A világ legbénább vízesései - Szász Svájc

Ezt a bejegyzést ugye még pénteken, június 8-án írtam, ma június 11. van. És az előző bejegyzés volt a Cseh Svájc, ez a Szász. Úgyhogy módosítanom kellett :D 

Most ettem amúgy fagyit meg barackot, előtte salátát borsóval, mustárral meg joghurttal, meg szőlőt is ettem. Előtte 9 km-t futottam, de azé nem kellett volna ennyit ennem...

Tudom, a kajálással néha még szenvedek. Holnap görkorizni szeretnék menni, holnapután meg futóverseny! :D 5 km-es váltó, céges. Várom már! 

Na de jöjjön a lényeg. 

Tehát, másnap 6:30. Na, jó, 6:50. Mintha munkába mennénk. És vasárnap van. Van izomlázad? Amúgy nincs, csak kicsit.

Marcsi kávét követelt, Zsömi fetrengett, én és Attila talpon voltunk igen hamar. Gyors látogatások a büdösfürdőben, egy alacsony, kövér néni rám nyitott, amúgy minden rendben volt. Nem aludtam olyan rosszul, csak a madarak ne énekeltek volna már 5 órakor. Megreggeliztünk (pl. Marcsi csokis croissant-ot, Zsömi sonkás croissant-ot, én vega szenyát), vettünk vonatjegyet, letettük a csomagokat, ismét az őrzőbe.

hol a túra?

Ez az út kicsit hosszabb ideig tartott. Bad Schandauig mentünk, Németországba, ami a Szász Svájc belépti kapuja lett. Ha tudtuk volna, ha Attila tudta volna, lehet, nem indulunk útnak... :D 

Buszoztunk egy kicsit, át a városon, az még klassz is volt, majd fel a hegyre, aztán le a hegyről, hogy végül ugyanazon a betonúton kössünk ki, ahonnan felkanyarodtunk, és elinduljunk amentén. Merthogy a Gúglira hallgatott az Attila már megint. Mutatta a Gúgli, hogy van út, de gyakorlatilag nem volt út. Az autóút mentén toporzékoltunk, és ahol fel kellett volna kanyarodnia az útnak, még csak egy ösvény se volt....

Úgyhogy egy „vigyázat, hegyomlás” táblánál Zsömi tolt egy 90 fokot balra és elindult felfelé. Csak beleütközünk a csapásba, ha egyszer a Gúgli arra mutatja!

Na ebből az lett, hogy susnyásba, fákba, kövekbe kapaszkodva másztuk meg a 80 fokos lejtőt, Zsömivel az élen. Sehol semmi csapás, csak felfele vakon a hegynek, én arra gondoltam, na bazeg, ez aztán a túraútvonal, és hogy erre nem gondoltam volna, bár tegnap is Zsömi volt a vezetőnk, azért ezt át kellett volna gondolni...

lehet, hogy ez a spot nincs rajta a térképen

Utólag persze megszépülnek az emlékek, de amikor Marcsi felsikoltott mögöttünk, majd egy puffanást hallottunk, elkezdtem gondolkozni, mi lehet a cseh mentőknek a száma. De Marcsi ott volt, Attila épp röhögött. Elmesélték, két szikla indult meg Marcsi felé, sikerült elugrania, de a harmadik pont felé gurult. Az utolsó pillanatban megúszta... azért Attila elemében volt így is :D 

jeee..

Előrevágtattam és akkor láttam meg, hogy mi nem csapást fogunk elérni (ilyen magasfeszültséges vezetékeket kereszteztünk egyébként) hanem trespassing lesz, azaz magántulajdonkertbe érkezünk. Ruhák kiterítve, sufni, ház, meg minden, meg egy pasi, aki nem zavartatta magát rajtunk. Biztos nem mi voltunk az elsők. 

főztek

Valahogy nagy nehezen kikavarodtunk a vadonból, de még mindig nem volt vége, mert ez nem is túraútvonal volt, hanem vadászútvonal. Tavaly éreztem így magam a Balaton-felvidéken, amikor lövéseket hallottam és egy másodperc alatt leizzadtam.

vadászút

Míg azon izgultunk (tam), jön-e a vaddisznó, és hogy a susnyásabb-szúrósnövényesebb úton menjünk-e tovább, vagy arra, ami megkerüli az egész hegyet, ráadásul nem is jutunk fel a sziklákhoz, ahova terveztük, Zsömi ismét felfutott az egésznek a tetejére, és leordított: megvan! Megérkeztünk a hivatalos túraútvonalakhoz, embereket is láttunk, minden fasza.

"minden fasza"

Innentől kezdve már nem is volt olyan izgalmas. Na, jó, tudtunk még alkotni.

Fémes, nem természetes eredetűnek kinéző lépcsők-létrák vezettek fel a sziklák legtetejére, csecsemőket, gyerekeket, öregeket kerülgettünk, de azért jól nézett ki, amiért jöttünk.

„A vadon élő létrák csoportosan helyezkednek el, azaz, ahol van egy, ott valószínűleg lesz több is...”

szorozd meg 15-tel

De ehhez hasonló magaslatok jöttek ezek után, hosszas caplatások megszakításaként. 

szép bauxit

Még egy kígyóval is találkoztunk, amiről a képet Attila rögtön elküldte az anyjának, sok szeretettel.

még modellkedett is egy kicsit

Röhögtünk, hogy megnéztük volna Kálmit vagy A1-et, esetleg Patet, ahogy botladoznak, vagy Lezlit. Jó, én Zsömiről se gondoltam, hogy így fogom látni, de képes voltam rávenni erre a túrára.

