2018. szeptember 19., szerda

Nyár - II. rész

Hány óra van? Hoppá, már elmúlt 5. 4-kor keltem.

Otthon vagyok, nem nagyon jól alszok így. Vicces. Lehet azért, mert két helyen be van törve az ágyléc? :DDD egyik nap csak feküdtem rajta és reccs. És esküszöm, nem vagyok 100 kilós. Most már tényleg meg kell csinálni, hogy Chrisszel kidobjuk az ágyat, és matracon alszom. Aludtam már én sokat matracon, nincs baj azzal. Na, majd megvitatom vele.

Otthon... volt időm kiszedni a szemöldököm otthon :D meg a fülbevalómat tisztítani. Bekenni a fejem neugranormonnal ahol szükséges. Válaszolni ezeréves üzenetekre. Takarítani persze nincs idő :P

Szóval otthon? Nika barátnőm mondta, hogy ő neki már évek óta nincs olyan, hogy otthon. Mondhatom, hogy ott van az otthon, ahol barátaim vannak, ahol jól érzem magam. Ha hazamennék Magyarországra, egy kicsit Prágában maradna az otthon.

Éreztem én már Szilveszterkor is, hogy ez a time of my life, de tudom, hogy lesz még ilyen pillanat. Lesznek. És még mindig bennem él az egyik legjobb pillanatom az életben, ami 2-3 éve történt, Mátraszentimrén, amikor leültem olvasni az Elengedést a focipálya szélére a nyáron, egyedül voltam ott, és éppen kelt fel a nap, de már nagyon meleg volt.

És nem adom fel, pókerpartit, búcsúbulit szervezek, kezdeményező vagyok, néha paraszt, néha magábaforduló, néha frusztrált, néha poénkodó. A parasztságot nem tagadom le, de tudom, hogy amikor magamba fordulok, frusztált vagyok, az nem én vagyok. Azt más okozza. Ez az "otthon" ami már nem szívesen az otthonom. Megfertőződött. Megfertőzte az, hogy olyan cégnél dolgozom, ami hülyére veszi az ügyfeleit is, a dolgozóit is :D

És kicsit az is van bennem, hogy lehet, öregszem. Nem feltétlenül akarok mindighektikus életet. Van, hogy egy péntek este kevésbé van kedvem kirándulni a városban. A szombat este az más. Vagy a péntek. De vagy az egyik, vagy a másik. De ha belegondolok, ezt okozhatja az is, hogy két napom van összesen a héten, amikor tudok is valamit kezdeni magammal, és legtöbbször akkor se kezdek. Úgyhogy ma akár akarja Zsömik, akár nem, felmegyünk a táncosházba, mert én azt mondtam. Ha rajta múlna, otthon néznénk a sorozatot. Semmi baj vele, mert rájöttem, én nekem is jólesik így pihenni, semmit se csinálni.

Egyébként nekem kell az énidő. Ez az, amikor futok, vagy szomszédokat nézek, vagy brokkolit csinálok. Jöhet is az első kép beharangozásképp. Mondjuk ez szeptemberi beszélgetés, de mindegy.


De térjünk rá a lényegre.

július 15. vasárnap

Helyszín: Zlute lazne. Nem így írják, hiányoznak a kis aposztrofszarok. Ez a folyómenti strand, ahova párszor kijártunk napozni. Ezen a napon speciel a fotó előtt lement a foci VB döntő. Néhányan maradtak, néhányan mentek, a keménymag látható a képen. Pád a csirkesaslikommal a szájában, A1, Stefán, Zsömi és persze Lezli. Ilyen marinált csirkesaslikot árulnak ott, ami megvan előre főzve, és csak kicsit rásütnek. Uborkával, kenyérrel. Meg persze sör.


Ez lehet, előtte készült. Mindenesetre vannak ilyen életképek, amiket kár lenne kihagyni. Pád egyébként azóta már egy programozó kurzust tol, amellett a Drunken Monkey-nak promótál. Ők ilyen esteket szerveznek külföldieknek, hogy beviszik őket kocsmákba, helyekre bizonyos összegért. Egy új csávesz, Konri is ilyet csinál, csak ő már guide. Pád is az akar lenni. Talán egyszer elvisz minket egy ilyen túrára :D 

Asszem ez alkalommal öntötte le magát Zsömi sörrel, de nem vagyok benne biztos. Lezli-életérzésnek nevezném ezt az egészet. Képzeljétek el, hogy megy le a nap, ott vagy a folyóparton a homokban egy ilyen babzsákon, sörözöl és dumálsz a haverokkal. Vagy nem megy le még a nap, és akkor még le is égsz. Mint Zsömi, akit hiába kentem be, csíkosan sült le.

július 16. hétfő
Emléket állítanék a betegeskedő szakaszomnak a nyárra. Reggelente rámtört a köhögés, sőt, volt egy hét, amikor nem csak reggel köhögtem, hanem folyamatosan. Inkább volt allergiás köhögés, hiába hibáztattam egy jeges limonádét a Globusban. Jópár napot kivettem betegszabira. És aztán elkezdett bosszantani. Csináltattak egy ilyen vérvételt. És semmi bajom nincs. Szóval: munkaundor?

Ekkortájt kellett eldöntenem, hosszabbítok-e. Itt még csak gondolkoztam a témán. Ez azzal járt volna (haha, ebből kiderült, mint alakult), hogy két hónap a felmondási idő, úgy keresek melót. Most amúgy Florence új albumát hallgatom, és nem tetszik, mert túl lassúak a számok. Nincs baj a lassú számokkal, de ha az egész album csak azokból áll... most Franz Ferdinandot töltök le. Szóval, én ezt nem akartam. Rá akartam magam kényszeríteni arra, hogy keressek más melót. Akárhol. Portugálián is gondolkodtam. Tetszik ez a kipróbálom itt az életet-dolog. Csak nem hosszútávon. Na visszakanyarodtam az otthonhoz már megint.

