Nem mintha London tökéletes lenne. Sőt, nekem kifejezetten nem tetszett. De mégis tetszett. Ahogy Gabika mondaná: but still.
Most vasárnap van, hétfőn jöttem haza, azóta már újra
elmerültem Prágában. . .
Voltam két lakást nézni, kétszer 3 gombóc fagyit enni este
6-kor, közülük az egyiket forró málnaöntettel, amit 4 sörrel öblítettem le (bár
hú de utálom ezt a megfogalmazást!), táncoltam a Rock Caféban, csocsóztam
kétszer, beültünk a KFC-be, értem haza négyre, látogattam meg Zöldhajút majdnem
vidéken, vittem neki vajas kekszet, ettem egy kiskanál nutellát a társaságában,
simogattam macskát, értem haza egyre, merthogy ültem egy belvárosi
pincehelyiségben Hoegaardenek (tudom, tudom...) és két kolléganőm, köztük a
supervisorom társaságában, futottam 11 km-t (most esik a hó, úgyhogy arra
várok, hogy abbahagyja és mehessek, bár a végén az lesz, hogy elindulok a hóban
:D) 4 óra alvás után, ettem avokádós-céklapürés-fetasajtos szendvicset
késsel-villával, ettem éjfélkor a Burrito Locoban... úgy volt, ma megyünk
ingyenes gym-be, de a Lezli inkább pihen (jó neki), Mari meg lebetegedett
(szegény). És keltettek fel gyerekek, szigorúan 8 órakor, így hétvégi
alvásidőm: 4+6 óra.
Na, de azért Londonról
és Thatchemről és Newburyről és Readingről is lehetne
beszélni.
Azóta már megvettem Budapestre a repjegyemet, már nem félek
tőle, tudom, mi a dörgés. 256 CZK volt csak oda éppen.
Csütörtökön, azaz január 11-én azért még elmentem sörözni, aztán 1-kor
felébredtem, megettem két gömb étcsokit (akkoriban ez volt a reggelim),
megittam a fél liter kávémat, amit 4-kor kellett volna, majd visszaaludtam még
néhány órára :D komolyan, hogyha alvásgondom lesz, beiszom a Hochwald fél
literes kávéját.
Szóval eléggé széttrancsírozott állapotban végül 5-kor
léptem ki az ajtón. 5:20-as érkezést ajánlott a reptérre, de úgy voltam vele,
hogy mindegy, csak felengednek. Van Ryanair appom, úgyhogy éljen.
Ugye egy darab hátizsákot vittem magammal, abba minden
belefért. Bár Dám biztosított arról, hogy nem lesz ezzel gáz, felvihetem a
repülőre, aggódtam. A reptérre viszonylag hamar megérkeztem, megkérdeztem,
elég-e, ha az appon belül check-inelek. Elég volt.
Közben egyébként már vasárnap dél van, futottam 12 km-t és a
Kavárna Liberálban ülök. Nemsokára hozzák a lattémat.
High life, mi?!
Nem, igazából csak tesztelek helyeket, hogyha majd jönnek a
haverok, ne vigyem őket bénaságokba :D ezért ma délben reggelizek. Egyébként
elfogyott a joghurttal beborított banánchipsem, amit még az egyfontos boltban
vettem :(
Szóval a lényeg, hogy 6-kor nyitottak az ivó- és kajahelyek,
úgyhogy rendeltem a Costában egy gyömbéres-citromos limonádét, amibe jeget
tettek, de nem baj, drága volt, az se baj, ez van, felélem a magyar pénzem,
mert a koronára szükségem van. Megittam, aztán lassan mehettem a kapuhoz. Nekem
fogalmam sem volt arról, hogy mennyi átvizsgálás van. Először ugye a csizmámat
is levetettem, aztán meg átvilágították a táskám. Érdekes, benne volt sminkem
is meg kontaktlencsetokban folyadék, mégse szóltak, visszafele meg külön kis tasakba
ajánlották tenni.
Ablak melletti helyet kaptam random a rendszertől. Ez azért
is volt nagyszerű, mert pont napfelkeltekor szálltunk fel. Elég borús, esős
időből a felhők felett gyönyörű idő volt :D
Na de olyan hányingerem volt, amikor felemelkedett a repülő,
meg úgy rázkódtunk, erre én nem emlékeztem a legutóbbi, egyetlen repülésem
alkalmával. Valószínű azért nem, mert az Lufthansa gép volt, kétszer akkora,
mint ez... a fejem is fájt, a fülem is bedugult, minden bajom volt, de nem
pánikoltam. Különben a táskámat felengedték. Kicsit már majdnem éhen haltam, de
nem volt nálam euró, azt meg nem tudtam, hogy lehet kártyával fizetni (asszem),
de egyébként is rohadt drágák ezek a reptéri portékák. Sorsjegyeket is árultak
meg parfümöket. Még arra emlékszem, hogy féltem, a telefonom nem kapcsol
rendesen repülőgép üzemmódra, vagy véletlenül elfelejtem, hogy repülőn vagyok,
és bekapcsolom a mobilnetem.
