Mi ez? Függőség, hobbi, szokás - I.

Asszem ma már nincs olyan ember, akinek nincs „függősége,” de sokkal tágabb ez a téma, hogyha nem súlyos esetekről beszélünk.

Azt hiszem, a függőség inkább negatív, a hobbi pozitív (már ha pozitív, ha egy embernek van érdeklődési köre), a szokás semleges fogalomként él az emberekben.

Tegnap koncerten voltam és utána mehettem volna tovább egy buliba, bár már délutánra tudtam, hogy nem fogok menni. Mert nem volt kedvem, meg hideg van, meg öreg vagyok, mit tudom én. Máskor is lesz még buli.

És mert tegnap diót ettem sárgabaracklekvárral összekeverve meg vagy egy kiló gyümölcsöt... és tudtam, hogy nekem ma mozognom "kell". Belső késztetés, ami régen tényleg csak muszáj volt és letudás, de mára már az élvezet is bőven hozzátartozik. Így tudom, hogy ehetek, amit szeretnék, másrészt egyszerűen csak akkor tudok nyugton ülni, ha kimozogtam magam aznapra. A lakásban is folyton járkálok ide-oda pedig nem nagy. De leülök végre, ha tudom, hogy mindent megtettem magamért.  

Aztán sokszor túl sokat is?!

Először kb. 11 éves koromban kellett beosztani a feljebbvalóimnak (nővér, sógor és anya), hogy mennyit internetezhetek egy nap. Akkor jött be a Teveklub és rákaptam az emelt díjas smsekre, többször, szégyen (😯), hogy más telefonjáról. Persze ez rémes és ijesztő és büntetendő tettnek minősült, mivel ilyesmivel eddig anyámnak nem volt dolga. Máig nemigen ért az internethez. Aztán nekem is lett internetem a számítógépemen. Előtte is gépeztem, de többnyire csak játszottam. Vagy írtam.

Onnantól kezdve éjjel is gépeztem, ki nem. De nem játszottam szerencsejátékot pénzért vagy néztem túl sok 18 éven felülieknek való videót. Emberekkel beszélgettem a kedvenc sorozatom fórumán, honlapot szerkesztettem, képeket, háttereket, bannereket, ikonokat készítettem, satöbbi... több nevem is volt a neten. Akkoriban még úgy gondoltam a chatekre, mint előnyös programokra, hiszen olyan embereket is megismerhetsz így, akikkel amúgy nem találkoznál, és most nem a chat.hu ra gondolok.
Nem vagyok extrovertált személyiség, és boldog voltam amikor az emberek elismerték az értékeimet, amiket sok iskolatársam nem látott, így aztán én sem. Persze én is hibás, vagy csak ilyen természetű voltam, hogy nem engedtem megismerni magam. Valóban keveset jártam el de azért voltak barátaim a "való életben" is.

ide nem írok semmit

Az eredmény viszont az lett, hogy anyám 14 évesen pszichológushoz vitt, internetfüggőséggel. Annak mondhattam bármit, nem tudtam tisztelni úgy, éreztem, nem probléma az én gépezésem . Hiszen én írok és barátkozom velem egykorúakkal. Ezt a pszichológus is megmondta anyámnak, de ő erre megvádolta a pszichológust hogy persze, az én pártomat fogja.

Akkoriban még hobbi volt talán az internetezés. Legalábbis, amikor kérdeztek bennünket gyerekként a hobbikról, sokan felsoroltuk. Sorozatnézés. Zene. Olvasás. Írás. És szeretek internetezni.

És ha én épp most olvastam ki egy könyvet és kicsit nézném a TV-t?

Jó kép, de elcsépelt. Tessék, már itt tartunk, elcsépeltnek tartom már ezt is :D

Sorozatnézés. Gyakran bámulom őket én is, stimulálnak. Ha igazán tetszik egy sorozat, nem érzem, hogy kárba vész az idő, de ha nem érdekel annyira, nem is folytatom már. A barátom olvasott erről, hogy a TV nézés olyasmi, mint amikor az ősemberek a tűzbe néztek, s azt bámulták. Van benne valami, az arcom elernyed és teljesen átadom magam. Azt se tudom, hogy nézek ki ilyenkor, tátott szájjal bámulok, vagy milyen fejet vágok. Szeretem nézni a másik ember arcát, amikor én tudom, mi következik, de ő nem. Ezek olyan pillanatok, amik ritkák manapság, ezért nézek újra sokszor dolgokat, hogy lássam mások reakcióját, láthassam őket is jobban, meg magamat is bennük, ha már csak a mobilomra vagy a képernyőre bámulok, nem az emberekre.