Fokozatosan múlt el a köhögésem, sok gyömbér, citrom, allergiagyógyszer, tökömtudja kellett. Egyszer csak elmúlt, kész. Manapság ritkán köhécselek. Vicces. Akkor szoktam, amikor beérek a melóba. Remélem, tényleg nem a légkondi, mert akkor megszívom majd az új helyen. Petya barátnője azért hagyta ott a helyet. Ő mondjuk már vagy 6 éve otthonról dolgozott.

július 17. kedd
Mint látszik, azért nem érdekelt túlságosan, hogy fagyit nem kéne enni, ha az embernek fáj a torka. Ez citromfagyi, tahini is van rajta, meg talán méz, de esetleg tiramisus fagyi is van benne, nem tudom már, mi az a barna ott alul. A fagyi imádatom óriásméreteket ölt, ha Zsöminél nincs fagyi, kétségbe vagyok esve. Úgyhogy veszek mindig. Többnyire én, ritkán ő. De ez az epres-habcsókos nem vált be nekem, ami most van ott nála. Túl édes. Citrom és még valami. Mér nem vettem inkább pisztáciásat?

július 20. péntek
Ez Attila, és persze a Zlute Lazne. Attila hazaköltözik szeptember 30-ával, talán én is velük megyek, előtte még beugrunk a bécsi vidámparkba. A gondolattól is borsódzik a hátam, annyira vágynék oda!!! Meg kell beszéljem Zsömivel. Ez csak egy szimpla péntekeste, Lezli, Zsömi, Attila meg én.

De ami jött másnap, arra nehéz volt felkészülni.








Július 21. szombat. Itt vagyunk mi és a nyár egyik legjobb partija. Pád beizzította a grillt. Krumpli, cukkini, marhahús, sertéshús, csirkehús, saslik, rák, sajt, minden volt itt.

Tényleg csak ittunk és ettünk, közben ment Rebinek a kihangosító hangszórója, a zene. Ez Stromovka és a csapatépítő programunk. És a képen vannak olyanok, akik nem a keménymagok, és hiányoznak róla régiek, de mégis együtt voltunk. Én Stefánnál hagytam a husit, Kálmi hamburgere megégett, úgyhogy abból én is ettem, Pád konzervbabot evett, én Chrisszel, Rebekával, Nikivel cigiért mentem, végül cigit elfelejtettünk venni (nyugi, én nem dohányzom továbbra se), Attilával táncolunk a románomájéra, Lezlivel a nem tudom már, mire. Én folyamatosan mozgásban voltam, alig ültem le egész délután.

Aztán jött a zuhé és Chris hazavitt minket, de a képekből látszik, milyen is volt. Még pirított tempét is kóstoltam, aminek olyan íze volt, mint a baconnek. Ja, mert Dia vegán, és ő ilyesmiket hozott. Azóta Dám is átszokott a növényekre, hogy Diával van, mostanra egyébként már egy lakásba költöztek, Dám meg lusta főzni, azt eszi, amit Dia elétesz :D

Ne higgyétek azt, hogy csak mi randalíroztunk itt, mellettünk is volt egy hasonló méretű, kaliberű esemény. Ezt szeretem Prágában: sok a park, zöld terület, ilyen összejöveteleket lehet tartani. Itt nem tilos a public drinking. Budapesten nem tudom, hogy van ez pontosan, az igaz, de itt tuti nem tilos. Lovasrendőrök, azok vannak, de csak ha olyan helyen grillezel, ahol tilos, másznak rád :D

július 22. vasárnap
Ez a másnapi reggelink Zsömivel, kicsit közelről :D ha rajta múlna, zöldség nem lenne ebben a szerkezetben. Na jó, pici uborka igen. A gyerekkorára emlékezteti.

július 24. kedd
Futás közben, napfelkelte, vagy naplemente, fene se tudja. Ahol lakom, kb. max 10 perc futásnyira vannak ilyen természetességek. Ez ilyen holtág, ami tükröződik, nem tó, vagy valami, de az emberek előszeretettel fürdőztek benne nyáron. Én nem merészkedtem bele inkább. Újépítésű lakótelepek vannak ennek a holtágnak a mentén. Nehéz elhinni, mi? De ott figyel az egyik háznak a sarka jobb oldalt.

július 27. péntek
Na, következő heti murim volt a hétvége unokatestvéreméknél Szlovákiában. És én ott is nagyon szeretek lenni. Tavaly voltam egyszer, meg most. Ugye tavaly ők "inspiráltak" kicsit arra, hogy menjek ki Prágába. Nem említették, meg semmi, csak ott volt Tomi, aki Brünnben él, virágüzlete van. Gondoltam, nincs is olyan messze az a Prága. Meg kéne próbálni... a következő hét péntekére már felvettek. Nem hittem el.

Na de visszatérve, itt épp vártam a telekocsit, ami végül csessze meg, először késett 15 percet, majd jött üzenet, hogy lerobbant a kocsi. Gondoltam, aha, tök jó. Szóval újratervezés. Mellesleg 40 fok volt.


Ez már az újratervezés után. Csilla unokatestvérem asszisztált, és kiderült, vonattal éri meg a legjobban mennem. Megérte, eltekintve a büdös férfiaktól, akik a fülkében körülvettek, na meg attól, hogy hívott a nő, megjavították a kocsiját, mikorra, hova mehet értem? Hát, mondtam neki, ez a vonat már elúszott.

