Életem egyik legproduktívabb hétvégéje! - II. rész - szombat.

2019. 05. 25. szombat...

Hülyeségeket álmodtam :D és fél 5 körül ébredtem a madarak csicsergésére. Meg arra, hogy már világos van s süt a nap! Rögtön befaltam a maradék fehérjeszeletet, éhes voltam. Pedig ezt nem is akartam egyáltalán megenni a hétvégén :D

Még előző nap összekészítgettem a dolgokat a másik ágyra. Hát, akkor gyerünk. Meg akartam nézni kihaltan a falut és a tavat…

Hat után indultam el.

A kis lépcsős ösvényen felfele megkaptam a legelső pókhálókat, mint mindig. Elég gyakran van, hogy reggelente én járok először egy útvonalon, van tapasztalatom az arcomra rohanó kétségbeesett pókokkal. A Belső-tó közelebb volt, mint gondoltam. Egy kávézónál már szerelték a kis asztalokat. Azt hittem, vannak a tóparton, de csak egy pad volt :D sok béka brekegett. Nem is volt olyan rossz állapotban a földút, amin a 3K lett volna, ahhoz képest, mennyit zuhogott az azt megelőző napokban! Kacsacsalád húzódott arrébb jöttemre. Jobbra az Apáccság magaslott, meg a falu…

Hazamentem, aztán újra elindultam. Mert túl tejes volt a csapvíz, és híján voltam az ásványvíznek. Most a Mini ABC-t tűztem ki célul :D hát, alig fértem be, olyan Mini vót! És nem is találtam ásványvizet, külön kellett kérnem a pénztáros asszonytól, 280 Ft-ot fizettem kettő darabért! Még viccesebb, hogy debreceni vizet kaptam :D :D ki tudja, miért, biztos megéri nekik…

Majdnem 9-ig még a parton üldögéltem, nővéremmel beszéltem telefonon, akivel rég csevegtem. Elmesélte, hogy mennyire jó volt kimondania a főnökének azokat a dolgokat, mikkel problémái vannak. Mert sokszor az ember nem mer kérdezni vissza, ha nem hallott, nem értett valamit. Én az utóbbi két munkahelyemen tanultam meg: kérdezni KELL és muszáj. De meg kell magyarázni, miért kérdezel: hogy jobban értsd, hogy később ne csinálj butaságot, ne rontsd el, hogy mindent jól csinálj, s ennek a miértjét már előre tudd…

Ezek után végre megreggeliztem (a kávét még előtte megittam – Mizo-s, Kapucíneres. Sajnos imádom ezeket :D). Háromba vágtam a Szafis zsemlét, megkentem mogyoróvajjal és baracklekvárral. Mennyei volt, de valahogy kevésnek éreztem. Pár kanál humusz és a maradék baracklekvár a maradék tahinivel (kb. 1-1 kiskanálnyi csak) még lecsúszott 11 környékén. Mert a reggeli 9 és 10 körül zajlott. Ebédelni nyilván nem akartam már a verseny előtt!

Előtte még kifizettem a szállásért a pénzt, ami olcsóbb volt, mint ami a honlapon szerepelt, és igen rendes volt a pali, Prága is szóba került. Mondta, hogy már sajnálja, nem ment külföldre. De megegyeztünk, hogy minden úgy történik, történt, ahogy kellett :D

Fogalmam sincs, hogy telt el a délelőtt, mert alig vártam a 13 órát. 10-kor rajtoltak a 3 km-esek, 11:30-kor már a 11 km-esek… én meg 12-re szedelődzködtem össze, akkor indultam el. Felöltöztem, az se ment zökkenőmentesen, mert amikor magamra próbáltam a pólót, összekapcsoztam az alatta lévő felsőmmel.. ferde lett… satöbbi :D ÉS ami még lényegesebb: elhagytam a sapkát, amit pár héttel ezelőtt találtam a Petőfi hídnál.. na, mondom, ez a karma :D vigyek fejpántot, ne vigyek? Lesz-e napszúrásom? Na, hagyjuk. Tényleg itt határoztam el, hogy teljesen jó lesz nekem az 1:45..

Egy árva szőlőcukorral indultam neki, körbecsászkáltam a terepen. Ittam egy kortynyi (annyit kínáltak kis poharakban:D) málnás Piroska szörpöt. Volt Nexi termékárulás, láttam, hogy aki futott, ingyen salátát kaphat, volt olaszos szendvicses mozgókocsi, hotdogárus. Láttam a Polar standot, a Saucony standot. Ténferegtem egyedül, de nem bántam, hogy egyedül vagyok. Csak vagy ötször mentem el WC-re, hol tojtojra, hol a rendes klozettra :DD pl. az ember nem gondolná, nagy problémát okoz, ha a bugyi nem áll rendesen. Vagy ha a haja hülyén áll, persze!

12:45 körül beálltam a zónám tájára. Láttam, egyre többen leszünk. Jó lassan fogunk rajtolni ekkora tömegben! Tűzött a nap, dél volt… beálltam egy árnyékosabb részre. És akkor 13 óra lett, erre kijelentették, most jön a bemelegítés. Mikor moccanni se tudtunk már, olyan sokan álltunk ott :DD

Dobpergés és füttyszó, oszt elkezdtek végre visszaszámolni! A szakaszos rajt miatt erre sokszor került sor :D én 5:30-6:00 tempóra „jelentkeztem.” Emiatt elég későn indultam, majdnem negyed 2-kor! De elindultunk.

Már előző nap feltűnt, nem lesz ez olyan szűk pálya, és bebizonyosodott. Oké, voltak kivételek, pl. amikor ráfordultunk a 71-es menti kerékpárútra. Előztem folyamatosan, babakocsisokat, kutyásokat, engem ez motivált. Láttam, 4:30-as a tempóm, na, ezt nem fogom bírni, nem lesz ez így jó, az előző félmaratont lassabban futottam. Örültem, ha nem tudtam épp előzni, s belassultam. De ha meg előztem, aggódtam, hogy túl gyors vagyok… a biciklisek szemből jöttek, vártak, autókat lassan engedték át a futók miatt. Biztos kellemetlenkedtek egy páran :D a 3. körömnél például felkacagtak, hogy van, aki ezért még fizet is :DD abban a pillanatban én is kicsit elgondolkodtam ezen. Nem volt olcsó a nevezési díj, de gondoltam, megéri.

Azóta már a Napfelkelte, Naplemente Félmaraton is terítéken van, szal nem mondok semmit… sőt, az egész hatása miatt vettem Saucony cipőt, amiben ezt a versenyt is futottam.

A frissítőpontokon mindig elkaptam menetközben egy pohár vizet, egy kicsit kortyoltam, a maradékot a fejemre öntöttem :D a DJ a fordulónál (Spar) mattrészeg volt, „hú de nem tudok már magamról,” „kicsi muszkli,” „15 perc és megvaaan” ordításaira forgattam a szemem :D szuper volt, hogy láttam, kik vannak előttem, hiszen visszafele futottak már. Akkor úgy láttam, benne lehetek az első 20 nőben, de titkon nagyobbakat reméltem :P gondoltam, 10-en belül is végezhetek, ha szerencsés vagyok, és lelassul valamelyik, nem bírja…

Egy előzésnél „könnyű annak, aki versenynyulat reggelizett!” kiáltást kaptam, meg hajrákat, amiket persze viszonoztam :D hajtottam magam, mint állat. A bokám néhol gyengélkedett, de a térdem egyáltalán nem. A telefonomat hol egyik, hol másik kezemben tartottam. Tulajdonképpen itt nem számított annyira, hol futok. Ha igazán belemelegszem, elkap a flow, akkor csak a futásra koncentrálok, az időmre. De még az időmre se. Csak futok, minél gyorsabban, de csak addig, amíg bírom.

Futószakáll, Évi (nvevi) is feltűntek nekem futás közben. Mindkettőjüket leelőztem később, de a 11. kilométernél láttam, hogy ez több lesz, mint 21, valami el van itten számolva! Aztán meg a végén úgyis az ő általuk kiszámított félmaratont veszik alapul. És itt történt, hogy úgy elkezdett fájni a beszorult oldalam, hogy nehéz volt kizökkenni az érzésből… na, mondom, ez jó lesz. A távolból hallottam a zenét, pacsiztam kisgyerekekkel kétszer is, hallottam, hogy hajráznak, de csak tompán. Elkezdtem énekelni magamban egy ritmusos számot, arra koncentrálni. 3-4, lehet, 5 km is eltelt, hogy elmúlt a szúrás, de amikor elmúlt, már nem is tűnt fel, annyira sikerült elterelni a figyelmem… „jobb láb, bal láb, ismétel,” üzente egy előttem futó hölgy pólója, „Budafok,” olvastam valahol. Oda szerettem volna kajabálni, én is budafoki vagyok! :D

Többször belerepült valami a szemembe, vagy a kék szempillafesték zavart meg? Fogalmam sincs, de semmi se olyan könnyen megszerezhető. Pláne nem egy ilyen versenyen a helyezés. Mondom, álmodni se mertem arról (oké, de), hogy jó helyezést érek el. Úgy futottak a nők itt előttem, mint a vesztés, hogy lehet ilyen gyorsan futni, hogy szinte sprintelsz?! Atyaég, ez nekem sose fog menni – gondoltam… és képzeletben le is tettem a fejlődéssel kapcsolatos fantáziáimról :D

Aztán láttam, elég jó időt megyek. De tudtam, hogy a végén máshogy fognak számolni. Hajtottam magam. A fordulónál már alig voltak futók. Leöntöttem magam vízzel, a részeg DJ „de szép az a lány, egyemmeg!” kiáltással üdvözölte ezt. Ittam egy izoitalt is (szerintem az az volt, ilyen narancssárga lötyi). Mert előtte nem tudtam elkapni egy pohár vizet, nem nyújtotta épp akkor senki a futók felé a kezét! Nem baj, kibírom, gondoltam akkor… ki is bírtam valahogy.

