Take me to Perfect Places – Part I.

Nem mintha London tökéletes lenne. Sőt, nekem kifejezetten nem tetszett. De mégis tetszett. Ahogy Gabika mondaná: but still.

Most vasárnap van, hétfőn jöttem haza, azóta már újra elmerültem Prágában. . .

Voltam két lakást nézni, kétszer 3 gombóc fagyit enni este 6-kor, közülük az egyiket forró málnaöntettel, amit 4 sörrel öblítettem le (bár hú de utálom ezt a megfogalmazást!), táncoltam a Rock Caféban, csocsóztam kétszer, beültünk a KFC-be, értem haza négyre, látogattam meg Zöldhajút majdnem vidéken, vittem neki vajas kekszet, ettem egy kiskanál nutellát a társaságában, simogattam macskát, értem haza egyre, merthogy ültem egy belvárosi pincehelyiségben Hoegaardenek (tudom, tudom...) és két kolléganőm, köztük a supervisorom társaságában, futottam 11 km-t (most esik a hó, úgyhogy arra várok, hogy abbahagyja és mehessek, bár a végén az lesz, hogy elindulok a hóban :D) 4 óra alvás után, ettem avokádós-céklapürés-fetasajtos szendvicset késsel-villával, ettem éjfélkor a Burrito Locoban... úgy volt, ma megyünk ingyenes gym-be, de a Lezli inkább pihen (jó neki), Mari meg lebetegedett (szegény). És keltettek fel gyerekek, szigorúan 8 órakor, így hétvégi alvásidőm: 4+6 óra.

Na, de azért Londonról és Thatchemről és Newburyről és Readingről is lehetne beszélni.

Azóta már megvettem Budapestre a repjegyemet, már nem félek tőle, tudom, mi a dörgés. 256 CZK volt csak oda éppen.

Csütörtökön, azaz január 11-én azért még elmentem sörözni, aztán 1-kor felébredtem, megettem két gömb étcsokit (akkoriban ez volt a reggelim), megittam a fél liter kávémat, amit 4-kor kellett volna, majd visszaaludtam még néhány órára :D komolyan, hogyha alvásgondom lesz, beiszom a Hochwald fél literes kávéját.

Szóval eléggé széttrancsírozott állapotban végül 5-kor léptem ki az ajtón. 5:20-as érkezést ajánlott a reptérre, de úgy voltam vele, hogy mindegy, csak felengednek. Van Ryanair appom, úgyhogy éljen.

Ugye egy darab hátizsákot vittem magammal, abba minden belefért. Bár Dám biztosított arról, hogy nem lesz ezzel gáz, felvihetem a repülőre, aggódtam. A reptérre viszonylag hamar megérkeztem, megkérdeztem, elég-e, ha az appon belül check-inelek. Elég volt.

Közben egyébként már vasárnap dél van, futottam 12 km-t és a Kavárna Liberálban ülök. Nemsokára hozzák a lattémat.

High life, mi?!

Nem, igazából csak tesztelek helyeket, hogyha majd jönnek a haverok, ne vigyem őket bénaságokba :D ezért ma délben reggelizek. Egyébként elfogyott a joghurttal beborított banánchipsem, amit még az egyfontos boltban vettem :(

Szóval a lényeg, hogy 6-kor nyitottak az ivó- és kajahelyek, úgyhogy rendeltem a Costában egy gyömbéres-citromos limonádét, amibe jeget tettek, de nem baj, drága volt, az se baj, ez van, felélem a magyar pénzem, mert a koronára szükségem van. Megittam, aztán lassan mehettem a kapuhoz. Nekem fogalmam sem volt arról, hogy mennyi átvizsgálás van. Először ugye a csizmámat is levetettem, aztán meg átvilágították a táskám. Érdekes, benne volt sminkem is meg kontaktlencsetokban folyadék, mégse szóltak, visszafele meg külön kis tasakba ajánlották tenni.

Ablak melletti helyet kaptam random a rendszertől. Ez azért is volt nagyszerű, mert pont napfelkeltekor szálltunk fel. Elég borús, esős időből a felhők felett gyönyörű idő volt :D 

Na de olyan hányingerem volt, amikor felemelkedett a repülő, meg úgy rázkódtunk, erre én nem emlékeztem a legutóbbi, egyetlen repülésem alkalmával. Valószínű azért nem, mert az Lufthansa gép volt, kétszer akkora, mint ez... a fejem is fájt, a fülem is bedugult, minden bajom volt, de nem pánikoltam. Különben a táskámat felengedték. Kicsit már majdnem éhen haltam, de nem volt nálam euró, azt meg nem tudtam, hogy lehet kártyával fizetni (asszem), de egyébként is rohadt drágák ezek a reptéri portékák. Sorsjegyeket is árultak meg parfümöket. Még arra emlékszem, hogy féltem, a telefonom nem kapcsol rendesen repülőgép üzemmódra, vagy véletlenül elfelejtem, hogy repülőn vagyok, és bekapcsolom a mobilnetem.

