Állok a kabátok, a táskák mellett. Egy elválasztófal van a konyha, étkező és a folyosó között, amin a kabátokat tároló fogasokat helyezték el. Az étkező és a konyha területén lockerek, ugye kulcsra zárhatóak. Mi, újak még nem kaptunk lockereket. Bevittük a táskáinkat. Szóltak, nem szabad. Oké, kihoztuk.
Végül megyek. A táskám otthagyom. Rohanok, de utolérem Györgyit. Innék egy kávét. Megkérem Györgyit, vegyen már nekem egy kávét. Akciós a fél literes, csak 17.9 CZK. Ő virslis croissant-okat vesz, egy banánt.
Kint állunk még egy kicsit. Attila jön, csalódottan: félreértették egymást az ügyféllel. Én lassan bemegyek, lejár az ebédszünetem. 12:30 körül járunk. Mikor kijöttem, ott voltak Paték, de már nem látok senkit. Elmegyek még a mosdóba, viszem a táskám is, mert abban van az alapozóm, és egyébként is mindig szoktam vinni.
Lassan vége az ebédszünetnek. 12:35 körül már visszamegyek a terembe és dolgozom. Érkezik Györgyi, majd Attila, de persze nem nagyon veszem észre. Jönnek a hívások. Pat mellettem ül a héten, mert Dé szabadságon van. Patet nem tudom mindig komolyan venni a hízelkedéseivel, nem ismerem még eléggé, de nagyon-nagyon sokat segít. Meg amikor sírok, mert egy ügyfél le se szar, megsimogatja a hátam. Vicces, nem azon akadtam ki, hogy férfit, tapasztalt kollégát kértek a telefonhoz, hanem egy nőn, aki sóhajtozott.
Pád a másik oldalamon. Ő is segít, pedig ő nemrég érkezett. Laza hangú csávesz. Mögöttem Csen, egy szőke, szemüveges, nagyobb darab csajszi, mellette pedig Dám, aki csak 1 hónapos nagyjából (:D) de már tud segítséget nyújtani. Jól van, na, de nem érdekel, ilyen neveket írok most. Csen mellett ül Monica. Ma utoljára.
Monica megy haza holnap. Nem kell neki ez a munka. Vissza kell fizetnie mindent, és még ki tudja, mit. De valahogy a munkát hibáztatja, pedig ugye ha még bírná, vagy talált volna helyet, ahol maradhat, nem kellett volna visszafizetnie ötször többet, mint amennyit itt megkeresett.
15 órakor lenne szünetem, de csak 15:17-kor végzek. Kimegyek, lehajolok a táskámért.
Érdekes, mindkét cipzárja tárva nyitva. És a nagy rekesz kb. üres. Mi volt benne eddig?
Ja, a pénztárcám.
Először körbenézelődök ott a táska körül. Kiesett? Én hagytam nyitva? Ennyire szórakozott lennék?
De miért hagytam így nyitva, nem fura ez?
És hol a pénztárca? És mi is volt benne?
De nem, az első pár percben még ezeket a kérdéseket se tettem fel magamnak.
Elkezdek össze-vissza sétálni. Szünetem van. Mi van? Mit csináljak? Menjek be? Kinek mondjam el? De most mit is mondjak? Ez komolyan megtörtént? Ki van itt? Hova menjek? De most mi is történt pontosan?
Kimegyek, bemegyek. Végül már nem tudom, kinek mondom, talán csak odaállok a tím mellé, mondom, hogy ellopták a pénztárcámat. Most már kezdem érezni.
Mi volt benne?
A lakbérre való azaz a teljes fizetésem kp-ban. Az összes bankkártyám, személyi, lakcímkártya, jogsi (minek hoztam?!), adókártya, természetjáró kártya, három Budapest-bérlet, de igazából biztos voltak még dolgok, csak fogalmam sincs róla. Ja, igen. Tényleg, a hotelnek a kis kártyája, szobaszámommal, kóddal. Meg a banknak valami kis papirosa.