Tök rossz, hogy az unokatesóimmal ilyen keveset találkozom. Többször járnak Budapesten, mint én :D


Na! Kiolvastam egy könyvet, a Vadont. A filmet láttam. Magyarul olvastam a könyvet. Egyszer a szívószálat szalmaszálnak fordították. De egyébként nagyon tetszett. Szeretem az igaz történeteket. :D főleg, ha túrázásról szólnak. Ezért a megvételezendő könyvek listáján ilyenek szerepelnek. Vagy olyasmi, mint a Body Positivity, ami már megvan, csak el kéne olvasni...

július 28. szombat
Elsétáltunk oda, ahol az emberek fürdőznek. Ez olyasmi, mint ami a lakóhelyemhez közel van. Akik ismerik, szeretik régóta, ott laknak, belemerészkednek. Én bele nem mennék ebbe a meredélybe. Arról beszéltünk, olyan lehet másnak a Balaton is. Pocsolya. Van, aki fél belemenni. Koszos, zavaros, mit tudom én. Én imádom. Mert gyerekkorom óta ismerem. Sokan vannak így ezzel, így sokan szeretik. Van, aki viszont csak a tengerbe megy be.

Jó lenne már tengerezni valamikor. Vannak olyanok, akik kb. 3 havonta nyaralnak. Fapados járat persze, de akkor is. Sajnos most gyűjtenem kell, vagy mi... elübereztem a pénzemet.


Diégó, akinek azóta kiskutyái vannak (mármint ő az apuka persze). Ez Réka unokatesóméknak a kertjében egy ilyen pihenő, chillező rész, palacsintával az asztalon. Medencével is, ami félig a földben van kéremszépen. Óriási házzal a telken. Nekem lehet, túl nagy lenne. És én nem szeretem ezt a túlzott minimalizmust. De van neki egy különös bája :D nővérem is nagy minimalista, én kevésbé. Én az otthonos környezetet bírom. Nem bírom a letisztultságot. Én se vagyok az, mér legyen olyan a környezetem? Mintha más akarnék lenni, mint aki vagyok.


Unokatestvéreimmel. Nagypapáink testvérek voltak, úgy vagyunk rokonságban. Ők szlovákiai faluban laknak mind egy telken, két ház, két család (ők első unokatestvérei egymásnak). 10 éves korom táján sokszor voltam náluk. Előadtunk műsort, színészkedtünk a családnak, felvételek is készültek ezekről a csoda dolgokról, koreográfia a Whenever, whereverre, Mónika show-utánzatok, Légy, légy büfé! és Lacikonyha.

Nagyon jókat ettem itt mindig, és sokat beszélgettünk, felnőttként totál más. Kicsit mégis kívülálló vagyok, mintha befészkelném magam egy jól összeszokott közegbe, de ez az én hülye érzésem volt. Ők harmóniában vannak egymással, még ha vitatkoznak is, mindig számíthatnak egymásra. És ezt annyira jó kívülről látni:) innen is köszi, csajok! most már nemcsak barbikról beszélgethetünk :D 

július 31. kedd
Zárjuk a második nyaras bejegyzést egy tejfölös-áfonyás-spenótköretes csirkehússal. Helyszín: U Sadu, az egyik legfinomabb és legszimpibb kajálda Prágában. Zizkovban, a tévétorony mellett van nagyjából. Itt "ünnepeltük" hogy kibírtunk 5 hónapot Zsömivel egymással. Azóta már majdnem 7 hónap különben. Belegondolni is furcsa.

Ezek után ettünk még egy spanyol fagyasztott desszertet közösen, amihez két kanalat hozott a pincér, pedig nem is mondtuk neki, hogy közösen fogjuk megenni. Így jobb volt. Azóta már megvolt a hely második látogatása is, szülinapomkor, de arról majd az azt felölelő bejegyzésben (bár az is csak egy része lesz a nyarasnak).


És a július vége. Lesétáltunk Vinohradyból egészen Muzeum metrómegállóig. Lentebb balra: a főpályaudvar, a Hlavni Nadrazi. Én magam elé tartok egy talált tárgyat, a többi oldalt látható, ázsiai receptkönyv és Lena Dunham könyve, sajnos csehül, de azért utóbbit lenyúltam. Sehol se volt senki, luxusnegyed széle. Nevezzetek nyugodtan kleptomániásnak :D that's what I call collecting memories. Persze ki fogja csehül elolvasni azt a könyvet...? Sebaj.

Most kel fel Chris, 6 óra 20 van. El lehet ezzel a blogolással lenni rendesen.

De nem baj, ma csak 9:45-re megyek dolgozni. Előtte még fel kell hívnom a dokimat, meg ki kell nyomtatnom egy papírt. Aztán még a HR-re is be kell ugranom egy másik papírért. Utálom ezeket a hülye ügyintézéseket, de ha minden jól megy, csütörtök este már el tudom küldeni az új munkahelynek a szükséges iratokat.

Szóval most még elvagyok, aztán öltözöm és lépek. Fáradt a lábam. Nagyon sokat futok. Le kellene állni. Van szó a sportfüggőségre? Az ortorexiát ismerem, de az egészségmánia. Én meg azért eszek egészségtelen dolgokat. Erről talán majd írok megint.

Itt meleg lesz ma (is), majdnem 30 fok.

Le kéne mondanom az Apple Music előfizetésem...

🍏

2018. szeptember 13., csütörtök

Nyár - I. rész


Nem tudom, mikor írtam:

Lehet, hogy ezt a bejegyzést csak akkor posztolom majd, amikor hazaértem. Mert a képeket azért meg kéne szerkeszteni.

