Albérletkalandok - III. fejezet - tavasz

Megint elnézést kérek a hülye betűtípusokért, de egyszerűen nem tudom egységesíteni őket. Noel Gallagher szerint true perfection has to be imperfect, szóval legyen.

Az, hogy Anglia után mikorra lettem olyan kétségbeesett, hogy cseh FB csoportokba is bemásztam, nem emlékszem. Ekkorra már elég biztos lett, hogy márciusig maradok. Lezli magyarázott, hogy ki akar venni egy lakást és kiadni egy szobát, tökre működhet, mondtam neki, majd szóljon, de nekem márciusig találnom kell valamit. Pat meg mondta, na, majd megyek hozzá. Hát, erről majd egy kicsit később szólok.

Ekkortájt jött Julius, egy szlovákiai magyar srác. 11.000 CZK-ért egy teljes lakás Břevnovban, kicsit messzebb a melótól, de fürdővel, konyhával, mosógéppel. Amint beléptem, tudtam, hogy ez jó lesz: gitár és bicikli a lakás két sarkában. Vagy másfél órát dumáltunk is, azóta már voltunk sörözni és most csütörtökön a táncházban is szövegeltünk egy sort. Igen jófej srác, fogunk még gitározni is együtt, ha minden jól megy. Ellenben kiderült, hogy már február elejétől keres a főbérlő a helyére embert, így ez is elúszott, hiszen azért annyira nem voltam megkenve, hogy 22.000-et is és még pluszban a semmire 7.000-t fizessek...

Azóta elkurvultam, de ez is egy másik történet. Ezt azért nem vettem visszautasításnak.

 

Rátérve a cseh csoportokra, néhány cseh hirdetésre echte angol nyelvű bemutatkozó szövegemet küldtem el, egy lány válaszolt is azonnal. Na, akkor ezek rendesek. És a cím megint Kobilisy! A jó kis Troja híddal, kedvenc futó- és kirándulóútjaimmal.

Mínusz ötvenkét fok volt, amikor elindultam az albérlet felé. Megmásztam a hegyet, de az Istennek se találtam a házszámot. Aztán nagy nehezen meglett. Fél 7. Írok a lánynak, oké, itt vagyok, jöhet. Jön. De mégse jön. Hol vagyok? Mert egy lélek sincs a ház előtt. De hát mondom itt vagyok. Csöngessek be?

- Mi van kiírva, Liben vagy Kobilisy? - kérdezte.

- Troja - feleltem erre.

- Oh my God, you are so not here! - röhögött.

Két ilyen utca van Prágában és nekem sikerült egy totál máshol lévőre rákeresnem Mapsben. Még jó, hogy nem a világ végén van a két utca egymástól. 7-re már ott voltam a megfelelő utcában, és csak egy villamossal kellett utaznom odáig. Na, akkor ez a csaj rendes – gondoltam megint, meggyőződve arról, hogyha ennyire jófej, hogy ahhoz képest, hogy túravezető vagyok, képes vagyok eltévedni, és még fogadnak is aznap, hogy megnézzem a szobát, csak lesz má ebből valami gyümölcsöző kapcsolat.

random Holesovice

Tehát... odaértem Balabenka tájára, vidámsággal fogadtak, ahhoz képest, hogy eltévedtem, de legalább volt egy icebreaker téma. Megint az a csaj volt a legszimpibb, akinek a helyére kerestek valakit, de a többiek is kedvesek voltak. Amúgy azt nem említettem, hogy volt egy albinéző szettem is, farmernadrág és fekete bővebb garbó, oldalsó copffal és nem feltűnő sminkkel, fülbevalóval, azon kívül csizmával. Mindig ezt vettem fel valamiért, ha albit mentem nézni, mert semleges, de mégis azért valamennyire igényes. Azért néha ki is mostam a garbómat.

A szobában jó nagy szekrény és ágy volt, asztal nem, de sebaj, a lelkükre kötöttem, hogy minél előbb szóljanak, aztán kicsit olyannak tűntem, mint egy albérletből kirúgott labilis idegroncs, nem úgy, mint olyasvalaki, aki szabadulni akar az előző helyről, ami valójában voltam... mindenesetre aki utánam jött, egy nebáncsvirág, kaphatta meg a szobát, merthogy olyat kerestek, aki hosszú távra tervez. Hát oké, nekik kevés volt az 1 év. Valószínű, hogy egyetemre vették fel a leányt aztán vagy 3 évre bebiztosította magát...

