Levelek Nellinek - Mátraszentimre, 1. nap

2016. július 8.

13:15

Tele a busz. Elém állt a várakozás közben egy hölgy, de azután én voltam az első és a sofőr sem maradt mogorva. Egy másik hölgy pitét evett a padon, de nem velünk jött, hanem Veresegyház felé.

Mellettem még csak a táskám ül. Akkora, mint egy ház.

Gyöngyösön sokan leszállnak, Budapesten csak 2 megálló lesz. Gyöngyösön elég sok a lakótelepes panel. Epres-joghurtos puffasztott rizst ettem. Kicsit aludtam, de felébresztett az izomremegésem. Szállnak felfelé is. Ezekre a helyekre mennek buszok: Tarnaörs, Nagyréde, Nagyfüged, Ecsed.

Előttem a lány telefonál: „Igen, megyek haza. Csinálj kaját. Hát, az hizlal, mi? Bár abból megennék öt kilót is jelenleg. Csinálj. Puszi.”



Jól érzem magam, csak kicsit melegem van. Van erre egy bicikliút, K55 van ráírva. Az előttem ülő lány valami nagyon gitáros zenét hallgat, és térképet néz. Kékes: 8 km.

Mátraháza. Volt egy erélyesen beszélgető hármas az autóbuszállomás egyik padjánál. Leszáll egy néni a buszunkról (várakozunk), odamegy cigivel és csatlakozik, mintha mindig is ismerte volna őket. A tagok: teltebb, sötétbarna bőrű nő, kb. 30, egy vékonyabb, szemüveges, indiai beütésű, meg egy még teltebb rövid vöröshajú, piros felősben. Ő a legerélyesebb, mintha gúnyolódna, panaszkodna. Nénink rózsaszín felsőt visel, szemüveges, rövid, barna haja van.



A fülem nem dugult be.

Galyatető. A család, aki felszállt, Mátraszentimrére megy. 3 gyerek van, elmérték a túrát.

Mátraszentlászló is nagyon tetszik. Az egyik gyerek sírni kezdett. A lány leszáll. Nagyon szép fekvésű a falu. Kéne itt is egy ház.

Ha jól hallottam, a kisfiút Gézának hívják.

18:16

Nemrég értem haza a sétámból. A dohányboltban (ami egy sörözőben van) igen kedvesek voltak. Több úr volt, mint hölgy és ott volt a kedves néne is, a rózsaszín felsős. Sört ivott.

Gondolkozom, hogy vasárnap lemegyek oda (vagy holnap) egy sörre, ásványvásárlás után. Csak ülök és nézek. De vettem azért sört. Tehát meg kéne innom az egyiket ma. De hát ez legyen a legnagyobb gond! Kicsit fáj a térdem.

Random English - Abbot and Costello

I believe some people who've seen Arrival could hear the sounds of the heptapods after watching the movie... at least, for some days. For example, my boyfriend's sleeping was similar to these sounds.

Abbot and Costello. just upside down.

This morning I could hear their sounds while I was running in the fog. Maybe it was just a woodpecker or an oar, bumped against something...

Still, I was wondering, what if it was them who had Ted Chiand write "Story of Your Life"?

A bit Inception-like but who knows, after all they were coming from the future.

I was brave enough to start running before 7 am.

To cut it short, I managed to complete my running plan for this week despite my fears and difficulties, out of my comfort zone. Life goes on, at least, I want it to go on, so I keep on running... but what is waiting for me there? I should consider the possibilities because right now sport is my only anchor. I have no fear, running into the fog.

This does not apply to real life, though, on a figurative level.

Mi ez? Függőség, hobbi, szokás - II.

Anyámnak, aki mindig is jó példám lesz, a „mindent feladsz, mindig van valami új függőséged” az egyik kedvenc mondata.

Én pedig mindig tiltakozok, hogy nem, nem és nem. 

Ha el kell döntenem valamit, hogy folytatom-e, vagy sem, egy gyomorbeli érzésre szoktam hagyatkozni. Rögtön megkapom a kérdésemre a választ. Megtudtam, amikor azt kérdeztem magamtól, akarok-e németet tanulni, vagy folytatni a fordítóképzést, satöbbi, satöbbi. Ez az érzés jelenik meg akkor is, amikor egy állásinterjún azt mondják, hogy 9-től fél 6-ig tart a munkaidő.

