Szupermaraton -10 km-ek - 4. szakasz

május 10. péntek, 4. nap – 55.44

Teljesen véletlen sikerült a vége 44-re.

Ha úgy vesszük, mint a hét napjait, akkor ez az 5. nap, mert pénteken történt. Megint nehezen ment az indulás. De mindegy, ha menni kell, akkor menni kell. De csütörtökön rakoncátlankodott ugye a bokám. Pedig aznap pihentem. Vagyis azt hittem, hogy a vádlim, mert lesugárzott odáig. Aztán rájöttem, mégiscsak a bokám. És fájt. Ezt most tényleg el kell ismernem…

fagyika Sacival

A boka alatt van valami ízület, az durranhatott be, de nem néztem utána, sőt, rá se néztem, mert már felvettem a zoknit, amikor tesztelgettem. Megint 4 után nem sokkal volt az ébredés, egész megszoktam már, éljen.. :D

Mizo laktózmentes cappuccino fele lement, majd had szóljon. Ezúttal vittem a vizemet is! Előtte lévő nap, azaz csütörtök annyit ettem, és mégsem teltem el totálisan. Ez tuti a vegaságnak is köszönhető. Húsevések után úgy kidőltem és puffadtam, te jó ég. Most meg eszek mindent, cékla, paradicsom, póré, uborka, savanyúuborka, olívabogyó, saláta, sóska, spenót, cukkini, zeller, répa, spárga, és nincs semmi gond. Jó, kurbli sok édesség lecsúszik :D például kókuszos csokis keksz, banánfagyi, ilyen-olyan csoki, kuglóf (!)…

Mindegy. Indulás, most korábban, 5:16-kor. 6 körül arra gondoltam, dejó lenne odaérni a Szigetre 7 előtt. Ez sikerült is, mert 6-kor már 8 fölötti kilométereknél voltam :D gyönyörű napfelkelte volt ismét. A bokám nem fájt futás közben. Eddig láttam a nénit a buszmegállóban, várva, most korán voltam hozzá képest. Nem baj, többet is futok.

55.29 volt a cél. Így 180 km a hétre.

Ne kérdezzétek ezt se, miért. Mikor már 170-el simán megugrottam volna a legtöbb kilométerem. Nekem valamiért 180 kellett.

Rápillantottam a sebességemre: 5:34. Mi a fene, nem is rossz. A Budafoki úton munkások mentek dolgozni, az egyik rámüvöltözött. A mellette sétáló mondja: „hagyjad már…” ennyit hallottam. Hm, na, ez se rossz. Már ezek is unják a beszólogatást :D az is eszembe volt, aki már a héten 4x-re lát futni, ugyanabban a cuccban (mindig ki volt mosva), vajon mire gondol. Van 4 ugyanilyen cuccom?

Gyorsan telt az idő. A futáshoz tökéletes időjárás: nem esik, borús, nem túl hideg. Ott volt a remény, hogy kisüt a nap (most péntek 16 óra van és hétágra süt! :D).

Aztán történt valami. Eszembe jutott a bokám. Hogy vajon hogyhogy bírja. Na és akkor elkezdtem másképp futni, végiggördültem a talpamon rendesen. Lehet, hogy már megszokta a rosszulfutást, aminek következtében nem fáj az, ami normálfutásnál fájna, mindenesetre ezek után lelassultam.

Nem értettem, mim fáj. A vádlim? Raktam arra is tapaszt. A bokám? Mit csináljak? Terheljek jobban a combomra? A Lánchídhoz érve fogalmam sem volt, hogy fogom teljesíteni a távom…

És ez így is maradt sokáig. De csak erőltettem. Begyorsítottam, lelassítottam. Fájt. Nem tagadhattam. Jó, ezt még lefutom. Nem baj. Kibírom. Utána pihentetem, gondoltam. Ott volt bennem a félsz, hogy mi lesz, ha úgy fog fájni, mint anno 3 éve a térdem, amikor egy lépést nem tudtam futni jó ideig. A Saucony cipő igaz, hogy nem tartja úgy a bokám, mint az Asics…

A Margitszigetet végül csak elértem, de kínlódva. A part mentén egy manus vinnyogva énekelgetett. 7 óra volt. De mi lesz tovább? A forduló után nem bírtam. Le kellett ülnöm. Nem bírom, vissza kell futnom. Azt még valahogy megcsinálom. De most akkor tényleg nem megy? Van energiám, semmi izomfájdalom, hanem ez a nyamvadt valami a bokám alatt, fogalmam sincs, mi ez… leülök a padkára. Beveszem a magnéziumot, Gatorade és iszok. Mi ez itt a boka alatt? Futnak el velem szemben azok, akiket én előztem meg.. mi baja van a lábamnak, komolyan?

Kevésbé fájt anno, amikor nem koncentráltam a térdemre. Most nagyon rákoncentráltam a bokámra és nagyon fájt. Igyekeztem elterelni a gondolataim, de nem ment, csak erre tudtam koncentrálni. Hogy fáj. De akkor ott úgy döntöttem, elég volt. Felálltam és elkezdtem futni.

