Elfelejtettem

Szinte el is felejtettem ezt a blogot... :( hiba!

Úgyhogy most akkor írnék a költözésekről még egy kicsit, meg a srácokról.

Két napja olyan 4 órát alszom.

Csütörtökről péntekre volt az utolsó éjszakám a 7. emeleten. Most már az 5-en vagyok.

A 7-en nagy szoba, külön fürdő, közös konyha. Itt kicsit kisebb szoba, közös fürdő, mínusz konyha – egy mikró, hűtő rendelkezésemre áll azért.

Az első estémen a 7-en ki akartam menni az erkélyre. Rögtön megtorpantam: az erkélyajtó mögött, odakint egy kis halott kékcinege hevert. A feje véres volt. Leeshetett...

Jó témával kezdek, de hát ez nagyon megmaradt. Nem láttam még ilyet, mint egy kis kitömött madár, ott hevert. Nem mertem vele mit csinálni. Kidobjam? Úristen, nem tudnám megtenni. Dobjam le a teraszról? Vagy micsoda? Nem tudtam már akkor szólni senkinek. Ottmaradt.

Másnap még ránéztem... nem kellett volna.

A fürdőben hideg volt a víz, és a falon egy nő sokszorozott feje. Kövezzetek meg, ha valami híres ember.

Csütörtökön már mindenem össze volt pakolva, ki kellett cuccolnom a szobából. Egyébként elég jó életem volt 1 hétig. Ehettem cikóriakávét, barnacukrot, lekvárt, müzliszeletet, bruschettát, ajvárt, szárított banánt, amit találtam. Volt egy kifejezetten közös polc a konyhában, ahol ezeket tárolták. Így tudtam spórolni a meglévő kajáimmal is...

új ablakomból. nem tudom miért, de jobban örülök neki, mint a főútnak

Ugye Olga adott kölcsön, azt a pénzt élem fel, de azt hiszem, sikerülni fog kihúznom november 10-e estéig. Írt a bank, hogy nem tudta kézbesíteni a kártyámat, úgyhogy hétfőn telefonálhatok be. De jó hír, hogy máris elkészült... csak nem tudom, mi lesz a következő lépés.

Ma eddig egy epres tejitalt fogyasztottam, de nemsokára fogok enni salátát azért. Szeles, hideg az idő. Szerdán voltam futni este. Aznap a munka stresszessé tett, le kellett vezetnem. Sikerült is.

De vissza arra, miért aludtam csak 4 órát. Csütörtök éjszaka elkezdtem egy gépelés munkát, mivel tudtam, ez olyan lesz, amin minél előbb túl akarok esni. Utána nem tudtam elaludni. Fekszem az ágyban, egyszer csak azt érzékelem, hogy felerősödik a fény. Valaki benyitott. Utána becsukták az ajtót. Mi a franc? Jó, tudom, nem csak én laktam ott, de mégis.

Még dolgoztam, meg ettem egy banánt, amit Györgyi adott, csak 1 körül sikerült visszaaludni. Úgy imádkoztam, hogy egyáltalán sikerüljön, mert ez nem az a munka, amit lehet nemalvással csinálni. 5 körül ébredtem fel.

Valahogy mindig délutánra leszek pánikos, és ezen a pénteken különösen hüle hívásokat kaptam. Jó, nem überelik a csütörtöki héber-angol-magyar nőt.

újotthoni munkaasztal

Pénteken volt egy coachingom. Megdicsért A2. Gabikával voltunk közös megbeszélésen. A2 talán direkt olyan hívást választott, amiben megmutatkoztak az erősségeim így az első két hetem után (beleértve a kb. 1 napos nem dolgozásomat is, ugye a lopott pénztárcám intézései miatt)... rendes dolog volt tőle :D aztán beültünk még egy sörre a srácokkal. Kedden jazz koncertre megyek Sárkánnyal és talán Nitával. Előtte eszünk, ha minden igaz. Várom :) Majd vissza Holesovicéba. Jó, rendben lecuccolok.

Erre ott van a srác a szobámban, akinek ki kellett volna már költöznie. Most mi lesz? 

Ja, kiderült, elnézték a dátumot. Már megint. Tudnék aludni a szomszédos szobában?