Az utolsó körön (4 volt) le is előztem még pár embert. Egy nőt is! Hajrá, mondták. Néztek, hogy tudok még előzni. Én se tudtam, mi hajt. A zebránál rivalgás, én vagyok az 5. lány! Gondoltam, ez fantasztikum! Előre küzdöttem magam. A célban még sprinteltem. És hallottam a nevem. Kaptam az SMS-t: 1:39 !

1:34 lett az Endomondo szerint, de gondoltam, nem számít. Eper, alma, banán, érem, befutócsomag (benne vitaminos víz, újság – ami nekem megvolt már :D – kedvezményes kuponok, Nexi zabszelet (citromos gyömbéres!). Paradicsom is volt, ami ritka jólesett, koktélparadicsom! Odakint rögtön vettem salátát és sört. Egy paparazzifotó készült rólam, ahogy a salátámat eszem. Ezt sajna később nem leltem, valszeg zabafejet vágtam :D Szemben velem a standnál nevetett egy lány, én is vigyorogtam, mert ilyen interrupted fejet vágtam hirtelen, mikor rájöttem, fotóznak :D levettem a sportmelltartómat, gondoltam, úgyse hívnak fel a színpadra :D

De most már elárulhatom, nagyon, nagyon reménykedtem abban, hogy valami csoda folytán mégis elég gyors voltam, és aki előttem ért be, nő, az vagy idősebb, vagy összességében előbb indult, így lassabb volt, mint én, aki a végéről küzdötte fel magát…

Hangosan szólt a zene, leültem a partra. Megettem a banánt, képet készítettem. Felismertem „mindigmosolygós” influencereket, akik most mogorva pofával bele voltak buzulva a telefonjukba. Nyilván csak a kép készítésekor kell vigyorogni :D többen megmártóztak a Balatonban. Tiszta víz volt a hajam, de hamar megszáradt. Nagyon büszke voltam magamra. Hiszen én az 1:40 alatti eredményt a Naplemente Félmaratonra szántam. És most itt vagyok.

Nem volt sok idő hátra, hogy eredményt hirdessenek, s velünk kezdtek: 21 km, nő. 20 év alattiak közül az nyerte meg, aki tavaly is, s aki a kommentelések közepette több hozzászólásom kedvelte, amikor próbáltam arra rámutatni, hogy a futóknak mindegy a pálya, ha elég eltökéltek (Hegyi Barbara, 100%-os druszája a színésznőnek :D). Egy pár mellé ültem le a padra, mert nem volt hely, félrehallották, hogy valaki 58 perc alatt futotta, a pasi mondta, az világcsúcs! És mondtam, hogy 1 óra 58 perc…

Ha ismertek, tudjátok, nekem ez nem ment mindig csak úgy, hogy odaszóljak idegenekhez. A célban is egy srác gratulált, akivel kb. egyszerre értünk be, és ez is tök jó érzés volt. Olyan, mint az egymásnak integetők Prágában. Visszaadja az emberekbe vetett hitet :D a startnál egy csapat Adidas-os futó bosszankodott hogy deszar ez a rendezvény. Nem is láttam őket sehol se a színpadon…

Engem viszont felszólítottak, mert III. helyezést értem el.

Az, amikor egy csomó ember előtt felhívnak, és a nyakadba akasztanak érmet, átvehetsz egy üvegből készült díjat, és egy 50 kilós ajándékcsomagot… Ásotthalmon átéltem egyszer ezt, de ez utánozhatatlan. Hogy ott lehetsz, valamiből Te voltál a 3. legjobb, itt most 21-35 év közöttiek esetében a 3. helyezett. Jöttek a II., I. helyezettek – mindkettőjüket láttam futni, és gratuláltunk egymásnak, képek is készültek.

És akkor tényleg megkérdeztem magamtól, hogy fogom hazavinni ezt a rengeteg holmit. Otthon kipakoltam és egymás mellé rendeztem őket. Rögtön el is kezdtem őket fogyasztani :D de megvártam még előtte persze a többi eredményhirdetést. Nem is nagyon fogtam fel. Láttam még futónagyköveteket (Dorinát és Gyurkót) is. Láttam, hogy látnak, és örültem ennek, hogy elértem valamit. Hogy nem hiába van ez az egész. Hogy nincs edzőm, és mégis ilyen sikert tudok elérni. Ha még lenne! De jó lenne, de az majd csak ha lesz munkám.

ennnyi mindent kaptam!!!!

Hazamenetel után nem fürödtem le, hanem ahogy terveztem, elmentem még biciklizni. Csak Aszófőn át tekertem vissza Balatonfüredre, de a tihanyi révig is lementem, ahol még sose jártam. Ismeretlen bicikliutak, kemény emelkedések, zenehallgatás. Olyan energikus voltam, hogy nem mondták volna rólam meg, most futottam le egy félmaratont :D de ezzel tartoztam a Balatonnak.

Ezek után már kicsit éreztem a lábamat. Vacsoráztam (ugyanazt, mint előző nap) és 22 környékén elaludtam. Azt hittem, jól kialszom magam, hát, nem így lett… :D

De erről majd legközelebb!

Statisztika:

A 21 km-en 978 indulóból abszolút 26. lettem.

432 nő indult, közülük a 4. helyezett.

Abszolútban 3. helyezett egy 36-50 év közötti hölgy lett, de ő nyilván a korosztályában lett első.

Mióta Prágából hazajöttem, van versenymúltam: május 1. II. helyezés 10 km-en, május 25. III. helyezés 21 km-en.

És remélem, még nincs vége…

Életem egyik legproduktívabb hétvégéje! - I. rész - péntek.

Le kell írnom mindent, különben elillan, eltűnik, volt-nincs. Az apró pillanatok, hülyeségek, amiket átél az ember, fontosak.

Segítségül hívom a naplómat – igyekszem mindennap írni, ezév január 1-től, ami nagy dolog! – amibe vázlatosan leírtam a szombat történéseit. Mert volt mit a tejbe aprítani.

Csakhogy a legegyszerűbb, ha a péntekkel kezdem. 😊

A péntek délelőtt igenkorán kezdődött, és akkor még nem lehettünk biztosak abban, hogy jó idő lesz :D még 7 előtt letudtam az átmozgató 4-5 kilométeremet, ami nem esett túl jól. Ugye előtte két napot pihentem, azok közül az egyik nap még Ásotthalmon, ahol meg kellett állnunk (!) lángost venni (nem nekem, de egy részét végül én ettem meg (Jó Barát bódéjából :D), akkor már jól jön nekem egy óriás túrós palacsinta. Életemben nem ettem még óriáspalacsinát, ennek is a fele ment le délelőtt, másik fele haza már, a telekocsiban :P szóval nem jelenthetjük ki, hogy nem pihentem rá arra az árva kis átmozgatóra. De legalább a telefonomat fel tudtam tölteni, miután kiderült, hogy nem vele van a baj töltéskor, hanem a töltővel – egy hete ugyanis már fognom kellett, hogy töltsön, mozgatva a zsinórt :D

Mindegy, a Tihanyi Félmaraton háza táján így is felháborodó embereket olvashattunk kommentálva, hogy EZNEMAZAMIÉRTFIZETTÜNK (ha a pénz motivál, minél többe kerül, annál jobban kéne fuss, nem? XD). Utólagosan megállapítható, hogy alaptalan volt a felháborodás, de olyan jellegzetesen magyar, mint a „Holnap összedől a világ” című hír a Bors magazin hétfői számában, amiről keddre a „413245332 nap múlva összedől a világ” cikket írják válaszul valamelyik hitelesebb újságban, bár olyanból most egy se jut eszembe, a NatGeoban vagy a Runner’s World-ben ilyenről nem írnak.

Otthon rájöttem, egy táskával nem fogok boldogulni (de jó, hogy így döntöttem!).

Megesett, hogy úgy utaztam biciklivel a Balatonra, hogy elöl-hátul táska, de az nagyobb volt, gondoltam, sima ügy lesz. Nem is voltak nehezek, csak kitömöttek :D „hétköznapi” ruhát nem is pakoltam be, csak sportosat.

