Szupermaraton -10 km-ek - 4. szakasz

május 10. péntek, 4. nap – 55.44

Teljesen véletlen sikerült a vége 44-re.

Ha úgy vesszük, mint a hét napjait, akkor ez az 5. nap, mert pénteken történt. Megint nehezen ment az indulás. De mindegy, ha menni kell, akkor menni kell. De csütörtökön rakoncátlankodott ugye a bokám. Pedig aznap pihentem. Vagyis azt hittem, hogy a vádlim, mert lesugárzott odáig. Aztán rájöttem, mégiscsak a bokám. És fájt. Ezt most tényleg el kell ismernem…

fagyika Sacival

A boka alatt van valami ízület, az durranhatott be, de nem néztem utána, sőt, rá se néztem, mert már felvettem a zoknit, amikor tesztelgettem. Megint 4 után nem sokkal volt az ébredés, egész megszoktam már, éljen.. :D

Mizo laktózmentes cappuccino fele lement, majd had szóljon. Ezúttal vittem a vizemet is! Előtte lévő nap, azaz csütörtök annyit ettem, és mégsem teltem el totálisan. Ez tuti a vegaságnak is köszönhető. Húsevések után úgy kidőltem és puffadtam, te jó ég. Most meg eszek mindent, cékla, paradicsom, póré, uborka, savanyúuborka, olívabogyó, saláta, sóska, spenót, cukkini, zeller, répa, spárga, és nincs semmi gond. Jó, kurbli sok édesség lecsúszik :D például kókuszos csokis keksz, banánfagyi, ilyen-olyan csoki, kuglóf (!)…

Mindegy. Indulás, most korábban, 5:16-kor. 6 körül arra gondoltam, dejó lenne odaérni a Szigetre 7 előtt. Ez sikerült is, mert 6-kor már 8 fölötti kilométereknél voltam :D gyönyörű napfelkelte volt ismét. A bokám nem fájt futás közben. Eddig láttam a nénit a buszmegállóban, várva, most korán voltam hozzá képest. Nem baj, többet is futok.

55.29 volt a cél. Így 180 km a hétre.

Ne kérdezzétek ezt se, miért. Mikor már 170-el simán megugrottam volna a legtöbb kilométerem. Nekem valamiért 180 kellett.

Rápillantottam a sebességemre: 5:34. Mi a fene, nem is rossz. A Budafoki úton munkások mentek dolgozni, az egyik rámüvöltözött. A mellette sétáló mondja: „hagyjad már…” ennyit hallottam. Hm, na, ez se rossz. Már ezek is unják a beszólogatást :D az is eszembe volt, aki már a héten 4x-re lát futni, ugyanabban a cuccban (mindig ki volt mosva), vajon mire gondol. Van 4 ugyanilyen cuccom?

Gyorsan telt az idő. A futáshoz tökéletes időjárás: nem esik, borús, nem túl hideg. Ott volt a remény, hogy kisüt a nap (most péntek 16 óra van és hétágra süt! :D).

Aztán történt valami. Eszembe jutott a bokám. Hogy vajon hogyhogy bírja. Na és akkor elkezdtem másképp futni, végiggördültem a talpamon rendesen. Lehet, hogy már megszokta a rosszulfutást, aminek következtében nem fáj az, ami normálfutásnál fájna, mindenesetre ezek után lelassultam.

Nem értettem, mim fáj. A vádlim? Raktam arra is tapaszt. A bokám? Mit csináljak? Terheljek jobban a combomra? A Lánchídhoz érve fogalmam sem volt, hogy fogom teljesíteni a távom…

És ez így is maradt sokáig. De csak erőltettem. Begyorsítottam, lelassítottam. Fájt. Nem tagadhattam. Jó, ezt még lefutom. Nem baj. Kibírom. Utána pihentetem, gondoltam. Ott volt bennem a félsz, hogy mi lesz, ha úgy fog fájni, mint anno 3 éve a térdem, amikor egy lépést nem tudtam futni jó ideig. A Saucony cipő igaz, hogy nem tartja úgy a bokám, mint az Asics…

A Margitszigetet végül csak elértem, de kínlódva. A part mentén egy manus vinnyogva énekelgetett. 7 óra volt. De mi lesz tovább? A forduló után nem bírtam. Le kellett ülnöm. Nem bírom, vissza kell futnom. Azt még valahogy megcsinálom. De most akkor tényleg nem megy? Van energiám, semmi izomfájdalom, hanem ez a nyamvadt valami a bokám alatt, fogalmam sincs, mi ez… leülök a padkára. Beveszem a magnéziumot, Gatorade és iszok. Mi ez itt a boka alatt? Futnak el velem szemben azok, akiket én előztem meg.. mi baja van a lábamnak, komolyan?

Kevésbé fájt anno, amikor nem koncentráltam a térdemre. Most nagyon rákoncentráltam a bokámra és nagyon fájt. Igyekeztem elterelni a gondolataim, de nem ment, csak erre tudtam koncentrálni. Hogy fáj. De akkor ott úgy döntöttem, elég volt. Felálltam és elkezdtem futni.

Leelőztem mindenkit és nem fájt a lábam. Ekkor futottam a leggyorsabb, 5:05-ös 1 km-em. Utána jött egy 5:11-es. 5:22. De nagyjából ugyanez maradt. És nem fájt a lábam.

Futottam, és megcsináltam a 4 kört. A 3. kör felénél ittam és megittam-ettem félig-meddig a banános fehérjeport meg két szőlőcukrot. Egy már szét volt porladva, széjjelrepült, mindenem tiszta fehér por lett, mint valami drogos :D de jól voltam.

