Életem egyik legproduktívabb hétvégéje! - II. rész - szombat.

2019. 05. 25. szombat...

Hülyeségeket álmodtam :D és fél 5 körül ébredtem a madarak csicsergésére. Meg arra, hogy már világos van s süt a nap! Rögtön befaltam a maradék fehérjeszeletet, éhes voltam. Pedig ezt nem is akartam egyáltalán megenni a hétvégén :D

Még előző nap összekészítgettem a dolgokat a másik ágyra. Hát, akkor gyerünk. Meg akartam nézni kihaltan a falut és a tavat…

Hat után indultam el.

A kis lépcsős ösvényen felfele megkaptam a legelső pókhálókat, mint mindig. Elég gyakran van, hogy reggelente én járok először egy útvonalon, van tapasztalatom az arcomra rohanó kétségbeesett pókokkal. A Belső-tó közelebb volt, mint gondoltam. Egy kávézónál már szerelték a kis asztalokat. Azt hittem, vannak a tóparton, de csak egy pad volt :D sok béka brekegett. Nem is volt olyan rossz állapotban a földút, amin a 3K lett volna, ahhoz képest, mennyit zuhogott az azt megelőző napokban! Kacsacsalád húzódott arrébb jöttemre. Jobbra az Apáccság magaslott, meg a falu…

Hazamentem, aztán újra elindultam. Mert túl tejes volt a csapvíz, és híján voltam az ásványvíznek. Most a Mini ABC-t tűztem ki célul :D hát, alig fértem be, olyan Mini vót! És nem is találtam ásványvizet, külön kellett kérnem a pénztáros asszonytól, 280 Ft-ot fizettem kettő darabért! Még viccesebb, hogy debreceni vizet kaptam :D :D ki tudja, miért, biztos megéri nekik…

Majdnem 9-ig még a parton üldögéltem, nővéremmel beszéltem telefonon, akivel rég csevegtem. Elmesélte, hogy mennyire jó volt kimondania a főnökének azokat a dolgokat, mikkel problémái vannak. Mert sokszor az ember nem mer kérdezni vissza, ha nem hallott, nem értett valamit. Én az utóbbi két munkahelyemen tanultam meg: kérdezni KELL és muszáj. De meg kell magyarázni, miért kérdezel: hogy jobban értsd, hogy később ne csinálj butaságot, ne rontsd el, hogy mindent jól csinálj, s ennek a miértjét már előre tudd…

Ezek után végre megreggeliztem (a kávét még előtte megittam – Mizo-s, Kapucíneres. Sajnos imádom ezeket :D). Háromba vágtam a Szafis zsemlét, megkentem mogyoróvajjal és baracklekvárral. Mennyei volt, de valahogy kevésnek éreztem. Pár kanál humusz és a maradék baracklekvár a maradék tahinivel (kb. 1-1 kiskanálnyi csak) még lecsúszott 11 környékén. Mert a reggeli 9 és 10 körül zajlott. Ebédelni nyilván nem akartam már a verseny előtt!

Előtte még kifizettem a szállásért a pénzt, ami olcsóbb volt, mint ami a honlapon szerepelt, és igen rendes volt a pali, Prága is szóba került. Mondta, hogy már sajnálja, nem ment külföldre. De megegyeztünk, hogy minden úgy történik, történt, ahogy kellett :D

Fogalmam sincs, hogy telt el a délelőtt, mert alig vártam a 13 órát. 10-kor rajtoltak a 3 km-esek, 11:30-kor már a 11 km-esek… én meg 12-re szedelődzködtem össze, akkor indultam el. Felöltöztem, az se ment zökkenőmentesen, mert amikor magamra próbáltam a pólót, összekapcsoztam az alatta lévő felsőmmel.. ferde lett… satöbbi :D ÉS ami még lényegesebb: elhagytam a sapkát, amit pár héttel ezelőtt találtam a Petőfi hídnál.. na, mondom, ez a karma :D vigyek fejpántot, ne vigyek? Lesz-e napszúrásom? Na, hagyjuk. Tényleg itt határoztam el, hogy teljesen jó lesz nekem az 1:45..

