mert a reggeli is kijött. Szerdán a kaját még visszafogtam, de már szerintem arra se lett volna szükség. Ahogy jött, úgy tűnt el, és aznap határozottan vállaltam ismét, hogy hívást fogadok.

A mentor, Pat (fiú álnév) legalább annyira jófej volt, mint Gabika, és biztatott. Hozzám képest Györgyi negatív kétségbeesés volt, fogalma sem volt arról, mit beszél az ügyfél, testbeszéddel fejbelőtte magát, eret vágott, miközben az ügyfél mondta a problémáját. Elgondolkoztam, hogy most akkor mi van? Én vagyok az, aki nem akarta ezt. Akkor most miért én vagyok az, aki úgy viselkedik, mintha akarná ezt?

Csütörtökön kiderült, hogy 18-unk közül 3-an kaptak visszajelzést az előző heti (Gabikás) hívások alapján. Egyik voltam én: very satisfied. Monicáék szerint kipirultam, de én mindig, ha a figyelem hirtelen rám irányul. Hogy voltam én képes még színpadon is fellépni anno az egyetemi évek alatt? Talán mert akkor mást kellett eljátszanom, nem magamat.

csütörtöki kajapija

Aznapra már le lett zsírozva a szállásom is, rohangáltam banktól automatáig össze-vissza, de végül megoldódott: a lakbért kellett volna átutalni, de nem tudtam magamnak utalni a magyar számláról, különböző okok miatt, végül akinél lakni fogok, mondta: jó neki teljesen a kápé is. Délután következett a teszt, amin 96%-ot értem el. Volt 100%-os is (kérdeztük is egymástól: az hogyan sikerült? Meg 98%-os, és Jevgenyinnel (nem tudom, hogy kell írni a nevét) 96%-osok lettünk. Attilának is rögtön sikerült. Monicának és Györgyinek meg kellett ismételnie, de sikerültek.

És akkor jött a péntek. Kaotikus volt. A legkiegyensúlyozottabb a reggelem volt. Nagyon-nagyon jót futottam. Ezt úgy értem, hogy nagyon jól esett.

hajnalodik

Ma, szombaton hiába futottam 10 km-t, többször meg kellett állnom, sokan voltak az úton, egy keskeny szakaszon egy anyuka, kislánya és egy kutya kerülgetett, a kutya szinte már velem futott, mindig lefékezett, aztán amikor lehagytam, elém vágott. Szóval én a jó futáson azt értem, hogy teljesen mindegy, hány km-t futok, legyen meg a bemelegítés érzés, semmi lélegzetelakadás, tudjak figyelni a technikára, ne legyen túl hideg vagy meleg, és ne kelljen 100 embert kerülgetni. Ja, és ne aprókavicsos legyen az út, mert nem tudok a technikára koncentrálni, ha hallom, hogy súrlódik a cipőm a köveken. 

ennyi csak

Nem vagyok egyszerű eset, mi? :D

Na, de a munkában jött az utolsó training nap: szokásos online trainingek kitöltése, postafiókok (nekem nem működik), lecserélték ideiglenes belépőinket is. Ebédidőben majdnem nem tudtunk enni, mert Györgyit kérésére elkísértük a bankhoz, erre oda nem is mentünk be, mert túl sok időbe telt volna, sétáltunk két megállót egy kajálda felé, akkor Attila rájött, hogy ott sok időbe telne, mire elkészül a kaja. 20 perccel 1 előtt (ebédszünet vége) ültünk le enni a kantinban, amitől Monica minden egyes nap rosszul van, de mégis beül velünk oda. Igaz, hogy már lassan én sem bírom ezt a rengeteg indiai fűszert meg curryt... egy életre megutáltatják velem :D 

És akkor jött. Jakub nem mondta, hogy rögtön hívást fogunk fogadni. A floor support csávó, Dé megkérdez: „miért, mit hittél?” és még csak azt se mondhattam neki, hogy anyád. :D mert igaza van. Ott ültem az új, saját gépem előtt azzal a tudattal, hogy 2 órát mentor nélkül fogadok már hívást, csak Monica lesz mellettem. És nem volt köntörfalatozás már.

csak hogy enyhítsem a feszültségemet

3 hívásom volt. Remélem egyébként, senki nem figyelt rám azokon az embereken kívül, akik segítettek, mert különben az első szó, ami rólam eszükbe juthat, az „idegroncs” lehetett volna. Dé végül igen hasznos segítség volt, és néhányan a többiek közül is odajöttek hozzám. Túl nagy elvárásaim vannak magammal szemben már rögtön az elején, de nem tudok mit csinálni, ilyen vagyok. Monica csodálkozott, mitől vagyok ideges.