Két kisgyerek mászkált a hátamra, az egyik folyamatosan bemutatkozott, a másik a kontaktlencsémet lopkodta. Össze-vissza a bőröndjeim, azt se tudom, mi hol van, mit csináljak. Csak egy kis asztal van és egy matrac a szobában ezeken kívül. Nem baj. Tűréshatáromon szédelegtem, de valahogy átlendültem. Hiszen ugye dolgoznom kellett, holnapra be kell fejeznem a gépelést. Jó, most épp 16:04 van szombaton, és már éjszaka befejeztem, most már csak ellenőrzöm, de akkor is. Fél négyig dolgoztam. Utána lefeküdtem. 8-9 körül keltem sikongatásra (madarak és gyerekek).

Most szombat délután 4-kor már az új szobámban vagyok, kiporszívóztam (még egy makk is volt az ágy alatt...) kipakoltam meg minden. Beszélgettünk is Mártival. A gyerekek aranyosak. A kisfiú folyton vigyorog. Ha meg nem engedik, hogy lerántsa a polcot, úgy tesz, mint aki sír. A kislány hívott mesét nézni, de épp nem értem rá. Majd. De jó lesz ez. Kulcsot is kaptam. Mindenemnek van helye.

ágyneműm színei, ebből a rózsaszín az én lepedőm, a piros lepedő, a narancssárga párnahuzat kölcsön :D

Tervezek Brnoba menni majd valamikor. Attila szerint halál uncsi, de én megpróbálok kihozni majd belőle egy hétvégét. :D Attilával Karlovy Varyt, Drezdát tervezgetjük, illetve jön egy barátja, úgyhogy Práganézést. Holnap IKEÁ-ba kísérem, én pedig zoknikat veszek szeretteimnek :D Dámmal süteményekről beszélgetünk, kekszkrémet ajánlgat. Misi savanyúkáposztás bablevest főzött füstölt hússal. Le kéne fürdenem. Anya mustot vett. A munkahelyen lehet olvasni a Wikipédiát. A nővérem nem vette fel a telefont. A csütörtökön evett focacciától (olcsó volt) begörcsölt a vádlim. Borsós-uborkás salátát fogok vacsorázni. Szerintem ma nem megyek futni. Talán sétálok egy kicsit.

Meghívtam Orsit, Szandit, jöjjenek, jöjjenek. Arról is írhatok, hogy december 14-december 20-ig szabim lesz. Ki kellett adniuk, ez jutott. Örülök neki:)

Hiányoztok!

Cseh nemzeti ünnep van. Meg óraátállítás. Ne felejtsétek el.

Vasárnapi képeslap | a sorrend igénye nélkül

Köszi Orsi!

előest

sajnos nem sikerült, eltévedtem :D

gyengéim a falak színéhez idomuló fák

szombat éjjel idehányt az eső

megtaláltam! :)

. ez gyönyörű. de mégse. az ott tényleg répa. de iszonyú finom volt. csak az utolsó 4 falattól már megcsömörlöttem :D

ez gyönyörű. de mégse. :D

matyós

döntöttem egy este, és a napfény rámborult

de szép az élet ilyenkor veled

🌲

💓

Ellopták

Csütörtök, ebéd után.

Menjek, ne menjek Györgyivel az Albertbe? Hívott, Dórika, sétálj egy kicsit, mert zsong a fejed, kicsit ki kell szellőztetni. Jól van, nem hiszem, hogy megyek.

Állok a kabátok, a táskák mellett. Egy elválasztófal van a konyha, étkező és a folyosó között, amin a kabátokat tároló fogasokat helyezték el. Az étkező és a konyha területén lockerek, ugye kulcsra zárhatóak. Mi, újak még nem kaptunk lockereket. Bevittük a táskáinkat. Szóltak, nem szabad. Oké, kihoztuk.

Végül megyek. A táskám otthagyom. Rohanok, de utolérem Györgyit. Innék egy kávét. Megkérem Györgyit, vegyen már nekem egy kávét. Akciós a fél literes, csak 17.9 CZK. Ő virslis croissant-okat vesz, egy banánt.

Kint állunk még egy kicsit. Attila jön, csalódottan: félreértették egymást az ügyféllel. Én lassan bemegyek, lejár az ebédszünetem. 12:30 körül járunk. Mikor kijöttem, ott voltak Paték, de már nem látok senkit. Elmegyek még a mosdóba, viszem a táskám is, mert abban van az alapozóm, és egyébként is mindig szoktam vinni.