Leelőztem mindenkit és nem fájt a lábam. Ekkor futottam a leggyorsabb, 5:05-ös 1 km-em. Utána jött egy 5:11-es. 5:22. De nagyjából ugyanez maradt. És nem fájt a lábam.

Futottam, és megcsináltam a 4 kört. A 3. kör felénél ittam és megittam-ettem félig-meddig a banános fehérjeport meg két szőlőcukrot. Egy már szét volt porladva, széjjelrepült, mindenem tiszta fehér por lett, mint valami drogos :D de jól voltam.

Ekkor már éreztem, hogy igaz: csodák vannak :D és a legnagyobb mélyből vissza lehet jönni. Hiszen úgy fájt a lábam, mintha elszakadt volna valami szalagom! És most itthon vagyok és nem fáj egyáltalán. Úgy tűnik, mégsem rosszfutás volt. Hanem onnantól kezdve volt jófutás.

A térdem felett fáj egy kicsit.

Nyilván néha nehézkesebben, néha gyorsabban ment a futkorászás visszafele, de megnyugodtam és boldog voltam. Kivéve, amikor kb. 5-7 km-en keresztül beszorult a levegő és fájt a bordám alatt.

Mindig van valami. De mindenre fel kell készülni. Mindenre kell lennie egy stratégiának. Hogy hogyan fogod fel.

Menet közben ittam pár kortyot. Amikor reméltem, hogy pirosra vált, zöld maradt. Sebaj. Ez kell most. Nem szabad feladni, csinálni kell… sikerülni fog. Mentális küzdelem valójában az egész.
6 perces km-eim már nem zavartak, megcsináltam, és szinte fel se tűnt. 55.4 km.

Ráadás nincs.

Ja, de. Szombaton és vasárnap is futottam még.

Összesen ezen a héten 212 km-t.

Minél többet futok, annál több megy. Ez elég érdekes - de remélem, a jövőben hasznát veszem még...

meghajolok előttetek, ha elolvastatok <3

Szupermaraton -10 km-ek - 3. szakasz

Május 8. szerda, 3. nap – 41.33 km

Nem ennyit akartam futni. Csak 32,6 km-t! A mai nap után visszavonom, amit az érzékeny pontjaimról írtam… sajnos az SMR hengerben nem vagyok profi, de másnap próbáltam a bokámra használni. Igen, a bokámra :D arra a vastag bokára amiről azt gondoltam, bármit kibír.

Igaz, egyszer volt egy részleges szakadásom vagy húzódásom, tán még 7-8 éves koromban, ami élesen megmaradt, gipszben is volt a lábam, de semmi más nem történt. Nem hiszem, hogy ennek köze van hozzá. Mindenesetre erős a lábam, nem féltem.

Tény, hogy Így 3 nap alatt több mint 120 km lefutása történt, és akkor még hol a péntek? Sebaj, menni fog, tudom én, és meglesz a 175 km. Ennél már csak jobb lehet. De tök jól bírom.

Szóval elindultam s most 5:28-kor sikerült az indulás, 27 helyett (pff), nem szarakodtam. Csak pár perccel később jutott eszembe, hogy a vizem otthonmaradt :D sebaj, kibírom… két láthatósági mellényes robogós pasi a Nagytétényi úton dudál, őket tegnap is láttam. A nő ugyanaz a Lépcsős utcai megállóban, nagyobb darab, festett fekete, farmergatya-dzseki kombó, csak most felkontyolta a göndör hajat magasra.

A lángosos-zsíros ami mellett mindig elfutok, még nem nyitott, 6-kor nyit csak. Jönnek szembe az alagútban a munkások. Lefutok előlük az úttestre. Nem baj, nem szólnak be. Ilyenkor mindig félek, hogy beszólnak. És akkor mi van? Amúgy is kapucniban futok. Gyönyörű a napfelkelte, ilyen szépet rég láttam. De jó lenne, ha ide-oda tudnék futni ezen a szakaszon, mint az esős napon, de valahogy nem érzem ezt a dógot. Úgyis lesz még nyár, lesz még napfelkelte.

Tehát, továbbrohanok. A tempóm lassul. A cipő egyébként elég kellemes. Könnyű nagyon, sokkal könnyebb, mint az Asics. Be se kellett járatni amúgy, csak a talprésze kell még, hogy kiegyengetődjön, mert valamiért a bal lábamnak a talprésze más, mint a jobb talpam s nyomja középen minimálisan valami. Széles, formálódó cipő. Már nem bánom, hogy megvettem.

A zöld lámpáknál mindig gyorsítok. Ha piros lesz, akkor se állok le, inkább futok visszafele kicsit. De van, hogy remélem, piros lesz, mert pihenni akarok kicsit. De ha nem, akkor nem állok le, arról nincs szó. Nem lazsálok. Kellemes ilyenkor futni, tényleg megéri korán felkelni. Most többen futnak.