Az alábbiak voltak még például benne:

• humusz
• spárga és spenót amit előző nap, illetve aznap sütöttem
• saláta-uborka-paradicsom kombó
• fagyasztásból kiolvadó Szafi zsemlék (3)
• kis üvegben mogyoróvaj, tahini, lekvár
• kókuszos rizs szelet, marcipános-meggyes zabszelet (Nexi)
• Saucony futócipő
• pizsama
• papucs
• neszeszer, amit végül ki kellett dobjak de nem is bántam (részletek később:D)
• sötöbö…

Olyan lassan mentem, ahogy csak tudtam, mert egyik oldalán a nagyobbik táskának a papucsom, másik oldalán a táskának a neszeszerem volt összegöngyölítve. A vonatjegyeket előre megvettem, időben indultam… viszont egy szakaszon totál olyan érzésem volt, mintha defektet kaptam volna :D előtte valami kő felpattant a kerékről, és amiatt hihettem, illetve lehet, mégis nehéz volt a csomagom :DD és belesüppedtem az aszfaltba.

Ekkora már egyre melegebb lett!

A vonatról majdnem lemaradtam, mert nem nyitották ki a biciklitároló vagont, hiába rángattam :D de találkoztam a legrendesebb kallernővel, aki csak létezik, engedte, hogy betoljam az ülős utastérbe, s mondta, segít majd Székesfehérváron átmenni a vagonba, kinyitja nekem. Tényleg segített, úgy, mint egy pasi le-fel emelni a cangámat. Nem kell rögtön azt feltételezni, hogy nézik majd, hogy szenvedsz vele :D régen mindig bosszús pofával emelgettem, hogy na, majd én megmutatom, milyen erős vagyok. Most már hagyom, hogy segítsenek…

Olvastam Kírától kölcsönkapott romántikus regénykét közben és izzadtam, betoltam a kókuszos szeletet. Izzasztó ez az utazásosdi :D meg költséges. Pedig lehetne Természetjárós kártyám, de nem vagyok biztos abban, hogy továbbra is kedvezményesen lehet vele utazni. A Balatonos kerékpárjegyről viszont nem tudtam, így azt drágábban vételeztem meg. Juhéj! Jobb, mint a múltkor, amikor 2 embernek vettem jegyet Kőbánya-Kispestre (ne kérdezzétek, miért)…

Székesfehérváron sikeresen átmásztunk a biciklis vagonba, ahol egy szintén rendes ember segített felakasztani a biciklimet. Sínen voltam már, mint Attila (bocsi, és köszi Cutland tanár nő! érti, aki érti😊), Füreden is segítettek. Szóval semmi panaszom nincs a magyar emberekre. Tiszta gyorsan legurultam a hegyről, be Tihanyba, ahol már leadták a portán a kulcsot. Közben a part mentén láttam, készülnek a másnapra. Vakítóan sütött a nap.

Hűvös, súlyos bútoros, sötétes, kicsit szocis óriási Vendégháza ez a Kutatóintézetnek, amit rögtön a szívembe zártam a lábát vakarászó szobor és a hatalmas kockacsigalépcső láttán. A szobám ablaka a Balatonra nézett, rengeteg szekrény (zárható), kishűtő, ahova kipakoltam hamar. Kényelmes karosszékek. Húzogatósan felkapcsolható éjjeli lámpák. Levendulás tusfürdőcske a fürdőszobában. Nagy törölköző. Ez fontos! :D tálca, poharak, kis német leírás Tihanyról amit nem akartam elolvasni.

Lezuhanyozás után nem vártam sokat, elhatároztam, hogy elmegyek az Apátsági Rege Cukrászdába amiről már sok videóban láttam, hogy ki kell próbálni :D kicsit fancy volt hozzám képest (Hilfiger Tamásos pulcsimban, amiben megfőttam, meg a futónadrágomban). Bencés szelet (túrókrémes-sárgabarackos-mandulalisztes) és levendulás krémes.

ez már esti kép! :P

Aztán vacilláltam, mert persze nagyon nehéz firstworldproblems döntések előtt álltam, hogy a boltba menjek először, vagy menjek a rajtcsomagért, vagy fel az Apátsághoz (utóbbi kimaradt teljesen!), de egy csapat turistafiatalnak magyaráztak, nem volt kedvem felmenni a tömegbe :D helyette vettem egy ribizlis sajttortás és áfonyás joghurtos fagyit, amit séta közben (karomon a süteményekkel, hátamon a táskával) ettem.

Láttam a Belső-tavat is onnan, és ekkor döbbentem rá, hogy sose néztem még az út bal oldalára itt felfele, Tihany „centruma” irányába menet. Nem emlékeztem én erre, hogy ilyen szépen látszódik ez a tó, amit mégse futunk körbe szombaton. Vicces, hogy el tudja vonni a figyelmet a sok szuveníres boltocska, étterem… :D

Nem is lennék én, ha nem határoztam volna el, hogy mégis elmegyek a boltba, de nem a Mini ABC-be, hanem a Coopba, ami jó messze volt és megint hegymenetnek, nem baj, a kosárba beleraktam a sütit, ezért nem volt hova tenni az ásványvizeket. Vettem még sört meg almát. Mennyit tudok én pakolni össze-vissza, te jó ég, nem csoda, hogy Zsöminek az idegeire megyek ilyenkor :D most jövök rá, Napló újságot végül nem is vettem. Mindegy, az már nem is fért volna el sehol sem :D

Szal ezzel a miskulanciával végül elindultam visszafele. Ezeket a távolságokat úgy képzeljétek el, hogy a Cooptól kb. 15-20 perc séta volt a szállás, de a szállástól (felfele úton, lépcsőn, rövidítve) 8 perc a centrum csak…

Lepakoltam mindent, huh.

Mentem átvenni a rajtszámomat, vettem egy pohár sört. Jól is tettem :P nekem ez nem árt meg egyáltalán előtte, vannak, akik nem isznak sose verseny előtt, de én ezzel kapcsolatban nem tapasztaltam problémát! Megvan már a kialakult kajálásom szerencsére, rögtön bevált, amit először próbáltam ki :D persze ha mást nem tesztelek, pl. hogy humusz vagy pizzavacsora helyett mi van, ha vörösborsodót eszek, úgyse tudom meg, jól töltöttem-e, nem igaz? A töltés a szénhidráttöltést jelenti, amit verseny előtt szoktak Félmaraton előtt nem kell túlzásba vinni (bár sose!), de azért na.

Kedvesek voltak a helyszínen, s megkaptam a pólómat, egy kedvezménykupont, biztosítótűket (azt hittem, elhagytam az egyiket, de aztán meglett :D mindig ilyenek történnek velem, azt hiszem, hogy rossz valami, aztán kiderül, hogy nem… ennek is megvan a pszichológiai háttere!)… ültem még a szállás saját (!) strandján is, konstatálva örömmel, hogy 6 éven aluli gyerekeket nem szállásolnak el (csak mert verseny előtt jó, ha az ember tud pihenni:P), amikor megláttam egy biztosan 6 év alatti gyereket a homokozóban :DD de arra jutottam, biztos családtag, azt meg nem tilthatják ki, míg 6 nem lesz :P nem is zavart később senkit!

Hétkor bevánszorogtam a szállásra.

A vacsora-desszert nagyon jól esett. Valahogy ha nem vagyok ellátva mindenfélével, hanem megszabom, mikor mit eszek, sokkal jobban tudom kezelni az étkezésemet. A konyhában tudtam melegíteni kaját, volt mindenféle evőeszköz, igénybe vettem a csíkos melegszenyasütőt is (nem sikeresen, de biztos a Szafi zsemle hibája, hogy nem sül meg teljesen :D).

Egy idős nénikével is találkoztam, amúgy senkivel. Tényleg kihalt volt a hely, vagy legalábbis jól eloszlottak a vendégek. Mással egész hétvégén nem is találkoztam úgy közvetlenül, 1-2 nénikét leszámítva!

A vacsora spenótos-spárgás saláta volt, humusszal, 1 zsemlével. Desszertnek a levendulás krémes (utálom a levendulát, de ki akartam próbálni, ebben a formában is – s NEM! imádtam ezt a sütit!) nagyrésze, némi tahinivel és lekvárral :D

Valamint bodzás-citromos sör. Megkóstoltam a Penco-s fehérjeszeletet is, amit a rajtcsomagba kaptam még (volt egy italpor is, azt még nem ittam meg!).

Kint ültem az ablakban, a széles párkányon, videókat, sorozatot néztem nyugiban.

Olyan jó volt egyedül lenni… mármint nem anyámmal osztozni a lakáson, elnézést ezúton is. Intézni a magam dolgait akkor, amikor akarom.

Sikerült elaludnom 22-23 között. Jó nagy dunnák voltak, kispárna, nagypárna.

Sokat gondolkodtam, mit várok ettől a versenytől. Semmi extrát. Nem akartam megnyomni egyáltalán! 1:45 alatt jó, ha lefutom. Sokan leszünk, szűk lesz a hely, meleg lesz, 13 órakor rajtolunk, nem tudom, hogy fog sikerülni a kajálás, mert eddig mindig reggeli után 3 órával futottam kb., most meg azért 10-ig meg fogok éhezni. Másnap ezeken a hátráltató tényezőkön kívül jöttek közbe még mások is… de arról majd legközelebb :P

Anyám úgyis hazaért!

ez valószínűleg napfelkelte, de sebaj.

Szupermaraton -10 km-ek - 4. szakasz

május 10. péntek, 4. nap – 55.44

Teljesen véletlen sikerült a vége 44-re.