Lassan vége az ebédszünetnek. 12:35 körül már visszamegyek a terembe és dolgozom. Érkezik Györgyi, majd Attila, de persze nem nagyon veszem észre. Jönnek a hívások. Pat mellettem ül a héten, mert Dé szabadságon van. Patet nem tudom mindig komolyan venni a hízelkedéseivel, nem ismerem még eléggé, de nagyon-nagyon sokat segít. Meg amikor sírok, mert egy ügyfél le se szar, megsimogatja a hátam. Vicces, nem azon akadtam ki, hogy férfit, tapasztalt kollégát kértek a telefonhoz, hanem egy nőn, aki sóhajtozott.

Pád a másik oldalamon. Ő is segít, pedig ő nemrég érkezett. Laza hangú csávesz. Mögöttem Csen, egy szőke, szemüveges, nagyobb darab csajszi, mellette pedig Dám, aki csak 1 hónapos nagyjából (:D) de már tud segítséget nyújtani. Jól van, na, de nem érdekel, ilyen neveket írok most. Csen mellett ül Monica. Ma utoljára.

Monica megy haza holnap. Nem kell neki ez a munka. Vissza kell fizetnie mindent, és még ki tudja, mit. De valahogy a munkát hibáztatja, pedig ugye ha még bírná, vagy talált volna helyet, ahol maradhat, nem kellett volna visszafizetnie ötször többet, mint amennyit itt megkeresett.

15 órakor lenne szünetem, de csak 15:17-kor végzek. Kimegyek, lehajolok a táskámért.

Érdekes, mindkét cipzárja tárva nyitva. És a nagy rekesz kb. üres. Mi volt benne eddig?

Ja, a pénztárcám.

Először körbenézelődök ott a táska körül. Kiesett? Én hagytam nyitva? Ennyire szórakozott lennék? 
De miért hagytam így nyitva, nem fura ez?

És hol a pénztárca? És mi is volt benne?

De nem, az első pár percben még ezeket a kérdéseket se tettem fel magamnak.

Elkezdek össze-vissza sétálni. Szünetem van. Mi van? Mit csináljak? Menjek be? Kinek mondjam el? De most mit is mondjak? Ez komolyan megtörtént? Ki van itt? Hova menjek? De most mi is történt pontosan?

Kimegyek, bemegyek. Végül már nem tudom, kinek mondom, talán csak odaállok a tím mellé, mondom, hogy ellopták a pénztárcámat. Most már kezdem érezni.

Mi volt benne?

A lakbérre való azaz a teljes fizetésem kp-ban. Az összes bankkártyám, személyi, lakcímkártya, jogsi (minek hoztam?!), adókártya, természetjáró kártya, három Budapest-bérlet, de igazából biztos voltak még dolgok, csak fogalmam sincs róla. Ja, igen. Tényleg, a hotelnek a kis kártyája, szobaszámommal, kóddal. Meg a banknak valami kis papirosa.

Mondom, hogy ellopták a pénztárcám, és akkor valaki megszólal: neked is? A Györgyinek is.
És akkor a Györgyi az mért nem állt meg itt mindenki előtt? Ott fogad hívásokat.

Kimegyek. Nem emlékszem már az eseményekre. Megnézem, és a telefonom ott van. Györgyi megnézi, és a telefonja sincs meg. Neki mondjuk nem volt kp-ja. A kis telefont, a csehet Monica nyomja a kezembe, neki gyakran adtam kölcsön a kártyafüggetlenség miatt. Próbálom felhívni az Equa bankot. A születési dátumomat kérik. Megmondom nagy nehezen. Azt mondja, nem jó. Majdnem ordítok, de inkább csak tátogok tehetetlenül, lihegek. Mi az, hogy nem jó. Ekkor születtem. Csak tudom, mikor születtem. Megismétlem. Akkor már elfogadja az angolul elég rosszul tudó csaj.

Jó. Letiltva.

A kurva OTP kéri a kurva azonosítót, telekódot, ami miatt a földhöz tudnám vágni. Ezért se cenzúráztam ki. Mi az, hogy bankkártyaletiltásnál kérik. Kicsit idegroncs leszek. Lejárt a szünet vissza kell menni. Nem tudom, mit csináljunk. Közben egyre többen tudják meg a dolgot. A, az új főnökünk telefonálgat. A2, a kvaliti menedzserünk (aki a nestinget tartja) leállít, hogy kapcsoljam ki és akkor menjek haza és intézzem el a letiltást. Egy hívás bejön, de rögtön átpasszolom. Megyek. Györgyi arca szinte szürke. Neki más nemzetiségű doksijai is voltak.

