Mindennapi küzdelmek

Reggel 5 óra valamennyi. Nem akarok felkelni.

De megígértem annak az orosz csajszinak Instagramon, hogy felköszöntöm Dimát, lelki társát, mert azt szeretné neki születésnapi ajándéknak adni, hogy a világ minden tájáról köszöntsék fel emberek.

És egyébként is, szép idő lesz.

Egyébként is, ha már nem indulok el, folytassam az önkéntes fordítást, amire megint hagytam magam rávenni, de nem bánom, nagyon élvezem, és örülök, hogy megkerestek. A Niemann Pick-betegséget fordítom a RIROSZ-nak, elég lesz jövő héten elküldeni, ráérek vele.

Akkor mégis induljak el. Úgyis egész nap bent ülök majd a terembe, aminek csak a 3 méter magasan lévő sarkában van pár ablak, ami a folyosóra néz, különben így is, úgy is felkapcsolják a lámpát.

Na, de akkor miért nem tudom rávenni magam?

Nem ismerem az utat, amerre futnék. Jó, akkor elindulok gyalog.

Fél 7-kor sikerül. Előtte persze jó stresszesen nekiláttam az arcomat cseszegetni. Sok minden okozhatja ezt a kipattogzást.

Ahhoz képest, hogy Szent Vencel napja, egész sok autó lézeng. Pár futót is látok. Hirtelen irigylem őket. Majdnem visszafordulok. DE mégsem. Már nem lenne időm arra, hogy visszaforduljak, átöltözzek, és újra nekilóduljak. Nem baj. Türelmet kell tanulnom. Ebbe a tudatba belenyugszom. Küzdenem kell, de valahogy sikerül.
 
Közben világosodik. Sűrűsödik a macskakő. Egy zöld terület mellett megállok, ott veszem föl a kis köszöntő videót, vagy hatodjára sikerül ez is. A zöld területen hajléktalanok fekszenek, egy pasi vizel egy fánál. Nem ők kerülnek a videó hátterébe, hanem a vár.

Több hajléktalannal is találkozom így reggel. Fotóállványos japánok keresztezik az útjukat, meg én.
Egy ázsiai futónő hangos, mosolygó „good morning!”-gal köszön. Talán mindennapra van valami jócselekedete, amit kihúz egy nagy kalapból, és ma ezt dobta a gép, talán csak úgy rámnézett, talán csak úgy magától köszönt. Mindenesetre nagyon jó. Már közel járok a Károly-hídhoz.

7 óra, napfelkelte. Tömeg. Ázsiaiak. Fotóznak valamit a hátam mögött. Én olyanokat fotózok, amiket ők nem. Többen arra néznek, amerre én, majd amikor meglátják, hogy egy épületsarok, odébbállnak.

Sajnos nincs kedvem nézelődni. Túl sok az ember, túl korán van. Az jut eszembe, kár volt kinevezni ezt a prágaiaknak főbb nevezetességnek. Budapestnek talán nincs ilyen kifejezetten, ezért eloszlanak az emberek. Hátrafordulok. Aha.

A tornyok mögött kel fel a nap. Kék-rózsaszín ködfények a mocskos falak, csúcsívek fölött. Én is lövök egy képet. Túl sokszor jut eszembe: mit gondolhatnak rólam, turista vagyok-e én is.

Végre elérem a híd másik végét, megszaporázom.

Szűk utcákba fordulok, köpködő helyiek, angolul beszélő futócsoport (róluk is szervezett utazást tudok csak feltételezni, rosszhiszeműen – programlista – szeptember 28., reggel 7 óra: reggeli futás). Elérek egy hidat, gyorsan visszamegyek „Budára,” a Moldva másik oldalára. Sietek, mert nem tudom felmérni, mikorra érek vissza.
 
8-ra. Lezuhanyozom, benyomom az iszonyatos kukoricás tortillát (amit egyébként szerintem meg kellett volna sütni, de ugye sütő, mikró híján nyersen fogyasztottam – péntekig sikerült, és nem lettem rosszul), humuszt, olívabogyót. Utóbbi termékek sokkalta olcsóbbak, mint Magyarországon. Vicces. Közben Gilmore Girls-t nézek. Feels like home. Natussshkát is szoktam. Őt évek óta, szinte 10 éve „ismerem,” követem. Mást bloggert nem szoktam nézni...