Mondom, hogy ellopták a pénztárcám, és akkor valaki megszólal: neked is? A Györgyinek is.
És akkor a Györgyi az mért nem állt meg itt mindenki előtt? Ott fogad hívásokat.
Kimegyek. Nem emlékszem már az eseményekre. Megnézem, és a telefonom ott van. Györgyi megnézi, és a telefonja sincs meg. Neki mondjuk nem volt kp-ja. A kis telefont, a csehet Monica nyomja a kezembe, neki gyakran adtam kölcsön a kártyafüggetlenség miatt. Próbálom felhívni az Equa bankot. A születési dátumomat kérik. Megmondom nagy nehezen. Azt mondja, nem jó. Majdnem ordítok, de inkább csak tátogok tehetetlenül, lihegek. Mi az, hogy nem jó. Ekkor születtem. Csak tudom, mikor születtem. Megismétlem. Akkor már elfogadja az angolul elég rosszul tudó csaj.
Jó. Letiltva.
A kurva OTP kéri a kurva azonosítót, telekódot, ami miatt a földhöz tudnám vágni. Ezért se cenzúráztam ki. Mi az, hogy bankkártyaletiltásnál kérik. Kicsit idegroncs leszek. Lejárt a szünet vissza kell menni. Nem tudom, mit csináljunk. Közben egyre többen tudják meg a dolgot. A, az új főnökünk telefonálgat. A2, a kvaliti menedzserünk (aki a nestinget tartja) leállít, hogy kapcsoljam ki és akkor menjek haza és intézzem el a letiltást. Egy hívás bejön, de rögtön átpasszolom. Megyek. Györgyi arca szinte szürke. Neki más nemzetiségű doksijai is voltak.
Igazából azt nem fogjuk fel, hogy itt hogy történhetett ez. Egy abszolút védett területen, ahová ugye csak ilyen csipogó kártyával lehet bejönni. De ha épp bemegy valaki, akkor bejöhet valaki más is utána, ha nem ellenőrzi, lehúzta-e a kártyát. Vagy a magyarok közül? Vagy a csehek közül? Kicsoda? Miért?
És legfőképpen, most mi lesz?
Nem kaptunk lockert. A cég a felelős. Ezt persze csak később fogom fel. A hotelhez rohanok. Letiltom az ajtókódot is, még a végén oda is bekerülnek. Sikerül letiltanom a bankkártyámat. Nem szedtek le róla pénzt. A cseh kártyámról se, bár azon ugye már nem sok pénz volt.
Mire visszaérek, megérkezik a HR-es nő, aki az ügyünkkel foglalkozik. Kikérdez, hogy mi történt, mikor és hogyan. Elmondjuk kézzel-lábbal, legalábbis én, mert nem nagyon tudok kommunikálni. De mondom, még ekkor se nagyon fogtam fel.
Olyan hajnalra sikerült, amikor valójában rájöttem, hogy mennyi minden összekutyulódott, és mennyi mindenfelé kell rohangálni, telefonálni, módosítani, áttenni, elmenni... pedig addig még sok minden történt.
Jött a rendőrség utána, az is kikérdezett minket. A HR-es fordított. A számítógépekből kiléptünk, 5 óra elmúlt. A többiek hazamentek, de Attila még várt, hiszen meg volt beszélve, hogy segít költözködni, amúgy is kölcsönkértem tőle az egyik bőröndjét. A főbérlőmet is hívtam, hogy mi a helyzet. Olyan aranyos volt, de mindenki egyébként, az összes srác, csajszi, majd meg kell valahogy háláljam nekik. Pénzem ugyan nincs, hogy meghívjam őket valamire.
Na, jó, a HR adott pénzt. És azt mondta, kifizeti, amit elloptak tőlem. Ki is fizette, így én is ki tudtam fizetni a lakbért, és még van készpénzem.
Mert ugye most gyakorlatilag semmim nincs. Egy okmányom, igazolványom, pénzem, ami az enyém.