Gondolkodtam, mihez kezdjek magammal. 4:40-kor felébredtem (bár elég sokadjára az éjjel) és eszembe jutott, hogy végre akartam írni eg y blogbejegyzést. Képekből, mert csak úgy tudok már konkrétumokat megragad ni. Lassan vége a nyárnak, és bár ma este indulok Magyarországra, jövő héten meg megyünk egy fesztiválra szombaton, tehát, van még mit a tejbe aprítani, túl sok minden történt.

Különben éppen krákogok. Félek, tegnapelőtt túl gyorsan ittam azt a limonádét… tényleg limonádé volt! Három sör után úgy éreztem, elég alkoholt ittam (!) és ittam egy limonádét. Inkább ittam volna sört :D az nem volt olyan hideg. Tüsszögök is. Nagyon rossz, mert ugye a melóban meg folyamatosan szövegelni kell. Tegnap futottam sokat, addig bezzeg semmi bajom nem volt. Csak este kezdődött, meg még most is tart.

Jövő héten, mivel elvették a szabadságaimat, orvoshoz kell menjek. Miért vették el? Azért, mert nem hosszabbítok, de erről anyámnak ne szóljatok, mert szívinfarktust kapna. Így is elég sok baja van. Majd akkor mondom el neki, ha lesz munkám. Tegnap például hívtak egy cseh számról míg dolgoztam, mire kijöttem s visszacsörögtem, nem vették fel… üzenetet is írtam, biztos, ami biztos. Elég sok helyre jelentkeztem, két helyről írtak, az egyiket lemondtam személyes okok miatt, a másik pedig valójában, ahogy rájöttem, nem is érdekelt túlzottan. Na, sebaj. Október 1-ig végül is még van idő…

Keveset alszom itthon, ha itthon is alszom, nem jól. Pedig ugye fizetek Chris Daviesnek. Mit lehetne tenni? Semmit, tuti, hogy itt maradok, mert számomra az összeköltözés nem opció. Mondhatjuk azt, hogy félek tőle egy kicsit, mert mi lett az előző alkalommal? A másik, hogy ha itthon alszom, mindenféle szar rémálmom van. Jó, mi? :D

Kimaxoltam lassan ezt a helyet, pedig aranyosak az újak, legalábbis a legújabbak. Vannak dolgok, amiket nem tudok elengedni, ezért is akarok lelépni. Ez egy kicsit már Prágára is rányomta a bélyegét, és nem akarom, hogy ennél jobban rányomja. Tudom, hülye vagyok, de ha van valami rossz érzésem egy hellyel kapcsolatban, oda többet nem akarok menni.

Úgyhogy az úti cél valami délebbi ország lesz. Francba, hogy kapar a torkom, nyelni se tudok.

Szeptember 13. csütörtök

Hát igen, ez lett belőle :D

Jól vagyok, szerencsére meggyógyultam pár hete már :P

Elfáradtam. Mostanában nagyon sokat futok, túl sokat. Érzem a lábamban.

Otthon ülök unpaid dayoffom van. Kicsit borús az idő, így elmarad a görkorcsolyázásom. De azok után, hogy tegnap 24 km-t futottam, ma meg 16 km-t, igazából úgy gondolom, nem is baj. Majd szombaton.

Sertéstarját mustárosan bepácoltam. Sült krumpli lesz hozzá meg csemegeuborka. Én nekem mínusz sültkrumpli. Készítettem már bolognai spagettit, sajtos-baconos tepsis csirkét, mézes-mustáros csirkét. Egyelőre ez a felhozatal. A következő projekt baconbe tekert csirkemell lesz. Zsöminél nincs sütő, így ilyesmiket csak Chrisnél tudok művelni.

Vicces, mert olyan rég gépeltem, hogy most szinte akadoznak az ujjaim…

Szóval a terv az, hogy fogok egy nagy rakás képet, ami a nyáron készült, felosztom több bejegyzésre és brainstormingolok.

Elő kell vennem a timeline-om is. Nem tudom, ismeritek-e, a Google egyik funkciója, hogyha a location be van kapcsolva, akkor utólag meg tudod nézni, merre jártál. Javaslom különösen részegeseknek.

Hol hagytuk abba? Ja, igen. A telefonom, az új, Dia születésnapja után került beszerzésre, amikor is elhagyásra került a Huawei. Az a jó, hogy a képek, amik azon voltak, pont előtte lettek lementve. Ha egyszer rohadt sok időm lesz, szortírozok. Addig is jöjjön a nyár további része.

Hol is kezdjem?

Egy képpel, ami a Stefánbulin készült, a születésnapján, ami frenetikusan sikerült. Hasonlóan frenetikus volt Dia szülinapja. Arról nem készült kép. Legalábbis általam. Mert ugye akkor hagytam el a telefonom.


Szóval…


Június végén hazautaztam. Az útra már nem igazán emlékszem. De biztos, hogy telekocsival mentem. Mert kizárt, hogy egyedül ne telekocsival mentem volna. Volt 1-2 jó élményem telekocsival. Úgymint Michal, vagy pedig az az ember, aki hazáig vitt, a pénztárcámat bennhagytam a kocsijában, kb. Paksról jöttek fel másnap a feleségével (nem csak miattam hál’ égnek) és bedobták a postaládámba. Tele volt koronával a pénztárca, ráadásul apáé volt, a bőrtárca. Na de a lényeg, hogy valahogy hazajutottam.