örvendek

Na, de attól még tetszett neki, leginkább, amikor felvágott a hegyoldalon a vadonba. Marcsi nem ezen a véleményen volt, de hát egymástól eléggé különböző emberekről beszélünk.

itt még kicsit látszik a szenvedés

itt már örvendenek ők is. de nem sokáig

S ha már különbségek, akkor mi is a különbség a cseh és német túraútvonalak között?

Az, hogy míg a cseh útvonalak mentén itt is, ott is egy sörös, kajás hely, németben a túrázók elhozzák a hűtőszekrényt és befalnak 2-3 szendvicset 1-1 ilyen magaslatnál. Mi már kajából, vízből is kifogytunk, bámultuk a kolbászokat meg a paprikákat, a zabáló németeket. Kezdtünk kifulladni. Már ki akartuk hagyni a majomsziklát is...

sose lesz vége má

itt már inkább nem is nézték a kilátást :D

Aztán egyszercsak jött 1000 lépcső lefelé (fából készült, nem fémlépcsők, néhol beszakadtak, néhol olyan keskenyek voltak, hogy kapaszkodnunk kellett), és azon gondolkodtunk, hogy vajon azután a kanyar után is lépcső lesz. Az egyik ilyen kanyarban vettük elő a Gúglit, és a Gúgli azt mutatta (szerencsétlenségünkre), hogy eléggé letértünk a helyes útról.

Vissza az 1000 lépcsőn, hogy aztán rájöjjünk, hogy mégis jó útvonalon mentünk, úgyhogy megint le 1000 lépcsőn.

Ez a másik különbség: rohadtul nincs kitáblázva értelmesen a túraútvonal.

Kicsit hibásnak éreztem magam, kicsit nem, mindenesetre elcsöndesedtem, amíg le nem értünk a lépcsőkön ezek után. A többiek a kifulladástól csöndesedtek el.

ez még nem volt csúnya. Idegrotte, vagy mi a fene!

Attila azért még tolta volna a bulibulit, biztatott minket, hogy mindjárt vége. Nekem nem volt különösebb bajom, bár két hétig előtte nem mozogtam semmit...

pofák

Végül csak elérkeztünk az út végéhez, ami megint egy vízesés volt, olyan helyen eldugva, hogy igazából teljesen jellegtelen volt. Ez volt a világ legbénább vízeséseinek 3. helyezettje. Mint ahogy a TV torony Prágában a világ 2. legrondább épülete, de senki se tudja, mi az 1. (azóta tudjuk! De elvileg franciák szerint, úgyhogy ez nem teljesen releváns), a 2. legbénább vízesés kilétét még homály fedi. 

itt jobban esett már azér a víz

Egyébként is elnyomta a sramlizenekar, ami a villamosocska 120. születésnapját ünnepelte.

Itt aztán volt szenvedés, hogy maradjunk, együnk, vagy menjünk, én befaltam 2 gombóc fagyit (mert már indult a villamos és nem mehettem fel vele) (citrom, dió) (nagyon finom volt, de utána lefagyott a torkom). Majdnem nem vettünk jegyet a villamoson. Becsendesedtünk ekkorra már. Talán 4-5 fele járt az idő, de úgy éreztük, mintha napokat gyalogoltunk volna.

vili

Megérkeztünk, vissza Bad Schandauba, ahol nem vándoroltunk túl messze, beültünk egy kerthelyiségbe, hogy valami főtt táplálékhoz jussunk. Így néztek ki például az ételek:

És nagyon finomak is voltak. Zsömivel ilyen gyümölcsös fagyit ettünk, Attila és Marcsi apfelstrudelt vaníliafagyival és tejszínhabbal desszertnek.

Itt meg csak én ittam sört, a többiek epres limonádét. Zsömin láttam, hogy kivan, és hogy a vonaton aludni akar majd, de nem így történt, egészen feléledtünk, mire hazaértünk. Tele volt ez a 2 nap mindenfélével, ami szokatlan volt, de mégis együtt éltük át, nem volt baj, hogy csak négyen, pont jó tempót mentünk kb. együtt.

együtt. Attila szerint itt szupermodell vagyok

Az éttermet elhagyva elsétáltunk itt is egy hajóhoz, ami kitett minket a vasútállomáson.

Éppen elértük ezt is. Mindent éppen elértünk. Ki volt ez rendesen számolva.

Az idő nagyon meleg volt, ezen a napon nem is esett egyáltalán, pedig mondtak esőt.

vége

Sajnos a milyenvoltatúra? videó elmarad, mivel akkor nyomtam meg a felvétel gombot, amikor befejeztem (elméletileg akkor kellett volna befejeznem) a felvételt. De mindenképp emlékezetes marad és köszönjük Attila, nélküled nem gyalogoltunk volna kb. 40 km-t így 2 nap alatt :D 

:)

Le kellett írnom ezt a két napot, talán a képek beszédesek, már két hete volt ez is, nagyon gyorsan telik az idő.

A munkát hagyjuk most, azt kevésbé szívlelem, sokan leléptek már a cégtől, és sokan le fognak, én még maradok, legalább 1 évet, ez nem jelenti azt, hogy hazamegyek, csak azt, hogy máshova. . .

Lassan elmegyek futni ugye, lassan 8 óra. Chris Davies még nincs itthon. Holnap Attilával görkorcsolyázunk, aztán megyek Zsömihez, aztán megyünk Stefánhoz...

Tele van a nyár még mindenfélével, programokkal, lesz esküvő, meg Balaton, meg még Ásotthalom... és még akarok írni a múlt hétvégénkről is Zsömivel Budapesten, mert az is megért egy misét.

Fogok is.

Meg ezekről a napokról feltenni képeket albumba, Facebookra is.

Tele vagyok :D