Tegnap se esett, biztos felbátorodtak, hogy ma se. Egy csávesz rohamtempóban fut el mellettem, később ő szembejön, a Bem rakparton. A Batyi térnél mindig azt remélem, épp nem akkor ér oda egy villamos, s róla ömlik le a tömeg. Nehéz kiszámítani.

Ilyesmikből áll a városi futás :D látod messziről, hogy piros a lámpa, jön a kocsi, mindig koncentrálsz egy picit, nem lehet bealudni. És továbbfutok. Elfutok a Frankel Leó utcához, át a zebrán a villamosnál, a járdán matracot cipelnek felfele emelve. Ekkor már 7 óra lesz, sűrűsödik a város. De ott vagyok megint a Margitszigeten. Egy kör. Ennyiben egyeztem meg magammal.

Számítgatom, hogy akkor pénteken kevesebbet fussak, vagy ugyanannyit, és szombaton kevesebbet? Mondom, kalkulálás az egész. Ilyen korán a gyorsabb emberkék is kijönnek. Van egy idős pasi, vézna, mint egy ceruza, hosszabb ősz haja lengedezik, van vagy 180 cm így is, méghogy összemennek idős korukra az emberek! Az leelőz mint a fene, aztán leáll és eltűnik. Később megint leelőz. A tempóm változatlanul 5:39, nem gyorsítok ezúttal… kicsit nyögvenyelek, de nem csoda. Fura viszont, a combom nem húzódik. A kútnál 7:36 táján vagyok, de nem állok meg. Majd a Várkert Bazárnál!

Megcsináltam a szigetkört. Néhányan leelőztek, többeket előztem le én. Jó távolról nézni a városi dugót a rakparton. Beindult az élet az Atlétikapálya mellett. Jár az agyam persze megint, de már nem is közlöm, min gondolkozom. Úgyis tudja mindenki :D

Indulás vissza. Egyre nehezebbek a lábaim, de néha még begyorsítok. Igyekszem mindig az emberke jelzéseken futni. Kihívás, mert pl. a Lánchídnál megcserélődik, de szerintem ezt a bicajosok se tudják mindig. Nyikorog a villamos, be a híd alá.

A Várkert Bazárnál működik az a kút, ami pár hete nem működött, éljen! Iszok, meg valami banános port is betolok amibe belekeveredett az ampullából kimerészkedő Himaláya só. A Gatorade-et is megiszom, elég undi íze van, nem is értem, miért emlékeztem másra. Sokkal intenzívebb volt az íze még akkor, amikor először kóstoltam, az első félmaratonomon 2017-ben. Poén, hogy utána a kövi versenyem 2018 júniusában történt. Majd idén januárban a következő :D

Jaj, bárcsak ne váltana át máris zöldre a Szabadság-hídi lámpa. Jé, a Gellért-téren ugyanaz a fazon ül a biciklin, mint tegnap, amikor elfutottam mellette :D

Lassulok… nem mondom, hogy szenvedek, de a tempóm már csak 5:43. Horpácsi bordát adnak a Kis Big Kifőzdében. Imádom ezeket leolvasni, fogalmam sincs néha, mik ezek a kaják. Mentás-bodzás almaleves. Jól hangzik. Az illatokról: a szigetig vagy 30 percen át fánkszag volt (ne kérdezzétek), aztán egy kis hagymaszag valamelyik irodaház mellett, itt persze sima olajszag. Már most csinálják az ebédet, reggel 8-9 között? Hát, jó :D

Végre jön a budafoki szakasz. Vacillálok, fussak-e ide-oda de már nincs túl sok erőm – a Dunaparti szakasznál. Úgyhogy megyek tovább. Már nyitva a lángosos, várom a megszokott illatot, meg is érkezik. Egy idős néni botorkál a zebra felé, ilyenkor örülök, tuti megáll a kocsi. De a futóknak inkább megállnak, mint a gyalogosnak – vagy lassítanak – mert gyorsabb lesz mint a sima gyalogos :D a Camponánál egy forgalomszámláló gyerek ül. Később kiderül, nagy baleset volt előző nap.

Merre fussak? Megvolt a napi vérrehulló fecskefű is a szemölcseimre. Durva, micsoda változások vannak, szinte teljesen eltűntek, a mutatóujjamon lévő is csökken.

Tekergek még egy kicsit, közben megbeszélem unokatesómmal, hogy fussunk össze. Aztán leállok. 41.33-nál. Most nem nyújtok hosszan. Most, amikor ezt írom, csütörtök van, és túl vagyok a hengerezésen, de majd még fogok. Nagyon fáj eleinte :D de ki kell bírni. Még jógázni is fogok egy kicsit.

Sokkal kevésbé vagyok lerokkanva, mint az 54 km-em után. Bár, ezt nem csodálom…