Lefutok, felhajtom a kávémat. Látom Tanyát, az orosz csajszit a csapatból. Rémlik, hogy tegnap este, amikor fordítottam, kopogott. De annyira benne voltam, és be volt kenve a fejem is.

Nem baj, mivel bank holiday, ugyanazzal a villamossal sikerül mennünk még azután is, hogy visszarohanok a ragtapaszért a sarkamra (ez még az egyhetes lesérülésem az új cipőtől). Junior lawyerként dolgozott, 23 éves, de úgy érezte, belegyepesedik, ha ezt folytatja. Moszkvába kell menni, dől a lé. Bár drága hely úgy mindent összevetve, olcsók az albérletek. Monica csatlakozik. Neki nem sikerült fotót csinálnia a bérletéhez, mert lecsukta a szemét, amikor fotózta a gép. Beérünk.

A délelőtt nehéz. Töprengek, jó helyen vagyok-e, minek vagyok itt. Arra gondolok, fussak-e este, vagy nyugodjak már le a *****. Este úgyis sokan lesznek azon a szakaszon. Reggel még csekkoltam, hol futnak a prágaiak – a másik irányba is vannak felfedezendő utak.

Fél 1-kor kijöhetek, mert előbb befejeztem a tesztet. 10/9 kérdésre jó választ adtam. Másfél órás ebédszünet. Még maradt egy kicsi a rettenetes tortillából :D

Na de úgy érzem, hogy nekem azonnal ki kell innen mennem. Nővéremmel beszélek. Sétálok 1 órát. Ez Libeň - furcsa, kettős terület, azonosíthatatlan. Félig kész posztmodern társasházak, majdnem fejemre eső gesztenyék.

Itt is jó lesz futni.

Szinte megizzadok, mire visszaérek, kérdezik, hova tűntem. Georgeta biciklit említ, van neki, de fel kell fújni a kerekét. Na, akkor felejtős. Ő holnap költözik.

Estére minden a helyére kerül. Poénkodunk Georgetával és Monicával. Fetával töltött paprikát eszem tejföllel és salátával, barna sört iszom, most nem olyan vizes. Nem kéne ennyit költeni. Nem baj. Georgeta kávéra hív meg, Monica kölcsön adja a hajszárítóját. Nevetünk.

Éjszaka többször felébredek. Az utcalámpa bevilágít, de nem zavar annyira. Direkt hagyom félig elhúzva a függönyt, hogy az éjszaka közepén zavarjon egy kicsit.

Reggel sokkal kevesebb embert látok, talán két futót. Nincs kedvem a Károly-hídhoz. Messziről látom, tele van. Szeretem a macskaköveket. Még a hajléktalanok is alszanak.

Kezdődnek a munkák, az építkezések. Ködben a Libeň felé vezető útszakasz melletti füves terület. Nőstény fácánnal találkozom.

8.5 km-t futok. Péntek van. A délelőtt hasonlóan nehéz, a délután is. Nem tudom, hogy sikerül rendet tenni a fejemben. Türelem rózsát terem, azt hiszem.

Este Monicával és Attilával sörözünk. Monica gombaszósszal eszi a sült krumpliját. Nagyon jól érezzük magunkat, jót röhögünk, és végre jó sört iszok, szűretlen Staroprament, sima Staroprament. Találkozok a fura sráccal is. Fura. Holnap költözik.

Most még nekiállok fordítani.

Most jó. :)

Libeň

Fog tapasztalat

Prágai fogászat... szájsebészet?

Egy nagyon pozitív példa, mégis vegyes, felzaklató, olyan gyorsan eltűnt az egész nap, pedig nem volt eseményektől mentes. Olyan, mint a vidámparkban az a szerkezet, miről nem tudod, hogy most jobbra, vagy balra, vagy fejjel lefelé fog lökni. Nem tudod kiszámítani.