Ekkor már éreztem, hogy igaz: csodák vannak :D és a legnagyobb mélyből vissza lehet jönni. Hiszen úgy fájt a lábam, mintha elszakadt volna valami szalagom! És most itthon vagyok és nem fáj egyáltalán. Úgy tűnik, mégsem rosszfutás volt. Hanem onnantól kezdve volt jófutás.

A térdem felett fáj egy kicsit.

Nyilván néha nehézkesebben, néha gyorsabban ment a futkorászás visszafele, de megnyugodtam és boldog voltam. Kivéve, amikor kb. 5-7 km-en keresztül beszorult a levegő és fájt a bordám alatt.

Mindig van valami. De mindenre fel kell készülni. Mindenre kell lennie egy stratégiának. Hogy hogyan fogod fel.

Menet közben ittam pár kortyot. Amikor reméltem, hogy pirosra vált, zöld maradt. Sebaj. Ez kell most. Nem szabad feladni, csinálni kell… sikerülni fog. Mentális küzdelem valójában az egész.
6 perces km-eim már nem zavartak, megcsináltam, és szinte fel se tűnt. 55.4 km.

Ráadás nincs.

Ja, de. Szombaton és vasárnap is futottam még.

Összesen ezen a héten 212 km-t.

Minél többet futok, annál több megy. Ez elég érdekes - de remélem, a jövőben hasznát veszem még...

meghajolok előttetek, ha elolvastatok <3

Szupermaraton -10 km-ek - 3. szakasz

Május 8. szerda, 3. nap – 41.33 km

Nem ennyit akartam futni. Csak 32,6 km-t! A mai nap után visszavonom, amit az érzékeny pontjaimról írtam… sajnos az SMR hengerben nem vagyok profi, de másnap próbáltam a bokámra használni. Igen, a bokámra :D arra a vastag bokára amiről azt gondoltam, bármit kibír.

Igaz, egyszer volt egy részleges szakadásom vagy húzódásom, tán még 7-8 éves koromban, ami élesen megmaradt, gipszben is volt a lábam, de semmi más nem történt. Nem hiszem, hogy ennek köze van hozzá. Mindenesetre erős a lábam, nem féltem.

Tény, hogy Így 3 nap alatt több mint 120 km lefutása történt, és akkor még hol a péntek? Sebaj, menni fog, tudom én, és meglesz a 175 km. Ennél már csak jobb lehet. De tök jól bírom.

Szóval elindultam s most 5:28-kor sikerült az indulás, 27 helyett (pff), nem szarakodtam. Csak pár perccel később jutott eszembe, hogy a vizem otthonmaradt :D sebaj, kibírom… két láthatósági mellényes robogós pasi a Nagytétényi úton dudál, őket tegnap is láttam. A nő ugyanaz a Lépcsős utcai megállóban, nagyobb darab, festett fekete, farmergatya-dzseki kombó, csak most felkontyolta a göndör hajat magasra.

A lángosos-zsíros ami mellett mindig elfutok, még nem nyitott, 6-kor nyit csak. Jönnek szembe az alagútban a munkások. Lefutok előlük az úttestre. Nem baj, nem szólnak be. Ilyenkor mindig félek, hogy beszólnak. És akkor mi van? Amúgy is kapucniban futok. Gyönyörű a napfelkelte, ilyen szépet rég láttam. De jó lenne, ha ide-oda tudnék futni ezen a szakaszon, mint az esős napon, de valahogy nem érzem ezt a dógot. Úgyis lesz még nyár, lesz még napfelkelte.

Tehát, továbbrohanok. A tempóm lassul. A cipő egyébként elég kellemes. Könnyű nagyon, sokkal könnyebb, mint az Asics. Be se kellett járatni amúgy, csak a talprésze kell még, hogy kiegyengetődjön, mert valamiért a bal lábamnak a talprésze más, mint a jobb talpam s nyomja középen minimálisan valami. Széles, formálódó cipő. Már nem bánom, hogy megvettem.

A zöld lámpáknál mindig gyorsítok. Ha piros lesz, akkor se állok le, inkább futok visszafele kicsit. De van, hogy remélem, piros lesz, mert pihenni akarok kicsit. De ha nem, akkor nem állok le, arról nincs szó. Nem lazsálok. Kellemes ilyenkor futni, tényleg megéri korán felkelni. Most többen futnak.

Tegnap se esett, biztos felbátorodtak, hogy ma se. Egy csávesz rohamtempóban fut el mellettem, később ő szembejön, a Bem rakparton. A Batyi térnél mindig azt remélem, épp nem akkor ér oda egy villamos, s róla ömlik le a tömeg. Nehéz kiszámítani.

Ilyesmikből áll a városi futás :D látod messziről, hogy piros a lámpa, jön a kocsi, mindig koncentrálsz egy picit, nem lehet bealudni. És továbbfutok. Elfutok a Frankel Leó utcához, át a zebrán a villamosnál, a járdán matracot cipelnek felfele emelve. Ekkor már 7 óra lesz, sűrűsödik a város. De ott vagyok megint a Margitszigeten. Egy kör. Ennyiben egyeztem meg magammal.

Számítgatom, hogy akkor pénteken kevesebbet fussak, vagy ugyanannyit, és szombaton kevesebbet? Mondom, kalkulálás az egész. Ilyen korán a gyorsabb emberkék is kijönnek. Van egy idős pasi, vézna, mint egy ceruza, hosszabb ősz haja lengedezik, van vagy 180 cm így is, méghogy összemennek idős korukra az emberek! Az leelőz mint a fene, aztán leáll és eltűnik. Később megint leelőz. A tempóm változatlanul 5:39, nem gyorsítok ezúttal… kicsit nyögvenyelek, de nem csoda. Fura viszont, a combom nem húzódik. A kútnál 7:36 táján vagyok, de nem állok meg. Majd a Várkert Bazárnál!