7:45-kor indultunk 7:20 helyett, mégis megérkeztünk 8:29-re. Ugye egy órát nyertem, Prágában ilyenkor már 9:29 volt.

Hozzáteszem, hogy a National Express transzferbuszra háromszor fizettem, egyszer véletlenül rossz napra fizettem ki az utat, csak hogy mindenki megnyugodjon, hogy nem változtam meg azért annyira :D

Na, itt megint sorbanállás, bőgő aranyos cseh kisgyerek (ez most tényleg aranyos volt), elégedetlenkedő spanyolok, unszimpatikus arcok. Hasonlítottam a személyi igazolványomra és kijutottam. Írtam Ennának, a barátnémnak, hogy lassan indul a busz.

Közben megérkezett az omlettem, nagyon jól néz ki és óriási adag, ajánlom ezt a helyet mindenkinek :D

Még csórtam egy kanalat a Costa Caféból, ittam egy közepes méretű lattét és élveztem, hogy értem az embereket magam körül. Egész felüdülés volt. Attila helyeselt és örült ennek a megfigyelésemnek, ő ugyanis utálja a cseheket meg ezt az egészet, a társaságot nagyon bírja, meg szerintem a munka se rossz, de a környezetet rühelli.

A buszon alváskényelmes bőrülések, a sofőr Eddie, 1 óra alatt bent is voltam Stratford állomáson, még egy kicsit előbb is, mint amikorra meg kellett volna érkezni. Viszont töltőt nem hoztam, a telefonom meg merült...

Vettem egy napi bérletet (fuck money), segített egy néger ember, hogy is kell használni, aztán pont jó metróra sikerült szállni. De szerintem, ha ezen a Central (piros) line-on rejtettek volna el bombát, mint a Sherlockban, Benedict Cumberbatch beverte volna a fejét. Tudjátok, van, hogy autóban vagy repülőn forgatnak filmet és akkor kb. rázzák a kamerát, hogy élethűbb legyen, na, körülbelül úgy éreztem magam, mint az a kamera. Ráadásul pont két fiatal magyar nő ült velem szemben, akik a munkáról panaszkodtak. Tisztára, mint Budapesten.

Egész nap azon gondolkoztunk utána, hogy szerkesztették meg ezt a vagy 12 metróvonalas földalattot, hogy nem ütköznek össze a metrók. Rohangáltunk össze-vissza, sokszor eltévedtünk, merre is kell menni, meg aztán vannak vonalak, amik egy ideig ugyanazon a sínen mennek, nem úgy van az, hogy egy metróállomáson felszállsz a metróra és ugyanaz lesz. Mindig volt, mi elvonja a figyelmünket, többek között olyan zenészek, akik akár a Sziget A38-as sátrát is be tudták volna énekelni. A nagyszínpadot azért nem, de a sátrat igen.

Szóval Paddingtonon sikerült összetalálkoznunk Ennával és Krisszel, a vőlegényével. Pont akkorra értek oda. Már 11 óra volt. Na, mondom eszünk valamit? Végül fél 2-kor sikerült megtalálni a helyet.

Jártunk a Baker Streeten, bementünk a Beatles boltba, ahol vettem egy drága, semmiértelme kulcstartót (mondom, hogy fuck money). Láttuk a Google streetview kocsit. Nekem ez, hogy nincs rendesen kirajzolva a zebra, nem jött be :D Majd elindultunk, mondván, 20 perc gyaloglást kibírunk a kajáldáig, 30 perc múlva derült ki, hogy az ellenkező irányba sétáltunk. Már gondolkodni se tudtam az éhségtől :D nesze neked, túravezetés...

Mire megérkeztünk, annyira kellett pisilnem, persze ezek a kajahelyek szűkek, WC nem tartozik hozzájuk. Nagy sor volt a pultnál, többen elvitelre kérték a kaját. Elég olcsó volt Ennáék szerint a hely, a Speedy’s, ahova Sherlock miatt akartam eljutni :D rendeltem vega reggelit, hozzá egy kolbászt.

a kolbásznak kenyéríze volt

Megkérdeztem az egyik felszolgálót, tud-e valamerre WC-t. Mondta: ő még új, de megkérdezi. A szemben lévő hotel. Elindultam, nem találtam sehol. Telefon és pénz nélkül átszáguldottam pár utcán, betévedtem egy indiai vega étterembe, ahol a pincér mogorván közölte: „for customers only!”, végül csak meglett a hotel. 