(Közben egyébként mégis elmentem görkorcsolyázni. De csak 45 percet. Mert esni kezdett. Franc. Már sül a tarja. 15:54 van)

A képek alá odaírom majd a dátumokat is:) ha nincs a kép alatt dátum, ugyanaznap történt, mint az előző kép. Tényleg ez a képszerkesztés a leghosszadalmasabb ebben a blogírásban...


június 30. szombat
Innen tudod, hogy Magyarországon vagy? :D úton a városba. A képen roppant fehérnek tűnik a gatya, pedig olyan volt, mintha mocsokban hempergett volna. Ennyit számít a kontraszt :P éljen az Arany Ászok!

Ezt megelőzően futni is voltam, meg megtudtam, hogy Zsömi irgalmatlanul berúgott Nika és Ákos társaságában. Egészségükre.

Találkoztam Sandyvel (bocsi a pornós álnévért), mangós smoothie-t vagy mit ivott, én limonádét, talán karamellás fánkot evett, én key lime-osat, utána még elfeleztünk egy krémbrüléset :D ekkor még nem tudtam, hogy hamarosan elfogy a magyar kártyámról a pénz.. na jó, azért volt még egy kis idő addig. :D


Utólag belegondolva a pénzem elfogyása köszönhető annak, hogy aznap irdatlan mennyiségű pénzt elvertem, bár csak ezt a jegeskávét fogyasztottuk volna :D a Mojitos standoknál lehetett kapni, és iszonyú finom, egész olcsón. Ez már vásárlás után (amúgy a Keleti környékén lézengtünk).


Drága barátaim, ilyen a törp! Kedvenc Deák téri törzshelyen.

Ez cseresznyepálinka volt, vagy meggy, ha jól rémlik, mert nem volt máklikőr, amire azóta vágyok.. nem sejtem különösebben, milyen alkalomból ittunk, talán a nyári iskolaszünetre, talán arra, hogy Kíra másnap ment a Balatonra (ha jól emlékszem), ki tudja. Van, hogy nem kell indok.


Ez csak egy kép a néhány közül, ami jelképezi az aznap éjjeli bulit nővéremmel.

A Humuszbárt hagytuk éppen ott. Először a Remixbe mentünk, ott elég sokat röhögtünk a zenén és az embereken. Átmentünk a Morrisonsba. Na, ereszd el a hajam. Le se írom, mennyit táncoltunk, mert anyám rosszul lesz. Beszélgettünk ír emberkével, engem egy magyar lófejű szólított le, egyébiránt a zenék is nagyon szuperek voltak, még gyrosoztunk a Blahán is, ahogy kell. Sofőrszolgálat vitt minket haza a Városház tértől. Az ezt követő buli nem sikerült olyan jól, nővérem sajnos nem fogyasztott alkoholt, és ez engem frusztrált :D de erről majd egy későbbi bejegyzésben. És ha lesben áll egy cápa áldozatra várva...

július 1. vasárnap
Legemlékezetesebb kép egy kölcsönkutyával. Kocsiban készült. Nővéremékkel és anyámmal lerándultunk (vagy fel?) Visegrádra. Ott fákat ölelgettünk, erről nekem most nincs képem. És fagyit ettünk. És olyan rossz fagyit is ettem, hogy odaadtam anyámnak. De az Őrség aranya a legfinomabb akkor is a világon. Semmi extra, csak oda-vissza, Bendegúz feltörte a telefonom, anyámék ordítoztak, szuper vót.

július 3. kedd
Na, ez már valami kéremszépen. Erdős és fiai cukrászda, jól kell választani, mert egyébként rohadtdrága és nem mindig jó. Ez valami joghurtos volt, 1 "gombóc." Komolyan! Kelenföldi pályaudvar, biciklivel, koradélután. Indultam Balatonfűzfőre. Anyum is lassan elindult, csak ő kocsival. Nincs Balatonozás bicikli nélkül, mondtam én. Nem tudom elmondani, mennyire hiányzik a Balaton, az, hogy ott tölthessek legalább 2 hetet, biciklizzek össze-vissza, satöbbi. Boldog vagyok ott. Meg ha fagyizhatok.

Amúgy aznap futottam is 10 km-t, ezt az Endomondomból nézem ki. A nyaralókulcsért én mentem rögtön vonat előtt. Vettem egy meggyes Pepsit csak elfelejtettem, hogy zeroban lehet csak kapni, úgyhogy a felével megöntöztem egy gazt az út szélén.


Már a nyaralóban, megyünk le a partra. Anyám kivételesen nem rezegtette a kezét, úgyhogy nem lett annyira homályos kép.


Ez a kolbász nem volt annyira finom, de azért mégis finom volt. Asszem meg se tudtam enni. Most leugranék egyet megenni, az fix.

július 4. szerda
Nem kő megijedni, ezt nem én ittam, Alsóörs-Paloznak környékén találtam. Biciklizek éppen. Anya már hazament. Majdnem megijesztett a rossz idő, végül csak elindultam. 72 km-t bicikliztem, Balatonudvarinál fordultam vissza. Mentem volna tovább, de féltem, esni fog. 8 km-t futottam aznap még ezek után...


Kedvenc szakaszom a Csopak-Paloznak-Lovas átmenetel.


Szerintem ezt még reggel vettem a boltban, amikor a veszprémi Napló újságot is vásároltam. Korán kell menni, mert elkapkodják! Ez az az újság, amiben csak jó hírek vannak, a rosszak pedig nagyon mulatságosak. A megfogalmazás is figyelemre méltó, szarkasztikus. Itt épp Vikire gondoltam, mint sokszor... nagyon sokszor! Ha olvasod, tudd, hogy majdnem mindennap gondolok rátok! <3


Megérdemelt kaja, pirított kolbász, tojás, feta, salátafélék, tejföl, sült sonka. Asszem "csak" ennyi. És a kilátás. Mondjuk pont nem látszik a Balcsi a kontraszt miatt.


