a Galga utcai társasházról és a Dunapartról

Még a futásban is lusta vagyok, ha kültéri futásról volt szó, nem akartam messzire menni, de azért a kerület fő útja mentén se akartam parádézni, elég a görkorcsolya oda, vagy a bicikli, bár az se szívesen. Ráadásul szeptember lett, és az ember nem mehetett hajnali 5-kor ki, mert sötét volt, de munkába meg menni kell azért valamikor.

Aztán felfedeztem ezt a területet, kb. 8 perc sétára, 3 perc futásra a lakhelyemtől. Itt lakok már egy ideje, de ezt még sose láttam. Közepes méretű szántónak nevezném, ha a Hortobágyon lenne, így csak egy beépítetlen kis terület, körbevéve házakkal, ahova egyébként egy játszóteret tudnék elképzelni, vagy szabadtéri konditermet, vagy mindkettőt. Igaz, akkor ki kellene egyengetni a talajt. A lényeg, hogy ezen a szántón próbáltam meg először futni, úgy igazán. Nem sikerült, mert a kiégett füvet nem nyírták le rendesen, hol besüppedt a talaj, hol meg belerohantam valami kórószerű bokorba, rám ragadt a száraz bogáncs, és ezek miatt cikk-cakkban kellett futni, nem volt benne rendszer, se élvezet. Ráálltam a szántó körbefutására.

Úgy képzeltem mindig, hogy amikor a nyílt térbe lépek, vagyis egy utcán keresztül elérem ezt a „szántót,” az olyan, mintha színpadra állnék. Legyen inkább amfiteátrum, mert a nézőtér körbe vesz. Az egyik oldalról háromemeletes társasház magasodik felettem - ez zár el az autóúttól, ami viszont az autópályától elzáró vastag, zöld betonfal mellett halad. A társasház valamennyire felfogja a zajokat.

A másik három oldalon alacsonyabb eladó, kész és félig kész kertes házak állnak.

Középen a nagy, zöld (vagy sárga, ha kiszáradt), üres tér, amit körbe futok, miközben mind a négy szakaszon másra kell figyelnem.

Először begyorsítok a járólapokkal kirakott keskeny úton, ami a társasházzal merőlegesen, felfelé vezet.
 

A kép nem a Galga utcai társasházat ábrázolja, sőt.

A társasházzal párhuzamos út mentén kutyaszarokat kerülgetek, és néha felfutok a gazzal benőtt betonjárdára az autók és a néha felbukkanó emberek elől, akik egy bizonyos ponton (általában akkor, amikor a legközelebb vagyok hozzájuk) rendszeresen hátra fordulnak a cipőm csattogására. Ezt a hátra fordulást meg kellett szokni, ez nem csak itt történik, hanem mindig, ha közeledek valaki felé, aki nem fut, szóval nem is arról van szó, hogy utánam néz, hiszen ha elfutok mellette, így is, úgy is utánam kell, hogy nézzen. Én nem nézek hátra, hogy ezt csekkoljam.

Aztán a sarkon, ahogy a földutas szakaszra fordulok, a nap egy részében (többnyire 14-15 órakor) egy közepes testű kutya áll és termetéhez képest ijesztő pofával ugat. Először véletlenül láttam meg, és nem volt időm megtorpanni, aztán vissza, hiába ijesztett meg. Amikor a földútra fordulok, most már lassítva, tovább ugat, de ott marad. Nem kerget meg. Mintha szeretne megkergetni, de nem meri otthagyni a telket. Ott áll a sarkon és ott is marad és ugat. Azt hiszem, a sarkon álló házból engedik ki egy kicsit, hogy kiélje magát.

A földúton, még nyáron, ha autó haladt el mellettem, úgy felverte a port, hogy el kellett fordulnom.

Egy alkalommal épp elvitték a szelektív hulladékgyűjtőket. Ott maradt utánuk egy csomó szemét, üvegek, dobozok, papírok. Hónapokig futottam a szemétdomb mellett, az emberek tolták a babakocsit, nem voltak hajlandóak lehajolni a műanyag villáért, amit Jocó meg Mokány hagyott ott, mert nem bírták tovább és megették az elviteles gyrost, de kézzel (?! nem tudom annyira elképzelni, mi más okból dobnak el egy műanyag villát), vagy Lilike jégkrémes papírjáért, amire a szülő csak legyintett, vagy fájt a dereka. Hogyisne, hiszen ők dobták el. Sietősen húznak el reggel, hazajönnek este, gyorsan beülnek a lakásba aztán vagy kinéznek, vagy nem. Csak néznek ki az erkélyen meg az ablakon, mint a sarki telki kutya, szó szerint is, mert a társasházból ugatott meg egy ideges kutya mindig, ha azon a szakaszon rohangáltam.