Megcsináltam a szigetkört. Néhányan leelőztek, többeket előztem le én. Jó távolról nézni a városi dugót a rakparton. Beindult az élet az Atlétikapálya mellett. Jár az agyam persze megint, de már nem is közlöm, min gondolkozom. Úgyis tudja mindenki :D

Indulás vissza. Egyre nehezebbek a lábaim, de néha még begyorsítok. Igyekszem mindig az emberke jelzéseken futni. Kihívás, mert pl. a Lánchídnál megcserélődik, de szerintem ezt a bicajosok se tudják mindig. Nyikorog a villamos, be a híd alá.

A Várkert Bazárnál működik az a kút, ami pár hete nem működött, éljen! Iszok, meg valami banános port is betolok amibe belekeveredett az ampullából kimerészkedő Himaláya só. A Gatorade-et is megiszom, elég undi íze van, nem is értem, miért emlékeztem másra. Sokkal intenzívebb volt az íze még akkor, amikor először kóstoltam, az első félmaratonomon 2017-ben. Poén, hogy utána a kövi versenyem 2018 júniusában történt. Majd idén januárban a következő :D

Jaj, bárcsak ne váltana át máris zöldre a Szabadság-hídi lámpa. Jé, a Gellért-téren ugyanaz a fazon ül a biciklin, mint tegnap, amikor elfutottam mellette :D

Lassulok… nem mondom, hogy szenvedek, de a tempóm már csak 5:43. Horpácsi bordát adnak a Kis Big Kifőzdében. Imádom ezeket leolvasni, fogalmam sincs néha, mik ezek a kaják. Mentás-bodzás almaleves. Jól hangzik. Az illatokról: a szigetig vagy 30 percen át fánkszag volt (ne kérdezzétek), aztán egy kis hagymaszag valamelyik irodaház mellett, itt persze sima olajszag. Már most csinálják az ebédet, reggel 8-9 között? Hát, jó :D

Végre jön a budafoki szakasz. Vacillálok, fussak-e ide-oda de már nincs túl sok erőm – a Dunaparti szakasznál. Úgyhogy megyek tovább. Már nyitva a lángosos, várom a megszokott illatot, meg is érkezik. Egy idős néni botorkál a zebra felé, ilyenkor örülök, tuti megáll a kocsi. De a futóknak inkább megállnak, mint a gyalogosnak – vagy lassítanak – mert gyorsabb lesz mint a sima gyalogos :D a Camponánál egy forgalomszámláló gyerek ül. Később kiderül, nagy baleset volt előző nap.

Merre fussak? Megvolt a napi vérrehulló fecskefű is a szemölcseimre. Durva, micsoda változások vannak, szinte teljesen eltűntek, a mutatóujjamon lévő is csökken.

Tekergek még egy kicsit, közben megbeszélem unokatesómmal, hogy fussunk össze. Aztán leállok. 41.33-nál. Most nem nyújtok hosszan. Most, amikor ezt írom, csütörtök van, és túl vagyok a hengerezésen, de majd még fogok. Nagyon fáj eleinte :D de ki kell bírni. Még jógázni is fogok egy kicsit.

Sokkal kevésbé vagyok lerokkanva, mint az 54 km-em után. Bár, ezt nem csodálom…

Szupermaraton -10 km-ek - 2. szakasz

május 7., kedd, 2. nap – 45.08

Kedden nem az óra ébreszt, hanem magamtól kelek 4:44-kor (nagyon ragaszkodom ehhez a 4-es számhoz tudattalan is :D). Na, akkor már nem fekszem vissza, ha 5-re állítottam be ébresztőt. Nem fáj a lábam, minimálisan érzem a térdem. Ez tök jó, mer ma nagyobb út vár rám.

Ezt mentálisan viszont már tudatosítom és a fenének sincs kedve elindulni :D nem az ágy húz. Megiszom a kávém, iszogatok még ilyen Caffe Latte löttyöt ( amúgy soha többé simatej, ezt megfogadtam! Az utóbbi 1 hétben majdnem csak azt ittam és úgy kipattanásosodtam, hogy most már egyértelmű: száműzöm a sima tejet egyszer s mindenkorra), joghurtitalt (ezt se fogok többet venni, s viszlát, Mizo kávéitalok :’( ), húzom az időt. Pedig már felöltöztem. Nézem elégedetlenül a ragyáim a tükörben. Közben világosodik…

Ma 43,05 km a terv, mert tegnap így is kevesebbet futottam a módosított tervhez képest is :D ehhez el kell futnom a Margitszigetig, ott 2 szigetkör, majd vissza. Előre irtózok és félek, hogy nem fogom tudni megcsinálni. Miért is? Annyiszor lefutottam már ilyen távot (jó ez még lehet, egy kezemen megszámolható, hányszor). Annyiszor megcsináltam már, amit elterveztem. Sőt. Tegnap szakadó esőben voltam képes 38 km-t lefutni. Akkor most mitől félek? Ne rinyáljál má’! Indulás.

5:27-kor indulok, ha minden igaz. Azt mondták, nem fog esni. És tényleg, látom az égen a tisztulást. Amikor ezt írom, már majdnem kedd dél, süt a nap, enyhe felhős ég, s bár megsülni nem fogok, imádom.