Délután fagyizni és sörözni mentem le, egy kis strandolás után. Asziszem úsztam is. Ekkor hívtam fel Zsömit telefonon. Nem beszéltünk mindennap. Én ha külön vagyok nem is szeretek mindennap beszélni. Staroprament ittam... Prága! A fagyi, ha jól rémlik: velencei álom, 1 gombóc!

július 5. csütörtök
Zsömi megérkezett és képviselteti magát Balatonfüreden. Reggelire amerikai palacsintát csináltam neki. Egyedül jött le anyum kocsijával, éjszaka utazott. Strandoltunk, olvastam neki Bihari Viktóriától. Átmentünk Balatonfüredre sétálni és fagyizni. Örült, hogy vezethet. Én nem mertem...


Ez még füred! A háttérben egy szoborcsoport, akik hallal fenyegetőznek. Sétálunk vissza a kocsihoz. Nem voltunk olyan hosszú időt Füreden. Úgy döntöttünk, inkább Fűzfőn kajálunk.


És Zsömi pókerezni is tanított. Sárgadinnye, IPA sör, mert ha otthon vagyok, ne igyak már nemagyart. Egyszer győztem. Egyébként nem szeretek veszíteni. Szuper volt. Amúgy most szombaton lesz pókerparti a srácokkal a Halott madárban. Addigra muszáj megtanítania újra, merhogy elfelejtettem :D

július 6. péntek

Kirándultunk. Felcipeltem a Tóti-hegyre, innen kilátás a Gulácsra meg a többi tanúhegyre. Szeretem ezt a helyet nagyon. Először a Salföld 30 túra alatt jártam idefent. Nagyobb a csúcsrész, mint amire emlékeztem, de rövid út vezet fölfelé, még ha iszonyú meredek is, megéri. Ezért is mertem Zsömit elhozni, nem egy túrázós alkat, tudjátok :D a képen szőlőlevet iszik, amit megfeleztünk. Aznap kicsit borúsabb volt az idő. Délutánra kisütött a nap.

A strandról azért nincs kép, mert nem vittük sose a telefonunkat...


Már otthon, és mivel fröccs van a képen, valszeg nem mentünk már aznap kocsival semerre... olvastuk az újságot, a szappanoperák leírásait, aztán megint pókereztünk.


És igen. Itt Zsömi kever. Az is lehet, hogy ez már szombat. Szombat volt az utolsó napunk a Balatonon, így 3 napot voltunk. De hogy melyik nap néztük meg a szentkirályszabadjai elhagyatott panelrengeteget, ne kérdezzétek. Mindenesetre megegyeztünk abban, hogy visszajövünk, felkészültebben. Éppen valami ralliversenyek mentek ott, nem mertünk kiszállni :D

Sétáltunk is egyet Fűzfőn, megmutattam neki a kilátást. Rövid volt ez a nyaralás, de nagyon szuper. Örülök, hogy láthatta Fűzfőt, megmutathattam neki. Mint kiderült, szereti ezeket a nomád dolgokat. Még ha nem is sátorban aludtunk. Már tök jól ment a víz, stb. kinyitása nekem. Sajna ottfelejtettünk egy úszógumit :D (Zsömi nem tud úszni. nem mintha használta volna azt a gumit, csak poénból vittem fel a kocsiból) és azt a cuccot amin feküdni lehet de nem jut az eszembe.

Másnap, vasárnap már utaztunk haza, egy szerencsésebb telekocsi utunk volt. Rossz volt visszaérkezni Prágába...

július 13.
Mik történtek péntek 13-áig még?

Egyszer jártunk a Salandában, de én lebetegedtem. Úgyhogy csütörtök-pénteken szerintem nem is dolgoztam, mert ahogy a Timeline-om nézem, jártam a Poliklinikán. Nikának május 31-én volt a születésnapja, most kapta meg az ajándékait. Ja, igen, már emlékszem. Csütörtökön reggel hazamentem a melóból, olyan szinten elment a hangom, köhögtem, fulladtam. Allergiára, légkondira gyanakodtam. Szerintem munkaundor volt.

Csütörtök este a Hattyúk tavát néztük meg páran a csapatból. Nem voltunk lenyűgözve, de egynek elment. Úgyse láttam még sose balettet. Hát, nem jött meg a kedvem :D

Péntek 13-án azért csatlakoztam Zsömiékhez, akik az Amforában iszogattak munka után. Nem maradtunk sokáig, én csak döntöttem magamba a gyömbéres-mézes-citromos teát. Fuj, a nyár közepén...

Másnapra volt szervezve egy Stefánnal egybekötött Duplex, amit persze nem hagyhattam ki. Nem teljesen emlékszem a történtekre, de jó volt :D remélem, csak azért nem, mert rég volt már :P

Viszont vasárnap nagyon jót strandoltunk. Erről majd legközelebb. Lassan kész a kaja, pakolok és megyek :D még krumplit kell sütnöm. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én, amíg kész nincs teljesen a kaja, félek, hogy nem lesz kész, nem fog sikerülni, szar lesz. Amíg nem látom az eredményt a tányéron. Tiszta stresszes vagyok még ebben is. Akartam még írni a maradásomról-nemmaradásomról, de már nincs időm. Talán az is későbbre marad. Bízom benne, a hétvégén megszerkesztem a kövit, a képek már készen vannak.

Ha majd visszanézek az itt eltöltött időre, de érdekes lesz ezt olvasgatni... ha már most izgalmas a visszaidézés!