Csak épp ez az én szerencsém is, hogy ott maradnak az emberek, kutyák, ahol vannak, mivel ha ez egy nyüzsgő terület lett volna, nem pécézem ki. Oké, az építkezésen a munkások néha felbosszantottak a füttyögéssel (ezek már bárkinek füttyögnek, még ha ki se látszik a téli futóruházatból), de akkor még zenével futottam.

A macskák nem szoktak zavarni a futásban, csak én zavarom őket.

Szeptember óta futok rendszeresen, és ez volt az első úgymond gyakorlópályám. Kezdtem 5 km-ekkel, aztán eljutottam 1 órás futásig is itt, amit nehéz elképzelni ma, mivel egy kb. 1-2 km-es körről van szó. Mindig megtorpanni, mindig megfordulni… de ez zenével könnyebb volt. Voltak gyorsabb, voltak lassabb szakaszok. Ez még csak a bemelegítés volt.

Talán novemberre eltűnt az a villa és lassacskán a szemétdomb is a szelektív kukák helyéről. Ekkor, ősszel kezdtem el a Galga utcai társasházon kívüli területekre merészkedni. Örültem, hogy megszabadultam tőle, meg a villától is. Meg is akartam.

Nemrég fedeztem fel például egy teljesen új útvonalat, egy kb. 1 km-es szakaszt, amiknek mindig nagyon örülök, hiszen ha nincs kedvem tovább menni, vagy a többi útszakasz olyan jeges, hogy nem érdemes kísérletezni vele, ott futkározok fel-le. Ezt a területet csak a kedvenc sportprogramom nevezte el, Dunatelepnek hívják, a vasút és a Duna között helyezkedik el.

élesztő

Legtöbbször így, a Dunaparton futok. Gyárak, kutyasétáltatás, élesztőszag, munkásszálló, hajléktalanok betonszatyrokkal, kamionok, a 6-os út, a Duna másik partján Csepel gőzölög, és most még a szmog is. Ez egy olyan terület, amin nem segít a Duna, de futni elég jól megtanultam rajta, és nem csak én futok ezen az útvonalon. Egyébként ez bicikliút is részben.

Azért Budafokon inkább áthaladnak, nem sok embernek végződik itt a futása vagy a biciklitúrája, de előny, hogy az élesztőszag és az ipari körülmények ellenére elég eldugott, csendes részeken futhatok, és mivel nem zenével futok, ezt nagyon értékelem. Az előbb írtam, hogy nem csak én futok itt, de ezeken a szakaszokon ez a tény inkább a biztonság illúzióját kelti…

Persze aki a Margitszigetnél lakik, az ott fusson, vagy aki a Bikás parknál, az ott fusson, igaz, az csak egy 2 km-es szakasz, hatszor körbe futkorászni nem biztos, hogy élvezetes, ahogy hallom. Nekem a futópálya anyaga nem is esett jól, pedig az még a futásom elején volt. Ott a Normafán az új, rövid kis futópálya, ahhoz volt szerencsém, de arról meg az emberek meg a kutyák is azt hiszik, járda. Az a környezet miatt persze kellemesebb, de ha választani kéne, inkább a Margitsziget.

Más futópályákat konkrétan még nem próbáltam, a terepfutás az más tészta.

Bár már nem félek a főút mentén, a Galga utcai társasház másik oldalán, az autók mellett, alkoholt árusító kisboltok mellett futni, akkor is szívesebben futok a parton, kivéve esténként, amikor nincs kivilágítva. Akkor tényleg nem megyek arra, az orromig se látnék el, de nem attól félnék, hogy mire lépek rá...

Szóval mocskos hely ez a Budafok. Miért nem vettem fel a villát, hogy tisztábbá tegyem? Reméltem, hogy valaki majd csak felveszi, de erről majd máskor. Én szeretem Budafokot, a futópályám megmarad. De más előszörre látva nem biztos, hogy beleszeret. Lehet, csak meg kell várnom a tavaszt, hogy újra lássam és bemutathassam, hogy szép is lehet.