Ahogy az előző bejegyzésben írtam, több sportba belekezdtem és abbahagytam, maga a sport mindig ott volt, főleg a biciklizés.

Nem jelenthetem ki, hogy mindenféle volt, mert csak a biciklizés volt mindig, nyáron, gimnazista koromban kezdődött a rendszeressége. Előtte gyerekkoromban apukámmal mentünk mindig biciklizni. A biciklihez olyan a viszonyom, mint a gitáromhoz. Ha a biciklimen ülök, biztonságban érzem magam. A gitárra nem ülök rá, már nagyon régi, de ha a kezemben van, mint egy pajzs. A bicikli is, mint egy fegyver számomra, egy kulcs az ajtókhoz, egy módszer, aminek segítségével bárhova eljuthatok. És tényleg bárhová, ha van elég bátorságom, találékonyságom, térképem és/vagy internetem, hogy tudjam, merre kell menni, ha el akarom érni még azt a vonatot.

2006 körül is készültek már színes képek, de ez így jobb.
mint egy kép egy cikkhez ami egy rejtélyesen eltűnt kenutáboros csapatról szól.
a lapát is jó fegyver, mint a bicikli vagy a gitár.
egy lapáttal tényleg kupán lehet vágni valakit (véletlenül is)

A legfontosabb számomra így a biciklizés marad. Egy időben naponta 5 órákat bicikliztem. Azt elismerem, tényleg túlzás volt, már-már exorexia, de a xiákkal nagy ismeretséget kötöttem 15-16 évesen. Azóta megtanultam mértéket tartani ebben is. Figyelni a környezetemre, a testemre. Nem futni szmogban (túl sokat), vagy ha fáj valami.

Ott volt még az otthoni sport is, de az nem kedvenc, mert ritkán izzaszt meg. Azért aerobikozok, gimnasztikázok, hullahopkarikázok, ugrálókötelezek otthon, ha úgy érzem, muszáj. Esetleg táncolok. De nemcsak otthon jött a tánc, hanem heti szinten is. A táncban nem hittem el, hogy én érvényesülhetek, de egy szintig abszolút sikerült és megtaláltam a számomra legkedvesebbet, amiben színészkedhetek és része lehetek egy előadásnak is, ami nem balett, nem latintánc, nem társastánc, nem sztepp, hanem mindenből egy kicsi. Kenutáborokban is jártam. Bizonyíték fentebb, bár ezt a képet nem én készítettem. A lentit se.

ez a kép azért jó, mert bár feltételezi, hogy egy színpadon állok és fellépek,
éppen semmit sem csinálok rajta, ami említésre méltó lenne, vagy különleges :D
tehát a tanulság: TE IS LEHETSZ TÁNCOS

Na de ezek a mozgásformaféleségek az eddig felsoroltakkal teszik ki az egészet. A sport mostanra az életmódommá vált. Már nem függőség, nem hobbi, hanem a részem. Összekapcsolódik velem.

Tavaly változott meg minden, amikor egy úgymond „szerelmi bánat” miatt lefogytam. Erős alkatom volt majdnem mindig, hiába figyeltem, ahogy tudtam, a kajálásra. Hát akkor tényleg lefogytam. Aztán úgy voltam vele, meg akarom tartani ezt az állapotot. És mivel enni muszáj – már felnőttem, már ezt is tudom! ☝ –, „kell” a sport. Először nehéz volt, de tudtam, hogy jót teszek magammal, hogy edzettebb, boldogabb vagyok sporttevékenység után. Ezért egyre többet csináltam, egyre többfélét. És eltűnt a szerelmi bánatom is, pontosabban inkább a bánat, ami nem is baj.

a tengerszem szebb lett a krémestől, vagy a krémes lett finomabb a tengerszemtől?

Tavaly március óta a sport rángat ki az önsajnálatból is, és mutatja meg, hogy sokkal jobb nem szenvedni, akár a fizikai, akár a lelki világomról van szó. Azért ezt el szoktam néha felejteni, de aztán újra eszembe jut, szerencsére... a sport is segített megváltoznom.

Jelenleg futok, biciklizek, jógázom, túrázok, sétálok, görkorcsolyázom. Jön még hozzá aerobik (eljárós) és falmászás, ha akad partner. De sok mindent szeretnék még kipróbálni. Csak egyszerre nem lehet, és amit csinálok, teljes erőbedobással kell, hogy csináljam, meg kell ismernem.  Ezért tartom a fentieket az állandóknak.

ezt nagyon szeretem csinálni. kölcsön sí, szóval nem reklám!