Frissítésnek ugyanazokat viszem, mint előző nap, a ruházatom is majdnem ugyanaz, csak nem viszem a derékmelegítőt. Hétfőn és kedden Asicsban futás. S a keddi nap az utolsó futónapja a Karácsonyra kapott Asics cipőmnek. Imádtam. Elhatároztam, hogy én Asics-márkahű leszek, ha ingyen kapok mást, kipróbálom (bocccs:D) de amúgy meg nem érdekel. Milyen jót futottam már terepen is!

Futás közben gondolkodom. A Tihanyi Félmaratonon, az Instafutókon, a családon. Miközben azon kéne, mit akarok dolgozni. Hosszú távú terveket szövök, nem valami átmeneti szart. De ez egy tánc. Oké, beadom ide az önéletrajzom. De hát az Budapesten van s én mennyire szeretek itt lenni? Nem igazán. Még ha nem is kell sokat dolgozni. Jó, akkor otthonról végezhető meló. De hát akkor hogy lesz energiám kitalálni, mit akarok hosszú távon? Futóedző lennék szívesen vagy lehetne egy boltom. Ha én gazdag lennék…

Mindig visszatáncolok a futáshoz. A szórakoztatóbb tervekhez. Hogy mit sütök majd pénteken. Hogy el tudnék menni az Aldi Női Futógálára is a jövő héten. Otthonról végezhető munka. Hosszú távú munka. Írás… kreatív élet. Blablabla. Nem halok éhen, van hol lakjak. Egyelőre. Nézem az utcatakarítókat. A hajléktalanokat. Most én inkább a hajléktalanhoz hasonlítok. Az is, ha akarna, vállalna munkát. Az utcatakarítók dolgoznak, pénzt keresnek. Adóznak. Ilyen katyvasz van a fejemben futás közben mostanában.

Tehát, marad a futás. A tempóm nem túl gyors, olyan, mint amikor esőben futottam. Végre elhagyom a Szabadság-hidat. Kevesen vannak, de azért a kitartó koránkelők már megjelentek, hiszen lassan 7 óra. Nem állok meg frissíteni a Várkert Bazárnál se. Elérem a Margitszigetet. A Margit-híd alatt naplopók kiabálnak és beszólogatnak. Büdösek. A tömeg áramlik. Gyorsan befutok a Szigetre. Már sokkal jobban vagyok. Vannak futók. Alig hallani az autókat.

Begyorsulok a Szigeten, mert nincsenek lámpák, nem zavarnak az autók. Messze a zaj. Egész jól eltelik ez a két kör. Már tudom, hogy meg fogom csinálni. Iszok, Gatorade-et meg vizet. Nem vesztegetem az időm, mikor visszaindulok, 1.5 km „előnyben” vagyok, mert nem 5 km-es egy szigetkör pontosan. 8 óra múlt. Aki 8-ra ment dolgozni, már bent van. Aki 9-re, az még nem indult el. Keveset kell csak kerülgetni a turistákat.

Süt a nap. Egy katica utazik a pulóveremen, lefújom. Egy fáról rámcsöppen egy nagy vízcsepp. Ilyenkor mindig remélem, nem szart le egy madár :D visszafelé mindig sokkal gyorsabbnak tűnik az út.

Menetközben találok egy tépőzáras Kalenji baseballsapkát. Felveszem, lengetem. Az ELTE táján vagyok. Sehol senki. Futok vele tovább. Megint elfutok a BEAC mellett. De jó lenne egy ilyen közösséghez tartozni. Regisztráltam már az oldalukon, de hát, az semmit se jelent. Ott van a Futólépés Falka, ott vannak Sanyoszék. Elhatározom, hogyha Zsömi itt is lesz, akkor is elmegyek valamelyik edzésre. De megint beugrik: végül is én nem fogok valószínűleg túl sokat Budapesten tartózkodni. És akkor már ne is szerezzek barátokat, akik futnak? Szeretnék megismerni hasonló embereket…

És akkor még csak nem is dolgozom, mire maradna időm, ha dolgoznék?

„Aki nem dolgozik, ne is egyék…”

Intersport, Hervis, cikáznak megint a fejemben a gondolatok.

Inkább futok.

keddvacsora Sandyval

Közben nővéremmel is beszélek a holnapról, anyámmal a mai napról. Tudok már futás közben beszélni, csak akkor kicsit kilengek, hülyék a futómozdulataim :D  gyengém a térdem és a csípőm. Egyébként minden rendben.

Annyira rendben, hogy még futkorászok, csak hogy elérjem a 45 km-t. És megvan.

Nyújtok, magamhoz képest sokat. Már tudom, hogy ez nagyon fontos!

És vége. Megcsináltam a mai napot is.

Frissítés: kb. 3 dl víz, kis só, 1 db szőlőcukor :D

Szupermaraton -10 km-ek - 1. szakasz

Ezzel 4 részes bejegyzéssorozatot indítok, amit majd egy 3 részes Félmaraton-Iramfutás bejegyzéssorozat követ majd.

Úgyhogy belecsapok a lecsóba.

Eddig inkább Prágáról szólt a blog, a költözésről, "hétköznapi" életről, és ez nem is változik majd. Mármint Prágán kívül.

Jelenleg, hogy sneak peak legyen, legújabb problémám, hogy milyen állást keressek, hol és mikor. Csak úgy ennyi :D de ezt majd máskorra hagyom.

A többi bejegyzéshez nem írok ilyen előszót, aki szeretné az elejétől kezdeni, úgyis visszalapoz majd! :)

____________________________________________

május 6., hétfő, 1. nap – 38.3.

