Szupermaraton -10 km-ek - 1. szakasz

Ezzel 4 részes bejegyzéssorozatot indítok, amit majd egy 3 részes Félmaraton-Iramfutás bejegyzéssorozat követ majd.

Úgyhogy belecsapok a lecsóba.

Eddig inkább Prágáról szólt a blog, a költözésről, "hétköznapi" életről, és ez nem is változik majd. Mármint Prágán kívül.

Jelenleg, hogy sneak peak legyen, legújabb problémám, hogy milyen állást keressek, hol és mikor. Csak úgy ennyi :D de ezt majd máskorra hagyom.

A többi bejegyzéshez nem írok ilyen előszót, aki szeretné az elejétől kezdeni, úgyis visszalapoz majd! :)

____________________________________________

május 6., hétfő, 1. nap – 38.3.

Csörög az óra nagyjából 5:15-kor. Előző nap viszonylag korán elaludtam. A sok bezabált hülyeség az oka, tudom én :D a kanapén alszom. Ha esik, nem tudok már tetőtérnél aludni. Nehezen aludtam az utolsó időben Prágában is – ez még a tavalyi évet jelenti, mert nemtetőteresbe január 1-jétől költöztem át.

Már világos van. Ennek naggyon örülök. Most eszembe jutott, hogy milyen lesz körbebiciklizni a Balatont idén. Kurblinehéz, az tuti. :D de valami olyan napot kell kinézni, ami nem túl meleg. Mindegy, így is, úgyis leégek majd :P

Megiszom a kávémat. Esik az eső, vagy szakad? Most már nincs visszatáncolás, el kell indulni :D

Hideg is van. Kesztyűt nem viszek, a hajam és a fejpántom pont olyan magasra tornyozza a fejemet, hogy a kapucni megáll rajta. Viszek egy derékmelegítőt, amit az arcom elé próbálok helyezni, de elcsúszik. Roppantul tud idegesíteni. Magamban káromkodok, mint rendesen. Esőkabátot nem viszek. Csak biciklis esőkabátom van, az leér a térdem alá. Az meg kényelmetlen nagyon. Futottam már benne, de nem ilyen hosszú távokat. Mert először még nem is 38 km volt a cél, hanem 48. Ezt végül módosítottam, bevallom.

deszépvagyok. megállok egy ponton

Mindig minden körülmény között be akarom tartani a saját magam által felállított terveket. Olyan nincs, hogy nem csinálom meg. Hát, de, van. Vajon az órákig szakadó eső változtatta meg a tervet? Vagy amúgy se csináltam volna meg? Vagy rájöttem, hogy őrültség, amire készülök? :D Oké, hogy egyik héten kevesebbet, másik héten többet futok, de az eddigi legdurvább futós hetemen is csak 167,23 km-t futottam. Csak :D ez a Karácsony előtti hét volt amúgy… és akkor most le akarnék futni egy Spuri Szupermaraton távot? 😐

Mindegy. Szakad az eső. Eleinte élvezem nagyon. Sőt, többnyire végig, csak a legeslegvégén fáztam már. Azért is gyorsítottam be. Az átlagom 5:40 lett, de a leggyorsabb köreim 5:05-ösek lettek a 29 km-nél. Nem tudom, mi jött rám, de aki fut, tudja, hogy a semmiből tudnak megjelenni tartalék energiák.

Kevés ember az utakon. Nem a benzinkút, Dunapart fele megyek, hanem az autóút mentén. Dudálnak a kocsik. Maga a városbanélés is olyan, mint a multi, ha betegszabiról mész vissza dolgozni: meg kell szokni, hogy elviseld. Most 5 napig vidéken voltam, viszolygok a várostól. Ez is lehet oka annak, hogy a Szabadság-hídnál úgy döntöttem, visszafordulok.

Pedig előtte ittam egy kis vizet (fú de nem kívántam:D) a BME mellett. Vittem még szőlőcukrot, sót, banánosport is, meg kis Gatorade-et.

Mi fogyott el? Kb. 3 korty víz… :D az egész úton.

Nincs órám, se rendes tokom, nejlonzacskóban viszem a telefont s időnként átváltott a futásról boxolásra, tehát, a GPS elveszett :D meg úgy érzékelte, mintha össze-vissza érinteném, ahogy fújta a szél a nedves szatyorkát a képernyőre. Mert ha lezárom a képernyőt, elveszti a jelet. Ez is tök jó feature, nem? :D

Na, gondoltam, akkor se megyek még vissza, megyek a Bikás-parkba. Ha más kibírja órákig a rekortánon, én is. Nem ismerek hosszabb rekortánt. Kíra jut eszembe, agyonszidta, hogy unalmas.

Azt hiszem, 1 darab körig bírtam :D csak aztán jött a 8 óra. Össze-vissza mászkáltak a gyerekek az utakon. Pocsolyák. A kamionok, a buszok rámfröccsentek. Mindegy volt ekkor már, tocsogtam a vízben :D futkorásztam az utcákon keresztül. Tipikus hétfő-hangulat volt. Mindenki megőrült, mindenki késik. Tegyük hozzá, hogy érettségi…

csepereg

Kerülgetem a népeket a buszmegállóban és a tököm kivan mindennel. De akkor se adom fel. Nem fáj semmim, van energiám. Csak az eső idegesít, s ezt én döntöm el, hogy így fogom fel. Forrongok.

Tudom, hogy ez az egész csak mentálisan megterhelő. Na oké, mégse. A szembeszél miatt fizikálisan is… a telefonom már simán a kezemben, ázik, de nem kapcsolódik szanaszét. Ez később kicsit a receiver-em bánja, de azóta kiszáradt :D pedig azt hittem, búcsút mondhatok neki. Rizsbe se kellett tenni!

Nem áll el az eső, a szél. A francba már! Meddig bír ez esni? Minden szürke. Néha a szemembe esik, néha élesebb, mintha kis jégdarab lenne. De már visszafele tartok a Budafoki úton. Rendőrautó és egy széttrancsírozódott Suzuki. 9 óra múlt, de még áll a dugó. Remélem, akik benne ültek, sikeresen megmenekültek mert ahogy az az autó kinézett… szirénáznak. Világváros.

De végre a Dunaparton futok. Végre nyugalom van. Ekkor gyorsítok be, 1-1 km-eket futok oda-vissza olyan részen, ahol csak én vagyok. Egy biciklis azért elteker és int. Ez afféle tisztelet-intés lehetett – te is itt szívsz, mint én. Csak ő valszeg munkába ment, én meg a saját szórakozásomra futok. De jól is szórakoztam, pfuh… :D

De már nincs sok hátra, amikor csörög a telefonom...

Beleszólok, bár nem tudom felvenni az Endomondo szerint megint boxolok! Na, király. Hívom vissza az embert, rezeg, de nem hallok semmit.

Valahogy hazaérek. Anyám rámront, hogy nem vagyok normális. 3 és fél órát sikerült kihoznom ebből a futásból. Rögtön be a kádba, hajmosás. Nem fáztam meg. Nincs tüdőgyulladásom. Pedig anyám ezeket jósolta akkor ott nekem. A telefonomat tesztelgetem, végül kiderül, a hívó csak egy béna állásajánlatot akart rámsózni :D meleg van végre.

De megcsináltam. Igaz, a módosított tervet, de megcsináltam…

jólmegérdemelt Dobrumba Violával