A lépcsőn egy takarító hölgyet megkérdeztem, tényleg lehet-e itt mosdóba menni – azt mondta, itt a főnök, szóval nem tudja, de kérdezzem meg, neki nincs hatalma efölött. Bemegyek, a távol-keleti származású recepciós srác már mutatja is, merre menjek. Oké. Ezt nem szoktam meg. Majd vissza, addigra már megérkezett a kaja. Enna hamburgert evett, Krisz fish and chipset. Ízlett nekik. Még Earl Gray teát ittam, már bánom, hogy nem tejjel :D

evés után már örültem

Azok után, hogy milyen nehezen jutottunk ide, nem vállaltam be, hogy felmegyünk a Primrose Hill-re, ami a Blur For Tomorrow c. száma miatt vált érdekessé. Jó, akkor menjünk Poirot házához.

Legalábbis úgy emlékszem, ez lett a következő állomás. Előtte még benéztünk a Paperchasebe, ami túl drága volt és túl kicsi, áthaladtunk egy kis parkon, ahol tüntettek a fák kivágása ellen. Enna azt se tudta, ki az a Poirot, na, mondom, én meg idecipellek, de jófej vagyok :D nem baj, annyira jól nézett ki ez a ház, laknám. Florin Court a neve egyébként, Barbicannál található, ami egy masszív, óriási szocreál irodaépületnek tűnt. Aztán most olvasom: előadóművészeti színház...

courting Florin Court

Metróval elmentünk a Tower Bridge-ig, jó messziről megtekintettük, nem sétáltunk át rajta, pedig ez még beleférhetett volna, de ezt már csak utólag gondolom. Feltűnt, hogy a Pret á Manger és a Zizzi éttermek, amiket kinéztem, elég gyakoriak – később kiderült, előbbiben nincs semmi különös, és még drága is.

Kriszt lenyűgözte egy borzalmas, csupaablaküveg felhőkarcoló, engem inkább a kis utcák, jött a Pudding Lane és a Monument (1666-os nagy tűzvész emlékműve), amire nem mentünk fel, mert drága volt, de azért lefotózkodtunk előtte.

Átsétáltunk egy hídon egy piacra (Borough Market), ott fudge-ot lehetett volna venni, de végül nem vettünk, kóstoltunk olívaolajat, de leginkább körbeszaglásztuk a helyet. Elkezdett sötétedni és éhesek is lettünk, de most nem voltunk valami nagyon inspiráltak, úgyhogy előrecsomagolt kajákat vágtunk be a fashion, aka Oxford Streeten :D persze az emberek végeztek a munkával, akkora tömeg alakult ki, elviselhetetlen volt.

Viszont ezek a kirakatok inspiráltak:

Bejártuk egy kicsit az ötemeletes John Lewist, ahol Krisz szerelmes lett a legókba, később visszatértünk, hogy megvegye. Nagyjából ilyentájt közölte, hogy előző hónapban mennyit keresett, amitől dobtam két hátast. Bementünk a New Lookba, ahol meg én lettem szerelmes a leárazott ruhákba. Vettem is egyet, 7 fontért, meg kedves barátnőmnek egy kis nesszeszert, amin az Ikrek csillagképe volt kirakva, rajta pár apró ezüst-arany csillaggal, jópofa zoknikat, pl. mosolygó narválosat.

ez sajnos túl nagy volt, bár azért otthonra megvehettem volna, a fene egye meg... december 30-a emlékére:) :D

A Primarkot kihagytuk, már lefáradtunk, a Forever 21ben csalódtam, úgyhogy irány a pályaudvar, jött az 1 órás vonatút. Igen, ennyi volt London.

Azért megvettem a visszajegyet is már. Az úton előkaptam a vásárolt csokikat, Margot meg Fidorka, gyümölcsös karamellát (vagy mit) és mandarint eszegettem. Readingben átszálltunk, kb. 10-re érkeztünk meg Ennáék házához. A vasútállomástól kocsival mentünk. Ja, igen, kihagytam, hogy attól is hányingerem volt, hogy az autók, a busz is baloldalon haladt :D 

Ennáéknál még ettünk valamit, már nem emlékszem, mit, meg söröztünk, meg kiderült, hogy elromlott, vagy legalábbis szarakodik a bojler, úgyhogy jéghideg vízzel lecsapkodtam magam az egész napos menetelés után, aztán egy kicsit megjavult, akkor azért lefürödtem villámsebességgel :D Összeaplikálták nekem a kanapét a nappaliban. Emeletes, szűk ház, alul nappali, konyha, felül fürdő és két szoba, kis kert, meg minden.

Olyan gyorsan elaludtam, mint a huzat, a kamionok zajára.