Nem tudom eltüntetni ezt az idegességet. Legalábbis most még nem. De lehet, hogy pár hét, hónap múlva már igen.

Péntek reggel is kiléptem a vaksötétbe, hogy fussak, előtte lévő héten pedig az esőben indultam el. Mert ott volt bennem, hogy megcsinálom, és kész. Hiába féltem.

péntek reggel. erősen szerkesztett, mivel koromsötét volt fél 7 körül

Az utolsó hívásom nagyon jó volt, nagyon hálás volt nekem a nő. A nap végén úgy voltam vele: na, most menjünk el inni, vagy valami. Ehhez képest Attila és Györgyi bankokat látogattak, hogy pénzhez jussanak (utólag kiderült, Györgyi sikertelenül), aztán Attila lelépett Lengyelországba egy esküvőre, Monica szintén bankba indult. Na, mondom, akkor én is elmegyek a bankba, és megváltoztattam a címemet. Letudtam. Úgyhogy tudjátok, mit csináltam péntek este? Ettem egy salátát és egy dinnyés fagyit...

A fogam teljesen, a szájzáram majdnem teljesen helyrejött, hála a kis fapálcikáknak és az orvosnak, na meg annak, hogy elmentem a kórházba.

Ma, szombaton, délután Monicával elmentünk végül Visegrádra.

ez még nem visegrád

ez már a széle

ez se visegrád, szóval mindegy

Nagyon kellemes volt, meleg napsütésben. Ettünk és sütiztünk is. Vettem még egy túratérképet is. Sok minden van betervezve a fejemben: Cseh Svájc, buli, Drezda, vár, Dalí és Warhol kiállítás...

Eddig mindig előre terveztem. Az itt töltött most már több mint 3 hét alatt sokkal többet kellett a jelenre koncentrálnom. Arra, hogy most mit válaszoljak, ha kérdeztek a trainingen, most kinek írjak, hogy legyen szállásom, most mit mondjak az ügyfélnek a problémájára, amiről még nekem sincsen fogalmam. Igazából ez is egy teljesen új élmény. Hogy nem önszántadból határozod el, hogy na, most csak a jelenre fogsz koncentrálni. Mondhatod ezerszer, hogy én a pillanatnak élek, meg carpe diem. Igazi csak akkor lesz, ha már arra se lesz időd, hogy kimondd, hogy carpe diem, hanem egyszerre ott találod magad egy olyan helyzetben, amikor azonnal reagálnod kell. Akkor derül ki, hogy milyen is vagy valójában.

Mint amikor feltesznek neked egy kérdést, és előbb születik meg a fejedben az igazi válasz, minthogy bármit is mondanál. Mielőtt kimondanál talán valami mást, mint ami az igazság. Mint amikor eldöntendő kérdést érmefeldobással oldanak meg, és amikor feldobják a pénzt, tudod már, mit akarsz.
Már elkezdtem összepakolni, várom a költözést, aztán novemberben haza is megyek egy hétvégére majd.

Azt hiszem, egyelőre szeretem ezt a furcsa kiszámíthatatlanságot.

Vasárnap reggel: közeledik a hétfő. És most épp nem szeretem. :D

Tudom, nehéz eset vagyok.

Mi ez? Függőség, hobbi, szokás - II.

Anyámnak, aki mindig is jó példám lesz, a „mindent feladsz, mindig van valami új függőséged” az egyik kedvenc mondata.

Én pedig mindig tiltakozok, hogy nem, nem és nem. 

Ha el kell döntenem valamit, hogy folytatom-e, vagy sem, egy gyomorbeli érzésre szoktam hagyatkozni. Rögtön megkapom a kérdésemre a választ. Megtudtam, amikor azt kérdeztem magamtól, akarok-e németet tanulni, vagy folytatni a fordítóképzést, satöbbi, satöbbi. Ez az érzés jelenik meg akkor is, amikor egy állásinterjún azt mondják, hogy 9-től fél 6-ig tart a munkaidő.