Ez az egész különben éjfélkor derült ki, addig nem nagyon aludtam. Vagy hajnalban néztem meg az üzit és utána nem tudtam aludni? Lényegtelen. Nem volt a határozottságom se nyerő. Akkor nyasgem...

amikor meglátogattam Balit egy hétvégin

Ekkor jött Rehorova.

Ez Zizkov és Florenc, amit egy munkanapon, talán 8 km-es futás és zuhany után látogattam meg már az esélytelenek nyugalmával. Odafele menet jöttem rá a csaj profiljából, hogy kanadai és fekete. Hát, kb. 20 perc duma s röhögcsélés után kijelentette hogy „you seem so cool and chill” és máris engem akart lakótársnak fogadni. Mondom, hogy nekem az amerikaiak a legkirályabb dumapartnereim. Feldobódom tőlük és olyan leszek, mint ők. Képesek kihozni belőlem a legjobbat, már ami a közvetlenséget illeti.

Szombatra beszéltük meg a szerződésaláírást, ledumáltuk Barborával, a főbérlővel, hogy mikor találkozunk. Nem volt olcsó, de nem sajnáltam a pénzt (annál drágább lett volna mint ahol most lakok végül különben), Dani, a csaj igen jófejnek tűnt, a konyhából nyílt a kádas fürdőszoba, ráláttunk a Vitkovra, szóval nekem bejött.

Hétvégén jöttek a haverok, a szerződés aláírás belerondított a programunkba, de igencsak... a főbérlő levitt a pincébe, ott volt valami irodaszerűség, aztán elkezdett magyarázni arról, hogy többet kell kérjen, mert a felettünk lakók bérlését is ő intézi, és ott ez van, itt meg a WC szar, de már bevallom, nem emlékszem pontosan, hogy mi volt a baj, mindenesetre Dani jelenlegi lakótársa, akinek a helyére mentem volna, talált valakit rövidebb időre, de a főbérlőnek én jobban tetszettem a hosszútáv miatt, de akkor is többet kell fizetni, jó, jó, elment ezzel az egésszel 2 óra, aztán a szerződést nem is küldte el, csak az én kérésemre hétfőn, és ugye teljesen csehül, amivel nem lett volna még gond, de átnézettem Marival, és ott már gond volt, nem vágtam, hogy jön ki végül is ez a pénz, amit nekem fizetnem kell, és amúgy is képlékeny az összeg, mert attól függ, mennyit fűtök, és... 

 

Balival a Shadowban

Amikor feltettem a kérdéseimet, nem kaptam választ, úgyhogy szerdán írtam, hogy kösz, nem, mert nekem nem kell olyan főbérlő, aki már a legelején nem képes válaszolni. Erre olyasmi reakciót kaptam, hogy „it’s not really fair from you” meg hogy „it’s your life, your choice,” kb. mintha most csesztem volna el életem nagy lehetőségét... hát, jó. Nem ő lesz az életmódtanácsadóm. Danit sajnáltam – gondolkozott azon, hogy keres új helyet amiatt, ahogy Barbora viselkedett, de végül talán maradt, ahol volt, nem vagyok biztos benne. Megbeszéltük, hogy kávézunk majd, persze nem lett belőle semmi, de remélem, talált valami jófej embert. Én nem akartam volna egy rossz WC-s, asztalmentes helyért ennyit fizetni. Még ha kb. 15 percre is volt a munkahelytől, rohadt jó elhelyezkedéssel.
 

De ez azt jelentette, hogy megint nincs hova mennem, a csoda 5 napig tartott (kábé), az 5. visszautasításom lett, mondjuk ez az én részemről. Folytathattam az írogatást, a csoportok figyelését. Kezdett kiakadni nálam a türelemmérő. Amúgy se vagyok egy türelmes ember.

A fenti képhez kapcsolódóan még: mire a harmadik kör ribizlis rumot ittam, már biztosan tudtam, hogy offolom az albérletet. Utána mentünk meccset nézni a srácokhoz a sportbárba. És utána Bali a betonon aludt a házuk előtt, szóval mindig van a híd alattnál lejjebb.

Történtek pozitív dolgok is a házunk táján, ezen Holesovicét értve: felfedeztem néhány jó helyet, ahova több barátom is elvittem, úgymint az U Houbare a vörösképű pincérrel.