2018. június 11., hétfő

A világ legbénább vízesései - Szász Svájc


Ezt a bejegyzést ugye még pénteken, június 8-án írtam, ma június 11. van. És az előző bejegyzés volt a Cseh Svájc, ez a Szász. Úgyhogy módosítanom kellett :D 

Most ettem amúgy fagyit meg barackot, előtte salátát borsóval, mustárral meg joghurttal, meg szőlőt is ettem. Előtte 9 km-t futottam, de azé nem kellett volna ennyit ennem...

Tudom, a kajálással néha még szenvedek. Holnap görkorizni szeretnék menni, holnapután meg futóverseny! :D 5 km-es váltó, céges. Várom már! 

Na de jöjjön a lényeg. 

Tehát, másnap 6:30. Na, jó, 6:50. Mintha munkába mennénk. És vasárnap van. Van izomlázad? Amúgy nincs, csak kicsit.

Marcsi kávét követelt, Zsömi fetrengett, én és Attila talpon voltunk igen hamar. Gyors látogatások a büdösfürdőben, egy alacsony, kövér néni rám nyitott, amúgy minden rendben volt. Nem aludtam olyan rosszul, csak a madarak ne énekeltek volna már 5 órakor. Megreggeliztünk (pl. Marcsi csokis croissant-ot, Zsömi sonkás croissant-ot, én vega szenyát), vettünk vonatjegyet, letettük a csomagokat, ismét az őrzőbe.

hol a túra?
Ez az út kicsit hosszabb ideig tartott. Bad Schandauig mentünk, Németországba, ami a Szász Svájc belépti kapuja lett. Ha tudtuk volna, ha Attila tudta volna, lehet, nem indulunk útnak... :D 

Buszoztunk egy kicsit, át a városon, az még klassz is volt, majd fel a hegyre, aztán le a hegyről, hogy végül ugyanazon a betonúton kössünk ki, ahonnan felkanyarodtunk, és elinduljunk amentén. Merthogy a Gúglira hallgatott az Attila már megint. Mutatta a Gúgli, hogy van út, de gyakorlatilag nem volt út. Az autóút mentén toporzékoltunk, és ahol fel kellett volna kanyarodnia az útnak, még csak egy ösvény se volt....

Úgyhogy egy „vigyázat, hegyomlás” táblánál Zsömi tolt egy 90 fokot balra és elindult felfelé. Csak beleütközünk a csapásba, ha egyszer a Gúgli arra mutatja!

Na ebből az lett, hogy susnyásba, fákba, kövekbe kapaszkodva másztuk meg a 80 fokos lejtőt, Zsömivel az élen. Sehol semmi csapás, csak felfele vakon a hegynek, én arra gondoltam, na bazeg, ez aztán a túraútvonal, és hogy erre nem gondoltam volna, bár tegnap is Zsömi volt a vezetőnk, azért ezt át kellett volna gondolni...
lehet, hogy ez a spot nincs rajta a térképen
Utólag persze megszépülnek az emlékek, de amikor Marcsi felsikoltott mögöttünk, majd egy puffanást hallottunk, elkezdtem gondolkozni, mi lehet a cseh mentőknek a száma. De Marcsi ott volt, Attila épp röhögött. Elmesélték, két szikla indult meg Marcsi felé, sikerült elugrania, de a harmadik pont felé gurult. Az utolsó pillanatban megúszta... azért Attila elemében volt így is :D 

jeee..
Előrevágtattam és akkor láttam meg, hogy mi nem csapást fogunk elérni (ilyen magasfeszültséges vezetékeket kereszteztünk egyébként) hanem trespassing lesz, azaz magántulajdonkertbe érkezünk. Ruhák kiterítve, sufni, ház, meg minden, meg egy pasi, aki nem zavartatta magát rajtunk. Biztos nem mi voltunk az elsők. 

főztek
Valahogy nagy nehezen kikavarodtunk a vadonból, de még mindig nem volt vége, mert ez nem is túraútvonal volt, hanem vadászútvonal. Tavaly éreztem így magam a Balaton-felvidéken, amikor lövéseket hallottam és egy másodperc alatt leizzadtam.

vadászút
Míg azon izgultunk (tam), jön-e a vaddisznó, és hogy a susnyásabb-szúrósnövényesebb úton menjünk-e tovább, vagy arra, ami megkerüli az egész hegyet, ráadásul nem is jutunk fel a sziklákhoz, ahova terveztük, Zsömi ismét felfutott az egésznek a tetejére, és leordított: megvan! Megérkeztünk a hivatalos túraútvonalakhoz, embereket is láttunk, minden fasza.

"minden fasza"
Innentől kezdve már nem is volt olyan izgalmas. Na, jó, tudtunk még alkotni.

Fémes, nem természetes eredetűnek kinéző lépcsők-létrák vezettek fel a sziklák legtetejére, csecsemőket, gyerekeket, öregeket kerülgettünk, de azért jól nézett ki, amiért jöttünk.

„A vadon élő létrák csoportosan helyezkednek el, azaz, ahol van egy, ott valószínűleg lesz több is...”

szorozd meg 15-tel
De ehhez hasonló magaslatok jöttek ezek után, hosszas caplatások megszakításaként. 

szép bauxit
Még egy kígyóval is találkoztunk, amiről a képet Attila rögtön elküldte az anyjának, sok szeretettel.

még modellkedett is egy kicsit
Röhögtünk, hogy megnéztük volna Kálmit vagy A1-et, esetleg Patet, ahogy botladoznak, vagy Lezlit. Jó, én Zsömiről se gondoltam, hogy így fogom látni, de képes voltam rávenni erre a túrára.