Ahogy az előző bejegyzésben írtam, több sportba belekezdtem és abbahagytam, maga a sport mindig ott volt, főleg a biciklizés.

Nem jelenthetem ki, hogy mindenféle volt, mert csak a biciklizés volt mindig, nyáron, gimnazista koromban kezdődött a rendszeressége. Előtte gyerekkoromban apukámmal mentünk mindig biciklizni. A biciklihez olyan a viszonyom, mint a gitáromhoz. Ha a biciklimen ülök, biztonságban érzem magam. A gitárra nem ülök rá, már nagyon régi, de ha a kezemben van, mint egy pajzs. A bicikli is, mint egy fegyver számomra, egy kulcs az ajtókhoz, egy módszer, aminek segítségével bárhova eljuthatok. És tényleg bárhová, ha van elég bátorságom, találékonyságom, térképem és/vagy internetem, hogy tudjam, merre kell menni, ha el akarom érni még azt a vonatot.

2006 körül is készültek már színes képek, de ez így jobb.
mint egy kép egy cikkhez ami egy rejtélyesen eltűnt kenutáboros csapatról szól.
a lapát is jó fegyver, mint a bicikli vagy a gitár.
egy lapáttal tényleg kupán lehet vágni valakit (véletlenül is)

A legfontosabb számomra így a biciklizés marad. Egy időben naponta 5 órákat bicikliztem. Azt elismerem, tényleg túlzás volt, már-már exorexia, de a xiákkal nagy ismeretséget kötöttem 15-16 évesen. Azóta megtanultam mértéket tartani ebben is. Figyelni a környezetemre, a testemre. Nem futni szmogban (túl sokat), vagy ha fáj valami.

Ott volt még az otthoni sport is, de az nem kedvenc, mert ritkán izzaszt meg. Azért aerobikozok, gimnasztikázok, hullahopkarikázok, ugrálókötelezek otthon, ha úgy érzem, muszáj. Esetleg táncolok. De nemcsak otthon jött a tánc, hanem heti szinten is. A táncban nem hittem el, hogy én érvényesülhetek, de egy szintig abszolút sikerült és megtaláltam a számomra legkedvesebbet, amiben színészkedhetek és része lehetek egy előadásnak is, ami nem balett, nem latintánc, nem társastánc, nem sztepp, hanem mindenből egy kicsi. Kenutáborokban is jártam. Bizonyíték fentebb, bár ezt a képet nem én készítettem. A lentit se.

ez a kép azért jó, mert bár feltételezi, hogy egy színpadon állok és fellépek,
éppen semmit sem csinálok rajta, ami említésre méltó lenne, vagy különleges :D
tehát a tanulság: TE IS LEHETSZ TÁNCOS

Na de ezek a mozgásformaféleségek az eddig felsoroltakkal teszik ki az egészet. A sport mostanra az életmódommá vált. Már nem függőség, nem hobbi, hanem a részem. Összekapcsolódik velem.

Tavaly változott meg minden, amikor egy úgymond „szerelmi bánat” miatt lefogytam. Erős alkatom volt majdnem mindig, hiába figyeltem, ahogy tudtam, a kajálásra. Hát akkor tényleg lefogytam. Aztán úgy voltam vele, meg akarom tartani ezt az állapotot. És mivel enni muszáj – már felnőttem, már ezt is tudom! ☝ –, „kell” a sport. Először nehéz volt, de tudtam, hogy jót teszek magammal, hogy edzettebb, boldogabb vagyok sporttevékenység után. Ezért egyre többet csináltam, egyre többfélét. És eltűnt a szerelmi bánatom is, pontosabban inkább a bánat, ami nem is baj.

a tengerszem szebb lett a krémestől, vagy a krémes lett finomabb a tengerszemtől?

Tavaly március óta a sport rángat ki az önsajnálatból is, és mutatja meg, hogy sokkal jobb nem szenvedni, akár a fizikai, akár a lelki világomról van szó. Azért ezt el szoktam néha felejteni, de aztán újra eszembe jut, szerencsére... a sport is segített megváltoznom.

Jelenleg futok, biciklizek, jógázom, túrázok, sétálok, görkorcsolyázom. Jön még hozzá aerobik (eljárós) és falmászás, ha akad partner. De sok mindent szeretnék még kipróbálni. Csak egyszerre nem lehet, és amit csinálok, teljes erőbedobással kell, hogy csináljam, meg kell ismernem.  Ezért tartom a fentieket az állandóknak.

ezt nagyon szeretem csinálni. kölcsön sí, szóval nem reklám!