Igazából azt nem fogjuk fel, hogy itt hogy történhetett ez. Egy abszolút védett területen, ahová ugye csak ilyen csipogó kártyával lehet bejönni. De ha épp bemegy valaki, akkor bejöhet valaki más is utána, ha nem ellenőrzi, lehúzta-e a kártyát. Vagy a magyarok közül? Vagy a csehek közül? Kicsoda? Miért?

És legfőképpen, most mi lesz?

Nem kaptunk lockert. A cég a felelős. Ezt persze csak később fogom fel. A hotelhez rohanok. Letiltom az ajtókódot is, még a végén oda is bekerülnek. Sikerül letiltanom a bankkártyámat. Nem szedtek le róla pénzt. A cseh kártyámról se, bár azon ugye már nem sok pénz volt. 

Mire visszaérek, megérkezik a HR-es nő, aki az ügyünkkel foglalkozik. Kikérdez, hogy mi történt, mikor és hogyan. Elmondjuk kézzel-lábbal, legalábbis én, mert nem nagyon tudok kommunikálni. De mondom, még ekkor se nagyon fogtam fel.

Olyan hajnalra sikerült, amikor valójában rájöttem, hogy mennyi minden összekutyulódott, és mennyi mindenfelé kell rohangálni, telefonálni, módosítani, áttenni, elmenni... pedig addig még sok minden történt.

Jött a rendőrség utána, az is kikérdezett minket. A HR-es fordított. A számítógépekből kiléptünk, 5 óra elmúlt. A többiek hazamentek, de Attila még várt, hiszen meg volt beszélve, hogy segít költözködni, amúgy is kölcsönkértem tőle az egyik bőröndjét. A főbérlőmet is hívtam, hogy mi a helyzet. Olyan aranyos volt, de mindenki egyébként, az összes srác, csajszi, majd meg kell valahogy háláljam nekik. Pénzem ugyan nincs, hogy meghívjam őket valamire.

Na, jó, a HR adott pénzt. És azt mondta, kifizeti, amit elloptak tőlem. Ki is fizette, így én is ki tudtam fizetni a lakbért, és még van készpénzem.

Mert ugye most gyakorlatilag semmim nincs. Egy okmányom, igazolványom, pénzem, ami az enyém.

Közölte velünk a HR, hogy jöjjünk vissza 8-ra. Attila segített költözködni, az nagyon jó volt. A hotelben még írtam pár e-mailt, megigényeltem az új Equa kártyám. Azt se tudom, már mit csináltam, de a csütörtöki napi bölcsességhülyeség a veszteségről szólt.

Na, és akkor 8-ra vissza. Ebből az lett, hogy 10-ig vártunk a jegyzőkönyvre, de végül nem jött. Helyette Anastasia és Olga jöttek, tréningtársaink, akik 8-kor végeztek. Egyébként negyed 8-ra volt foglalásunk étterembe, ahova Monica, Tanya meg én mentünk volna, mert Györgyi és Attila lemondták. 1 órával a foglalás előtt meg én mondtam le. Az orosz lányok közül Olga a kezembe akart nyomni irtó sok pénzt, én csak sok pénzt fogadtam viszont el. Így tudom, neki kell majd visszafizetnem. Pedig alig ismerem. De hirtelen mindenki kölcsönadna, Pat, Csen, A, a főbérlőm, Monica...

Éjfél körül sikerült aludni, 4 óta fent vagyok. Jött a mai nap, péntek, aminél kikönyörögtem, hogy legalább nesting után menjünk a rendőrségre. 

Reggel még megrendeltem az új magyar kártyámat – SIKERÜLT telefonon keresztül -, Monica rám hagyományozta a köntösét, és még csomó dolgát, elbúcsúztunk azzal, hogy biztos, hogy fogok kimenni őt látogatni. Már most hiányzik.

Bementem a munkahelyre. Ahogy érkeztek az emberek, kérdezték, mi van, hogy van, mik voltak, mi történt. Válaszolgattam. De valamiért nem akartam az a lány lenni, akinek ellopták a pénztárcáját. Remélem, nem is leszek az.