örvendek
Na, de attól még tetszett neki, leginkább, amikor felvágott a hegyoldalon a vadonba. Marcsi nem ezen a véleményen volt, de hát egymástól eléggé különböző emberekről beszélünk.

itt még kicsit látszik a szenvedés
itt már örvendenek ők is. de nem sokáig
S ha már különbségek, akkor mi is a különbség a cseh és német túraútvonalak között?

Az, hogy míg a cseh útvonalak mentén itt is, ott is egy sörös, kajás hely, németben a túrázók elhozzák a hűtőszekrényt és befalnak 2-3 szendvicset 1-1 ilyen magaslatnál. Mi már kajából, vízből is kifogytunk, bámultuk a kolbászokat meg a paprikákat, a zabáló németeket. Kezdtünk kifulladni. Már ki akartuk hagyni a majomsziklát is...

sose lesz vége má
itt már inkább nem is nézték a kilátást :D
Aztán egyszercsak jött 1000 lépcső lefelé (fából készült, nem fémlépcsők, néhol beszakadtak, néhol olyan keskenyek voltak, hogy kapaszkodnunk kellett), és azon gondolkodtunk, hogy vajon azután a kanyar után is lépcső lesz. Az egyik ilyen kanyarban vettük elő a Gúglit, és a Gúgli azt mutatta (szerencsétlenségünkre), hogy eléggé letértünk a helyes útról.

Vissza az 1000 lépcsőn, hogy aztán rájöjjünk, hogy mégis jó útvonalon mentünk, úgyhogy megint le 1000 lépcsőn.

Ez a másik különbség: rohadtul nincs kitáblázva értelmesen a túraútvonal.

Kicsit hibásnak éreztem magam, kicsit nem, mindenesetre elcsöndesedtem, amíg le nem értünk a lépcsőkön ezek után. A többiek a kifulladástól csöndesedtek el.

ez még nem volt csúnya. Idegrotte, vagy mi a fene!
Attila azért még tolta volna a bulibulit, biztatott minket, hogy mindjárt vége. Nekem nem volt különösebb bajom, bár két hétig előtte nem mozogtam semmit...

pofák
Végül csak elérkeztünk az út végéhez, ami megint egy vízesés volt, olyan helyen eldugva, hogy igazából teljesen jellegtelen volt. Ez volt a világ legbénább vízeséseinek 3. helyezettje. Mint ahogy a TV torony Prágában a világ 2. legrondább épülete, de senki se tudja, mi az 1. (azóta tudjuk! De elvileg franciák szerint, úgyhogy ez nem teljesen releváns), a 2. legbénább vízesés kilétét még homály fedi. 

itt jobban esett már azér a víz
Egyébként is elnyomta a sramlizenekar, ami a villamosocska 120. születésnapját ünnepelte.

Itt aztán volt szenvedés, hogy maradjunk, együnk, vagy menjünk, én befaltam 2 gombóc fagyit (mert már indult a villamos és nem mehettem fel vele) (citrom, dió) (nagyon finom volt, de utána lefagyott a torkom). Majdnem nem vettünk jegyet a villamoson. Becsendesedtünk ekkorra már. Talán 4-5 fele járt az idő, de úgy éreztük, mintha napokat gyalogoltunk volna.

vili
Megérkeztünk, vissza Bad Schandauba, ahol nem vándoroltunk túl messze, beültünk egy kerthelyiségbe, hogy valami főtt táplálékhoz jussunk. Így néztek ki például az ételek:



És nagyon finomak is voltak. Zsömivel ilyen gyümölcsös fagyit ettünk, Attila és Marcsi apfelstrudelt vaníliafagyival és tejszínhabbal desszertnek.

Itt meg csak én ittam sört, a többiek epres limonádét. Zsömin láttam, hogy kivan, és hogy a vonaton aludni akar majd, de nem így történt, egészen feléledtünk, mire hazaértünk. Tele volt ez a 2 nap mindenfélével, ami szokatlan volt, de mégis együtt éltük át, nem volt baj, hogy csak négyen, pont jó tempót mentünk kb. együtt.

együtt. Attila szerint itt szupermodell vagyok
Az éttermet elhagyva elsétáltunk itt is egy hajóhoz, ami kitett minket a vasútállomáson.

Éppen elértük ezt is. Mindent éppen elértünk. Ki volt ez rendesen számolva.

Az idő nagyon meleg volt, ezen a napon nem is esett egyáltalán, pedig mondtak esőt.

vége
Sajnos a milyenvoltatúra? videó elmarad, mivel akkor nyomtam meg a felvétel gombot, amikor befejeztem (elméletileg akkor kellett volna befejeznem) a felvételt. De mindenképp emlékezetes marad és köszönjük Attila, nélküled nem gyalogoltunk volna kb. 40 km-t így 2 nap alatt :D 

:)
Le kellett írnom ezt a két napot, talán a képek beszédesek, már két hete volt ez is, nagyon gyorsan telik az idő.

A munkát hagyjuk most, azt kevésbé szívlelem, sokan leléptek már a cégtől, és sokan le fognak, én még maradok, legalább 1 évet, ez nem jelenti azt, hogy hazamegyek, csak azt, hogy máshova. . .

Lassan elmegyek futni ugye, lassan 8 óra. Chris Davies még nincs itthon. Holnap Attilával görkorcsolyázunk, aztán megyek Zsömihez, aztán megyünk Stefánhoz...

Tele van a nyár még mindenfélével, programokkal, lesz esküvő, meg Balaton, meg még Ásotthalom... és még akarok írni a múlt hétvégénkről is Zsömivel Budapesten, mert az is megért egy misét.

Fogok is.

Meg ezekről a napokról feltenni képeket albumba, Facebookra is.

Tele vagyok :D