A munkában a tréning folytatódott. Szerencsére a trénerünk, Jakub jópofa - különben már mondanám, köszönöm, ennyi elég volt :D azon kívül azóta két másik magyarral bővültünk ugye. Az egyik egy srác, aki nagyon viccesen nevet meg vigyorog, a másikuk pedig szintén egy erdélyi hölgy, aki a tollat - fonetikusan - pixnek hívja. Jó, hogy az asztalunkon úgyse lehet majd toll, ez nem kerül majd szóba telefonbeszélgetések folyamán.

Reggel elmentem az erkölcsimért. Új cipőben. Jó választás volt. Az erkölcsimet is megkaptam. Majd irány a munkahely: ott meg az EÜ biztosító számomat kaptam meg.

Nagyon jó, egyre inkább felfegyverkezve érzem magam :D

A kettő között felhívtam egy fogorvosnőt, akit ajánlottak. Kérte, hívjam vissza délben.

Ebédidőben elrohantam, hogy dokumentumot szerezzek arról, hogy van ilyen számom. Még jó, hogy nagyjából a munkahely, a biztosító ugyanabban az épületben található.

És felhívtam a nőt. Ő kitalálta, hogy nekem inkább a kórházba kéne elmennem... elküldte a címet, nagyon jó. Valószínűleg nem szájsebész.

Ezért is kellett nekem ez a papír. Tréning után – ami hál’ Istennek, fél 6-kor befejeződött, kilőttem, és irány a kórház.

Jó, hogy a fogászatot is leírta nekem csehül, mert külön épületben volt. Ott egy szőke nőnek magyaráztam angolul, mi van. Kérte, hogy üljek le itt és itt.

Gyanús kezdett lenni, amikor valahányszor a folyosó túlsó végéből egy ajtónyitó hang megszólalt, és azok, akik onnan kiléptek, rögtön bemehettek a fogászatra. Sőt, tárt ajtókkal várták őket. Szerencsémre ott volt egy hölgy, aki tudott angolul, mert a fő koordináló orvosnő nem. Később a hölgyről kiderült, szlovákiai, és neki is a bölcsességfog zavaró tényező. Csak ő még nincs túl azon, hogy kivegyék.

Talán kevesebb mint 1 órát vártam. . .

Ez csak egy utcarészlet. Semmi köze a fogászathoz.

Megnéztem, csehül mi a fogászat, de oda valami teljesen más volt kiírva, viszont egy fogmatricát tettek szerencsére az ajtóra. Ha belegondolunk, a belgyógyászaton nincsenek belekről matricák, az urulógián vesék... ez kedves szokás, ami segített esetemben tájékozódni :D

A fogorvosnő, akivel telefonon beszéltem, azt mondta, vigyek könyvet, sokan szoktak várni. Hát, nem várt kb. senki rajtam kívül, de így is vártam 1 órát.

Végül behívtak, akkor láttam, hogy ilyen kis fülkék vannak, tehát, egyszerre több embert kezelnek.

Odavezettek egy talán indiai származású pasihoz, harmincas volt. Tudott angolul, nagyon szimpatikusan kezelt. Kijelentette, hogy a bölcsességfogam helyei meggyógyultak:) de valszeg nem mondhatták nekem, hogyan kell rehabilitálnom a szájzáramat. Hát, nem mondták...

Adott otthonra vagy 20 fapálcikát (amivel a nyelved nyomják le), hogy fokozatosan egyre többet tegyek majd bele a számba fél percekre, de csak annyit, amennyitől épp, hogy nem fáj. 2-3 hét alatt elmúlik. Infralámpa vásárlását is javasolta. Azt hiszem, az nem fog menni, de lehet, depozitért kikérem a hotel recepciótól a vasalót, és azzal melegítem majd a szám oldalát...

Elég szomorú, hogy nem tudtam erről, hogy nekem ezzel dolgoznom kell, holott egy szájsebésznél, s egy fogorvosnál is jártam. Ezt nekem egy szóval se mondták, hogy nekem erre figyelnem kell. 👀

Felajánlotta a srác, hogy kiveszi a bölcsességfogaimat akár ott is. Megköszöntem, hogy most nem kérem. Mondta, hogy nem is most :) egyszóval teljesen pozitív benyomás volt, igen kedves. 👌

Idősebb nővérek ? közölték velem, hogy 90 korona lesz. Jaj, de jó. Csak 200-as volt nálam. Mondták, hogy smaller. De hát nekem nincs. Azt mondja az egyik: oké, ezt fogjam meg, mindjárt kész a papír és menjek, kezembe nyomta a táskámat. :D

Úgyhogy még fizetnem sem kellett.