és a gátlástalanul zabáló velünk, azon kívül a söröző apukával a sarokban

A Kumbál a mascarponés kókuszos sütivel, a Kavárna Liberál a mentateával és az omlettel, vagy a sarki kínai, vagy az a kínai, ahol tahinit vettem ( ápdét 10-éről: ma mindkettőbe jártam és egyikben sem volt :’( ), futáshoz ideális kiindulópont volt, ráadásul 10 perc alatt bent voltam a Paliba (bevközpont), 15 perc alatt a munkába (igaz, abból 7 perc séta volt). De az éjszakák, és a vonat/vasút/metró/gyerekek ütemes zakatolása, amibe beleremegett a fal...

ez Kumbál-habroló

   

A következő hétvégéig, azaz a második, emlékezetes karaoke-buliig lebeszéltem egy hétfői Vinohradyt, azon a hétfőn (dátumilag ez február 5.) pedig egy rögtönzött belvárosi vizitet Vodickován.

A karaoke buli estéjén Nitánál és Sárkánynál aludtam, ami tulajdonképpen a Vinohrady-albérlettől 10 perc volt gyalog. Vicces volt, hogy a csávó, akivel beszéltem – Paolo talán – először csak annyit írt, oké, hétfőn, 19 órakor, see you there. Megkérdezem: és amúgy where? :D mert a címet le se írta. 

Aztán szombatra már tudtam, hova kell menni, így vasárnap, a buli után bejárogattam a környéket. Ez a Vinohrady gyönyörű rész, de zavarbaejtő is, afféle felújított, de azért néhol rothadó Kodály körönd-Damjanich utca.

Jiřího z Poděbrad, a haveroknak csak JZP

Amikor megláttam a címet kívülről, majdnem odarosáltam, annyira tetszett ez a pasztellsárgára festett, kicsit csicsás homlokzat. Anyámnak mondtam a ház előtt, már hétfőn – én ezt nem bírom, hogy mindig beleélem magam valamibe, aztán huppanok, de ez annyira szép, itt akarok lakni...

Óriási előtér, amiből nyílnak a szobák, a szoba rohadt nagy, bútorokkal (amik amúgy nem maradtak volna), utcára nézve, óriási konyha. A szobából igaz, hogy át lehetett volna menni Paolohoz, de 7.500 CZK-ért a hülyének is megérte volna egy ilyen kerületrészben. Palacsintabulikról is beszélgettünk, aztán a konyhában ittam egy pohár vizet, már láttam, ott a szerződés – naná, hogy csehül, és eszembe jutott, hogy a hirdetésben eredendően lehetőleg szlovákul-csehül tudó embert kerestek... 

ez asszem pont az, de nem vagyok benne biztos

Hamar kiderült erről, hogy offos, de azért, ahogy írtam, elugrottam azt a belvárosi lakást is meglesni, amiről kiderült, hogy drogtanya, ázsiai srác született újjá a konyhában, 2 méteres vézna gyerek hosszú göndör barna hajjal fogat mosott, és itt is a csávó, aki kiköltözik, volt a legszimpatikusabb, vajon miért is költözik ki? 

A szoba úgy nézett ki, mint amin végigrohant két apokalipszis, egy tornádó és egy zombitámadás, vagy mint én az új jogsiképemen. Kb. akkora volt, mint jelenleg a fürdőszobánk (ha nem kisebb), 8.500 CZK-ért. Csak szólok, most ennyit fizetek...

ez még Vinohrady-Zizkov, csak nem tudtam má hova tenni

Oké, belváros. És akkor mi van? A füves pénztkérő gyerek, aki aszondta, miután megkérdeztem, amúgy milyen nemzetiségűek a srácok, hogy „he can speak any language you want” megmutatta a zuhany víznyomását és közölte, hogy nincs kulcs a szobához, amiben szerintem a bőröndjeim fele se fért volna el egyébként, nemhogy még én. 

Ekkor falatremegtető ordibálás hallatszott az egyik belső szobából, mire gyorsan bezárták maguk mögött az ajtót. Semmi gáz, csak egy kicsit meggyűlt a baja az egyik srácnak a hatóságokkal, és ideges. De amúgy neked adnánk a szobát, de ha még nem vagy biztos benne, nyugodtan gondolkodj rajta, de egyébként a tiéd, akár be is költözhetnél már a héten!!!