Csörög az óra nagyjából 5:15-kor. Előző nap viszonylag korán elaludtam. A sok bezabált hülyeség az oka, tudom én :D a kanapén alszom. Ha esik, nem tudok már tetőtérnél aludni. Nehezen aludtam az utolsó időben Prágában is – ez még a tavalyi évet jelenti, mert nemtetőteresbe január 1-jétől költöztem át.

Már világos van. Ennek naggyon örülök. Most eszembe jutott, hogy milyen lesz körbebiciklizni a Balatont idén. Kurblinehéz, az tuti. :D de valami olyan napot kell kinézni, ami nem túl meleg. Mindegy, így is, úgyis leégek majd :P

Megiszom a kávémat. Esik az eső, vagy szakad? Most már nincs visszatáncolás, el kell indulni :D

Hideg is van. Kesztyűt nem viszek, a hajam és a fejpántom pont olyan magasra tornyozza a fejemet, hogy a kapucni megáll rajta. Viszek egy derékmelegítőt, amit az arcom elé próbálok helyezni, de elcsúszik. Roppantul tud idegesíteni. Magamban káromkodok, mint rendesen. Esőkabátot nem viszek. Csak biciklis esőkabátom van, az leér a térdem alá. Az meg kényelmetlen nagyon. Futottam már benne, de nem ilyen hosszú távokat. Mert először még nem is 38 km volt a cél, hanem 48. Ezt végül módosítottam, bevallom.

deszépvagyok. megállok egy ponton

Mindig minden körülmény között be akarom tartani a saját magam által felállított terveket. Olyan nincs, hogy nem csinálom meg. Hát, de, van. Vajon az órákig szakadó eső változtatta meg a tervet? Vagy amúgy se csináltam volna meg? Vagy rájöttem, hogy őrültség, amire készülök? :D Oké, hogy egyik héten kevesebbet, másik héten többet futok, de az eddigi legdurvább futós hetemen is csak 167,23 km-t futottam. Csak :D ez a Karácsony előtti hét volt amúgy… és akkor most le akarnék futni egy Spuri Szupermaraton távot? 😐

Mindegy. Szakad az eső. Eleinte élvezem nagyon. Sőt, többnyire végig, csak a legeslegvégén fáztam már. Azért is gyorsítottam be. Az átlagom 5:40 lett, de a leggyorsabb köreim 5:05-ösek lettek a 29 km-nél. Nem tudom, mi jött rám, de aki fut, tudja, hogy a semmiből tudnak megjelenni tartalék energiák.

Kevés ember az utakon. Nem a benzinkút, Dunapart fele megyek, hanem az autóút mentén. Dudálnak a kocsik. Maga a városbanélés is olyan, mint a multi, ha betegszabiról mész vissza dolgozni: meg kell szokni, hogy elviseld. Most 5 napig vidéken voltam, viszolygok a várostól. Ez is lehet oka annak, hogy a Szabadság-hídnál úgy döntöttem, visszafordulok.

Pedig előtte ittam egy kis vizet (fú de nem kívántam:D) a BME mellett. Vittem még szőlőcukrot, sót, banánosport is, meg kis Gatorade-et.

Mi fogyott el? Kb. 3 korty víz… :D az egész úton.

Nincs órám, se rendes tokom, nejlonzacskóban viszem a telefont s időnként átváltott a futásról boxolásra, tehát, a GPS elveszett :D meg úgy érzékelte, mintha össze-vissza érinteném, ahogy fújta a szél a nedves szatyorkát a képernyőre. Mert ha lezárom a képernyőt, elveszti a jelet. Ez is tök jó feature, nem? :D

Na, gondoltam, akkor se megyek még vissza, megyek a Bikás-parkba. Ha más kibírja órákig a rekortánon, én is. Nem ismerek hosszabb rekortánt. Kíra jut eszembe, agyonszidta, hogy unalmas.

Azt hiszem, 1 darab körig bírtam :D csak aztán jött a 8 óra. Össze-vissza mászkáltak a gyerekek az utakon. Pocsolyák. A kamionok, a buszok rámfröccsentek. Mindegy volt ekkor már, tocsogtam a vízben :D futkorásztam az utcákon keresztül. Tipikus hétfő-hangulat volt. Mindenki megőrült, mindenki késik. Tegyük hozzá, hogy érettségi…

csepereg

Kerülgetem a népeket a buszmegállóban és a tököm kivan mindennel. De akkor se adom fel. Nem fáj semmim, van energiám. Csak az eső idegesít, s ezt én döntöm el, hogy így fogom fel. Forrongok.

Tudom, hogy ez az egész csak mentálisan megterhelő. Na oké, mégse. A szembeszél miatt fizikálisan is… a telefonom már simán a kezemben, ázik, de nem kapcsolódik szanaszét. Ez később kicsit a receiver-em bánja, de azóta kiszáradt :D pedig azt hittem, búcsút mondhatok neki. Rizsbe se kellett tenni!

Nem áll el az eső, a szél. A francba már! Meddig bír ez esni? Minden szürke. Néha a szemembe esik, néha élesebb, mintha kis jégdarab lenne. De már visszafele tartok a Budafoki úton. Rendőrautó és egy széttrancsírozódott Suzuki. 9 óra múlt, de még áll a dugó. Remélem, akik benne ültek, sikeresen megmenekültek mert ahogy az az autó kinézett… szirénáznak. Világváros.