Csilla unokatestvérem meglátása, hogy nálam mindig van valami a fogászaton a fizetésnél - ja, a múltkor 215 ezret akartam fizetni, most is sokkal többet, aztán nem kellett nekik a pénzem :D

Hazafelemenet bementem a Billába, vettem magamnak egy iszonyú rossz ízű limonádés alkoholmentes sört (tényleg ihatatlan), egy fagyit, meg szőlőt. Gyakorlatilag ezen élek egyébként.

Most pedig beküldtem a TB lemondásomat Magyarországon.

Úgyhogy ezzel az elküldéssel mindent elintéztem, amit kellett. Már csak holnap kell átvennem a bankkártyámat, és teljes lesz a kép. Ja, meg a lakcímkártya. Arról senki se mondott semmit. De azt majd csak szállásszerzés után.

Arra értem haza, hogy a kis denevért és a manócskát a takarítónő ráfektette a párnámra úgy, hogy a manó a denevér szárnyán feküdt.

Tegnap söröztem először, Georgetával (nasty rocker erdélyi nőci, akinek a hangja egy rokonoméra emlékeztet). Szeret dumálni, amit meg én nagyon szeretek, mert jól tudok hallgatni, és csak néha közbeszólni, kérdezni. :)

Előtte még elmentem futni...

Nem vagyok elájulva. Szerintem vizezték a sört!!!

Felháborodtam.

Mi lesz?! Hova menjek sörözni?

😊

Víkend...

Írtam: szombat este, vasárnap délután, hétfő hajnalban.
 

Ez hosszú lesz, és zavaros, mint a hétvége.

Van időm, 5:30-kor keltem. És nem azért, mert ekkor kellett kelnem...

Séta szombat

Reggel 8 előtt keltem. Pénteken az időjárás még azt írta: eső. Most, amikor írom ezt a bejegyzést, szombat este van. És még mindig nem esett. Mikor esik már?

Sok minden kavarog bennem. Meglepő, mi? Biztos, hogy rengeteg időm lesz még sörözni, bulizni, satöbbi, és nem vagyok csalódott, hogy az első hétvégén nem egy egetverő partin veszek részt. Minden eshetőség benne volt a pakliban, ez is.

Igen, még mindig nem ittam prágai sört. Valamiért nem lelkesedem attól, hogy ezt egyedül kivitelezzem, úgyhogy várok. :D

Viszont megittam a bölcsességfog kivétel utáni első szénsava italomat, bodzás alkoholmentes sört, és fagyit is ettem (kisdobozos, Albertes, epres).

egyike az első képeknek, amiket már a parkban készítettem

Este kimostam a futóruháimat, reggel még vizesek voltak, persze, de törölközőt terítettem alájuk, hogy ne a padlószőnyeg ázzon. Aztán felszedtem őket, mert hát jön a takarítónő majd valamikor, és ha a földre helyezzük a törölközőt, azt üzenjük a hotelnyelven, hogy cserélje ki tisztára. Erre nevelik itt az embereket, hogy hajítsák a földre a cuccokat! :D

Ez volt az első nap, hogy lementem reggelizni, 9 és 10 között. Nagy a sor, tele a kajálda. Rápillantgattam a tányérokra, megnyugodtam, amikor láttam, nutellát esznek. Vizes kávét ittam ismét (ugyanolyan automatából, mint a munkahelyen). Azért levittem magammal a jegeskávéporomat is :D

A kajáimat az ablakpárkányon tartom. Ez egy padlótól mennyezetig érő ablak, áttetszős, meg sötétítőfüggönnyel. Itt van a leghűvösebb. Pl. vettem fél liter tejet, az kibírja ott két napig. Örülhet a takarítónő, amikor meglátja :D

Valamiért nem vágytam a Belvárosba, és nem tudom, fogok-e oda vágyni.

A Károly-hídról messze látszott, hogy hömpölyögnek rajta a turisták. Amikor már visszafele jöttem, a 23-as villamos mentén kisebb-nagyobb csoportokban mindenféle népek sűrűsödtek, gyűltek 1-1 idegenvezető köré, vonzódtak hozzájuk, mint a mágnes.

Először is, reggeli után bejártam sikertelenül Nové Butovice metróállomás környékét. Itt meg akartam lesni, hol fogok tudni venni túratérképet. Teljesen kihalt volt, s olyan, mint egy macskaköves Angyalföld-újépítésűtársasházak. Magába beszélő, zoknis-papucsos, csoszogó fiatalember, akit az apja (? egy ősz hajú férfi) támogat, vagy épp nagy, szőrös bundában falnak dőlő csaj – pedig már 10 óra elmúlt!

Később a Palladiumban beszereztem a térképeket ugyanannyiért.

piros, kék, sárga! :)

Utána elmentem a hétfői orvosi vizsgálat helyszínére. Tényleg jó, hogy elmentem. Eltévedtem megint :D nem tudom, mi van velem, hogy lehetek túravezető így? Aztán ez is meglett. Extra: odafele hallottam másodjára magyar szavakat egy háromtagú család részéről a metrón. Harmadjára a várnál, egy háromtagú társaság részéről; három középkorú hölgy, mindhármójukon rózsaszín széldzseki.

Igen nagy tehetségem van ahhoz, hogy mindig pont az ellenkező irányba jöjjek fel a metróból. Nézem a térképet, az utcaneveket, és közülük egy sem szerepel a táblákon. Na, de akkor mégis mi van oda kiírva? Ráadásul mintha a bemondók közölték volna, még angolul is, hogy hétfőtől 9 hónapra nem áll meg a metró bizonyos állomásokon :D

Végre feljöttem a fényre: az idő addigra fátyolossá vált, szűrtté a napsütés. Ide jutottam, Výstaviště környékére.

Rémlik, hogy errefele laktunk, amikor Prágába jöttünk, mert felvettem hangba, ahogy a villamosnő kimondja ezt a megállónevet:). Itt óriási kiállítási terület található, olyan, mint nálunk a Millenáris. Emellett pedig a Stromovka park.

Ötletem sincs, hogy miért nem látogattuk ezt meg anno.

A háttérben egyébként, talán épp a Výstavištěben Ellie Goulding és How deep is your láv szólt. Valami nagy buli volt, nyilván ezek olyan tipikus szombat déli zenék. A parkban még épp kibírható volt a hangereje.

kacsa

Nagynak tűnik, mert tele van utakkal (beton, murvás, köves, föld), fákkal (bükk, tölgy, fenyő), zöld területekkel (fű), még tó is van. Mégse olyan nagy. Látszott, hogy nem ez az egyetlen park Prágában, ahova hétvégén mehetnek a népek, mert nem volt tömegnyomor, mint mondjuk a Margitszigeten szokott egy szombat délután. Babakocsisok, futók, biciklizők, sétálók, pont ideális mennyiségben :D és persze felújítások, építkezések, mert az mindig van.

Egy rövid szakaszon egymás után 50 méterenként szőke apukák jöttek szembe velem szőke hajú kislányukkal, +- 1 kisbabával, vagy kis Beagle kutyával, úgyhogy ez egy jel lehetett.

 

Ekkor már egy Vár városrészhez hasonló területre érkeztem, Prága 7. kerületébe, Bubenečbe.

Már azt hittem, ez olyan előkelőbb budapesti 7. kerületes (Dembinszky utca például? Csak arra célzok, hogy nem egy Garay utcai épületsor, bejárati ajtó kilincs nélkül) rész lesz (elnézést, hogy mindent hasonlítgatok, de könnyebb így elképzelni), de hamar véget ért, egy kétsávos autóutas elválasztással jött a Letná park, szoci házakkal, szögletességgel.