Átgondolom...

na csá

Hazudtam, már ott, akkor átgondoltam, de nem akartam bezárni egy kiskaput se. Még ha ez egy olyan kiskapu is volt, amin át a hamelini flótás vezette a gyerekeket a halálba.

Azért lenyugodhat mindenki, mert van hol laknom, és nem híd alatt, vagy felett, de erről majd legközelebb. 

láv

Albérletkalandok - II. fejezet - tél

Január 1-jén este visszacuccoltam Dáméktól.

Nem emlékszem pontosan, de vagy aznap volt, hogy 2 órán keresztül kiáltozott a kisgyerek, vagy máskor, megérkezésem után közvetlenül, reprezentálva, hogy miért is akarok elhúzni innen..

Később eszembe jutott, hogy ez még a Karácsonyi visszaérkezésem után és az átcuccolás előtt történt... na de akkor is kurvagyorsan átcuccoltam. Szóval már nagyon rezgett a léc, azaz idegállapotba kerültem.

Troja-híd, esti futás

F. Lacival meg egymás mellé kerültünk és megvitattuk lakáshelyzetünket, miszerint ő Misivel lakik (akinek a nyakán egy AK40-es tetoválás díszeleg és néha ráb.sz az asztalra, ha hangosak vagyunk), akivel majdnem egy ágyban alszik, de hogy ez az állapot nem igazán tartható, hasonlóképpen, mint az enyém – úgyhogy elhatároztuk, ő jönne az én helyemre – nem volt gond, hogy csak márciusig –, én pedig addig keresek valami helyet. Mert már nem bírom.

Január 5-én, szombaton, jó nagy szülinapi karaoke-buli után full másnaposan látogattam meg az első albérletet. A szoba eredetileg két kissrác testvéré volt. Az egyik sarokban fal mentén összetolt ágyak, amik alatt gardróbszekrények, kis sámlival lehetett fellépni az ágyra, óriási sarok íróasztal, rengeteg polc és tárolórész, nagy franciaerkély, és egy nagyon közvetlen, nagyon jófej angoltanár-költőcsaj Sacramentoból, Kae, keresett lakótársat Vozovna Zizkov megállónál, közel a munkahelyemhez. A környék kb. mint a Nagy Lajos király útja, keskeny, de villamosos. Tesójával is találkoztam, aki akkor még a szobában lakott. Ittunk gyömbéres-citromos teát (pont azt szeretem én is, mindig olyat veszek), beszélgettünk mindenféléről a nappaliban.

ez tökre nem illik ide mert Holesovice de nem találtam már jobb képet

Komolyan ilyen vigyorpartit rég toltam idegenekkel. Biztos közrejátszott az is, hogy amerikai volt. Én meg jobb szeretem a közvetlen embereket, akik engem is ki tudnak bontakoztatni. Bár mostanában már ha, olyan emberrel találkozok, aki csak néz rám, mint egy hülyére, és tőlem várja a megoldást, kérdezek én már magamtól is, nem kell félteni, sőt, olyan kérdéseket teszek fel, amire még ő se fog tudni válaszolni. Csakhogy mondta, lehet, hogy egy barátjának fogja kiadni a szobát, de még nem tudja biztosan, egyébként sokan jelentkeztek. Két nappal később bejelölt Facebookon, amit jelnek vettem, na, gondoltam, milyen szerencsés vagyok, imádom azt a szobát, imádom azt a csajt, költő is meg minden, ajánlott egy jó teázót, ahol azóta már jártunk ugye Kiráékkal, amikor itt voltak, de aztán két napig semmi, végül ráírtam, hogy amúgy mi van...

 

És hát a barátja költözik be, de ha mégse, akkor szól. Na, oké. Azóta is szól. De legalább olvashatom milyen pszichés problémái vannak amiket naponta háromszor kitesz státuszba. Ettől függetlenül bírom, semmi gond...