Jött A2, végigvettük a nestinget. Pedig ő azt mondta, hogyha neki lopták volna el az okmányait, pénzét, ő nem biztos, hogy tudna koncentrálni. Hát, talán hívásra én se tudtam volna. Aztán beszéltünk A-val is. Ezen a délelőttön pedig beszéltem egy oltári rémeset a Magyar Nagykövetséggel, egy még rosszabbat a cseh vasúttársasággal (van vonatjegyem már november 11-re, de ugye nincs fényképes ID-m, és az kell), okmányirodával. Még ott voltak a legkedvesebbek. Mert a Magyar Nagykövetség több mint 1 héttel későbbre adott nekem egy délelőtti időpontot.

Megkapok még egy napot, hogy intézkedhessek, amikor hazamehetek még novemberben, plusz A jön velem a nagykövetségre.

A rendőrség bosszantó volt. Furán vigyorgott a papírokat kiadó rendőr, meg persze minden csehül, a HR-es fordított. Megint kitört rajtam a pánik. Györgyi próbált nyugtatni. Már azt se tudtam, mitől tör ki rajtam, mikor már egyszer felfogtam az egészet, egyszer már nevettem az egészen. Olyan, mint amikor felépítesz magadban egy jó stratégiát, és aztán valami szétrombolja, mintha sose gondoltad volna át ezerszer.

Esetleg a metrón. A villamoson. A legnagyobb tömegben a Belvárosban, vagy akár azon a téren, ahol össze-vissza dobáltuk még a táskáinkat, csak készüljön egy jó fotó rólunk, még Monicával, Attilával, többezres turistatömegben. Az oké. De a munkahelyen, ahol 10 jelszót kell kívülről megjegyezni, mert nem vihetsz be papírt, telefont, SEMMIT – lezárt innivalós palackon kívül pl. -, ahol állítólag az adat- és személyvédelem annyira hangsúlyos, hogy az már túlzás. Ne bízzak senkiben? Ez egy szar munkahely? Menjek haza? 

A kérdezte, nem akarok-e tovább maradni otthon. Hogy már az első rendes munkahéten ilyesmi történik velem, rossz tapasztalat a munkahellyel kapcsolatban. Megkérdezem, arra gondol-e, hogy rossz hatással lesz ez a munkámra. Nem, rázza a fejét. Hanem, hogy én érzem majd magam rosszul attól, ami történt velem.

Végül is oké. Ellopták mindenemet, a tetejébe külföldön, nevetséges. Az első önálló életvitelem felépítése kezdetén, ahol minden új volt, semmit, senkit sem ismertem, de akkor is kijöttem úgy, hogy nem bántam, aztán majdnem hazamentem, aztán egész éjjel hánytam, aztán átlendültem, és már-már elkezdtem élvezni. Még 1 hónap se telt el.

Élvezem, mert mindenki jófej, akivel itt találkoztam, van, akivel már street dance-re akarnánk menni, és szerda este elmentünk sörözni néhányan, és oldódott még inkább a hangulat a csapatban, ismerősebbek (mentor), ismeretlenebbek (akikkel még be se mutatkoztunk egymásnak) összeültünk, és mert alig várom, hogy legyen még ilyen alkalom, csak most azért nem tudtam menni, mert haza kellett jönnöm, az új lakhelyemre, letiltani a személyi igazolványom, meg írni a kártyabiztosítónak...

Szóval nemmel feleltem A-nak, ezek után pedig dolgozni kezdtem. Még azt is megtudtuk, hogy a többiek e-mailt kaptak (nekem ugye még nincs fiókom): egy nő több mint 1,5 órán keresztül volt a közös területen. Közöttünk, csomó ember között. Nyilván azt hitték, takarító. Elvileg ő volt az, de ki tudja. Akárhogy is, a pénzem már elköltötte, még ha azon kívül semmi más nem kellett neki. Valószínűleg akkor szakították félbe, amikor a telefonomat akarta elemelni. A bérletem is megmaradt, amit pont most vettem meg 5 hónapra...

Dám 5 után kérdezte, hogy érzem magam, mondom neki tök jól. És tényleg. És mosolyogtam. Megoldottam néhány ember problémáját, és nagyon örültek neki. Magabiztosabb vagyok magamban már, pedig sokat kell még tanulnom. De így egészen más. Egyszerű vagyok, hogyha nekem ennyi elég, de komolyan minden hívás új kihívás :D amit meg akarok oldani. Kaptam még egy jó értékelést, és egy nő azt mondta nekem a telefonba: én mindent megtettem a legjobb tudásom szerint, úgyhogy ma nagyon jó voltam :D pedig nem is sikerült megoldani a problémájának rejtélyét, de sok mindent kipróbáltunk, teszteltünk, az tény.