Itt többen voltak már, hajaj, turisták is, csehül beszélők is. Viszonylag közel van a várhoz, ez is ok lehet. Kevésbé tetszett.

kilátás egy kínai nő mellől

Valamiért fáradtnak éreztem már magamat, és nem volt kedvem a Várhoz. Itt jött a 23-as villamos a képbe, meg a turistahadak. Kényelmes volt a piros műanyag szék. Egy férfi össze-vissza ült a villamoson, beszélt magába, néha kiordított az ablakon. Jómagam igyekeztem megjegyezni a megállókat, hol mi van. Spearmintes Tic Tacot ettem, ami sokkal jobb, mint a sima, mert enyhébb.

A Palladiumba igyekeztem megint. Cipőt venni, de nem sikerült :D itt is mindegyik cipő ugyanolyan, tudjátok, az a bokacsizma, ami vékony, plusz gumis oldalt, tehát beázik. Helyette sikerült térképet vennem, ugye.

Elmentem még a Billába venni ennivalót is. Jobban be kellene osztanom a pénzem, de többet költenék, ha bemennék egy étterembe...

Azóta pedig már szombat este van.

Holnapra azt írja: eső.

Szomorú ? vasárnap

És eső. Vagyis valami szitáló szar, ami átáztatja mindened.

Az időjárás és a kedvem is késő délután tisztult ki. Már az ég nem tisztult ki, csak az eső elállt. Pontosabban: valószínűleg nem is esett, csak felhős volt az ég. Valószínűleg a kedvemnek se kellett volna szarnak lennie, de csak azért is befelhősítettem anélkül, hogy kiléptem volna az utcára, s megnéztem volna magamnak a környezetemet.

Ez akkor történt, amikor másodjára indultam futásnak. Amikor már nem tudtam, hová szenvedjem magam a hotelszobában különböző okokból. Ha őszinte lennék magamhoz...

háttérben a munkahely.
nem volt ilyen kihalt, de ez így sikerült.
egy nyúl is átszaladt futás közben előttem :)
és ő gyorsabb volt, pedig kisebb nálam

Reggel rémes álom keltett, kb. 7 órát aludtam. Ilyenkor már azok az álmok következnek, amikre élesen emlékszel, és felkavaróbbak, mint az éjszakai álmok. Úgyhogy vissza se aludtam. Ráadásul reggelinél az első falatnál akkora fájdalom hasított a bal állkapocsízületembe, hogy írtam egy fogászatnak.

Most mondjátok azt, hogy így kezdődik egy kellemes vasárnap reggel.

A Fekete híd felé indultam, az IKEA kihagyásával. Le akartam kötni magam, erőszakkal. Sikerült cipőt, füzettartót vennem, nagy ragtapaszt, még két fantasztikus felsőt is (amire nincs szükségem) abban a ruhaüzletben, amit legutoljára 2011-ben volt szerencsém meglátogatni, de már akkor éreztem, hogy ez nekem való: Forever 21. Magyarországon nincs. Olyan, mint a New Yorker, csak százszor jobb. Nagyjából minden ruha az én stílusom (vannak kivételek, pl. susogós dzsekik, hasnál lukas ruhák :D). Csak amennyit kérnek érte, az nem.

Nem vittem magammal a telefonomat, hogy ne cseszegessem. Egy-kettőre dél lett.

Vártam, hogy holnap legyen, és ne kelljen agyalni azon, mit keresek itt, mit akarok, mit nem akarok.

Ezt csináltam délután.

Aztán megelégeltem a tökölést, és a felerősödő félelmemet is el akartam űzni...

Rájöttem, hogy ezt kell csinálnom. Ha félek valamitől, pontosan azt csinálni, amitől félek.

Csak az a baj, hogy nem tudom megkülönböztetni, mi az, amitől félek, de azért akarom, és mi az, amit tényleg nem akarok.

Hétfő.

5-6 órát aludtam...

Tegnap este, amikor szállást kerestem, megtalált egy leendő kollégám – ő már előrébb van, ma kezd dolgozni. Kiderült, ugyanott lakik, mint én, de én már nem voltam fogadóképes állapotban. Aztán kb. 1,5 óra (írásbeli beszélgetés) múlva az lett az érzésem, hogy ilyen emberrel a chat.hu-n találkoztam még anno.

Majd belájkolta valaki a Facebookomon, hogy hol fogok dolgozni, akiről még életemben nem hallottam, és fogalmam sincs, hogy kicsoda.