Közölte velünk a HR, hogy jöjjünk vissza 8-ra. Attila segített költözködni, az nagyon jó volt. A hotelben még írtam pár e-mailt, megigényeltem az új Equa kártyám. Azt se tudom, már mit csináltam, de a csütörtöki napi bölcsességhülyeség a veszteségről szólt.
Na, és akkor 8-ra vissza. Ebből az lett, hogy 10-ig vártunk a jegyzőkönyvre, de végül nem jött. Helyette Anastasia és Olga jöttek, tréningtársaink, akik 8-kor végeztek. Egyébként negyed 8-ra volt foglalásunk étterembe, ahova Monica, Tanya meg én mentünk volna, mert Györgyi és Attila lemondták. 1 órával a foglalás előtt meg én mondtam le. Az orosz lányok közül Olga a kezembe akart nyomni irtó sok pénzt, én csak sok pénzt fogadtam viszont el. Így tudom, neki kell majd visszafizetnem. Pedig alig ismerem. De hirtelen mindenki kölcsönadna, Pat, Csen, A, a főbérlőm, Monica...
Éjfél körül sikerült aludni, 4 óta fent vagyok. Jött a mai nap, péntek, aminél kikönyörögtem, hogy legalább nesting után menjünk a rendőrségre.
Reggel még megrendeltem az új magyar kártyámat – SIKERÜLT telefonon keresztül -, Monica rám hagyományozta a köntösét, és még csomó dolgát, elbúcsúztunk azzal, hogy biztos, hogy fogok kimenni őt látogatni. Már most hiányzik.
Bementem a munkahelyre. Ahogy érkeztek az emberek, kérdezték, mi van, hogy van, mik voltak, mi történt. Válaszolgattam. De valamiért nem akartam az a lány lenni, akinek ellopták a pénztárcáját. Remélem, nem is leszek az.
Jött A2, végigvettük a nestinget. Pedig ő azt mondta, hogyha neki lopták volna el az okmányait, pénzét, ő nem biztos, hogy tudna koncentrálni. Hát, talán hívásra én se tudtam volna. Aztán beszéltünk A-val is. Ezen a délelőttön pedig beszéltem egy oltári rémeset a Magyar Nagykövetséggel, egy még rosszabbat a cseh vasúttársasággal (van vonatjegyem már november 11-re, de ugye nincs fényképes ID-m, és az kell), okmányirodával. Még ott voltak a legkedvesebbek. Mert a Magyar Nagykövetség több mint 1 héttel későbbre adott nekem egy délelőtti időpontot.
Megkapok még egy napot, hogy intézkedhessek, amikor hazamehetek még novemberben, plusz A jön velem a nagykövetségre.
A rendőrség bosszantó volt. Furán vigyorgott a papírokat kiadó rendőr, meg persze minden csehül, a HR-es fordított. Megint kitört rajtam a pánik. Györgyi próbált nyugtatni. Már azt se tudtam, mitől tör ki rajtam, mikor már egyszer felfogtam az egészet, egyszer már nevettem az egészen. Olyan, mint amikor felépítesz magadban egy jó stratégiát, és aztán valami szétrombolja, mintha sose gondoltad volna át ezerszer.
Esetleg a metrón. A villamoson. A legnagyobb tömegben a Belvárosban, vagy akár azon a téren, ahol össze-vissza dobáltuk még a táskáinkat, csak készüljön egy jó fotó rólunk, még Monicával, Attilával, többezres turistatömegben. Az oké. De a munkahelyen, ahol 10 jelszót kell kívülről megjegyezni, mert nem vihetsz be papírt, telefont, SEMMIT – lezárt innivalós palackon kívül pl. -, ahol állítólag az adat- és személyvédelem annyira hangsúlyos, hogy az már túlzás. Ne bízzak senkiben? Ez egy szar munkahely? Menjek haza?
A kérdezte, nem akarok-e tovább maradni otthon. Hogy már az első rendes munkahéten ilyesmi történik velem, rossz tapasztalat a munkahellyel kapcsolatban. Megkérdezem, arra gondol-e, hogy rossz hatással lesz ez a munkámra. Nem, rázza a fejét. Hanem, hogy én érzem majd magam rosszul attól, ami történt velem.