Egy árva szőlőcukorral indultam neki, körbecsászkáltam a terepen. Ittam egy kortynyi (annyit kínáltak kis poharakban:D) málnás Piroska szörpöt. Volt Nexi termékárulás, láttam, hogy aki futott, ingyen salátát kaphat, volt olaszos szendvicses mozgókocsi, hotdogárus. Láttam a Polar standot, a Saucony standot. Ténferegtem egyedül, de nem bántam, hogy egyedül vagyok. Csak vagy ötször mentem el WC-re, hol tojtojra, hol a rendes klozettra :DD pl. az ember nem gondolná, nagy problémát okoz, ha a bugyi nem áll rendesen. Vagy ha a haja hülyén áll, persze!

12:45 körül beálltam a zónám tájára. Láttam, egyre többen leszünk. Jó lassan fogunk rajtolni ekkora tömegben! Tűzött a nap, dél volt… beálltam egy árnyékosabb részre. És akkor 13 óra lett, erre kijelentették, most jön a bemelegítés. Mikor moccanni se tudtunk már, olyan sokan álltunk ott :DD

Dobpergés és füttyszó, oszt elkezdtek végre visszaszámolni! A szakaszos rajt miatt erre sokszor került sor :D én 5:30-6:00 tempóra „jelentkeztem.” Emiatt elég későn indultam, majdnem negyed 2-kor! De elindultunk.

Már előző nap feltűnt, nem lesz ez olyan szűk pálya, és bebizonyosodott. Oké, voltak kivételek, pl. amikor ráfordultunk a 71-es menti kerékpárútra. Előztem folyamatosan, babakocsisokat, kutyásokat, engem ez motivált. Láttam, 4:30-as a tempóm, na, ezt nem fogom bírni, nem lesz ez így jó, az előző félmaratont lassabban futottam. Örültem, ha nem tudtam épp előzni, s belassultam. De ha meg előztem, aggódtam, hogy túl gyors vagyok… a biciklisek szemből jöttek, vártak, autókat lassan engedték át a futók miatt. Biztos kellemetlenkedtek egy páran :D a 3. körömnél például felkacagtak, hogy van, aki ezért még fizet is :DD abban a pillanatban én is kicsit elgondolkodtam ezen. Nem volt olcsó a nevezési díj, de gondoltam, megéri.

Azóta már a Napfelkelte, Naplemente Félmaraton is terítéken van, szal nem mondok semmit… sőt, az egész hatása miatt vettem Saucony cipőt, amiben ezt a versenyt is futottam.

A frissítőpontokon mindig elkaptam menetközben egy pohár vizet, egy kicsit kortyoltam, a maradékot a fejemre öntöttem :D a DJ a fordulónál (Spar) mattrészeg volt, „hú de nem tudok már magamról,” „kicsi muszkli,” „15 perc és megvaaan” ordításaira forgattam a szemem :D szuper volt, hogy láttam, kik vannak előttem, hiszen visszafele futottak már. Akkor úgy láttam, benne lehetek az első 20 nőben, de titkon nagyobbakat reméltem :P gondoltam, 10-en belül is végezhetek, ha szerencsés vagyok, és lelassul valamelyik, nem bírja…

Egy előzésnél „könnyű annak, aki versenynyulat reggelizett!” kiáltást kaptam, meg hajrákat, amiket persze viszonoztam :D hajtottam magam, mint állat. A bokám néhol gyengélkedett, de a térdem egyáltalán nem. A telefonomat hol egyik, hol másik kezemben tartottam. Tulajdonképpen itt nem számított annyira, hol futok. Ha igazán belemelegszem, elkap a flow, akkor csak a futásra koncentrálok, az időmre. De még az időmre se. Csak futok, minél gyorsabban, de csak addig, amíg bírom.

Futószakáll, Évi (nvevi) is feltűntek nekem futás közben. Mindkettőjüket leelőztem később, de a 11. kilométernél láttam, hogy ez több lesz, mint 21, valami el van itten számolva! Aztán meg a végén úgyis az ő általuk kiszámított félmaratont veszik alapul. És itt történt, hogy úgy elkezdett fájni a beszorult oldalam, hogy nehéz volt kizökkenni az érzésből… na, mondom, ez jó lesz. A távolból hallottam a zenét, pacsiztam kisgyerekekkel kétszer is, hallottam, hogy hajráznak, de csak tompán. Elkezdtem énekelni magamban egy ritmusos számot, arra koncentrálni. 3-4, lehet, 5 km is eltelt, hogy elmúlt a szúrás, de amikor elmúlt, már nem is tűnt fel, annyira sikerült elterelni a figyelmem… „jobb láb, bal láb, ismétel,” üzente egy előttem futó hölgy pólója, „Budafok,” olvastam valahol. Oda szerettem volna kajabálni, én is budafoki vagyok! :D