Ezek mindketten „férfiak.”

Oké, ne ítéljünk első benyomásra, látásra. Végül is ez csak két magyar ember a kb. 20-ból. Vagy talán itt az idő, hogy módosítsam a láthatósági beállításokat.

Még pozitívumként a végére tegnapi megvilágosodásom.

„A spirituális keresőt a vágyak és a kötődések akadályozzák a fejlődésben.”

És pont rohadtul igaz volt ez. Kár, hogy csak este olvastam el. Ez az év 365 napjára ír ilyen idézeteket nekem (David Hawkins könyv).

Orsi barátnőm szerint ezek természetes dolgok, mindenkinek vannak vágyai, kötődései.

Ja. De van, amelyik akadályozza az embert? :D és akkor mit tud vele tenni?

Egyet tehetünk, hogy kerüljük azokat a szituációkat, amik szomorúvá tesznek. Ha beleengedjük magunkat, csak ártunk, plusz érezhetjük azt a kis furcsa kielégülést, amit a szenvedés okoz, miközben azt hajtogatjuk: utálok mindent, elegem van mindenből, senki se szeret, magányos vagyok :D és ez mire jó?

Semmire. Még ha így is érezzük, nem hagyhatjuk magunkat, hogy felüljünk egy olyan körhintára, aminek a hintái 1-1 ilyen gondolat.

Na, és még egy pozitívum: valószínűleg lesz szállásom, ami biztosabb: decemberig, ami bizonytalanabb: hogy utána mi lesz :D és nem ezzel a leendő kollégával!

Ez én vagyok, ahogy a jövőbe nézek a hotelablakból.

Stephen King: A köd

Pánik 4.

Írtam: pénteken és szombat este.

Milyen a légkör?

Orosz. Egyébként minden rendben, csak mondjanak el még a training alatt mindent hússzor, és akkor megértem.

Ketten vagyunk újmagyarok, bár hétfőn jön még két másik is. Györgyi, vagy Gyöngyi ötvenes nő, aki Újpestről költözött ide (szó szerint, annyi dobozzal, hogy nem akarták felengedni – el is kellett szállítania egy storage place-re) és ugyanabban a hotelben lakik, mint én.

Ingyenkávét ittam (finomat, csak kicsit vizeset) IKEÁ-s bögréből, beszélgettem, kérdeztem, írogattam, érdeklődtem. Hétfőn például megint megkavarok mindenkit azzal, hogy 9:15-re megyek orvoshoz, pedig 9:30-kor kezdődik már a tréning. Csak félórát fogok késni, de azért az is számít. Előtte mehetek az erkölcsimért. És akkor még nem is beszéltünk a szálláskeresésről:)

Itt a csehek mind tudnak oroszul, ők szinte otthon érezhetik magukat. Sokszor oroszul szövegeltek a HR-esek és az advisorok egymás között. A HR-es csaj kérte, hogyha betegek vagyunk és betelefonálunk, angolul szólaljunk meg, mert hát hogy is gondoljuk, hogy magyarul tudnak. Néhány orosz felnevetett. Annyira magától értetődő, nem? Ki az az őrült, aki nem magyar, és tud magyarul?

Egy magyar csapat van, akikkel kb. a negyedik héten fogok először találkozni, ha jól értettem.

Györgyi vagy Gyöngyi nagyon jófej, és azt mondta, még bandázunk, de most jöttem haza a futásból, és még nem fürödtem le, úgyhogy még ne jöjjön (megj.: a bejegyzést ugye vasárnap küldöm el a blogba, és Györgyi vagy Gyöngyi nem jött. Bevallom, én se mentem, mert nem emlékeztem a szobaszámára. :D lehet, hogy ő se az enyémre. Vagy csak nem jött, és kész...:).

Igen, futni voltam, az első futásom múlt hét csütörtök óta, az első mozgásom, azt a 20 perc tornát leszámítva, amit szerdán műveltem.

5,3 km-et sikerült a Moldva mentén. Esett közben egy kicsit. Sokan bicikliztek, futottak, babakocsit toltak. Eredetileg a Stromovka parkba szerettem volna menni, de megláttam egy futót, és utánaeredtem.