A mérték, önmagam szabályozása különbözteti meg a függőséget, a hobbit, a szokást számomra. Ezen kívül a lényeg: hogy a körülöttem lévőket ne bántsam vele semmilyen téren. Nem szabad, hogy a személyiségemet rossz irányba változtassa meg. Úgy érzem, a számítógép csak pozitív irányba változtatott. Először ott váltam nyitottá, aztán lassan a képernyőn kívül is. Nagyon sok mindent tanultam és nagyon sok minden érdekel. De főképp az írás az, ami 7 éves korom óta a számítógépnek (billentyűzetnek) köszönhetően őrzök, mert az írásaimat nagyon kevés embernek mutattam csak meg. Ott van a helye az én függőségeimnek az agyam egyik sarkában. Kedvenc eszközeimnek, a gitárnak, a biciklimnek, a futócipőmnek, a kávénak, a sétának, a feta sajtnak, a túrónak, a meggynek, a szőlőnek. Az utóbbiakat együtt is fogyasztom :D

ezen három kedvenc van, de ezt nem fogyasztottam el

Szerintem örülhetek, hogy a sport az életem része és anyám is, hogy nem az alkoholt vagy a drogot választottam helyette.

És ugyebár az internet is mindenki életének része, főleg, ha van annak a mindenkinek okostelefonja.
Írtam, hogy régebben előnynek tekintettem, hogy máshogy is megismerhetem a barátaimat, az írásbeli kommunikációs stílusukat, ami gyakran teljesen más, az enyém is, mint a beszédstílusom. Egészen új megvilágításban láthatom őket. Ez most is megvan, de küzdök magamban azért, hogy az emberek egymásra nézve beszélgessenek körülöttem. Ez ilyen hülye, tehetetlen erőlködés bennem, mert tenni ezért nem sokat teszek valójában. Szervezhetek találkozókat, de könnyebb írni, mi?

Ezért szeretném mindenkinek bemutatni, miket lehet csinálni a többnyire görnyedő, lehajoló, begubózódó életben. Most kihúztam magam. A célom, hogy olyasmikről írjak, amik nem feltétlenül kötődnek az internethez. Ott vannak a Youtube videók, a mobilos sport applikációk, amik sokat segíthetnek, és jók is, nem azért, de minden csak eszköz ahhoz, hogy az életmódodon változtatni tudj, hogy kizökkenj és kihúzd magad, ha észreveszed, hogy görnyedsz.

Szerintem a téged körülvevő természetet, környezetet, amibe születtél, azt kell megismerned, és ha nincs sok pénzed, azt tudod először megismerni. De tényleg érdemes. Aztán megismerhetsz minden mást. Szóval az országon belüli lehetőségekről szeretnék írni, mivel szerintem nem kell messzire menni ahhoz, hogy igazán gyönyörű helyeket láss, felfedezz. Nálunk nincsenek óriási hegyek, vad, vagy sós vizek, de van sok más, amire büszkék lehetünk. Nem jártam egy csomó helyen, de tervezem. Ehhez az internet nagy segítség.

nem kifejezetten tájspecifikus.
 ehhez hasonló képet készíthetsz Magyarországon egy hátsó kertben is.
ez éppen Dobogókő környéke olyan emberekről, akik nem gyakran túráznak

Az interneten kinézheted az órarendet, tervezhetsz, olvashatsz listákat az ajánlott helyekről, tipikusokról vagy olyanokról, amiket sose láttál, sose próbáltál még, de aztán el kell menned oda, én ezt akarom, meg kell nyomnod a gombot, meg kell tenned, különben sose kezded el, és nem adod meg neki a lehetőséget, hogy a szokásod, a hobbid, vagy mit tudom én, a függőséged lehessen. Amiket képviselni szeretnék, oldalra kiírtam. Egyelőre talán satöbbi a legerősebb oldalam, majd haladok előre.  

Egyébként elég nehéz ez a blogírás.

Néha olyan maníros vagyok, hogy mindent többször, újra átolvasok, amit leírok. Nehogy aztán már ne ismerjek magamra. De azért blog miatt nem akarok újra? internetfüggővé válni…

Mi ez? Függőség, hobbi, szokás - I.

Asszem ma már nincs olyan ember, akinek nincs „függősége,” de sokkal tágabb ez a téma, hogyha nem súlyos esetekről beszélünk.