Ha úgy vesszük, mint a hét napjait, akkor ez az 5. nap, mert pénteken történt. Megint nehezen ment az indulás. De mindegy, ha menni kell, akkor menni kell. De csütörtökön rakoncátlankodott ugye a bokám. Pedig aznap pihentem. Vagyis azt hittem, hogy a vádlim, mert lesugárzott odáig. Aztán rájöttem, mégiscsak a bokám. És fájt. Ezt most tényleg el kell ismernem…

fagyika Sacival

A boka alatt van valami ízület, az durranhatott be, de nem néztem utána, sőt, rá se néztem, mert már felvettem a zoknit, amikor tesztelgettem. Megint 4 után nem sokkal volt az ébredés, egész megszoktam már, éljen.. :D

Mizo laktózmentes cappuccino fele lement, majd had szóljon. Ezúttal vittem a vizemet is! Előtte lévő nap, azaz csütörtök annyit ettem, és mégsem teltem el totálisan. Ez tuti a vegaságnak is köszönhető. Húsevések után úgy kidőltem és puffadtam, te jó ég. Most meg eszek mindent, cékla, paradicsom, póré, uborka, savanyúuborka, olívabogyó, saláta, sóska, spenót, cukkini, zeller, répa, spárga, és nincs semmi gond. Jó, kurbli sok édesség lecsúszik :D például kókuszos csokis keksz, banánfagyi, ilyen-olyan csoki, kuglóf (!)…

Mindegy. Indulás, most korábban, 5:16-kor. 6 körül arra gondoltam, dejó lenne odaérni a Szigetre 7 előtt. Ez sikerült is, mert 6-kor már 8 fölötti kilométereknél voltam :D gyönyörű napfelkelte volt ismét. A bokám nem fájt futás közben. Eddig láttam a nénit a buszmegállóban, várva, most korán voltam hozzá képest. Nem baj, többet is futok.

55.29 volt a cél. Így 180 km a hétre.

Ne kérdezzétek ezt se, miért. Mikor már 170-el simán megugrottam volna a legtöbb kilométerem. Nekem valamiért 180 kellett.

Rápillantottam a sebességemre: 5:34. Mi a fene, nem is rossz. A Budafoki úton munkások mentek dolgozni, az egyik rámüvöltözött. A mellette sétáló mondja: „hagyjad már…” ennyit hallottam. Hm, na, ez se rossz. Már ezek is unják a beszólogatást :D az is eszembe volt, aki már a héten 4x-re lát futni, ugyanabban a cuccban (mindig ki volt mosva), vajon mire gondol. Van 4 ugyanilyen cuccom?

Gyorsan telt az idő. A futáshoz tökéletes időjárás: nem esik, borús, nem túl hideg. Ott volt a remény, hogy kisüt a nap (most péntek 16 óra van és hétágra süt! :D).

Aztán történt valami. Eszembe jutott a bokám. Hogy vajon hogyhogy bírja. Na és akkor elkezdtem másképp futni, végiggördültem a talpamon rendesen. Lehet, hogy már megszokta a rosszulfutást, aminek következtében nem fáj az, ami normálfutásnál fájna, mindenesetre ezek után lelassultam.

Nem értettem, mim fáj. A vádlim? Raktam arra is tapaszt. A bokám? Mit csináljak? Terheljek jobban a combomra? A Lánchídhoz érve fogalmam sem volt, hogy fogom teljesíteni a távom…

És ez így is maradt sokáig. De csak erőltettem. Begyorsítottam, lelassítottam. Fájt. Nem tagadhattam. Jó, ezt még lefutom. Nem baj. Kibírom. Utána pihentetem, gondoltam. Ott volt bennem a félsz, hogy mi lesz, ha úgy fog fájni, mint anno 3 éve a térdem, amikor egy lépést nem tudtam futni jó ideig. A Saucony cipő igaz, hogy nem tartja úgy a bokám, mint az Asics…

A Margitszigetet végül csak elértem, de kínlódva. A part mentén egy manus vinnyogva énekelgetett. 7 óra volt. De mi lesz tovább? A forduló után nem bírtam. Le kellett ülnöm. Nem bírom, vissza kell futnom. Azt még valahogy megcsinálom. De most akkor tényleg nem megy? Van energiám, semmi izomfájdalom, hanem ez a nyamvadt valami a bokám alatt, fogalmam sincs, mi ez… leülök a padkára. Beveszem a magnéziumot, Gatorade és iszok. Mi ez itt a boka alatt? Futnak el velem szemben azok, akiket én előztem meg.. mi baja van a lábamnak, komolyan?

Kevésbé fájt anno, amikor nem koncentráltam a térdemre. Most nagyon rákoncentráltam a bokámra és nagyon fájt. Igyekeztem elterelni a gondolataim, de nem ment, csak erre tudtam koncentrálni. Hogy fáj. De akkor ott úgy döntöttem, elég volt. Felálltam és elkezdtem futni.

Leelőztem mindenkit és nem fájt a lábam. Ekkor futottam a leggyorsabb, 5:05-ös 1 km-em. Utána jött egy 5:11-es. 5:22. De nagyjából ugyanez maradt. És nem fájt a lábam.

Futottam, és megcsináltam a 4 kört. A 3. kör felénél ittam és megittam-ettem félig-meddig a banános fehérjeport meg két szőlőcukrot. Egy már szét volt porladva, széjjelrepült, mindenem tiszta fehér por lett, mint valami drogos :D de jól voltam.

Ekkor már éreztem, hogy igaz: csodák vannak :D és a legnagyobb mélyből vissza lehet jönni. Hiszen úgy fájt a lábam, mintha elszakadt volna valami szalagom! És most itthon vagyok és nem fáj egyáltalán. Úgy tűnik, mégsem rosszfutás volt. Hanem onnantól kezdve volt jófutás.

A térdem felett fáj egy kicsit.

Nyilván néha nehézkesebben, néha gyorsabban ment a futkorászás visszafele, de megnyugodtam és boldog voltam. Kivéve, amikor kb. 5-7 km-en keresztül beszorult a levegő és fájt a bordám alatt.

Mindig van valami. De mindenre fel kell készülni. Mindenre kell lennie egy stratégiának. Hogy hogyan fogod fel.

Menet közben ittam pár kortyot. Amikor reméltem, hogy pirosra vált, zöld maradt. Sebaj. Ez kell most. Nem szabad feladni, csinálni kell… sikerülni fog. Mentális küzdelem valójában az egész.
6 perces km-eim már nem zavartak, megcsináltam, és szinte fel se tűnt. 55.4 km.

Ráadás nincs.

Ja, de. Szombaton és vasárnap is futottam még.

Összesen ezen a héten 212 km-t.

Minél többet futok, annál több megy. Ez elég érdekes - de remélem, a jövőben hasznát veszem még...

meghajolok előttetek, ha elolvastatok <3

Szupermaraton -10 km-ek - 3. szakasz

Május 8. szerda, 3. nap – 41.33 km

Nem ennyit akartam futni. Csak 32,6 km-t! A mai nap után visszavonom, amit az érzékeny pontjaimról írtam… sajnos az SMR hengerben nem vagyok profi, de másnap próbáltam a bokámra használni. Igen, a bokámra :D arra a vastag bokára amiről azt gondoltam, bármit kibír.

Igaz, egyszer volt egy részleges szakadásom vagy húzódásom, tán még 7-8 éves koromban, ami élesen megmaradt, gipszben is volt a lábam, de semmi más nem történt. Nem hiszem, hogy ennek köze van hozzá. Mindenesetre erős a lábam, nem féltem.

Tény, hogy Így 3 nap alatt több mint 120 km lefutása történt, és akkor még hol a péntek? Sebaj, menni fog, tudom én, és meglesz a 175 km. Ennél már csak jobb lehet. De tök jól bírom.

Szóval elindultam s most 5:28-kor sikerült az indulás, 27 helyett (pff), nem szarakodtam. Csak pár perccel később jutott eszembe, hogy a vizem otthonmaradt :D sebaj, kibírom… két láthatósági mellényes robogós pasi a Nagytétényi úton dudál, őket tegnap is láttam. A nő ugyanaz a Lépcsős utcai megállóban, nagyobb darab, festett fekete, farmergatya-dzseki kombó, csak most felkontyolta a göndör hajat magasra.

A lángosos-zsíros ami mellett mindig elfutok, még nem nyitott, 6-kor nyit csak. Jönnek szembe az alagútban a munkások. Lefutok előlük az úttestre. Nem baj, nem szólnak be. Ilyenkor mindig félek, hogy beszólnak. És akkor mi van? Amúgy is kapucniban futok. Gyönyörű a napfelkelte, ilyen szépet rég láttam. De jó lenne, ha ide-oda tudnék futni ezen a szakaszon, mint az esős napon, de valahogy nem érzem ezt a dógot. Úgyis lesz még nyár, lesz még napfelkelte.

Tehát, továbbrohanok. A tempóm lassul. A cipő egyébként elég kellemes. Könnyű nagyon, sokkal könnyebb, mint az Asics. Be se kellett járatni amúgy, csak a talprésze kell még, hogy kiegyengetődjön, mert valamiért a bal lábamnak a talprésze más, mint a jobb talpam s nyomja középen minimálisan valami. Széles, formálódó cipő. Már nem bánom, hogy megvettem.