Többször belerepült valami a szemembe, vagy a kék szempillafesték zavart meg? Fogalmam sincs, de semmi se olyan könnyen megszerezhető. Pláne nem egy ilyen versenyen a helyezés. Mondom, álmodni se mertem arról (oké, de), hogy jó helyezést érek el. Úgy futottak a nők itt előttem, mint a vesztés, hogy lehet ilyen gyorsan futni, hogy szinte sprintelsz?! Atyaég, ez nekem sose fog menni – gondoltam… és képzeletben le is tettem a fejlődéssel kapcsolatos fantáziáimról :D

Aztán láttam, elég jó időt megyek. De tudtam, hogy a végén máshogy fognak számolni. Hajtottam magam. A fordulónál már alig voltak futók. Leöntöttem magam vízzel, a részeg DJ „de szép az a lány, egyemmeg!” kiáltással üdvözölte ezt. Ittam egy izoitalt is (szerintem az az volt, ilyen narancssárga lötyi). Mert előtte nem tudtam elkapni egy pohár vizet, nem nyújtotta épp akkor senki a futók felé a kezét! Nem baj, kibírom, gondoltam akkor… ki is bírtam valahogy.

Az utolsó körön (4 volt) le is előztem még pár embert. Egy nőt is! Hajrá, mondták. Néztek, hogy tudok még előzni. Én se tudtam, mi hajt. A zebránál rivalgás, én vagyok az 5. lány! Gondoltam, ez fantasztikum! Előre küzdöttem magam. A célban még sprinteltem. És hallottam a nevem. Kaptam az SMS-t: 1:39 !

1:34 lett az Endomondo szerint, de gondoltam, nem számít. Eper, alma, banán, érem, befutócsomag (benne vitaminos víz, újság – ami nekem megvolt már :D – kedvezményes kuponok, Nexi zabszelet (citromos gyömbéres!). Paradicsom is volt, ami ritka jólesett, koktélparadicsom! Odakint rögtön vettem salátát és sört. Egy paparazzifotó készült rólam, ahogy a salátámat eszem. Ezt sajna később nem leltem, valszeg zabafejet vágtam :D Szemben velem a standnál nevetett egy lány, én is vigyorogtam, mert ilyen interrupted fejet vágtam hirtelen, mikor rájöttem, fotóznak :D levettem a sportmelltartómat, gondoltam, úgyse hívnak fel a színpadra :D

De most már elárulhatom, nagyon, nagyon reménykedtem abban, hogy valami csoda folytán mégis elég gyors voltam, és aki előttem ért be, nő, az vagy idősebb, vagy összességében előbb indult, így lassabb volt, mint én, aki a végéről küzdötte fel magát…

Hangosan szólt a zene, leültem a partra. Megettem a banánt, képet készítettem. Felismertem „mindigmosolygós” influencereket, akik most mogorva pofával bele voltak buzulva a telefonjukba. Nyilván csak a kép készítésekor kell vigyorogni :D többen megmártóztak a Balatonban. Tiszta víz volt a hajam, de hamar megszáradt. Nagyon büszke voltam magamra. Hiszen én az 1:40 alatti eredményt a Naplemente Félmaratonra szántam. És most itt vagyok.

Nem volt sok idő hátra, hogy eredményt hirdessenek, s velünk kezdtek: 21 km, nő. 20 év alattiak közül az nyerte meg, aki tavaly is, s aki a kommentelések közepette több hozzászólásom kedvelte, amikor próbáltam arra rámutatni, hogy a futóknak mindegy a pálya, ha elég eltökéltek (Hegyi Barbara, 100%-os druszája a színésznőnek :D). Egy pár mellé ültem le a padra, mert nem volt hely, félrehallották, hogy valaki 58 perc alatt futotta, a pasi mondta, az világcsúcs! És mondtam, hogy 1 óra 58 perc…

Ha ismertek, tudjátok, nekem ez nem ment mindig csak úgy, hogy odaszóljak idegenekhez. A célban is egy srác gratulált, akivel kb. egyszerre értünk be, és ez is tök jó érzés volt. Olyan, mint az egymásnak integetők Prágában. Visszaadja az emberekbe vetett hitet :D a startnál egy csapat Adidas-os futó bosszankodott hogy deszar ez a rendezvény. Nem is láttam őket sehol se a színpadon…

Engem viszont felszólítottak, mert III. helyezést értem el.

Az, amikor egy csomó ember előtt felhívnak, és a nyakadba akasztanak érmet, átvehetsz egy üvegből készült díjat, és egy 50 kilós ajándékcsomagot… Ásotthalmon átéltem egyszer ezt, de ez utánozhatatlan. Hogy ott lehetsz, valamiből Te voltál a 3. legjobb, itt most 21-35 év közöttiek esetében a 3. helyezett. Jöttek a II., I. helyezettek – mindkettőjüket láttam futni, és gratuláltunk egymásnak, képek is készültek.

És akkor tényleg megkérdeztem magamtól, hogy fogom hazavinni ezt a rengeteg holmit. Otthon kipakoltam és egymás mellé rendeztem őket. Rögtön el is kezdtem őket fogyasztani :D de megvártam még előtte persze a többi eredményhirdetést. Nem is nagyon fogtam fel. Láttam még futónagyköveteket (Dorinát és Gyurkót) is. Láttam, hogy látnak, és örültem ennek, hogy elértem valamit. Hogy nem hiába van ez az egész. Hogy nincs edzőm, és mégis ilyen sikert tudok elérni. Ha még lenne! De jó lenne, de az majd csak ha lesz munkám.

ennnyi mindent kaptam!!!!

Hazamenetel után nem fürödtem le, hanem ahogy terveztem, elmentem még biciklizni. Csak Aszófőn át tekertem vissza Balatonfüredre, de a tihanyi révig is lementem, ahol még sose jártam. Ismeretlen bicikliutak, kemény emelkedések, zenehallgatás. Olyan energikus voltam, hogy nem mondták volna rólam meg, most futottam le egy félmaratont :D de ezzel tartoztam a Balatonnak.

Ezek után már kicsit éreztem a lábamat. Vacsoráztam (ugyanazt, mint előző nap) és 22 környékén elaludtam. Azt hittem, jól kialszom magam, hát, nem így lett… :D

De erről majd legközelebb!

Statisztika:

A 21 km-en 978 indulóból abszolút 26. lettem.

432 nő indult, közülük a 4. helyezett.

Abszolútban 3. helyezett egy 36-50 év közötti hölgy lett, de ő nyilván a korosztályában lett első.

Mióta Prágából hazajöttem, van versenymúltam: május 1. II. helyezés 10 km-en, május 25. III. helyezés 21 km-en.

És remélem, még nincs vége…

Szupermaraton -10 km-ek - 4. szakasz

május 10. péntek, 4. nap – 55.44

Teljesen véletlen sikerült a vége 44-re.

Ha úgy vesszük, mint a hét napjait, akkor ez az 5. nap, mert pénteken történt. Megint nehezen ment az indulás. De mindegy, ha menni kell, akkor menni kell. De csütörtökön rakoncátlankodott ugye a bokám. Pedig aznap pihentem. Vagyis azt hittem, hogy a vádlim, mert lesugárzott odáig. Aztán rájöttem, mégiscsak a bokám. És fájt. Ezt most tényleg el kell ismernem…

fagyika Sacival

A boka alatt van valami ízület, az durranhatott be, de nem néztem utána, sőt, rá se néztem, mert már felvettem a zoknit, amikor tesztelgettem. Megint 4 után nem sokkal volt az ébredés, egész megszoktam már, éljen.. :D

Mizo laktózmentes cappuccino fele lement, majd had szóljon. Ezúttal vittem a vizemet is! Előtte lévő nap, azaz csütörtök annyit ettem, és mégsem teltem el totálisan. Ez tuti a vegaságnak is köszönhető. Húsevések után úgy kidőltem és puffadtam, te jó ég. Most meg eszek mindent, cékla, paradicsom, póré, uborka, savanyúuborka, olívabogyó, saláta, sóska, spenót, cukkini, zeller, répa, spárga, és nincs semmi gond. Jó, kurbli sok édesség lecsúszik :D például kókuszos csokis keksz, banánfagyi, ilyen-olyan csoki, kuglóf (!)…

Mindegy. Indulás, most korábban, 5:16-kor. 6 körül arra gondoltam, dejó lenne odaérni a Szigetre 7 előtt. Ez sikerült is, mert 6-kor már 8 fölötti kilométereknél voltam :D gyönyörű napfelkelte volt ismét. A bokám nem fájt futás közben. Eddig láttam a nénit a buszmegállóban, várva, most korán voltam hozzá képest. Nem baj, többet is futok.