A mérték, önmagam szabályozása különbözteti meg a függőséget, a hobbit, a szokást számomra. Ezen kívül a lényeg: hogy a körülöttem lévőket ne bántsam vele semmilyen téren. Nem szabad, hogy a személyiségemet rossz irányba változtassa meg. Úgy érzem, a számítógép csak pozitív irányba változtatott. Először ott váltam nyitottá, aztán lassan a képernyőn kívül is. Nagyon sok mindent tanultam és nagyon sok minden érdekel. De főképp az írás az, ami 7 éves korom óta a számítógépnek (billentyűzetnek) köszönhetően őrzök, mert az írásaimat nagyon kevés embernek mutattam csak meg. Ott van a helye az én függőségeimnek az agyam egyik sarkában. Kedvenc eszközeimnek, a gitárnak, a biciklimnek, a futócipőmnek, a kávénak, a sétának, a feta sajtnak, a túrónak, a meggynek, a szőlőnek. Az utóbbiakat együtt is fogyasztom :D

ezen három kedvenc van, de ezt nem fogyasztottam el

Szerintem örülhetek, hogy a sport az életem része és anyám is, hogy nem az alkoholt vagy a drogot választottam helyette.

És ugyebár az internet is mindenki életének része, főleg, ha van annak a mindenkinek okostelefonja.
Írtam, hogy régebben előnynek tekintettem, hogy máshogy is megismerhetem a barátaimat, az írásbeli kommunikációs stílusukat, ami gyakran teljesen más, az enyém is, mint a beszédstílusom. Egészen új megvilágításban láthatom őket. Ez most is megvan, de küzdök magamban azért, hogy az emberek egymásra nézve beszélgessenek körülöttem. Ez ilyen hülye, tehetetlen erőlködés bennem, mert tenni ezért nem sokat teszek valójában. Szervezhetek találkozókat, de könnyebb írni, mi?

Ezért szeretném mindenkinek bemutatni, miket lehet csinálni a többnyire görnyedő, lehajoló, begubózódó életben. Most kihúztam magam. A célom, hogy olyasmikről írjak, amik nem feltétlenül kötődnek az internethez. Ott vannak a Youtube videók, a mobilos sport applikációk, amik sokat segíthetnek, és jók is, nem azért, de minden csak eszköz ahhoz, hogy az életmódodon változtatni tudj, hogy kizökkenj és kihúzd magad, ha észreveszed, hogy görnyedsz.

Szerintem a téged körülvevő természetet, környezetet, amibe születtél, azt kell megismerned, és ha nincs sok pénzed, azt tudod először megismerni. De tényleg érdemes. Aztán megismerhetsz minden mást. Szóval az országon belüli lehetőségekről szeretnék írni, mivel szerintem nem kell messzire menni ahhoz, hogy igazán gyönyörű helyeket láss, felfedezz. Nálunk nincsenek óriási hegyek, vad, vagy sós vizek, de van sok más, amire büszkék lehetünk. Nem jártam egy csomó helyen, de tervezem. Ehhez az internet nagy segítség.

nem kifejezetten tájspecifikus.
 ehhez hasonló képet készíthetsz Magyarországon egy hátsó kertben is.
ez éppen Dobogókő környéke olyan emberekről, akik nem gyakran túráznak

Az interneten kinézheted az órarendet, tervezhetsz, olvashatsz listákat az ajánlott helyekről, tipikusokról vagy olyanokról, amiket sose láttál, sose próbáltál még, de aztán el kell menned oda, én ezt akarom, meg kell nyomnod a gombot, meg kell tenned, különben sose kezded el, és nem adod meg neki a lehetőséget, hogy a szokásod, a hobbid, vagy mit tudom én, a függőséged lehessen. Amiket képviselni szeretnék, oldalra kiírtam. Egyelőre talán satöbbi a legerősebb oldalam, majd haladok előre.  

Egyébként elég nehéz ez a blogírás.

Néha olyan maníros vagyok, hogy mindent többször, újra átolvasok, amit leírok. Nehogy aztán már ne ismerjek magamra. De azért blog miatt nem akarok újra? internetfüggővé válni…