A zöld lámpáknál mindig gyorsítok. Ha piros lesz, akkor se állok le, inkább futok visszafele kicsit. De van, hogy remélem, piros lesz, mert pihenni akarok kicsit. De ha nem, akkor nem állok le, arról nincs szó. Nem lazsálok. Kellemes ilyenkor futni, tényleg megéri korán felkelni. Most többen futnak.

Tegnap se esett, biztos felbátorodtak, hogy ma se. Egy csávesz rohamtempóban fut el mellettem, később ő szembejön, a Bem rakparton. A Batyi térnél mindig azt remélem, épp nem akkor ér oda egy villamos, s róla ömlik le a tömeg. Nehéz kiszámítani.

Ilyesmikből áll a városi futás :D látod messziről, hogy piros a lámpa, jön a kocsi, mindig koncentrálsz egy picit, nem lehet bealudni. És továbbfutok. Elfutok a Frankel Leó utcához, át a zebrán a villamosnál, a járdán matracot cipelnek felfele emelve. Ekkor már 7 óra lesz, sűrűsödik a város. De ott vagyok megint a Margitszigeten. Egy kör. Ennyiben egyeztem meg magammal.

Számítgatom, hogy akkor pénteken kevesebbet fussak, vagy ugyanannyit, és szombaton kevesebbet? Mondom, kalkulálás az egész. Ilyen korán a gyorsabb emberkék is kijönnek. Van egy idős pasi, vézna, mint egy ceruza, hosszabb ősz haja lengedezik, van vagy 180 cm így is, méghogy összemennek idős korukra az emberek! Az leelőz mint a fene, aztán leáll és eltűnik. Később megint leelőz. A tempóm változatlanul 5:39, nem gyorsítok ezúttal… kicsit nyögvenyelek, de nem csoda. Fura viszont, a combom nem húzódik. A kútnál 7:36 táján vagyok, de nem állok meg. Majd a Várkert Bazárnál!

Megcsináltam a szigetkört. Néhányan leelőztek, többeket előztem le én. Jó távolról nézni a városi dugót a rakparton. Beindult az élet az Atlétikapálya mellett. Jár az agyam persze megint, de már nem is közlöm, min gondolkozom. Úgyis tudja mindenki :D

Indulás vissza. Egyre nehezebbek a lábaim, de néha még begyorsítok. Igyekszem mindig az emberke jelzéseken futni. Kihívás, mert pl. a Lánchídnál megcserélődik, de szerintem ezt a bicajosok se tudják mindig. Nyikorog a villamos, be a híd alá.

A Várkert Bazárnál működik az a kút, ami pár hete nem működött, éljen! Iszok, meg valami banános port is betolok amibe belekeveredett az ampullából kimerészkedő Himaláya só. A Gatorade-et is megiszom, elég undi íze van, nem is értem, miért emlékeztem másra. Sokkal intenzívebb volt az íze még akkor, amikor először kóstoltam, az első félmaratonomon 2017-ben. Poén, hogy utána a kövi versenyem 2018 júniusában történt. Majd idén januárban a következő :D

Jaj, bárcsak ne váltana át máris zöldre a Szabadság-hídi lámpa. Jé, a Gellért-téren ugyanaz a fazon ül a biciklin, mint tegnap, amikor elfutottam mellette :D

Lassulok… nem mondom, hogy szenvedek, de a tempóm már csak 5:43. Horpácsi bordát adnak a Kis Big Kifőzdében. Imádom ezeket leolvasni, fogalmam sincs néha, mik ezek a kaják. Mentás-bodzás almaleves. Jól hangzik. Az illatokról: a szigetig vagy 30 percen át fánkszag volt (ne kérdezzétek), aztán egy kis hagymaszag valamelyik irodaház mellett, itt persze sima olajszag. Már most csinálják az ebédet, reggel 8-9 között? Hát, jó :D

Végre jön a budafoki szakasz. Vacillálok, fussak-e ide-oda de már nincs túl sok erőm – a Dunaparti szakasznál. Úgyhogy megyek tovább. Már nyitva a lángosos, várom a megszokott illatot, meg is érkezik. Egy idős néni botorkál a zebra felé, ilyenkor örülök, tuti megáll a kocsi. De a futóknak inkább megállnak, mint a gyalogosnak – vagy lassítanak – mert gyorsabb lesz mint a sima gyalogos :D a Camponánál egy forgalomszámláló gyerek ül. Később kiderül, nagy baleset volt előző nap.

Merre fussak? Megvolt a napi vérrehulló fecskefű is a szemölcseimre. Durva, micsoda változások vannak, szinte teljesen eltűntek, a mutatóujjamon lévő is csökken.

Tekergek még egy kicsit, közben megbeszélem unokatesómmal, hogy fussunk össze. Aztán leállok. 41.33-nál. Most nem nyújtok hosszan. Most, amikor ezt írom, csütörtök van, és túl vagyok a hengerezésen, de majd még fogok. Nagyon fáj eleinte :D de ki kell bírni. Még jógázni is fogok egy kicsit.

Sokkal kevésbé vagyok lerokkanva, mint az 54 km-em után. Bár, ezt nem csodálom…

Szupermaraton -10 km-ek - 2. szakasz

május 7., kedd, 2. nap – 45.08

Kedden nem az óra ébreszt, hanem magamtól kelek 4:44-kor (nagyon ragaszkodom ehhez a 4-es számhoz tudattalan is :D). Na, akkor már nem fekszem vissza, ha 5-re állítottam be ébresztőt. Nem fáj a lábam, minimálisan érzem a térdem. Ez tök jó, mer ma nagyobb út vár rám.

Ezt mentálisan viszont már tudatosítom és a fenének sincs kedve elindulni :D nem az ágy húz. Megiszom a kávém, iszogatok még ilyen Caffe Latte löttyöt ( amúgy soha többé simatej, ezt megfogadtam! Az utóbbi 1 hétben majdnem csak azt ittam és úgy kipattanásosodtam, hogy most már egyértelmű: száműzöm a sima tejet egyszer s mindenkorra), joghurtitalt (ezt se fogok többet venni, s viszlát, Mizo kávéitalok :’( ), húzom az időt. Pedig már felöltöztem. Nézem elégedetlenül a ragyáim a tükörben. Közben világosodik…

Ma 43,05 km a terv, mert tegnap így is kevesebbet futottam a módosított tervhez képest is :D ehhez el kell futnom a Margitszigetig, ott 2 szigetkör, majd vissza. Előre irtózok és félek, hogy nem fogom tudni megcsinálni. Miért is? Annyiszor lefutottam már ilyen távot (jó ez még lehet, egy kezemen megszámolható, hányszor). Annyiszor megcsináltam már, amit elterveztem. Sőt. Tegnap szakadó esőben voltam képes 38 km-t lefutni. Akkor most mitől félek? Ne rinyáljál má’! Indulás.

5:27-kor indulok, ha minden igaz. Azt mondták, nem fog esni. És tényleg, látom az égen a tisztulást. Amikor ezt írom, már majdnem kedd dél, süt a nap, enyhe felhős ég, s bár megsülni nem fogok, imádom.

Frissítésnek ugyanazokat viszem, mint előző nap, a ruházatom is majdnem ugyanaz, csak nem viszem a derékmelegítőt. Hétfőn és kedden Asicsban futás. S a keddi nap az utolsó futónapja a Karácsonyra kapott Asics cipőmnek. Imádtam. Elhatároztam, hogy én Asics-márkahű leszek, ha ingyen kapok mást, kipróbálom (bocccs:D) de amúgy meg nem érdekel. Milyen jót futottam már terepen is!

Futás közben gondolkodom. A Tihanyi Félmaratonon, az Instafutókon, a családon. Miközben azon kéne, mit akarok dolgozni. Hosszú távú terveket szövök, nem valami átmeneti szart. De ez egy tánc. Oké, beadom ide az önéletrajzom. De hát az Budapesten van s én mennyire szeretek itt lenni? Nem igazán. Még ha nem is kell sokat dolgozni. Jó, akkor otthonról végezhető meló. De hát akkor hogy lesz energiám kitalálni, mit akarok hosszú távon? Futóedző lennék szívesen vagy lehetne egy boltom. Ha én gazdag lennék…

Mindig visszatáncolok a futáshoz. A szórakoztatóbb tervekhez. Hogy mit sütök majd pénteken. Hogy el tudnék menni az Aldi Női Futógálára is a jövő héten. Otthonról végezhető munka. Hosszú távú munka. Írás… kreatív élet. Blablabla. Nem halok éhen, van hol lakjak. Egyelőre. Nézem az utcatakarítókat. A hajléktalanokat. Most én inkább a hajléktalanhoz hasonlítok. Az is, ha akarna, vállalna munkát. Az utcatakarítók dolgoznak, pénzt keresnek. Adóznak. Ilyen katyvasz van a fejemben futás közben mostanában.

Tehát, marad a futás. A tempóm nem túl gyors, olyan, mint amikor esőben futottam. Végre elhagyom a Szabadság-hidat. Kevesen vannak, de azért a kitartó koránkelők már megjelentek, hiszen lassan 7 óra. Nem állok meg frissíteni a Várkert Bazárnál se. Elérem a Margitszigetet. A Margit-híd alatt naplopók kiabálnak és beszólogatnak. Büdösek. A tömeg áramlik. Gyorsan befutok a Szigetre. Már sokkal jobban vagyok. Vannak futók. Alig hallani az autókat.