55.29 volt a cél. Így 180 km a hétre.

Ne kérdezzétek ezt se, miért. Mikor már 170-el simán megugrottam volna a legtöbb kilométerem. Nekem valamiért 180 kellett.

Rápillantottam a sebességemre: 5:34. Mi a fene, nem is rossz. A Budafoki úton munkások mentek dolgozni, az egyik rámüvöltözött. A mellette sétáló mondja: „hagyjad már…” ennyit hallottam. Hm, na, ez se rossz. Már ezek is unják a beszólogatást :D az is eszembe volt, aki már a héten 4x-re lát futni, ugyanabban a cuccban (mindig ki volt mosva), vajon mire gondol. Van 4 ugyanilyen cuccom?

Gyorsan telt az idő. A futáshoz tökéletes időjárás: nem esik, borús, nem túl hideg. Ott volt a remény, hogy kisüt a nap (most péntek 16 óra van és hétágra süt! :D).

Aztán történt valami. Eszembe jutott a bokám. Hogy vajon hogyhogy bírja. Na és akkor elkezdtem másképp futni, végiggördültem a talpamon rendesen. Lehet, hogy már megszokta a rosszulfutást, aminek következtében nem fáj az, ami normálfutásnál fájna, mindenesetre ezek után lelassultam.

Nem értettem, mim fáj. A vádlim? Raktam arra is tapaszt. A bokám? Mit csináljak? Terheljek jobban a combomra? A Lánchídhoz érve fogalmam sem volt, hogy fogom teljesíteni a távom…

És ez így is maradt sokáig. De csak erőltettem. Begyorsítottam, lelassítottam. Fájt. Nem tagadhattam. Jó, ezt még lefutom. Nem baj. Kibírom. Utána pihentetem, gondoltam. Ott volt bennem a félsz, hogy mi lesz, ha úgy fog fájni, mint anno 3 éve a térdem, amikor egy lépést nem tudtam futni jó ideig. A Saucony cipő igaz, hogy nem tartja úgy a bokám, mint az Asics…

A Margitszigetet végül csak elértem, de kínlódva. A part mentén egy manus vinnyogva énekelgetett. 7 óra volt. De mi lesz tovább? A forduló után nem bírtam. Le kellett ülnöm. Nem bírom, vissza kell futnom. Azt még valahogy megcsinálom. De most akkor tényleg nem megy? Van energiám, semmi izomfájdalom, hanem ez a nyamvadt valami a bokám alatt, fogalmam sincs, mi ez… leülök a padkára. Beveszem a magnéziumot, Gatorade és iszok. Mi ez itt a boka alatt? Futnak el velem szemben azok, akiket én előztem meg.. mi baja van a lábamnak, komolyan?

Kevésbé fájt anno, amikor nem koncentráltam a térdemre. Most nagyon rákoncentráltam a bokámra és nagyon fájt. Igyekeztem elterelni a gondolataim, de nem ment, csak erre tudtam koncentrálni. Hogy fáj. De akkor ott úgy döntöttem, elég volt. Felálltam és elkezdtem futni.

Leelőztem mindenkit és nem fájt a lábam. Ekkor futottam a leggyorsabb, 5:05-ös 1 km-em. Utána jött egy 5:11-es. 5:22. De nagyjából ugyanez maradt. És nem fájt a lábam.

Futottam, és megcsináltam a 4 kört. A 3. kör felénél ittam és megittam-ettem félig-meddig a banános fehérjeport meg két szőlőcukrot. Egy már szét volt porladva, széjjelrepült, mindenem tiszta fehér por lett, mint valami drogos :D de jól voltam.

Ekkor már éreztem, hogy igaz: csodák vannak :D és a legnagyobb mélyből vissza lehet jönni. Hiszen úgy fájt a lábam, mintha elszakadt volna valami szalagom! És most itthon vagyok és nem fáj egyáltalán. Úgy tűnik, mégsem rosszfutás volt. Hanem onnantól kezdve volt jófutás.

A térdem felett fáj egy kicsit.