Rájöttem, ez tényleg az a terület, amit fejleszthetek a személyiségemben. Ennyit különböző emberekkel még nem beszéltem soha. Ez egyszerre agymunka, szellemi is kissé, empátia. Soft és hard skills is, ha van olyan :D és türelem, és kedvesség, és empátia, és törődés, és együttműködés. 

Szóval a nap végén, hogy letudtuk az aláírásokat (rendőrségi jegyzőkönyv) és mindent, elindultam az új lakhelyemre. Egyelőre minden szuper, de jövő héten megint költözés, kettővel lejjebb. Most egy olyan helyen lakom, ahol óriási terasz van székkel, meg panoráma a házakra, meg külön fürdő. Jövő héttől már nem itt leszek, de ki fogom bírni, hogyha ilyen emberek vesznek körbe.

Most ettem csokis-vaníliás fagyit, epres fagyit, ittam egy vérnarancsos Zlatoprament, meg ettem szőlőt, egy zöldalmás nyalókát. Azt hiszem, most ez kellett.

Valamit biztos kihagytam, de ennyi jut most csak a zeszembe. Kaptam gépelés melót is, nem keveset, csináltam is belőle egy kicsist, de el leszek vele holnap meg vasárnap reggel, meg álmos is vagyok. Utána meg elmegyek futni. Remélem jó lesz az idő.

Ma reggel, Monica elutazása előtt, 4 óra alvás után

Nehéz eset

Írtam: szombat este. És vasárnap reggel. Szóismétlésekért, hibákért bocsánat, de nem olvastam át. 

Az idő pénz. :D

csúcs!

Elkezdtem írni egy hétbemutató bejegyzést, de inkább feladtam. Nem akarom, hogy kényszerré váljon az írás, vagy hogy azért írjak, mert legalább egy héten egyszer illene.

Nagyon sokan voltak reggel, amikor lementem reggelizni. Nem volt kedvem beülni oda egyedül, a multikultúra közé. Pár napja nagyon jó idő van, de úgy tudom, Budapesten is. Tegnap futottam, és ma is elmentem futni inkább. Nagyon sokan tettek még így rajtam kívül. Biciklisták, családok. 

de én olyan képeket csinálok ilyenkor, mintha senki se lenne a világon

Jövő héttől 8-tól dolgozunk, úgyhogy több ilyen lehetőségem nem nagyon lesz, főleg, hogy messzebb is fogok lakni, plusz azért 5 órakor nem feltétlen akarnék felkelni és elindulni a sötét parkba, ahol még nappal is gyakran találkozni szédelgőkkel :D

Hétfőn már napközben szarul éreztem magam. Estére egyre durvább lett. Vettem sálat, kesztyűt, na, nem mintha ez mindent megoldana. Inkább a gyógyszerek, amiket szintén beszereztem. Naranccsal és szőlővel koronáztam meg a napot.

Hát, igen. Őszintén szólva az elalvás mindig pocsékul megy. A mindennapos új élmények zsizsegnek a fejemben, a stressz, a kérdések, a lehetséges válaszok, a jelen, a jövő. Hajnal háromkor arra ébredtem, hogy mindjárt elhányom magam. Aztán el is hánytam magam, mint tudjuk, elég sokszor. 

Kedden így nem mentem be. Tudtam, hogy lehet 2 napot hiányozni. Állni nem bírtam, nemhogy menni :D a hideg rázott, hol meg melegem volt. Éreztem, hogy lázas vagyok. Folyamatosan arra gondoltam: másnap újra hívásokat kell fogadni, még ha mentor mellett is. Ha tudtam volna, hogy pénteken meg már úgy fogadok hívást, hogy mentor sincs mellettem...

És igen, ez a fejemben nagyon nagy zavarokat okoz. Akarom én ezt? Miért csinálom? Miért akarok hisztirohamot, pánikrohamot kapni, hogy profitálok én ebből? Hogy furcsa, szokatlan, nehéz, idegesítő helyzetekben is megállom majd a helyemet az életben? És akkor mi van? Ki akar ilyen helyzetekbe kerülni önszántából?

ez még talán múlt héten készült futásnál, de kellett ide valami

A HR-es elküldött egy olyan dokihoz, akik végül egy szót se beszéltek angolul. Nem is dokik voltak, recepciósnők, akik úgy néztek már rám megint, mint abban a tetű Copy Generalban azok a nők, akiktől majdnem bocsánatot kértem, hogy beléptem az ajtón és azt kérem, hogy dolgozzanak a munkahelyükön. Értitek, ott állok, mint egy rakás szar (úgy néztem ki, fél órát utaztam a metrón – fogalmam sincs, hogy, de mintha az is előre-hátra mozgott volna, nem csak előre, miközben száguldott), erre vigyorognak rám, meg kiröhögnek. Majd nagy nehezen google translate-tel elintézzük, hogy jöjjek vissza 3 hét múlva, de amúgy is entrance examination kell, mielőt egyáltalán bárki megvizsgál.