Begyorsulok a Szigeten, mert nincsenek lámpák, nem zavarnak az autók. Messze a zaj. Egész jól eltelik ez a két kör. Már tudom, hogy meg fogom csinálni. Iszok, Gatorade-et meg vizet. Nem vesztegetem az időm, mikor visszaindulok, 1.5 km „előnyben” vagyok, mert nem 5 km-es egy szigetkör pontosan. 8 óra múlt. Aki 8-ra ment dolgozni, már bent van. Aki 9-re, az még nem indult el. Keveset kell csak kerülgetni a turistákat.

Süt a nap. Egy katica utazik a pulóveremen, lefújom. Egy fáról rámcsöppen egy nagy vízcsepp. Ilyenkor mindig remélem, nem szart le egy madár :D visszafelé mindig sokkal gyorsabbnak tűnik az út.

Menetközben találok egy tépőzáras Kalenji baseballsapkát. Felveszem, lengetem. Az ELTE táján vagyok. Sehol senki. Futok vele tovább. Megint elfutok a BEAC mellett. De jó lenne egy ilyen közösséghez tartozni. Regisztráltam már az oldalukon, de hát, az semmit se jelent. Ott van a Futólépés Falka, ott vannak Sanyoszék. Elhatározom, hogyha Zsömi itt is lesz, akkor is elmegyek valamelyik edzésre. De megint beugrik: végül is én nem fogok valószínűleg túl sokat Budapesten tartózkodni. És akkor már ne is szerezzek barátokat, akik futnak? Szeretnék megismerni hasonló embereket…

És akkor még csak nem is dolgozom, mire maradna időm, ha dolgoznék?

„Aki nem dolgozik, ne is egyék…”

Intersport, Hervis, cikáznak megint a fejemben a gondolatok.

Inkább futok.

keddvacsora Sandyval

Közben nővéremmel is beszélek a holnapról, anyámmal a mai napról. Tudok már futás közben beszélni, csak akkor kicsit kilengek, hülyék a futómozdulataim :D  gyengém a térdem és a csípőm. Egyébként minden rendben.

Annyira rendben, hogy még futkorászok, csak hogy elérjem a 45 km-t. És megvan.

Nyújtok, magamhoz képest sokat. Már tudom, hogy ez nagyon fontos!

És vége. Megcsináltam a mai napot is.

Frissítés: kb. 3 dl víz, kis só, 1 db szőlőcukor :D

Szupermaraton -10 km-ek - 1. szakasz

Ezzel 4 részes bejegyzéssorozatot indítok, amit majd egy 3 részes Félmaraton-Iramfutás bejegyzéssorozat követ majd.

Úgyhogy belecsapok a lecsóba.

Eddig inkább Prágáról szólt a blog, a költözésről, "hétköznapi" életről, és ez nem is változik majd. Mármint Prágán kívül.

Jelenleg, hogy sneak peak legyen, legújabb problémám, hogy milyen állást keressek, hol és mikor. Csak úgy ennyi :D de ezt majd máskorra hagyom.

A többi bejegyzéshez nem írok ilyen előszót, aki szeretné az elejétől kezdeni, úgyis visszalapoz majd! :)

____________________________________________

május 6., hétfő, 1. nap – 38.3.

Csörög az óra nagyjából 5:15-kor. Előző nap viszonylag korán elaludtam. A sok bezabált hülyeség az oka, tudom én :D a kanapén alszom. Ha esik, nem tudok már tetőtérnél aludni. Nehezen aludtam az utolsó időben Prágában is – ez még a tavalyi évet jelenti, mert nemtetőteresbe január 1-jétől költöztem át.

Már világos van. Ennek naggyon örülök. Most eszembe jutott, hogy milyen lesz körbebiciklizni a Balatont idén. Kurblinehéz, az tuti. :D de valami olyan napot kell kinézni, ami nem túl meleg. Mindegy, így is, úgyis leégek majd :P

Megiszom a kávémat. Esik az eső, vagy szakad? Most már nincs visszatáncolás, el kell indulni :D

Hideg is van. Kesztyűt nem viszek, a hajam és a fejpántom pont olyan magasra tornyozza a fejemet, hogy a kapucni megáll rajta. Viszek egy derékmelegítőt, amit az arcom elé próbálok helyezni, de elcsúszik. Roppantul tud idegesíteni. Magamban káromkodok, mint rendesen. Esőkabátot nem viszek. Csak biciklis esőkabátom van, az leér a térdem alá. Az meg kényelmetlen nagyon. Futottam már benne, de nem ilyen hosszú távokat. Mert először még nem is 38 km volt a cél, hanem 48. Ezt végül módosítottam, bevallom.

deszépvagyok. megállok egy ponton

Mindig minden körülmény között be akarom tartani a saját magam által felállított terveket. Olyan nincs, hogy nem csinálom meg. Hát, de, van. Vajon az órákig szakadó eső változtatta meg a tervet? Vagy amúgy se csináltam volna meg? Vagy rájöttem, hogy őrültség, amire készülök? :D Oké, hogy egyik héten kevesebbet, másik héten többet futok, de az eddigi legdurvább futós hetemen is csak 167,23 km-t futottam. Csak :D ez a Karácsony előtti hét volt amúgy… és akkor most le akarnék futni egy Spuri Szupermaraton távot? 😐

Mindegy. Szakad az eső. Eleinte élvezem nagyon. Sőt, többnyire végig, csak a legeslegvégén fáztam már. Azért is gyorsítottam be. Az átlagom 5:40 lett, de a leggyorsabb köreim 5:05-ösek lettek a 29 km-nél. Nem tudom, mi jött rám, de aki fut, tudja, hogy a semmiből tudnak megjelenni tartalék energiák.

Kevés ember az utakon. Nem a benzinkút, Dunapart fele megyek, hanem az autóút mentén. Dudálnak a kocsik. Maga a városbanélés is olyan, mint a multi, ha betegszabiról mész vissza dolgozni: meg kell szokni, hogy elviseld. Most 5 napig vidéken voltam, viszolygok a várostól. Ez is lehet oka annak, hogy a Szabadság-hídnál úgy döntöttem, visszafordulok.

Pedig előtte ittam egy kis vizet (fú de nem kívántam:D) a BME mellett. Vittem még szőlőcukrot, sót, banánosport is, meg kis Gatorade-et.

Mi fogyott el? Kb. 3 korty víz… :D az egész úton.

Nincs órám, se rendes tokom, nejlonzacskóban viszem a telefont s időnként átváltott a futásról boxolásra, tehát, a GPS elveszett :D meg úgy érzékelte, mintha össze-vissza érinteném, ahogy fújta a szél a nedves szatyorkát a képernyőre. Mert ha lezárom a képernyőt, elveszti a jelet. Ez is tök jó feature, nem? :D

Na, gondoltam, akkor se megyek még vissza, megyek a Bikás-parkba. Ha más kibírja órákig a rekortánon, én is. Nem ismerek hosszabb rekortánt. Kíra jut eszembe, agyonszidta, hogy unalmas.

Azt hiszem, 1 darab körig bírtam :D csak aztán jött a 8 óra. Össze-vissza mászkáltak a gyerekek az utakon. Pocsolyák. A kamionok, a buszok rámfröccsentek. Mindegy volt ekkor már, tocsogtam a vízben :D futkorásztam az utcákon keresztül. Tipikus hétfő-hangulat volt. Mindenki megőrült, mindenki késik. Tegyük hozzá, hogy érettségi…

csepereg

Kerülgetem a népeket a buszmegállóban és a tököm kivan mindennel. De akkor se adom fel. Nem fáj semmim, van energiám. Csak az eső idegesít, s ezt én döntöm el, hogy így fogom fel. Forrongok.

Tudom, hogy ez az egész csak mentálisan megterhelő. Na oké, mégse. A szembeszél miatt fizikálisan is… a telefonom már simán a kezemben, ázik, de nem kapcsolódik szanaszét. Ez később kicsit a receiver-em bánja, de azóta kiszáradt :D pedig azt hittem, búcsút mondhatok neki. Rizsbe se kellett tenni!

Nem áll el az eső, a szél. A francba már! Meddig bír ez esni? Minden szürke. Néha a szemembe esik, néha élesebb, mintha kis jégdarab lenne. De már visszafele tartok a Budafoki úton. Rendőrautó és egy széttrancsírozódott Suzuki. 9 óra múlt, de még áll a dugó. Remélem, akik benne ültek, sikeresen megmenekültek mert ahogy az az autó kinézett… szirénáznak. Világváros.

De végre a Dunaparton futok. Végre nyugalom van. Ekkor gyorsítok be, 1-1 km-eket futok oda-vissza olyan részen, ahol csak én vagyok. Egy biciklis azért elteker és int. Ez afféle tisztelet-intés lehetett – te is itt szívsz, mint én. Csak ő valszeg munkába ment, én meg a saját szórakozásomra futok. De jól is szórakoztam, pfuh… :D

De már nincs sok hátra, amikor csörög a telefonom...

Beleszólok, bár nem tudom felvenni az Endomondo szerint megint boxolok! Na, király. Hívom vissza az embert, rezeg, de nem hallok semmit.