Nyilván néha nehézkesebben, néha gyorsabban ment a futkorászás visszafele, de megnyugodtam és boldog voltam. Kivéve, amikor kb. 5-7 km-en keresztül beszorult a levegő és fájt a bordám alatt.

Mindig van valami. De mindenre fel kell készülni. Mindenre kell lennie egy stratégiának. Hogy hogyan fogod fel.

Menet közben ittam pár kortyot. Amikor reméltem, hogy pirosra vált, zöld maradt. Sebaj. Ez kell most. Nem szabad feladni, csinálni kell… sikerülni fog. Mentális küzdelem valójában az egész.
6 perces km-eim már nem zavartak, megcsináltam, és szinte fel se tűnt. 55.4 km.

Ráadás nincs.

Ja, de. Szombaton és vasárnap is futottam még.

Összesen ezen a héten 212 km-t.

Minél többet futok, annál több megy. Ez elég érdekes - de remélem, a jövőben hasznát veszem még...

meghajolok előttetek, ha elolvastatok <3

Szupermaraton -10 km-ek - 3. szakasz

Május 8. szerda, 3. nap – 41.33 km

Nem ennyit akartam futni. Csak 32,6 km-t! A mai nap után visszavonom, amit az érzékeny pontjaimról írtam… sajnos az SMR hengerben nem vagyok profi, de másnap próbáltam a bokámra használni. Igen, a bokámra :D arra a vastag bokára amiről azt gondoltam, bármit kibír.

Igaz, egyszer volt egy részleges szakadásom vagy húzódásom, tán még 7-8 éves koromban, ami élesen megmaradt, gipszben is volt a lábam, de semmi más nem történt. Nem hiszem, hogy ennek köze van hozzá. Mindenesetre erős a lábam, nem féltem.

Tény, hogy Így 3 nap alatt több mint 120 km lefutása történt, és akkor még hol a péntek? Sebaj, menni fog, tudom én, és meglesz a 175 km. Ennél már csak jobb lehet. De tök jól bírom.

Szóval elindultam s most 5:28-kor sikerült az indulás, 27 helyett (pff), nem szarakodtam. Csak pár perccel később jutott eszembe, hogy a vizem otthonmaradt :D sebaj, kibírom… két láthatósági mellényes robogós pasi a Nagytétényi úton dudál, őket tegnap is láttam. A nő ugyanaz a Lépcsős utcai megállóban, nagyobb darab, festett fekete, farmergatya-dzseki kombó, csak most felkontyolta a göndör hajat magasra.

A lángosos-zsíros ami mellett mindig elfutok, még nem nyitott, 6-kor nyit csak. Jönnek szembe az alagútban a munkások. Lefutok előlük az úttestre. Nem baj, nem szólnak be. Ilyenkor mindig félek, hogy beszólnak. És akkor mi van? Amúgy is kapucniban futok. Gyönyörű a napfelkelte, ilyen szépet rég láttam. De jó lenne, ha ide-oda tudnék futni ezen a szakaszon, mint az esős napon, de valahogy nem érzem ezt a dógot. Úgyis lesz még nyár, lesz még napfelkelte.

Tehát, továbbrohanok. A tempóm lassul. A cipő egyébként elég kellemes. Könnyű nagyon, sokkal könnyebb, mint az Asics. Be se kellett járatni amúgy, csak a talprésze kell még, hogy kiegyengetődjön, mert valamiért a bal lábamnak a talprésze más, mint a jobb talpam s nyomja középen minimálisan valami. Széles, formálódó cipő. Már nem bánom, hogy megvettem.

A zöld lámpáknál mindig gyorsítok. Ha piros lesz, akkor se állok le, inkább futok visszafele kicsit. De van, hogy remélem, piros lesz, mert pihenni akarok kicsit. De ha nem, akkor nem állok le, arról nincs szó. Nem lazsálok. Kellemes ilyenkor futni, tényleg megéri korán felkelni. Most többen futnak.

Tegnap se esett, biztos felbátorodtak, hogy ma se. Egy csávesz rohamtempóban fut el mellettem, később ő szembejön, a Bem rakparton. A Batyi térnél mindig azt remélem, épp nem akkor ér oda egy villamos, s róla ömlik le a tömeg. Nehéz kiszámítani.