De végre a Dunaparton futok. Végre nyugalom van. Ekkor gyorsítok be, 1-1 km-eket futok oda-vissza olyan részen, ahol csak én vagyok. Egy biciklis azért elteker és int. Ez afféle tisztelet-intés lehetett – te is itt szívsz, mint én. Csak ő valszeg munkába ment, én meg a saját szórakozásomra futok. De jól is szórakoztam, pfuh… :D

De már nincs sok hátra, amikor csörög a telefonom...

Beleszólok, bár nem tudom felvenni az Endomondo szerint megint boxolok! Na, király. Hívom vissza az embert, rezeg, de nem hallok semmit.

Valahogy hazaérek. Anyám rámront, hogy nem vagyok normális. 3 és fél órát sikerült kihoznom ebből a futásból. Rögtön be a kádba, hajmosás. Nem fáztam meg. Nincs tüdőgyulladásom. Pedig anyám ezeket jósolta akkor ott nekem. A telefonomat tesztelgetem, végül kiderül, a hívó csak egy béna állásajánlatot akart rámsózni :D meleg van végre.

De megcsináltam. Igaz, a módosított tervet, de megcsináltam…

jólmegérdemelt Dobrumba Violával

anyám! - január képekben, 2. rész

megint sikerült elhagyni egy kártyát, ezúttal a belépőkártyát.

kicsit összevissza van az élet, de majd csak összeáll!

bevallom, nehéz ehhez a bejegyzéshez hozzákezdeni. miért? nehéz anyámmal is a kapcsolatom, ha rá gondolok, elnehezülök szinte magam is. de szeretem attól még, csak igyekeztem a jó pillanatokra koncentrálni. többnyire ez étkezésekkor jött, meg amikor megláttunk egy mókust, vagy amikor tetszett neki valami. bennem van, hogy azt akarom, hogy elégedett legyen, mert olyan ritkán az.

Január 27. vasárnap érkezett!

Elég jó és olcsó airb'n'b-t sikerült találjak neki. Mit takar a jó? Jó helyen volt. Közel Florenchez (ami ugye a piros és sárga metró találkozása, közel a főbb terekhez, meg úgy általában véve mindenhez - beleérvtve az éttermeket, kávézókat is).

Délutánra megérkezett, mentem érte a buszhoz, befoglaltuk a helyet. Ezt akartuk Zsömivel is március végére befoglalni, de addigra már offos volt, ugyanis mások belakták! Nem baj, találtunk mást, nem sokkal drágábban, szóval megoldjuk, de akit érdekel az elérhetőség, jönne Prágába, meg tudom adni az adatokat a lakásra vonatkozóan :D

Külön élveztem megtervezni egyébként a városnézési programot, a kajálóhelyeket. Ehhez az kellett, hogy ismerjem a helyeket. Különben nem lettem volna olyan magabiztos. Budapesten kajak nehezebben tudnék összeválogatni ilyen tervet.

Anya fogdossa a templom dombornyomatát. Akart menni misére is. Na, persze. Meg ki akarja hallgatni csehül a misét?! :D

Prágai sonka tejszínes-habos tormával, a kedvencem, amit legelőször Prágában ettem, kép is van róla, a blogban is. Később Zsömivel is voltunk itt, fele ennyi kenyeret kaptunk ketten! Nem bírtuk megenni egyébként!

Utána már nem is bírtunk sokkal többet enni, amit nem értek, mert amúgy a fél fülemre se lenne elég egy ilyen előétel. Anyának ízlett azért, csak tényleg nem bírta befejezni. Meg most azt is leírhatnám, hogy nem tetszett neki az az asztal, ahova először cipeltek minket, ezért át kellett ülni :D szerencsére nem voltak sokan.

Ez egy falszín, amit anyám kért, hogy fotózzak le. Hány ilyet fotóztam az utóbbi években? Magam sem tudom.

Rettentő sokat sétáltunk! Anyámnak fel se tűnt. Ez útban a Károly-híd felé. Pedig futottam már arrafele elégszer, elhihetitek. Ez a gyönyörűség mégis elkerülte a figyelmem mindeddig.

Porcelánból.

Anya a Károly-hídnál. Vasárnap délután lévén sokan voltak ott még rajtunk kívül. Már kezdett sötétedni egy kicsit. Vittem magammal a Lonely Planet-et, de nemigen lehetett a tömegben a szobrokat kisillabizálni.

Azért a legöregebb, leghíresebb szobrot megtaláltuk.

Rólatok készítettek már ilyen karikatúrás képet?

Mindig látom ezeket a rajzoló embereket, de gyerekkoromban sem éreztem a késztetést, hogy nyaggassam anyámékat ezzel kapcsolatosan.

Andel-ig sétáltunk, ott bementünk a bevásárlóközpontba, annyira kellett mosdóba menni :D Majd villamosra szálltunk.

Igencsak bántam, hogy az U Houbare-ban nem bírtam már semmit se enni, csak egy salit. Ez egy fagyi, amit anya eszik, de nem volt túl jó. Nemcsoda. horká laskát kellene enni, nem pedig ilyen dobozos fagyit. Na, mindegy. Először uborkasalátát hoztak ki, valamit nagyon félreértettek :D aztán megkaptam egy óriási adag görög salátát.

Itt tudni kell, paprikát is tesznek bele, van, ahol pestot is. Tapasztalat :D

Ezen az estén már 9-kor bealudtam... anyánál voltam, aztán éjjel sokszor felkeltem a horkolására. :D

Január 28. hétfő

Sebaj, indultunk korán, csak kávét ittunk, meg diós sütit (ezerkiló kaját hozott a jóanyám mikor mondtam neki, nem kell! mindegy, elfogyott :P). Mert volt foglalás a palacsintázóba 11-re. Na, addig ki kellett valahogy bírni!