7:45-kor indultunk 7:20 helyett, mégis megérkeztünk 8:29-re.
Ugye egy órát nyertem, Prágában ilyenkor már 9:29 volt.
Hozzáteszem, hogy a National Express transzferbuszra
háromszor fizettem, egyszer véletlenül rossz napra fizettem ki az utat, csak
hogy mindenki megnyugodjon, hogy nem változtam meg azért annyira :D
Na, itt megint sorbanállás, bőgő aranyos cseh kisgyerek (ez
most tényleg aranyos volt), elégedetlenkedő spanyolok, unszimpatikus arcok.
Hasonlítottam a személyi igazolványomra és kijutottam. Írtam Ennának, a
barátnémnak, hogy lassan indul a busz.
Közben megérkezett az omlettem, nagyon jól néz ki és óriási
adag, ajánlom ezt a helyet mindenkinek :D
Még csórtam egy kanalat a Costa Caféból, ittam egy közepes méretű lattét és élveztem, hogy
értem az embereket magam körül. Egész felüdülés volt. Attila helyeselt és örült
ennek a megfigyelésemnek, ő ugyanis utálja a cseheket meg ezt az egészet, a
társaságot nagyon bírja, meg szerintem a munka se rossz, de a környezetet
rühelli.
A buszon alváskényelmes bőrülések, a sofőr Eddie, 1 óra
alatt bent is voltam Stratford
állomáson, még egy kicsit előbb is, mint amikorra meg kellett volna érkezni.
Viszont töltőt nem hoztam, a telefonom meg merült...
Vettem egy napi bérletet (fuck money), segített egy néger
ember, hogy is kell használni, aztán pont jó metróra sikerült szállni. De
szerintem, ha ezen a Central (piros)
line-on rejtettek volna el bombát, mint a Sherlockban, Benedict Cumberbatch
beverte volna a fejét. Tudjátok, van, hogy autóban vagy repülőn forgatnak
filmet és akkor kb. rázzák a kamerát, hogy élethűbb legyen, na, körülbelül úgy
éreztem magam, mint az a kamera. Ráadásul pont két fiatal magyar nő ült velem
szemben, akik a munkáról panaszkodtak. Tisztára, mint Budapesten.
Egész nap azon gondolkoztunk utána, hogy szerkesztették meg
ezt a vagy 12 metróvonalas földalattot, hogy nem ütköznek össze a metrók.
Rohangáltunk össze-vissza, sokszor eltévedtünk, merre is kell menni, meg aztán
vannak vonalak, amik egy ideig ugyanazon a sínen mennek, nem úgy van az, hogy
egy metróállomáson felszállsz a metróra és ugyanaz lesz. Mindig volt, mi
elvonja a figyelmünket, többek között olyan zenészek, akik akár a Sziget A38-as
sátrát is be tudták volna énekelni. A nagyszínpadot azért nem, de a sátrat
igen.
Szóval Paddingtonon
sikerült összetalálkoznunk Ennával és Krisszel, a vőlegényével. Pont akkorra
értek oda. Már 11 óra volt. Na, mondom eszünk valamit? Végül fél 2-kor sikerült
megtalálni a helyet.
Jártunk a Baker Streeten, bementünk a Beatles boltba, ahol
vettem egy drága, semmiértelme kulcstartót (mondom, hogy fuck money). Láttuk a
Google streetview kocsit. Nekem ez, hogy nincs rendesen kirajzolva a zebra, nem
jött be :D Majd elindultunk, mondván, 20 perc gyaloglást kibírunk a kajáldáig,
30 perc múlva derült ki, hogy az ellenkező irányba sétáltunk. Már gondolkodni
se tudtam az éhségtől :D nesze neked, túravezetés...
Mire megérkeztünk, annyira kellett pisilnem, persze ezek a
kajahelyek szűkek, WC nem tartozik hozzájuk. Nagy sor volt a pultnál, többen
elvitelre kérték a kaját. Elég olcsó volt Ennáék szerint a hely, a Speedy’s, ahova Sherlock miatt akartam
eljutni :D rendeltem vega reggelit, hozzá egy kolbászt.
 |
| a kolbásznak kenyéríze volt |
Megkérdeztem az egyik felszolgálót, tud-e valamerre WC-t.
Mondta: ő még új, de megkérdezi. A szemben lévő hotel. Elindultam, nem találtam
sehol. Telefon és pénz nélkül átszáguldottam pár utcán, betévedtem egy indiai
vega étterembe, ahol a pincér mogorván közölte: „for customers only!”, végül
csak meglett a hotel.