Január 6-án, vasárnap viszont megtörtént a második látogatás, szintén Zizkovban, de míg Vozovna Zizkov mondjuk Zizkov kislábujja, ez a Milicova uccai albérlet Zizkov szívének minősíthető helyen állt, macskakövekkel körbevéve, rálátással a Vitkovra, amit már jól ösmerünk.

második albinézésem környékén

Életrevaló magyar csaj költözik haza, a helyére kerestek embert. Na én azzal a csajjal olyan jól eldumáltam a látogatás után, hogy kb. 20 percet álltunk a lépcsőházban. A probléma csak annyi volt, hogy a lakótárs két saláta lett volna (+1 valaki, aki nem volt otthon), egy halovány, fekete garbós, szőke (inkább csepűhajú, de nem gyöngyhajú) francia lány, illetve egy szintén szőke (festett, lenőtt) hajú, piros rúzsos, rózsaszín estélyi ruhában díszelgő szemüveges cseh Miss Röfi (minden rosszindulattól mentesen!). A francia úgy nézett ki, mint aki 3 hete nem aludt, Miss Röfivel pedig valahogy egyik fülünkön be, másikon ki zajlott a beszélgetés. Nem is érdekelt se a nagy konyha, se a szoba, se az, hogy közel van a melóhoz, se az, hogy szép helyen van, semmi. Nem lett volna ez valami nagy élvezet az egyetlen fürdővel, kuplerájjal. Plusz a cseh csaj szobáját a nappalitól egy óriási függöny választotta el... vannak (nincsenek) határok. Azért persze amikor kiderült, hogy nem engem választottak, kissé megsértődtem, de csak muszájból :P 

Tehát eddig 2 elutasítás.

A következő héten pénteken indultam Angliába, ami kissé megbonyolította ezt az egészet, de hát persze ez is én vagyok, miért ne jöjjön csőstül minden a nyakamba. Mielőtt kimentem, Lacival megbeszéltük, hogy ez a beköltözés-elmenés a tapasztalataink alapján mégse fog összejönni, mert ő egyébként is talált egy jobb helyet (azóta rápisiltek az ágyára a csokigyerekek), én meg mielőbbi biztos válaszokat akartam. 

futóútvonalon, Karlín-Liben

Azért még próbálkoztam ezen a héten péntek előtt. Hlubočepy – ahol Zsömi is lakik – panelrengetegében találtam egy kiadó szobát, egy cseh muki és egy nemtudommilyennemzetiségű lány lakótársa lettem volna. Rövid életű volt ez a kapcsolat is. Szerda este még arról beszélgettünk, hogy de jó, a biciklit is tudom hol tárolni, meg tökre tetszik a szoba stílusa, hogy olyan öreges, mert otthonossá teszi, ott volt ugye a mamámék lakása a nyóckerben, meg minden, meg van erkély, meg park is a közelben, meg tök jó árban van, és a lényeg, hogy rendet tartsak, mert a srác nem takarít (persze, persze, mindig felmosom magam után a padlót, a tisztaság mintaképe vagyok), másnap 18-kor találkozunk...

Aztán délben írt, hogy az első embernek nagyon tetszett az albérlet és ki is vette szóval sorry not sorry.

Akkor rávágtam az asztalra egyet. A munkahelyen is látták rajtam, hogyha épp bajom volt. De hogy nem lett volna, amikor hallottam a rémtörténeteket, meg egyébként is, ez már a 3. visszautasítás, úgy, hogy nem is találkozott velem az ember, és amúgy is milyen már, hogy némelyik albérlő rögtön odaadja az elsőnek, némelyik meg hetekig válogat, és miért nem tudok kifogni egy olyat, aki engem választ, vagy miért nem vagyok olyan, mint Csen, aki odaáll és hohó kisanyám, vagy odaadod most vagy megyek tovább és csá.

Na, majd egyszer – gondoltam.

Később határozottabbá váltam, de azzal se mentem semmire, mert pont olyan embereknél voltam határozott, akiknél fölösleges volt erőlködni. Újra meg újra csak a falba ütközés.

itt most ilyen futós képek vannak, bár ezt a képet fogalmam sincs, hogy csináltam

Jött Anglia, egy moldvai lányzóval már lebeszéltük, hogyha visszajöttem, látogassam meg az ő kiadó szobáját Kobilisyben. Egyike voltam azoknak, akik először írtak neki, ezért volt olyan rendes, hogy nem adta ki az első jöttmentnek, mint ahogy Julia tette... oké, legalább van miért hazajönni:)

Közben több sráccal is egyezkedtem, megígérték, jeleznek, ha Angliám után még aktuális lesz a lakótárskeresésük, satöbbi, persze nem írtak, én viszont folyamatosan írogattam már a standard szövegemet magamról. Körülbelül így hangzott... na jó, nem körülbelül, kimásoltam egyet. Különböző variánsokkal kell ezt elképzelni, pl. ha macskás, I like cats, ha nemdohányzót keresnek, akkor I do not smoke (ezek amúgy kb. mind igazak, szóval)...