Úgyhogy a kevésbé megerőltetőbb útvonalon felsétáltunk a Vítkovra. Szegény anya néhol alig kapott levegőt. De az is tapasztalat, hogyha nagyon rákoncentrálsz, hogy nem kapsz levegőt, tényleg nem fogsz kapni.

Utána azért jobban lett, a leeereszkedésnél! Ezen a lépcsőn musicaltáncoltunk A VIP-pel, ha még emlékeztek :D

Kedvenc templomomhoz (Jiriho z Podebrad téren) már busz és villamos kombinációját választottuk. Szerencsénk volt, hisz nem esett, annyira roppant hideg sem volt. Bemenni nem mentünk egy templomba se. Én jobb szeretem egyébként is kívülről csodálni őket :D

És a szokásos ocsmánytorony, ami anya szerint messzebbről nem is tűnt ennyire ocsmánynak :D

Ez egy elég kedves, de drága bolt, ahova később még visszatértünk, s anya vett egy kolleganőjének születésnapjára nemezből készült fülbevalót.

Én egy fémfülbevalót szereztem be, viszonylagosan jó áron ahhoz képest. Különlegességek voltak, többnyire macskás témában, lásd: Blodkova 1254/2, 130 00 Praha 3-Žižkov.

Jól látjátok, azok macskák, bennük plüsspatkányokkal :D 

Namesti Miru azaz béke tér, ahol a szoborra rátettek egy sálat, meg ne fázzon. 

Most jövök rá, milyen megnyugtató épületekre, fákra nézni. Attól nyugszom én meg. Az emberek itt is nyüzsögtek. Valamennyire gyorsan hajtottam anyámat, azért igyekeztem visszavenni a sebességből. Csak azt szerettem volna, ha minden belefér :D 

Ez már úton a Lennon-fal felé. Sose láttam még ezt a figurát, érdemes közelebbről megtekinteni. Rácsok között fotóztam! :D 

És a Lennon-fal. Anya mindig megkérdezte, mi miért van ott, ahol, ez miről híres, satöbbi. De van, amiről csak egy-két mondatot lehet elmondani, többet nem is kell. Csak figyelni :D 

De mikor eljött a 11 óra, már nagggyon éhesek voltunk..

És mikor eljött a 11 óra, már nagggyon éhesek voltunk..

Ez a két palacsinta, illetve az ír kávé az, ami anyámat boldoggá tette, de főleg a sós palacsinta, pedig először nem is akart azt enni. Az hajdinalisztes. Spenót-kecskesajt-tojás, mennyei kombináció volt. Alul pedig citromkrémes-diós-almás-körtés. Igen.

Ah, ide még mennem kell. Sokszor :D de legalább kétszer.

Én még egy <3 tojáslikőrös kávét is ittam, szintúgy mennyei volt, szal letoltam 3 adag tejszínhabot :P 

Ezek után indulhatott fel a túra, a Vysehradra. Ezer éve nem voltam itt, ősszel, nyáron nyilván ezerszer szebb, de anyám amúgy is elégedetlen volt végül is Prágával. Ez még neki is bejött egy kicsit:

Persze, hogy minden sokkal szebb, ha nem felhős az idő, nem csupaszok a fák! Mongyuk én ebben is felfedezem a randa szépséget. :D 

Megint kicsit kifulladt szegény, mire felértünk, de aztán megnyugtattam, innen már csak lejjebb megyünk. Különben ez ugye hajaz a Visegrádra, de itt nincs vár. Vagy ez az egész maga egy vár. De olyan, mint a prágai Vár. Ott sincs kifejezetten egy várépület. Nem úgy, mint Magyarországon. Bezzeg :P

Na tessék, lefele menet már sütött a nap.

Ezen a napon is elég sokat sétáltunk! visszanéztem: 12 km-t! az előző napon nem indítottam el az endomondot , azért nem tudok pontosat mondani. Utunkba ejtettük az U Flekut, de nem mentünk be, bár anya bement volna :D meg a lógó Freud-ot.

Foglalásunk volt a Vytopna vonatos sörözőbe, így időre kellett odaérni!

Szeretem ezt a helyet, de csak 4 dl-s sört adnak (Krusovice). Anya először a vonatsínekre pakolta ki a táskáját :DD azt még hozzáteszem hogy miután a palacsintázóba megtudta, hogy ott valaki levest eszik (meglátta és megszerette), azóta csak azt hallgattam.

Végül a levesvágya abbamaradt, áttelepült egy porszívóba, de erről majd később.

Itt tényleg csak ittunk (jól esett, ennyi séta után!) aztán visszamentünk a szállásra, hogy összeszedjük magunkat. Megnéztük azért előtte a Kauflandot. Alig vett anya valamit, tudjátok, ő ilyen piacosárus is még a szülésznősége mellett. De nem talált semmit, amit akart volna venni. Irónia, hogy utána én találtam egy noname boltban :D ilyen ízületi fenyőolajos cuccról van szó, szal magamnak azér' vettem egy üveggel :P a térdemre, a futásom miatt!

Sajnálom, hogy erről nem készült több fotó, erről az estéről. Zsömi csatlakozott hozzánk a Salandába, ahol, mióta itt jártunk, lecserélték a személyzetet (vagy pont azok nem voltak, akiket mi ismertünk...), de sebaj, mert ők is nagggyon kedvesek voltak. Anyunak is ízlett a kaja - végül nem rántotthúst rendelt, mint amúgy rendesen szokott.