Ilyesmikből áll a városi futás :D látod messziről, hogy piros a lámpa, jön a kocsi, mindig koncentrálsz egy picit, nem lehet bealudni. És továbbfutok. Elfutok a Frankel Leó utcához, át a zebrán a villamosnál, a járdán matracot cipelnek felfele emelve. Ekkor már 7 óra lesz, sűrűsödik a város. De ott vagyok megint a Margitszigeten. Egy kör. Ennyiben egyeztem meg magammal.

Számítgatom, hogy akkor pénteken kevesebbet fussak, vagy ugyanannyit, és szombaton kevesebbet? Mondom, kalkulálás az egész. Ilyen korán a gyorsabb emberkék is kijönnek. Van egy idős pasi, vézna, mint egy ceruza, hosszabb ősz haja lengedezik, van vagy 180 cm így is, méghogy összemennek idős korukra az emberek! Az leelőz mint a fene, aztán leáll és eltűnik. Később megint leelőz. A tempóm változatlanul 5:39, nem gyorsítok ezúttal… kicsit nyögvenyelek, de nem csoda. Fura viszont, a combom nem húzódik. A kútnál 7:36 táján vagyok, de nem állok meg. Majd a Várkert Bazárnál!

Megcsináltam a szigetkört. Néhányan leelőztek, többeket előztem le én. Jó távolról nézni a városi dugót a rakparton. Beindult az élet az Atlétikapálya mellett. Jár az agyam persze megint, de már nem is közlöm, min gondolkozom. Úgyis tudja mindenki :D

Indulás vissza. Egyre nehezebbek a lábaim, de néha még begyorsítok. Igyekszem mindig az emberke jelzéseken futni. Kihívás, mert pl. a Lánchídnál megcserélődik, de szerintem ezt a bicajosok se tudják mindig. Nyikorog a villamos, be a híd alá.

A Várkert Bazárnál működik az a kút, ami pár hete nem működött, éljen! Iszok, meg valami banános port is betolok amibe belekeveredett az ampullából kimerészkedő Himaláya só. A Gatorade-et is megiszom, elég undi íze van, nem is értem, miért emlékeztem másra. Sokkal intenzívebb volt az íze még akkor, amikor először kóstoltam, az első félmaratonomon 2017-ben. Poén, hogy utána a kövi versenyem 2018 júniusában történt. Majd idén januárban a következő :D

Jaj, bárcsak ne váltana át máris zöldre a Szabadság-hídi lámpa. Jé, a Gellért-téren ugyanaz a fazon ül a biciklin, mint tegnap, amikor elfutottam mellette :D

Lassulok… nem mondom, hogy szenvedek, de a tempóm már csak 5:43. Horpácsi bordát adnak a Kis Big Kifőzdében. Imádom ezeket leolvasni, fogalmam sincs néha, mik ezek a kaják. Mentás-bodzás almaleves. Jól hangzik. Az illatokról: a szigetig vagy 30 percen át fánkszag volt (ne kérdezzétek), aztán egy kis hagymaszag valamelyik irodaház mellett, itt persze sima olajszag. Már most csinálják az ebédet, reggel 8-9 között? Hát, jó :D

Végre jön a budafoki szakasz. Vacillálok, fussak-e ide-oda de már nincs túl sok erőm – a Dunaparti szakasznál. Úgyhogy megyek tovább. Már nyitva a lángosos, várom a megszokott illatot, meg is érkezik. Egy idős néni botorkál a zebra felé, ilyenkor örülök, tuti megáll a kocsi. De a futóknak inkább megállnak, mint a gyalogosnak – vagy lassítanak – mert gyorsabb lesz mint a sima gyalogos :D a Camponánál egy forgalomszámláló gyerek ül. Később kiderül, nagy baleset volt előző nap.

Merre fussak? Megvolt a napi vérrehulló fecskefű is a szemölcseimre. Durva, micsoda változások vannak, szinte teljesen eltűntek, a mutatóujjamon lévő is csökken.

Tekergek még egy kicsit, közben megbeszélem unokatesómmal, hogy fussunk össze. Aztán leállok. 41.33-nál. Most nem nyújtok hosszan. Most, amikor ezt írom, csütörtök van, és túl vagyok a hengerezésen, de majd még fogok. Nagyon fáj eleinte :D de ki kell bírni. Még jógázni is fogok egy kicsit.

Sokkal kevésbé vagyok lerokkanva, mint az 54 km-em után. Bár, ezt nem csodálom…