Ez a bánásmód annyira kijózanított, hogy rögtön vettem magamnak rohadt drágán egy vízforralót, háromféle gyógyszert, ropit meg leveskockát, visszamentem a hotelba, és jobban lettem. Még gépelni is nekiálltam. Másnap meg mentem dolgozni.

looking good...

Kedden gyakorlatilag egy csomag ropit ettem, mert a reggeli is kijött. Szerdán a kaját még visszafogtam, de már szerintem arra se lett volna szükség. Ahogy jött, úgy tűnt el, és aznap határozottan vállaltam ismét, hogy hívást fogadok.

A mentor, Pat (fiú álnév) legalább annyira jófej volt, mint Gabika, és biztatott. Hozzám képest Györgyi negatív kétségbeesés volt, fogalma sem volt arról, mit beszél az ügyfél, testbeszéddel fejbelőtte magát, eret vágott, miközben az ügyfél mondta a problémáját. Elgondolkoztam, hogy most akkor mi van? Én vagyok az, aki nem akarta ezt. Akkor most miért én vagyok az, aki úgy viselkedik, mintha akarná ezt?

Csütörtökön kiderült, hogy 18-unk közül 3-an kaptak visszajelzést az előző heti (Gabikás) hívások alapján. Egyik voltam én: very satisfied. Monicáék szerint kipirultam, de én mindig, ha a figyelem hirtelen rám irányul. Hogy voltam én képes még színpadon is fellépni anno az egyetemi évek alatt? Talán mert akkor mást kellett eljátszanom, nem magamat.

csütörtöki kajapija

Aznapra már le lett zsírozva a szállásom is, rohangáltam banktól automatáig össze-vissza, de végül megoldódott: a lakbért kellett volna átutalni, de nem tudtam magamnak utalni a magyar számláról, különböző okok miatt, végül akinél lakni fogok, mondta: jó neki teljesen a kápé is. Délután következett a teszt, amin 96%-ot értem el. Volt 100%-os is (kérdeztük is egymástól: az hogyan sikerült? Meg 98%-os, és Jevgenyinnel (nem tudom, hogy kell írni a nevét) 96%-osok lettünk. Attilának is rögtön sikerült. Monicának és Györgyinek meg kellett ismételnie, de sikerültek.

És akkor jött a péntek. Kaotikus volt. A legkiegyensúlyozottabb a reggelem volt. Nagyon-nagyon jót futottam. Ezt úgy értem, hogy nagyon jól esett.

hajnalodik

Ma, szombaton hiába futottam 10 km-t, többször meg kellett állnom, sokan voltak az úton, egy keskeny szakaszon egy anyuka, kislánya és egy kutya kerülgetett, a kutya szinte már velem futott, mindig lefékezett, aztán amikor lehagytam, elém vágott. Szóval én a jó futáson azt értem, hogy teljesen mindegy, hány km-t futok, legyen meg a bemelegítés érzés, semmi lélegzetelakadás, tudjak figyelni a technikára, ne legyen túl hideg vagy meleg, és ne kelljen 100 embert kerülgetni. Ja, és ne aprókavicsos legyen az út, mert nem tudok a technikára koncentrálni, ha hallom, hogy súrlódik a cipőm a köveken. 

ennyi csak

Nem vagyok egyszerű eset, mi? :D

Na, de a munkában jött az utolsó training nap: szokásos online trainingek kitöltése, postafiókok (nekem nem működik), lecserélték ideiglenes belépőinket is. Ebédidőben majdnem nem tudtunk enni, mert Györgyit kérésére elkísértük a bankhoz, erre oda nem is mentünk be, mert túl sok időbe telt volna, sétáltunk két megállót egy kajálda felé, akkor Attila rájött, hogy ott sok időbe telne, mire elkészül a kaja. 20 perccel 1 előtt (ebédszünet vége) ültünk le enni a kantinban, amitől Monica minden egyes nap rosszul van, de mégis beül velünk oda. Igaz, hogy már lassan én sem bírom ezt a rengeteg indiai fűszert meg curryt... egy életre megutáltatják velem :D 