Azt hiszem, a függőség inkább negatív, a hobbi pozitív (már ha pozitív, ha egy embernek van érdeklődési köre), a szokás semleges fogalomként él az emberekben.

Tegnap koncerten voltam és utána mehettem volna tovább egy buliba, bár már délutánra tudtam, hogy nem fogok menni. Mert nem volt kedvem, meg hideg van, meg öreg vagyok, mit tudom én. Máskor is lesz még buli.

És mert tegnap diót ettem sárgabaracklekvárral összekeverve meg vagy egy kiló gyümölcsöt... és tudtam, hogy nekem ma mozognom "kell". Belső késztetés, ami régen tényleg csak muszáj volt és letudás, de mára már az élvezet is bőven hozzátartozik. Így tudom, hogy ehetek, amit szeretnék, másrészt egyszerűen csak akkor tudok nyugton ülni, ha kimozogtam magam aznapra. A lakásban is folyton járkálok ide-oda pedig nem nagy. De leülök végre, ha tudom, hogy mindent megtettem magamért.  

Aztán sokszor túl sokat is?!

Először kb. 11 éves koromban kellett beosztani a feljebbvalóimnak (nővér, sógor és anya), hogy mennyit internetezhetek egy nap. Akkor jött be a Teveklub és rákaptam az emelt díjas smsekre, többször, szégyen (😯), hogy más telefonjáról. Persze ez rémes és ijesztő és büntetendő tettnek minősült, mivel ilyesmivel eddig anyámnak nem volt dolga. Máig nemigen ért az internethez. Aztán nekem is lett internetem a számítógépemen. Előtte is gépeztem, de többnyire csak játszottam. Vagy írtam.

Onnantól kezdve éjjel is gépeztem, ki nem. De nem játszottam szerencsejátékot pénzért vagy néztem túl sok 18 éven felülieknek való videót. Emberekkel beszélgettem a kedvenc sorozatom fórumán, honlapot szerkesztettem, képeket, háttereket, bannereket, ikonokat készítettem, satöbbi... több nevem is volt a neten. Akkoriban még úgy gondoltam a chatekre, mint előnyös programokra, hiszen olyan embereket is megismerhetsz így, akikkel amúgy nem találkoznál, és most nem a chat.hu ra gondolok.
Nem vagyok extrovertált személyiség, és boldog voltam amikor az emberek elismerték az értékeimet, amiket sok iskolatársam nem látott, így aztán én sem. Persze én is hibás, vagy csak ilyen természetű voltam, hogy nem engedtem megismerni magam. Valóban keveset jártam el de azért voltak barátaim a "való életben" is.

ide nem írok semmit

Az eredmény viszont az lett, hogy anyám 14 évesen pszichológushoz vitt, internetfüggőséggel. Annak mondhattam bármit, nem tudtam tisztelni úgy, éreztem, nem probléma az én gépezésem . Hiszen én írok és barátkozom velem egykorúakkal. Ezt a pszichológus is megmondta anyámnak, de ő erre megvádolta a pszichológust hogy persze, az én pártomat fogja.

Akkoriban még hobbi volt talán az internetezés. Legalábbis, amikor kérdeztek bennünket gyerekként a hobbikról, sokan felsoroltuk. Sorozatnézés. Zene. Olvasás. Írás. És szeretek internetezni.

És ha én épp most olvastam ki egy könyvet és kicsit nézném a TV-t?

Jó kép, de elcsépelt. Tessék, már itt tartunk, elcsépeltnek tartom már ezt is :D

Sorozatnézés. Gyakran bámulom őket én is, stimulálnak. Ha igazán tetszik egy sorozat, nem érzem, hogy kárba vész az idő, de ha nem érdekel annyira, nem is folytatom már. A barátom olvasott erről, hogy a TV nézés olyasmi, mint amikor az ősemberek a tűzbe néztek, s azt bámulták. Van benne valami, az arcom elernyed és teljesen átadom magam. Azt se tudom, hogy nézek ki ilyenkor, tátott szájjal bámulok, vagy milyen fejet vágok. Szeretem nézni a másik ember arcát, amikor én tudom, mi következik, de ő nem. Ezek olyan pillanatok, amik ritkák manapság, ezért nézek újra sokszor dolgokat, hogy lássam mások reakcióját, láthassam őket is jobban, meg magamat is bennük, ha már csak a mobilomra vagy a képernyőre bámulok, nem az emberekre.