Az emberek követése futáskor/biciklizéskor nem mindig a legjobb megoldás, pl. a múltkor bicikliseket követtem, hogy elkerüljem a BAH-csomópontot, erre belebicikliztem egy építkezésbe és egy forgatásba is, egy utcán belül (ahol szerintem tízévente egyszer újítanak fel egy kapualjat). Most jó ötlet volt, mert ez az útvonal egyszerre volt bicikliút, sétaút, futóút. Láttam a munkahelyemet is.

Amikor hazaértem a munkából – ami igazából nem is volt munka, mert csak szerződéseket írtunk alá, volt 1-2 bevezető előadás –, feltűnt, hogy kitakarítottak.

Ilyenkor érdekel, vajon mit gondolhat a takarítónő, mit nézeget meg jobban, vagy leszarja az egészet és teszi a dolgát. Nálam van mit nézegetni, mint egy kirakat vagy múzeum, olyan a szoba: ékszerbolt, cipőbolt, IKEA-kiállítás, lógó szatyrok-pulóverek-kabátok installáció, ahol békében megfér egymás mellett a cipőszennyeződésgátló és a szárított paradicsom.

További példaképp, az asztalomon jelenleg (szombat este) az alábbiak találhatók:

-          Sárga IKEA dobozka, benne citromos-gyömbéres teafilterek

-          Cseh 1,5 l ásványvíz

-          2 db hosszú kanál

-          Diákcsemege

-          Hullámcsat

-          Laptop, laptophűtő

-          Szótár

-          Bögre

-          Rondabárány (aki tudja, tudja, kiről beszélek)

-          Madárszoborka (barátnőmtől kaptam)

-          Képeslap Illésházáról

-          Prága metrótérképe

-          Olló

-          Fekete IKEÁ-s doboz (!), benne olyan apró dolgok, amiket inkább már összegyűjtöttem, minthogy elárasszam az asztalt: evőpálcika, tolltartó, fülhallgató, zsepi, belépőkártya...

-          Lonely Planet, Prága edition

-          David R. Hawkins – A megvilágosodás útján (jó. :D)

-          Epres kisdobozos tej (Tatra márka)

Erős szájzáram van, nagyon fáj, ha nem rágok sokat. El kell mennem majd orvoshoz, mert nem tudok enni vele rendesen.

Ma még megcsinálom a traininget, amit a munkahelyen kellett volna. Ez az a training, amit a gimiben úgy intéztünk el, hogy a tanév első tanítási napján ellenőrzőbe beírtuk: baleset- és tűzvédelmi oktatásban részesültem. Mondjuk, ott alapvetően nem nagyon részesültünk semmiben, itt mégis csak végig kellett pörgetni a kérdéssorokat, kvízeket, leírásokat.

A munkahelytől a hotelig 20 perc körülbelül gyalog. Érdekes ez a környék is, Karlín. Teljesen különböző stílusú épületek, házak állnak 1-1 utca két oldalán.

Az illatok is különlegesek. A Palladiumban például égett gyantaszag keveredik új bőrcipő illatával. Az utcán kaja- és férfiparfümszag dominál (attól függetlenül, hogy férfi sétál előttem, vagy nő).

Ahhoz képest, hogy mennyire féltem attól a dologtól, hogy angolul kommunikáljak bárkivel is...

Teljesen más érzések töltenek el. Meglepődések magamon főképp.

Nem azt mondom, hogy olyan könnyen megy, de sokkal felszabadultabb vagyok, s nem kell erőlködnöm - annyira. Persze a szókincsem nem olyan, mint négy évvel ezelőtt, de ahhoz, hogy olyan szavakat használjak, mint még a szakdolgozatomban tettem, erőlködnöm kéne, és ez jelentősen megnyújtaná a beszélgetések hosszát, mivel 2-3 percbe telne, mire eszembe jut az a szó, ami pont abba a kérdésbe illett és annyira nagyon stílusos és brit és amerikai és jelentéstanilag TÖKÉLETES.

Ettől még nem leszek egy felszabadultan kommunikáló ember, de azzá válhatok. Sok mindenné válhatok még...

Végre itt a víkend! :D

őket hoztam magammal - a jobb oldali több mint 30 éves már