Ilyen öntudatlan vagyok akkor is, ha valami ihlet elkap, vagy azt csinálom, amit szeretek, vagy akarok csinálni. Nem veszem észre az idő múlását. Nem gondolok semmire. Csak csinálom, ott vagyok jelen.

Ehhez a bejegyzéshez nem saját képeket teszek fel.

Remélem feltűnt. Ennek címe: noéste még mi jót csinálsz, miközben sportolsz?

Na de így lett függőség anyám szemében mindenből, amivel többször foglalkozom, mint egyszer.
Egy időben minden reggel túró rudit ettem. Az is függőség volt! 😊 Az étkezési szokásokról majd máskor. Szóval, nekem kellett megtanulni megkülönböztetni a függőséget, a szokást, a hobbit... mert úgy éreztem, hogy anyám felfogása egyszerűen nem lehet jó.

De neki a munkája a függősége, a hobbija, a szokása, a mindene, és nem hibáztathatom. Azon kívül minden más furcsa neki.

Mivel most már megint nem függőség az internetezés, hanem a mindennapok része és gyakran azon keresztül élünk, a hobbi is ahhoz kapcsolódik. Szokásunk lehet, hogy reggel megnézzük a hírportálokat a buszon ülve. Jobb, mintha Lokált olvasnánk. Én se járok már pszichológushoz…

A sport mindhárom lehetne egyszerre. Függőség, mondjuk, mert lemondok miatta programot. Hobbi és szokás, mert szeretem csinálni rendszeresen. Elég rendszeresen, mindennap, ha lehet.

Most akkor ez mégis függőség?

Kávét is iszok mindennap, de nem azért, mert felébreszt. Egyszerűen szeretem az ízét. A sportnak is van valamije, ha nem is íze vagy szaga... ☕

Nem volt így mindig.

Mármint, szaga a sportnak mindig volt. Klór, alga, állatszőr, műanyag, vaníliás füstölő, fenyőfa, kipufogógáz, bőr. Na, igen, meg élesztő.

Úsztam, nem szerettem. Kézilabdáztam, mert anyám is, de nem szerettem. Röplabdáztam, de mivel alacsony vagyok és nem hosszú lába nem ment jól és abbahagytam. „Pedig pont nőttél volna még, ha folytatod!” - mondta anyám sokszor. Kipróbáltam a görhokit, a kosárlabdát, a lovaglást, az amerikai futballt, íjászkodtam… de csak kipróbáltam, nem ástam beléjük magam még jobban, nem maradtak meg. Mint azok a sorozatok, amik nem fognak meg.

Nem erőszakoskodom magammal. Remélhetem, hogy az újdonság, amit kipróbálok, nagy hatással lesz rám, és ideig-óráig tetszik, de aztán elhanyagolom. Hát már most is meg kellett erőltetnem az agyamat. A lovaglást szinte teljesen el is felejtettem, pedig legalább háromszor voltam lovagolni, és nemcsak gyerekként az osztállyal, amikor mind sorban álltunk, csak hogy felülhessünk arra a szerencsétlen pónira. Ez pedig jel arra, hogy nem nekem való. De nem baj. Sok minden nem megy, nem vagyok jó benne. Tényleg igaz, hogy senki se tökéletes. Pontosabban van, amiben valaki tökéletesebb, mint a másik. Ki kell találnod, hogy te miben vagy jobb. Neeee úgy, mint a másik, csak amolyan szimplán jobb.

Mind különbözőek vagyunk, de azért többnyire mind ugyanolyanok.

/dóri/

Úgyhogy inkább azokra koncentrálok, amikről tudom, hogy számomra tényleg fontosak, mert mindig visszatérek hozzájuk és nem felejtem el őket; amikben jó eredményeket érek el (saját értelmezéseim szerint), amikben fejlődhetek, és nemcsak felszínesen beléjük kóstolok. A sport ezért fantasztikus, mert mindenki megtalálhatja a kedvére valót. Nem kezdeni a legdurvábbal, legintenzívebbel. Már magán a mozgásformákon belül is rengetegféle van. Gondoljunk csak a jógára…

Ha sokáig nem sportolok, mozgok semmit, hiányozni kezd. Nálam ez 3-4 napot jelent. Ezért ezt, ha a sport a függőségem, nevezhetem elvonási tünetnek.