Ilyen öntudatlan vagyok akkor is, ha valami ihlet elkap, vagy azt csinálom, amit szeretek, vagy akarok csinálni. Nem veszem észre az idő múlását. Nem gondolok semmire. Csak csinálom, ott vagyok jelen.

Ehhez a bejegyzéshez nem saját képeket teszek fel.

Remélem feltűnt. Ennek címe: noéste még mi jót csinálsz, miközben sportolsz?

Na de így lett függőség anyám szemében mindenből, amivel többször foglalkozom, mint egyszer.
Egy időben minden reggel túró rudit ettem. Az is függőség volt! 😊 Az étkezési szokásokról majd máskor. Szóval, nekem kellett megtanulni megkülönböztetni a függőséget, a szokást, a hobbit... mert úgy éreztem, hogy anyám felfogása egyszerűen nem lehet jó.

De neki a munkája a függősége, a hobbija, a szokása, a mindene, és nem hibáztathatom. Azon kívül minden más furcsa neki.

Mivel most már megint nem függőség az internetezés, hanem a mindennapok része és gyakran azon keresztül élünk, a hobbi is ahhoz kapcsolódik. Szokásunk lehet, hogy reggel megnézzük a hírportálokat a buszon ülve. Jobb, mintha Lokált olvasnánk. Én se járok már pszichológushoz…

A sport mindhárom lehetne egyszerre. Függőség, mondjuk, mert lemondok miatta programot. Hobbi és szokás, mert szeretem csinálni rendszeresen. Elég rendszeresen, mindennap, ha lehet.

Most akkor ez mégis függőség?

Kávét is iszok mindennap, de nem azért, mert felébreszt. Egyszerűen szeretem az ízét. A sportnak is van valamije, ha nem is íze vagy szaga... ☕

Nem volt így mindig.

Mármint, szaga a sportnak mindig volt. Klór, alga, állatszőr, műanyag, vaníliás füstölő, fenyőfa, kipufogógáz, bőr. Na, igen, meg élesztő.

Úsztam, nem szerettem. Kézilabdáztam, mert anyám is, de nem szerettem. Röplabdáztam, de mivel alacsony vagyok és nem hosszú lába nem ment jól és abbahagytam. „Pedig pont nőttél volna még, ha folytatod!” - mondta anyám sokszor. Kipróbáltam a görhokit, a kosárlabdát, a lovaglást, az amerikai futballt, íjászkodtam… de csak kipróbáltam, nem ástam beléjük magam még jobban, nem maradtak meg. Mint azok a sorozatok, amik nem fognak meg.

Nem erőszakoskodom magammal. Remélhetem, hogy az újdonság, amit kipróbálok, nagy hatással lesz rám, és ideig-óráig tetszik, de aztán elhanyagolom. Hát már most is meg kellett erőltetnem az agyamat. A lovaglást szinte teljesen el is felejtettem, pedig legalább háromszor voltam lovagolni, és nemcsak gyerekként az osztállyal, amikor mind sorban álltunk, csak hogy felülhessünk arra a szerencsétlen pónira. Ez pedig jel arra, hogy nem nekem való. De nem baj. Sok minden nem megy, nem vagyok jó benne. Tényleg igaz, hogy senki se tökéletes. Pontosabban van, amiben valaki tökéletesebb, mint a másik. Ki kell találnod, hogy te miben vagy jobb. Neeee úgy, mint a másik, csak amolyan szimplán jobb.

Mind különbözőek vagyunk, de azért többnyire mind ugyanolyanok.

/dóri/

Úgyhogy inkább azokra koncentrálok, amikről tudom, hogy számomra tényleg fontosak, mert mindig visszatérek hozzájuk és nem felejtem el őket; amikben jó eredményeket érek el (saját értelmezéseim szerint), amikben fejlődhetek, és nemcsak felszínesen beléjük kóstolok. A sport ezért fantasztikus, mert mindenki megtalálhatja a kedvére valót. Nem kezdeni a legdurvábbal, legintenzívebbel. Már magán a mozgásformákon belül is rengetegféle van. Gondoljunk csak a jógára…

Ha sokáig nem sportolok, mozgok semmit, hiányozni kezd. Nálam ez 3-4 napot jelent. Ezért ezt, ha a sport a függőségem, nevezhetem elvonási tünetnek.