A végén Zsömivel betoltuk a kedvenc itteni desszertemet, aminek a neve horká láska - asszem forró szerelmet jelent :D 3 vaníliafagyi, forró erdei gyümis öntettel. Mennyei! Sok helyen ettem már Prágában, nem csalódtam még. Imádom az olvadt fagyit 🍨

Január 29. kedd

Ezen az estén otthun (Hlubocepy ugye) aludtam, hogy reggel átfussak anyámhoz. 15 km-t akartam, asszem 21 lett belőle :D 

Mostanában gyakran futok a városban, de sok variálási lehetőségem van és manapság (02.16-án írom ezt) fedezek fel folyamatosan új útvonalakat, amiknek nagyon örülök.

Erről talán még lesz egy bejegyzés márciusban, de nem garantálom :D képes tuti.

Éhgyomorra!

Otthon reggeliztünk maradékokat, aztán megindultunk a Várba fel. Előtte a Letna parkon sétáltunk keresztül, érintettük a Metronómot, lestük a kilátást.

Innen egészen gyorsan eljutottunk a Várba. Sajnos nálam itt már kijött az embertömeghaggyatokbékén-érzés.. :D

Az a gond, hogy én ilyen helyekre nem igazán akarok bemenni. Kívülről szép, de menekülök. Látva a mindenféle népeket szelfizni az épületekkel.. nem. Azért anyut lefotóztam persze :D

Ez már lefele, rendkívül tetszettek ezek a formák :D kiraknám őket a falamra. Lehet, hogy fogok is venni egyet majd. Ja, mit kell csinálnom, hova kell mennem, mielőtt itt hagyom ezt a helyet ? Szeri száma nincs :D vagy hogy szokták mondani.

Sosesétált utcák, Malostranska közelében. Innen könnyű feljutni vilivel a várba, ha bárkit érdekel! :D mi egyszer itt, errefele ettünk egy borzadájos steaket.

Úton hozzánk, hogy anyunak legépeljek valamit, s még az utolsó kajálásunk előtt. Perverz, mi? Mint a Maoamok :D de naggyon finom. Van ilyen étcsokoládés is, az is ízletes volt.

Elég sokat futok ugye, megengedek mostanában több csokoládét magamnak. Általában is sokkal megengedőbb vagyok, mint voltam. Muszáj, mert nem szabad büntetnem a testem, hogy így fogalmazzak.

Hosszan villamosoztunk végig (17-essel) a Moldva mentén, hogy utána azzal a busszal keljünk át a hídon, amivel munkába szoktam menni, csak a másik irányba.

Anyu felmérte otthon a terepet, konstatálta, hogy egész rend van (Zsömi kitett magáért), de hogy majd a tűzhellyel azért kellene kezdeni valamit. Gyorsan legépeltem amit kellett neki, aztán irány vissza a szállására... de erre ő se készült fel :D

Íme a csülök. Nagyon finom volt, uborkával, paprikával, tormával, mustárral, kenyérrel... de hát Zsöminek is vittem végül haza. Ez a Halott Madár egyébként, ugye pókeres törzshelyünk. Odavagyok érte teljesen.

Hiányozni fog!

Nem tudom, tudják-e a népek, hogy manapság nem eszem húst.. vagyis egyre kevesebbet. Például tegnap ettem utoljára marha- és disznóhúst, az hétszentség. Már csak akkor fogok, ha megkóstolok Zsöminek valamit, az fix. Egyszerűen nincs rá szükségem. De vegán nem leszek, és vérvegetáriánus se, akik folyton szenvedésről szóló filmeket, videókat néznek. Ennyi, nem eszek húst, és kész. És tudjátok mit? Nem érzem magam korlátozva. Sőt. Inkább szabadabbnak érzem magam ettől :D

És már, ha belegondolok, hogy húst kell vegyek.. ne. Max Zsöminek.

Itt tartok. És tutifix, hogy a Bencének is van köze hozzá (új melóhely). Minimálisan. Amúgy meg fogalmam sincs.. tudatalatti? Attól még nem fogom megnézni a tipikus vegánterjesztési filmek listáját. A sajtot, túrót, tejfölt, joghurtot szeretem továbbra is.

Azért a falafelt még gyakorolnom kell mert totálisan szétesett. A hamburgerhús persze jól sikerült :D (Valentin napi kaja vót! mert otthon voltunk, Zsömi betegen 💌).

Január 30. szerda

Következzen az utolsó két fotó, pisztáciás tortáról, pekándiós sajttortáról és a porszívóról, ami elrabolta anya szívét.

Azóta már elfelejtette.

Azóta ettem már erről a helyről szerzett répatortát és túrós brownie-t is. Nincsenek rá szavak: Muj Salek Kávy. Szóval a fenébe, hogy ide is mennem kell még! :D

Ez volt tehát anyám pár napja Prágában, és az én pár napos szabadságom, ami ezzel telt, hogy körbemutogattam neki a várost...

Nem pihentem ki magam ez idő alatt, arról szó nincs :D 

De voltak azért kellemesebb pillanatok, főleg, amikor beszélgettünk a családról. Igyekszem mindig beszéltetni, hogy ne keseredjen el, mert azért nagyon depresszív hangulatú szegény. De erről nem akarok ide írni most... 

Nagy kihívás lesz majd vele lakni, amíg vele lakok majd áprilistól, de egy feladat is, amit meg kell oldani, egy feszültség, amit ki kell oldani - és úgy érzem, csak rajtam múlik! Szóval hajrá!

Remélem, tetszett ez a beszámoló a városnézésről. Megmarad az utókornak, meg nekem is:)

Szép hétvégét minden olvasónaaak!!!! itt gyönyörű napsütés van 🌞😎