Végül is oké. Ellopták mindenemet, a tetejébe külföldön, nevetséges. Az első önálló életvitelem felépítése kezdetén, ahol minden új volt, semmit, senkit sem ismertem, de akkor is kijöttem úgy, hogy nem bántam, aztán majdnem hazamentem, aztán egész éjjel hánytam, aztán átlendültem, és már-már elkezdtem élvezni. Még 1 hónap se telt el.
Élvezem, mert mindenki jófej, akivel itt találkoztam, van, akivel már street dance-re akarnánk menni, és szerda este elmentünk sörözni néhányan, és oldódott még inkább a hangulat a csapatban, ismerősebbek (mentor), ismeretlenebbek (akikkel még be se mutatkoztunk egymásnak) összeültünk, és mert alig várom, hogy legyen még ilyen alkalom, csak most azért nem tudtam menni, mert haza kellett jönnöm, az új lakhelyemre, letiltani a személyi igazolványom, meg írni a kártyabiztosítónak...
Szóval nemmel feleltem A-nak, ezek után pedig dolgozni kezdtem. Még azt is megtudtuk, hogy a többiek e-mailt kaptak (nekem ugye még nincs fiókom): egy nő több mint 1,5 órán keresztül volt a közös területen. Közöttünk, csomó ember között. Nyilván azt hitték, takarító. Elvileg ő volt az, de ki tudja. Akárhogy is, a pénzem már elköltötte, még ha azon kívül semmi más nem kellett neki. Valószínűleg akkor szakították félbe, amikor a telefonomat akarta elemelni. A bérletem is megmaradt, amit pont most vettem meg 5 hónapra...
Dám 5 után kérdezte, hogy érzem magam, mondom neki tök jól. És tényleg. És mosolyogtam. Megoldottam néhány ember problémáját, és nagyon örültek neki. Magabiztosabb vagyok magamban már, pedig sokat kell még tanulnom. De így egészen más. Egyszerű vagyok, hogyha nekem ennyi elég, de komolyan minden hívás új kihívás :D amit meg akarok oldani. Kaptam még egy jó értékelést, és egy nő azt mondta nekem a telefonba: én mindent megtettem a legjobb tudásom szerint, úgyhogy ma nagyon jó voltam :D pedig nem is sikerült megoldani a problémájának rejtélyét, de sok mindent kipróbáltunk, teszteltünk, az tény.
Rájöttem, ez tényleg az a terület, amit fejleszthetek a személyiségemben. Ennyit különböző emberekkel még nem beszéltem soha. Ez egyszerre agymunka, szellemi is kissé, empátia. Soft és hard skills is, ha van olyan :D és türelem, és kedvesség, és empátia, és törődés, és együttműködés.
Szóval a nap végén, hogy letudtuk az aláírásokat (rendőrségi jegyzőkönyv) és mindent, elindultam az új lakhelyemre. Egyelőre minden szuper, de jövő héten megint költözés, kettővel lejjebb. Most egy olyan helyen lakom, ahol óriási terasz van székkel, meg panoráma a házakra, meg külön fürdő. Jövő héttől már nem itt leszek, de ki fogom bírni, hogyha ilyen emberek vesznek körbe.
Most ettem csokis-vaníliás fagyit, epres fagyit, ittam egy vérnarancsos Zlatoprament, meg ettem szőlőt, egy zöldalmás nyalókát. Azt hiszem, most ez kellett.
Valamit biztos kihagytam, de ennyi jut most csak a zeszembe. Kaptam gépelés melót is, nem keveset, csináltam is belőle egy kicsist, de el leszek vele holnap meg vasárnap reggel, meg álmos is vagyok. Utána meg elmegyek futni. Remélem jó lesz az idő.
 |
| Ma reggel, Monica elutazása előtt, 4 óra alvás után |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése