A világ legbénább vízesései - Cseh Svájc

Na. Végre leültem írni. Június 8-a van, péntek este. Igen, péntek este, és én otthon vagyok. Most ettem túrót gyümölcsökkel meg mézes tahinivel, meg ittam egy fél pohárka kávét. Este még futni megyek, de szigorúan 8-kor, mert tegnap majd megpusztultam ilyentájban. Nem is sikerült 6 km-nél többet futni. Most 10-et tervezek. (Később, a bejegyzés véglegesítésekor: SIKERÜLT!:)

Na de visszatérve...

Muszáj elkezdeni, mert különben elveszik az éterben. Elveszik az a rengeteg este, rengeteg nap és éjszaka, úgyhogy muszáj. Úgyhogy itt vagyok és kezdem.

Na jó, nem mintha olyan könnyű lenne elfelejteni.

Kezdődött azzal, amivel sok minden: péntek esti kocsmázással :D

Tudom, pont most írtam, hogy péntek este van és otthon ülök, de tegyük hozzá, hogy holnap Stefán szülinapi előbuli és Duplex...

Május 26-án, péntek este a jó öreg Globusban csoportosultunk sokan össze, megspékelve jópár új emberkével, akikkel viszonyunk még kiegyensúlyozatlan... és nem is halad jófelé, na de erről most ne. Egészen 11-ig, zárásig ittunk, otthon még volt egy kis befejezendő gépelés melóm, azoknak se fogok többet dolgozni ezek után. Tehát mikor feküdtem le? Éjjel 1 körül, mert Zsömi még rámtelefonált és fél órán át csacsogott. Mikor keltem? 5 előtt, Zsömit 5-kor ébresztettem, közöltem vele, fél 6-kor indul a villamos, azt érje el. Hát, nem érte el, végül Uberezett, de a lényeg, hogy előbb odaért, mint én.

Bevettem rögtön 2 algopyrint még indulás előtt. Zavarbaejtően világos volt fél 6 táján, amikor kisétáltam táskámmal a villamoshoz Spojovaciig. Odáig olyan 10 perc a háztól, ahol lakom, viszont közvetlenül letett a főpályaudvaron. Elég sokan voltak a villamoson ahhoz képest, hogy szombat hajnal volt...

Spojovaci. Biztos nagy buli volt előző este itt is

Zsömi és Marcsi már ott voltak ugyebár. Zsömin látszott, hogy kivan. Na, nem mintha én azon lettem volna. Az a kategória volt, amikor fáj a napsütés. Attila és Filip németbarátja is megérkeztek. Ő pár napot itt lógott Prágában, és úgy volt vele, csatlakozik hozzánk, úgy megy majd haza. Attila állítólag csak egy sört ivott, ahhoz képest nem találtuk meg a vágányt, amikor a kocsit kerestük, ellenkező irányba indultunk. Pedig arra számítottunk, ha már Attila a nagy szervező, tudja, merre kell menni. Hát, nem :D 

Végül helyet foglaltunk egy fülkében, ahová minden irányból betűzött a nap. A tervezett alvásból nem lett semmi, helyette még félrészegen meséltük Filipnek tátrai kalandjainkat, amihez képeket is csatoltunk. Zsömi kijelentette, többet nem iszik Kozelt. Egyikőnktől a kalauzné el se kérte a jegyet. Láttuk, elég jó időnk lesz. Szeretem a nyárban, hogy nem kell sok mindent cipelni. Persze mostanában mindig cipekedem, vándorolok otthonok között, a város két pontja között, de nem bánom. 

folyóba

Na de megint vissza. Tehát, Zsömi kb. sose túrázott még...látszott is rajta, mert ugyanolyan hacukában jelent meg, mint amilyenbe dolgozni jár.

Decinbe érkeztünk, ahol első utunk a csomagmegőrzőhöz vezetett. Na, láttuk, hogy át van húzva a csomagmegőrző tábla. Nem baj, végül megleltük és leadtuk a csomagokat egész ócsón. Utána én ettem egy szendvicset, mert már eléggé szarul voltam :D a jegyvásárlásnál is alkottunk, főleg Filip, aki már a vonaton vette észre, hogy a hazafelé jegyét nem másnapra, hanem aznapra vette meg. Így 10 perc alatt visszarohant és visszakérte a pénzét. Olyan vonatokkal utaztunk Schönába (olyan ¾ 9 volt ekkor már), mint a magyarvonatok. Nordic walkingbotos, túrázós, izmos nyuggercsapatok csapódtak társaságunkhoz. Nem adtuk át a helyet, há elég fittek ezek, had álljanak.

Mindent Attilára bíztunk amúgy, tehát én, mint túravezető, egyáltalán nem használtam ki a tudásomat. Csoda is lett volna, ha abban az állapotban képes vagyok bármire is. Még pénzt se vettem ki, szendvicset se csináltam, ahogy eredetileg terveztem. Ez lett a 2-3 sörből :D 

illusztrálja

Schönában félórába telt, míg megvettük a jegyet, mert az automata angolról mindig átváltott németre. Ez elárulja, hogy mennyire volt bonyolult a rendszer, ha németként Filip, németül beszélőként Attila se tudta kitalálni, melyik úton-módon tudjuk megvenni a visszajegyet :D ja, igen, ez Németország volt. Hogy utána átmehessünk vissza Csehországba egy komppal.

ez nem magyaros vonat

Odaát a Free Shopokat figyeltük meg, este, visszafelé közelebbről is, ahol megfigyelhettük a világ legrondább kerti törpéi és állatai gyűjteményt, made in China :D komolyan úgy bénáztunk a térképnél, mint a diszgráfiások. Más irányba is indultunk el, na de nem baj, mert voltak gyöngyszemek ám.

kompon

még nem a kompon

gyöngyszem

Mi Zsömivel tanultuk a kapcsolatosdit, a többiek hol mögöttünk, hol előttünk, néha angolul, néha németül, néha magyarul.

Azt megtanultuk az első napon, hogy a Google-ra nem igazán érdemes hallgatni. Na de még a második napon mennyire megtanultuk...

nekünk nem vált be!

Jellemző volt még a napra, hogy mindenki majdnem elesett folyamatosan :D olyan tudással gazdagítottam a csapatot, mint az erdei környezetben már-már klasszikusnak számító „az egy fa” jellemzés. Na meg dokumentálni is kellett A1-éknak, hogy Zsömi tud túrázni. Ha lehet ilyenmód kifejezni magam.

Attila épp elesik

erről persze nem esett le

ez egy fa

 A sziklára oktrojált parabolaantennát elhagyva megindultunk a kijelölt útvonalon. 

 

keresd az antennát. jó homályos kép lett

A tervezett 10 km-ből végül vagy 24 lett... kösz, Attila! :D az úton csatornaszag követte az eldobott zsebkendőket. Többféle különlegesebb túrázófajt is megkülönböztettünk, úgymint a babakocsi (apja által cipelve), a 90 éves öreg (aki két bottal, két unokára támaszkodva se tudott közlekedni az útvonalon) és a mezítlábas (de azért hozta magával a cipőt).

dászépatermészet

Egy ponton egymásra pakolászott kövek kezdtek el követni bennünket. Szemünk előtt lejátszódott pár horrorfilm forgatókönyv. 

a kövek

Később már Hajnika mesélte el nekem, hogy ez zsidó szokás, mindig 1-1 követ tesznek azok le, akiket megérintett a túra. Nem néztem végül utána, hogy ez igaz-e. Mindenesetre felfele meneteltünk egy sziklásodásig, ahol ultradrága kínai étteremnek kinéző látványkajálda tűnt fel. 

És mindenki sorbaállt.

Jó magyarokként mi is beálltunk a sorba. Azt hittük, csak azon az útvonalon tudjuk folytatni a túrát, és még fizetni is kell. Na, gondoltuk, jól legombolnak ezek a csehek, a természetből is pénzt csinálnak :D Mire sorra kerültünk, Filip megkérdezte, mi is ez a sor: hát valamilyen kiállítások meg galériák meg az éttermi részek vannak errefelé. 

Na, jól van, fordultunk is vissza :D 

itt épp Filip adja vissza a Niveját a Marcsinak, mert Filip lábát lejáratta Attila az előző napokon Prágában

Túrázzon Ön is! Promókép

Mennyi van még hátra? Inkább nem gondoltunk bele :D fogalmam sincs, hány óra volt, mikor elkezdett esni az eső egy 10 percre, majd abbamaradt. Marcsi még esernyőt is hozott. Mi túléltük anélkül. 

Aztán megérkeztünk Mezni Loukába, egy „kisvárosba,” ahol az is nehezünkre esett, hogy eldöntsük, leüljünk-e egy asztalhoz, vagy se. Talán 3 óra lehetett, mire leültünk egy helyre. Malinovkát ittam, nem sört! Filip és Zsömi sörözött, utóbbi rántott húst evett még. Mi többen salátát, én fetásat (balkánsky syr vagy mi a franc), Marcsi és Attila husisat. 

+1 fő

Viszont Zsöminek ettől a sörtől és a hústól rögtön helyrejött a másnapossága, 100%-on kezdett szuperálni :D negatívuma vót a helynek, hogy a kutya előbb kapott vizet, mint mi kaját, pedig mi a kutyánál előbb érkeztünk.

vonulunk

A következő állomás már a csónakozás volt, ami állítólag a kompig visz majd. Hát, nem így történt, de nagy élmény volt ez is :D

szép

Egymást követték a kajáldák (ménemittettünkinkább?!), vicces játszóterek és hatezer lefelelépcsőzés után (itt találkoztunk egy babakocsit felfele cipelő családapával) meghallottuk a patakcsobogást, ld. fent. 

Ekkor már kicsit vártuk az út végét, asszem.

jáccó

Egyéb élmények közé tartozik, amikor a WC-s néni a maradék sült krumpliját beledobta a patakba, vagy amikor az egyik csónakvezető muki nagyot hortyantva beleköpött. Lehetett ebben a folyómederben minden, ami jó :D hát, igen, ez Csehország.

A hajózás is fizetős volt, de megérte. 

megérte pofák, bár itt még nem vagyunk a hajón

A hajó orrában ültünk, és a mi csónakvezető bácsink extra jófej volt. Egy fázós, ijedős kiskutya is betársult. A bácsi csehül és németül vezényelt a csónakozás közben jobbra-balra. Hol egy delfin alakú, hol egy kígyó alakú szikla-faszoborra mutatott, majd A Világ Legbénább Vízesései lista első helyezettjére. Ez úgy nézett ki, hogy a sziklafalon csordogált egy kis ér, a bácsi megrántott valami kötelet, ami valami Ágnes asszonyt ránthatott meg, mert a szikla tetejéről kb. egy lavórnyi víz zúdult alá. Azért ismételjük meg még egyszer, csak a fotó kedvéért... :D 

hajóban

Zsömi nem tud úszni, úgyhogy aggódtam érte, hogy fél :D de szerintem én jobban féltem attól, hogy ő fél. Marcsi nélkül amúgy nem tudom, hová lettünk volna, ugye ő szlovákul tud, ő vett nekünk jegyet, ő értette meg azt is, és magyarázta el nekünk, mit mond a bácsi: „ha most felnéznek, egy idő után rájönnek, hogy nincs ott semmi, de legalább jól megfájdul majd a nyakuk,” illetve, hogy az ő tökei mennyire befagytak egyszer, amikor véletlenül belezuhant a 12 fokos vízbe...

De láttam jégmadárkát, ami minden várakozásomat felülmúlta. Soha nem láttam még jégmadarat. Sokkal kisebb volt, mint gondoltam, mint képen. Élőben minden sokkal kisebb. A mekis hamburger mondjuk nagyobb csalódást okozhat ennél.

Fáradtan meneteltünk vissza a komphoz. Nekem fájt a hasam a hagymás-olajos salitól, úgyhogy NEM VETTEM FAGYIT ami nagyon durva. Marcsi vett egy csavarosat.

kompon vissza. mellettem Zsömi épp a táskájáról vakarta le a mocskot amit a hajóban szedett össze, így ő nem került rá a képre

A Schönába visszavezető kompnál a törpéken, és egy fenekét csapkodó 5 év körüli vietnámi kislányon kívül várt minket még látványosság. Amíg várakoztunk az indulásra, egy 10 év körüli kislány nem bírta tovább és a parton, úgy, hogy jól ráláttunk, leguggolt pisilni, így premierplánban figyelhettük végig a folyamatot, Attila akkorát röhögött, hogy utána, mikor már leszálltunk, és folytatta a röhögést, még a kislánynak állt feljebb, és sértett pofákat vágott :D azért ezt az Attilát, ha nem lenne, ki kéne találni. Már a reggeli vonaton kezdte a bulibulit, mi lesz később?

Bepunnyadtunk, Marcsi kijelentette, hogy ő lehet, lefekszik aludni majd a szálláson és nem jön velünk kajálni, annyira kifáradt. A csomagmegőrzőnél aztán megtorpantunk, ugyanis zárva volt...

Szerencsére csak meg kellett kerülni az egész épületet és ott voltak a csomagok :D Filip lelépett egy közelebbi hostelnél (ő később foglalt helyet), mi meg majdnem nem jutottunk be a saját hostelünkbe. Marcsi beszélt megint csak az illetékesekkel. Kiderült, Attila kapott valami SMS-t arról, hogy ma csak eddig meg eddig van nyitva a recepció, de nem válaszolt rá... nem találtuk meg az SMS-t, de jött valaki, aki aztán felengedett minket :D 

banya a vasútállomáson. Welcome felirattal!

Odafönt négyágyas szoba, kettő ágy összetolva, jó lesz. Nénikkel közös fürdőszoba, ami a 70-es években ragadt és olyan szag, mint a rohadás. Ilyen gyorsan még Zsömi, a fürdőskurva se zuhanyozott le :D Marcsi lefekvés mellett döntött. 

Mi négyen, Filip, Attila és Zsömi átrándultunk egy Tankovna Na Skrivance nevű étterembe, amit még én néztem ki. Minden csehül volt, de sikerült jót enni, csak a sör ne lett volna vízizű :D nem is kívántam már a sört, nem tudtam, mi ütött belém. Azért ott is elbeszéltük az időt este 11-ig. Végül alvás. Filiptől elbúcsúztunk, mert neki 7-kor ment a vonatja. Egyébként sikerült megvennie a jegyet aztán online. Nekünk nem volt eszünk ágában felkelni 7 előtt miatta.

Pedig másnap reggel 6:30-kor már fent voltunk... :D képzelhetitek.

Másnap kiderült, mi a különbség a cseh és a német túraútvonalak között, megfigyelhettük A Világ Legbénább Vízesései 3. helyezettjét és Marcsit majdnem lesodorta egy kőszikla, de erről egy másnap... :D