Valahogy hazaérek. Anyám rámront, hogy nem vagyok normális. 3 és fél órát sikerült kihoznom ebből a futásból. Rögtön be a kádba, hajmosás. Nem fáztam meg. Nincs tüdőgyulladásom. Pedig anyám ezeket jósolta akkor ott nekem. A telefonomat tesztelgetem, végül kiderül, a hívó csak egy béna állásajánlatot akart rámsózni :D meleg van végre.

De megcsináltam. Igaz, a módosított tervet, de megcsináltam…

jólmegérdemelt Dobrumba Violával

ultrafutó leszek vagy nem?

Na szóval, Budafcknpest, vagy mi..

A bejegyzést pénteken és szombaton írtam :D csak hogy tuggyatok róla!

Április 26., 15 óra 14 perc.

Tervben egy zsúfolt hetes bejegyzés (Húsvétos), de most a mai futásomról szeretnék írni.

De előtte elmegyek unokatesómmal a mamát meglátogatni, hengerezek, hajat mosok, bulletjournalt pótolok (kb. két hét maradt ki), időpontot foglalok jogsicsináltatáshoz, fürdök, eszek is valamit, ha sikerül :D de szerintem nem fog, annyi mindent felsoroltam most itt...

Na, most már este van.

Na, most már reggel van, április 27., szombat...

Nagyon nehéz itthon lenni. De most ezt hagyjuk. Nemrég végeztem a recovery runnal, ami 5.9 km lett. Miért pont ennyi? Ezen a héten így 145 km-t futottam. Ami keményebb, hogy volt ennél több is :D Karácsonytájt. Persze akkor nem egyszerre futottam sokat, hanem szét volt osztva jobban.

Szóval a péntek.  Mik voltak adottak?

1. Későn indultam, 9:25-kor, legalábbis az Endomondo szerint, mivel Zsömi akkor indult haza. De nem baj, így volt betervezve.

2. Vissza kellett érnem kb. 15-re, az is feltétel volt, mert unokatesómmal mentünk meglátogatni a mamát a Kórházban.

3. Nagy meleg.

Van egy telefontartó tokom, amit nem karra, hanem övtáskaként tudok hordani. Egyszer nem vittem magammal, úgy lötyögött a telefon, oszt igencsak kényelmetlen is volt. De az április 14-ei Vivicittán a váltószámot hasonlóan kellett hordanunk. És nem is volt olyan rémes.

Hát, az eszközök: óra is jól jönne már nekem, hogyha ennyit futok, lemerül a telefon. A kezemben van mindig. Jól jönne egy úgynevezett szopókás mellény. :D aminek van egy tartálya, feltöltöd vízzel és menet közben tudsz inni. Vagy egy puha flaska. Ja, kellenének eszközök. De most vettem két futócipőt :D szóval egyelőre ez offos. Örülök, hogy van, amim van. Új térdvédő, karhűtő, sapka (mert a Futólépéses leesik a fejemről)...

Mi volt tehát nálam?

+ víz, Milli jegeskávés 330 ml palackot töltöttem meg vele, tökéletesen tudtam fogni :D
+ valamilyen nagyobb magnashot-szerű tartóban Gatorade
+ kis fóliában só meg két porított szőlőcukor
+ Csehből valami banános protein cucc, gondoltam itt az ideje elhasználni (van még egy epres)

Mert sose frissítettem még, ezt is tudni kell. Azaz volt, hogy víz volt nálam, meg shot. Néha meg vettem teát útközben vagy szódavizet. Legtöbbször a kutakra hagyatkoztam. Már, ha voltak. Most tudtam, van kút a Várkert Bazárnál s reméltem, a Szigeten is találok menetközben valamit. Mert elmélkedtem, merre fussak.

17 km a Margitsziget otthonról, ez a múltkor kiderült. 5 km egy Szigetkör. Ha teljesíteni akarom az 54 km-t (valahogy úgy sejtettem, 2,5*2 óra futással pont ki fog jönni.. megérzés volt :D) akkor 4 szigetkör után fordulhatok vissza. Vagy futhatok tovább Újpestnél, mint a múltkor, és akkor a Római-parton, ahol még sose jártam. De péntek délután lesz, biztos tele lesz, nem volt kedvem újítani. Tehát, fejben maradt a Margitsziget!

Mint írtam, a sapka leesett a fejemről :D pedig nagyon jól jött volna. Gondoltam, jó lesz majd egy kis napszúrás. Dr. Zsömi mondta, úgyse kapok, meg ne is kenjem be magam. Mért is hallgattam rája? :D 👀 :D napszúrást mondjuk nem kaptam szerencsére.

Sebaj, elindultam a Saucony cipőmben. Nem ebben akartam. A bal lábamnak a talpnál van valami kiszögellés-érzése, nem kényelmes. De ha nem futok vele eleget, sose járatom be, nem igaz? Meg aztán nem olyan rossz az. Úgyhogy az utolsó pillanatban átvettem.

melyik melyik?:P

És tiszta jól ment a futás, azt kell mondjam. Kissé még felhős volt az idő, s nem túl meleg. Árnyékos helyek, napszúrás veszély egyelőre nem fenyegetett. A Várkert Bazárig 14 km - már ezt is tudom :D, ott, mivel egy óriásmotor beállt a vízcsaphoz, alaposan meglocsoltam. Remélem, utána el tudott indulni. Mondjuk ez kiderült később :D mert ide visszatértem visszafele jövet. Nagyon fújt a szél, de mivel hátulról, ezt nem éreztem még...

Itt megittam a vizemet, töltöttem, meg a szőlőcukor cuccot is bevágtam. A környékemen öltönyösök, én meg ott fröcskölöm szét a vizeket :D vicces, minden munkahelyemnél rájövök, de jó, hogy már nem azt csinálom. Most épp munkanélküli vagyok, szóval jelen pillanatban nincs mire panaszkodnom. Max, hogy nincs pénzem ☝😅

Elértem a Margitszigetet. Egy néni aligmelltartóban és fürdőbugyiban álldogált a part mentén. Elkezdett erősebben sütni a nap. Hiszen már 11 óra volt. Becsatlakoztam a futók közé. Nem is tágítottam 20 km-en át. Kicsit többre jött ki.

Tapasztalataim:

- a bringóhintósok meg a kiskocsisok leszarják, hogy futóútról van szó
- a Margitszigeten nem a nagyfutók futkorásznak
- ha azt hiszed, hogy nem működik a kút, keresd meg a nyomógombját kreatívan a kerítésre aggatva.. :D
- a banános protein cucc, amit vittem, nem is gél, hanem por volt

4 körön át láttam a napozó nénit és egy sörivó bácsit is az ellenkező oldalon, csak arra nem tudtam rájönni, hogy ugyanaz a pohár sör van-e előtte 4 körön át, mert úgy tűnt, mintha nem fogyna, de ha mégis, akkor miért nem nagypohárral iszik egyből? Érdekes módon 13-kor is sokan futottak, fiatalok, plusz öreg bácsik is egy szál gatyában. Volt, amelyik bácsi nem futott, de ugyanúgy egy szál gatyában volt, annak nagy hasa volt és vizet ivott.

A banános cucc 2/3-át fogyasztottam el. Az egyik felét a 1,5. szigetkörnél, a másik felét a 3. szigetkörnél. Utána valami történhetett a gyomrommal, mert nem bírtam megenni a maradékot :D bár a felét elfújta a szél, és nyalogattam a zacskóját (jó, hogy nem szívtam fel a port az orromba:D), másképp nem ment.

Vagy 4x újratöltöttem a vizet is, ez is újdonság volt, hogy nem lötyög a víz a hasamban, valszeg rögtön felhasználta a szervezetem :D

27.40 km-nél pedig önkényesen leállította magát az Endomondo. Ezért az egész edzés két részletbe került a statisztikába, ami baj, de majd újraszerkesztem az egészet, mert ez így nem jó! :D hát nem került bele a leghosszabb futásom!

Megszoktam, hogy hangosan káromkodok egyébként, erről le kéne szokni :D pl. amikor a 3. körömet végeztem és nem tudtam inni a kútból, mert sorban vártak rája.. és akkor jött a szembeszél.

Nem baj, mert amikor már elértem a 37. km-emet, úgy voltam vele, megcsinálom, kész. Csak az a rohadt szembeszél! Jelentősen lelassított. Folyamatosan locsoltam a fejemet is, mert ami délelőtt árnyékos volt, délután 13 utánra napsütéses lett. Végig a rakparton, kerülgetni az embereket.

Ja, mert már nem szeretem annyira a várost. Most csütörtökön futottam Prágában utoljára, reggel 5:30-kor kezdtem, 8-ra otthon voltam a kellemes Airb'n'b-ben, kellemes kerületben (Vrsovice), macskakövek, sokkal kevesebb autó, szép renovált épületek. Itt Budapesten meg a dudáló autók a rakparton végig. És a turisták végig. Prágában, ahogy már sokszor említettem szerintem, a Fő térre, a Károly-hídra összpontosul a turisták hada. Na, itt belepik az egész várost, főleg a Dunapartot. És a Margitszigeten is voltak jócskán.

Nem, nem szeretem már a várost..

Prága

Nem segít, hogy egy sávban sétálhatnak/futhatnak, biciklizhetnek az emberek. De legalább a budai oldalon nincsen sok lámpa, max zebra, amiken átengednek.