A lépcsőn egy takarító hölgyet megkérdeztem, tényleg
lehet-e itt mosdóba menni – azt mondta, itt a főnök, szóval nem tudja, de
kérdezzem meg, neki nincs hatalma efölött. Bemegyek, a távol-keleti származású
recepciós srác már mutatja is, merre menjek. Oké. Ezt nem szoktam meg. Majd vissza, addigra már megérkezett a kaja. Enna hamburgert
evett, Krisz fish and chipset. Ízlett nekik. Még Earl Gray teát ittam, már
bánom, hogy nem tejjel :D
 |
| evés után már örültem |
Azok után, hogy milyen nehezen jutottunk ide, nem vállaltam
be, hogy felmegyünk a Primrose Hill-re,
ami a Blur For Tomorrow c. száma
miatt vált érdekessé. Jó, akkor menjünk Poirot házához.
Legalábbis úgy
emlékszem, ez lett a következő állomás. Előtte még benéztünk a Paperchasebe, ami túl drága volt és túl
kicsi, áthaladtunk egy kis parkon, ahol tüntettek a fák kivágása ellen. Enna
azt se tudta, ki az a Poirot, na, mondom, én meg idecipellek, de jófej vagyok
:D nem baj, annyira jól nézett ki ez a ház, laknám. Florin Court a neve egyébként, Barbicannál
található, ami egy masszív, óriási szocreál irodaépületnek tűnt. Aztán most
olvasom: előadóművészeti színház...
 |
| courting Florin Court |
Metróval elmentünk a Tower
Bridge-ig, jó messziről megtekintettük, nem sétáltunk át rajta, pedig ez
még beleférhetett volna, de ezt már csak utólag gondolom. Feltűnt, hogy a Pret á Manger
és a Zizzi éttermek, amiket kinéztem,
elég gyakoriak – később kiderült, előbbiben nincs semmi különös, és még drága
is.
Kriszt lenyűgözte egy borzalmas, csupaablaküveg
felhőkarcoló, engem inkább a kis utcák, jött a Pudding Lane és a Monument (1666-os nagy tűzvész emlékműve),
amire nem mentünk fel, mert drága volt, de azért lefotózkodtunk előtte.
Átsétáltunk egy hídon egy piacra (Borough Market), ott fudge-ot lehetett volna venni, de végül nem
vettünk, kóstoltunk olívaolajat, de leginkább körbeszaglásztuk a helyet.
Elkezdett sötétedni és éhesek is lettünk, de most nem voltunk valami nagyon
inspiráltak, úgyhogy előrecsomagolt kajákat vágtunk be a fashion, aka Oxford
Streeten :D persze az emberek végeztek a munkával, akkora tömeg alakult ki, elviselhetetlen
volt.
Viszont ezek a kirakatok inspiráltak:
Bejártuk egy kicsit az ötemeletes John Lewist, ahol Krisz szerelmes lett a legókba, később
visszatértünk, hogy megvegye. Nagyjából ilyentájt közölte, hogy előző hónapban
mennyit keresett, amitől dobtam két hátast. Bementünk a New Lookba, ahol meg én lettem szerelmes a leárazott ruhákba.
Vettem is egyet, 7 fontért, meg kedves barátnőmnek egy kis nesszeszert, amin az
Ikrek csillagképe volt kirakva, rajta pár apró ezüst-arany csillaggal, jópofa zoknikat, pl. mosolygó narválosat.
 |
| ez sajnos túl nagy volt, bár azért otthonra megvehettem volna, a fene egye meg... december 30-a emlékére:) :D |
A Primarkot
kihagytuk, már lefáradtunk, a Forever 21ben
csalódtam, úgyhogy irány a pályaudvar, jött az 1 órás vonatút. Igen, ennyi volt
London.
Azért megvettem a visszajegyet is már. Az úton előkaptam a
vásárolt csokikat, Margot meg Fidorka, gyümölcsös karamellát (vagy mit) és
mandarint eszegettem. Readingben átszálltunk, kb. 10-re érkeztünk meg Ennáék
házához. A vasútállomástól kocsival mentünk. Ja, igen, kihagytam, hogy attól is
hányingerem volt, hogy az autók, a busz is baloldalon haladt :D
Ennáéknál még ettünk valamit, már nem emlékszem, mit, meg
söröztünk, meg kiderült, hogy elromlott, vagy legalábbis szarakodik a bojler,
úgyhogy jéghideg vízzel lecsapkodtam magam az egész napos menetelés után, aztán
egy kicsit megjavult, akkor azért lefürödtem villámsebességgel :D
Összeaplikálták nekem a kanapét a nappaliban. Emeletes, szűk ház, alul nappali,
konyha, felül fürdő és két szoba, kis kert, meg minden.
Olyan gyorsan elaludtam, mint a huzat, a kamionok zajára.