És akkor jött. Jakub nem mondta, hogy rögtön hívást fogunk fogadni. A floor support csávó, Dé megkérdez: „miért, mit hittél?” és még csak azt se mondhattam neki, hogy anyád. :D mert igaza van. Ott ültem az új, saját gépem előtt azzal a tudattal, hogy 2 órát mentor nélkül fogadok már hívást, csak Monica lesz mellettem. És nem volt köntörfalatozás már.

csak hogy enyhítsem a feszültségemet

3 hívásom volt. Remélem egyébként, senki nem figyelt rám azokon az embereken kívül, akik segítettek, mert különben az első szó, ami rólam eszükbe juthat, az „idegroncs” lehetett volna. Dé végül igen hasznos segítség volt, és néhányan a többiek közül is odajöttek hozzám. Túl nagy elvárásaim vannak magammal szemben már rögtön az elején, de nem tudok mit csinálni, ilyen vagyok. Monica csodálkozott, mitől vagyok ideges.

Nem tudom eltüntetni ezt az idegességet. Legalábbis most még nem. De lehet, hogy pár hét, hónap múlva már igen.

Péntek reggel is kiléptem a vaksötétbe, hogy fussak, előtte lévő héten pedig az esőben indultam el. Mert ott volt bennem, hogy megcsinálom, és kész. Hiába féltem.

péntek reggel. erősen szerkesztett, mivel koromsötét volt fél 7 körül

Az utolsó hívásom nagyon jó volt, nagyon hálás volt nekem a nő. A nap végén úgy voltam vele: na, most menjünk el inni, vagy valami. Ehhez képest Attila és Györgyi bankokat látogattak, hogy pénzhez jussanak (utólag kiderült, Györgyi sikertelenül), aztán Attila lelépett Lengyelországba egy esküvőre, Monica szintén bankba indult. Na, mondom, akkor én is elmegyek a bankba, és megváltoztattam a címemet. Letudtam. Úgyhogy tudjátok, mit csináltam péntek este? Ettem egy salátát és egy dinnyés fagyit...

A fogam teljesen, a szájzáram majdnem teljesen helyrejött, hála a kis fapálcikáknak és az orvosnak, na meg annak, hogy elmentem a kórházba.

Ma, szombaton, délután Monicával elmentünk végül Visegrádra.

ez még nem visegrád

ez már a széle

ez se visegrád, szóval mindegy

Nagyon kellemes volt, meleg napsütésben. Ettünk és sütiztünk is. Vettem még egy túratérképet is. Sok minden van betervezve a fejemben: Cseh Svájc, buli, Drezda, vár, Dalí és Warhol kiállítás...

Eddig mindig előre terveztem. Az itt töltött most már több mint 3 hét alatt sokkal többet kellett a jelenre koncentrálnom. Arra, hogy most mit válaszoljak, ha kérdeztek a trainingen, most kinek írjak, hogy legyen szállásom, most mit mondjak az ügyfélnek a problémájára, amiről még nekem sincsen fogalmam. Igazából ez is egy teljesen új élmény. Hogy nem önszántadból határozod el, hogy na, most csak a jelenre fogsz koncentrálni. Mondhatod ezerszer, hogy én a pillanatnak élek, meg carpe diem. Igazi csak akkor lesz, ha már arra se lesz időd, hogy kimondd, hogy carpe diem, hanem egyszerre ott találod magad egy olyan helyzetben, amikor azonnal reagálnod kell. Akkor derül ki, hogy milyen is vagy valójában.

Mint amikor feltesznek neked egy kérdést, és előbb születik meg a fejedben az igazi válasz, minthogy bármit is mondanál. Mielőtt kimondanál talán valami mást, mint ami az igazság. Mint amikor eldöntendő kérdést érmefeldobással oldanak meg, és amikor feldobják a pénzt, tudod már, mit akarsz.
Már elkezdtem összepakolni, várom a költözést, aztán novemberben haza is megyek egy hétvégére majd.

Azt hiszem, egyelőre szeretem ezt a furcsa kiszámíthatatlanságot.

Vasárnap reggel: közeledik a hétfő. És most épp nem szeretem. :D

Tudom, nehéz eset vagyok.