A Várkert Bazárnál már a visszalévő kilométereket néztem. Úgy alakult, hogy nem 14 km volt akkor vissza, hanem olyan 12-13. De pusztulat állapotban voltam. Az égető nap, a szembeszél készített ki, nem is a vízhiány, mert ittam rendesen. A cipővel se volt gond. Nem töri a sarkam, mint az Asicsok törték.

Megiszom a Gatorade-et is.

14 környékén már majd' porzott a melegben a város. A Budafoki úton azt hittem, kész, nem bírom tovább. Elfogy a vizem is, és a Dunaparti megállónál tuti nem lehet kártyával fizetni. És csak nemiható víz van. Kész, nem futom le az 54-et. Legyen csak 50. Már jobban nézett ki, hogy csak 6 km-t kell még fussak. Szinte csoszogtam ekkor már :D az átlag km-em felment 5:50 körülre, ahogy néztem.

Nem, nem állok meg a Dunaparti megállónál! Nemsokára vége a visszalévő kilométereknek. Mit csináljak? Bírom még? Bírom!

Az OMV kút persze most van felújítás alatt. De hogy megérezhette az Isten, vagy akárki, hogy nekem segítség kell - elkezdett felhősödni. Úranyám, mennyire nagyon számított ez! Továbblökött.

Futok a Dunaparton. Egy kamion dudál a 6-oson. Arra sincs erőm, hogy káromkodjak. Persze, ha tudnák, hogy ez már majdnem az 50. km-em... vérrehulló fecskefű az út mentén. Jó a szemölcsömre. De nincs erőm megállni, lehajolni. Futok. Már az arcomon is látszik a szenvedés, úgy érzem.

Olvasom Lubics Szilvi Másfél nap az élet c. könyvét, teljesen ráfüggtem. Nem akarom olvasni túl gyorsan, nehogy előbb vége legyen. Lubics Szilvi ultrafutó, amúgy fogorvos. Ő se készült ultrafutónak. A könyvben a Spartathlonról ír, ami az egyik leghíresebb (leghíresebb?) ultrafutó-verseny, Athéntól Spártáig tart. Oda nem is mehet akárki futni, csak a kiváltságosok!

És az ő mondatai olvasódtak a fejemben újra és újra. Amikor fel akarta adni. Feladom? A nagy lószart! Persze, hogy jobb lenne megállni és inni egy jó hideg vizet és hazamenni, hazasétálni. Sőt, hazabuszozni. Lassan otthon kell legyek már, kifutok az időből. De nem. Meg tudnám csinálni, ha akarnám. Gyenge vagyok, vagy megcsinálom? Végül is, akkor legyen 52 km! Ha azt megcsinálom, legközelebb meg lehet az 54. Fene gondolta volna amúgy is, hogy ennyit meg tudok csinálni. Ilyen forróságban, frissítés ide, vagy oda. Nem kell túlhajtani magam.

Mert az is fontos infó lehet, hogy ezt beleértve 2 héten belül 4x több mint 40 km-t futottam (nem számítva a rövidebb futásokat közöttük).

Április 15-én, hétfőn, a Vivicittá után 42 km-t.
Április 18-án, csütörtökön, a szerdai Kira-palacsinta (?!:D akik tudják, azok tudják, miért van itt kérdőjel) után 50.06 km-t (többet mint az első 50 km-nél! :D).
Április 22-én, hétfőn 44 km-t.
És április 26-án, pénteken...

Olvasom a cikkeket, mit ajánlanak ultrafutások után. Hát, pihenést. Akár 1 hét regenerálódás. De én nem, nesze neki. Na jó, ez nem teljesen olyan ultra. Az ultra minden maratonnál hosszabb táv, de ez nem azt jelenti, hogy a 43 km már durvának számít. Szerintem 60 felett kezdődik az igazánultra. Nézzük a magyar ultraversenyeket példaképp. 6 órás, 12 órás versenyek vannak. 55, 112, 100... pedig nemrég még semmi se volt. Minden olyan gyorsan fejlődik. Ezt vizsgálgatom amúgy most, hogy ezeket írom.

Szeptember 7-én én is ott leszek egy ultraversenyen, szóval hajrá.

Hajrá, mert különben hogy akarok én ultrát futni?

Hogy akarok esetleg tényleg hosszú ultrát futni? Képes vagyok rá? Meg tudom csinálni?

2017 tavaszáig azt hiszem, hébe-hóba futottam csak. Nem igazán vittem túlzásba. Futottam ám rendszeresen. De ekkortól számítom majd az aktív futásaimat, mert előtte az a heti 1-2-3 futás, aztán hónapos kihagyás szerintem nem tekinthető rendszeres futásnak. Valahogy a szenvedély hiányzott ott még. Hogy mindig, minden körülmények között elindulok.

Akkor is, ha ehhez csak 4 órát tudok aludni. Akkor is, ha sötétben kell elinduljak, télen, fagyban. Akkor is, ha ugyanazon napon dolgoznom kell akár 12 órát. Akkor is, ha Budapesten vagyok, de akkor is, ha másutt. Futócipő kell és futócucc, ennyi.

Elérem a másik OMV kutat. A hasamon a felsőmön látszik: kivált a só.

Leveszek egy Topjoy Ice Tea-t a polcról, citromosat. Nem, mégsem azt. De nincs más dobozos tea. Asszem a Hell új termékei azok az energiaital dobozú teják, amiket bírok. De itt nincs. Szénsavas víz, oké. Na jó, mégis leveszem azt a Topjoy-t.

A kassza. A terminál nem fogadja el a kártyám. Na, az fasza lesz! A lány mondja, az előző hölgynek se fogadta el. Ha nem fogadja el, én itt összeesek :D újrapróbálkozás. A terminál vészjósló "nemteccikeznekem" hangot ad ki.

- Elfogadta - jelenti ki a csaj.

- Hála a jó égnek - szalad ki halkan a számon és elköszönök.

Rögtön a bejárat mellett van egy kuka. Leállok ott, csinálok egy fotót. Még ha haldoklok is, photo first:D

És a Topjoy azt kérdi tőlem, megéri ez neked? ... ✋

Kösz! Mit feleljek erre? 2.24 km van hátra, vagy mennyi. Hagyjam abba? Menjek busszal? El fog ütni egy busz a következő sarkon? Elesek és eltörik a lábam? Mégis mit akar a Topjoy ezzel?

Úgy határozok, ez csak egy eldöntendő kérdés. És azt válaszolom rá, igen. Megéri. Mert megcsinálom. Mert tudom, hogy képes vagyok rá. Ez a tudat nekem most a legfontosabb. Legyek őrült, nem normális, túl sok energiával rendelkező futóbolond, de megéri. Tudom, hogy nem vagyok egyedül a világban. Vannak mások is, akik átélték azt, amit most én.

Elfutok a buszmegálló mellett, ahol felszállhattam volna valamire. Ha piros a lámpa is, nem állok meg, futok visszafele-oldalvást, amíg nem lesz zöld a zebrán. Már a Lépcsős utcánál vagyok. Futok tovább. Meglesz, megcsináltam.

A Budatétényi sorompónál elértem az 54 km-t.

27.40 km 2 óra 31 perc 26 mp alatt.
26.70 km 2 óra 31 perc 33 mp alatt.

Még felsétálok a Rózsakert fele, de ez már semmi. Megcsináltam. Nehezen bírok azért járni. Otthon hengerezek, meg nyújtok egy kicsit. De sietnem kell. Megint. Mert nem tudok leállni.

Csoda, hogy most, míg ezt megírtam, tudtam ülni 1 órát :D

Sose állok le!

Úgy leégtem, hogy még most is fáj :D a fejem és a karom.

Nem tudom még, elég erős vagyok-e az ultrafutáshoz. Elég erősek-e az izmaim. Mentálisan is küzdelmes volt ez az 54 km. De nincs kizárva, hogy csak gyakorlat teszi a mestert. A futásnál ez nagyon igaz. Szükségem lenne edzőre, sportmasszőrre. Szükségem lenne szopókás mellényre. Szükségem lenne...

Valójában ehhez se kellett túl ok minden. Csak egy kis akarat. Kis? Nagy?

Minden futás elején tartok még attól, hogy nem fogom tudni megcsinálni. Aztán sikerül. De ha nem is, akkor is én hoztam meg a döntést, nem a testem. Ez nagyon fontos, mentálisan ott, képben lenni mindig. Valójában ezért sose unalmas nekem a futás. Mindig van min elmélkedni, gondolkodni. "Szabadidőmben" a következő napokat tervezem. A következő versenyre gondolok. A következő baráti programra. A következő munkámra, ami még nincs :D arra, hogy most a csípőmre terheljek vagy a combomra. Hogy mikor igyak legközelebb. Hogy mit fogok enni otthon. Hogy mit kell csinálnom másnap. De nem úgy, hogy úristen, mennyi dolgom van. Hanem hogy de izgalmas az élet, hogy ennyi teendőm van. Amit kreálok magamnak.

Hála égnek, nem kell multi, back office hülyeségekkel dolgozzak, nem vagyok senki rabszolgája. S azon leszek, hogy ez így is maradjon. Úgy, hogy a futás is beleférjen.

Most pedig megyek nővéremmel bortúrára Mórra, szóval szép hétvégét mindenkinek! :D 🍷 💌