„Dear Kae, i am writing to you as I would be really interested in the offer related to the room in Zizkov. I am Hungarian, 26 years old, working in Prague since September as a customer advisor and I plan to continue living here for at least 6 months, rather 1 year. I studied English at the university in Budapest and I like writing, sports, food really much and I play the guitar. essentially I am a quiet flatmate who is said to be reliable but funny, honest by my friends. I live currently in Holesovice, but I will need to move out soon due to the owners moving in. Please, let me know if you think you consider me as an optional flatmate and the room is still available. I really like the style of it too:). Thank you very much anyway for your reply, whatever that would be and wish you the bests, Dora:)”

Senki se mondja, hogy nem jó leírás.

!

No de Libenbe keresett egy csaj lakótársat, 2 macska mellé.

Néhány nap kuss után elkérte az e-mail címemet, mondván, küldött egy kitöltendő űrlapot, nagyon sokan jelentkeztek, muszáj valahogy szűrnie az embereket.

• Can you stand cat hair on your things?

• Do you feel easily gross by animal fluids?

• In a scale to 1 to 5, where 1 is “a total mess” and 5 is “i can’t stand unclean flat”, how would you consider yourself?

Na, mondom, ennyi vót.

Kobilisyben

Röhögtünk egyet a kollégákkal, lehúztam a sörömet és mentem Kobilisybe. Közel volt Dámék lakásához. Úgy gondoltam, szimpatikus vagyok a csajnak (már megint elbíztam magam :D). A szoba bútorozatlan, 9.000 CZK-ba fájt volna (és akkor még plusz a bútorok, de ott még szekrény, ágy se volt). A kilátás viszont priceless, láttad egész Prágát, mert pont a hegyoldalon állt a ház. Így este rohadt jól nézett ki, ültem volna az ablakban egész nap, bámulva a várost. Emeletes lakás volt, felül két szoba, fürdő, alul konyha meg WC. Oké, még azért jönnek emberek, de értesítelek.

Értesített is jó pár nap múlva, hogy nem. 4. visszautasítás. A letérdelésnél még azért nem tartottam, és volt időm, de kb. ekkorra jöttem rá: nem számít semmit, mennyire jól dumálsz az illetővel. 

Ahogy Zsömi mondta, és ahogy van tényszinten is: nem te választasz lakást, a lakás (bérlő/főbérlő) választ téged...

Libenben

Albérletkalandok - I. fejezet - ősz

Íródott: március 6., 7., 10.

Bocs a Times New Romanért előre is.

Nem találtam a fürdőkádhoz a dugót ma reggel... a mikró nem működik. Ja de, mondja a Davies, ha megpaskolod a hátát. Havazik. Sparos túró rudit reggeliztem de még fogok inni egy Mizos laktózmentes kakaót is a kávé mellé. Után.

Hogy is kezdődött? Hány helyen laktam, hány helyet néztem meg?

Kezdtem a B&B Hotelben. 

Remélem, a nyugalom megzavarására alkalmas az alábbi kép, de az én nyugalmamat is megzavarták az albérletkalandjaim, úgyhogy vágjunk a közepébe, de kezdjük az elején.

bölcsességfog hozadéka. a maradék kettőt szájzár nélkül úsztam meg, nem volt szükség így a spatulákra.

A legtöbben ismeritek a sztorit. 1 hónapos ott tartózkodás, relocation package, ablakban tárolt tej, szőlő, és találkozás Farkassal, az első kollegámmal (aki aztán eléggé magasra tette a lécet...:D), majd Györgyi, aztán Attila, Móni megismerése az első munkanapomon (amikor még csak szerződést írtunk alá), szeptember 22-én, pénteken.

az első négyből három

Eljártam futni Florenc és a folyó körül, sok humuszt ettem, lebetegedtem a tréningbe, megtudtam, milyen a cseh customer service (szar), várost, hegyet néztünk.

ez éppen Visegrádon

Fetával töltött paprikát ettem és az első söröm egy rémes mixed beer volt (Budweiser), ami alapján fene gondolta volna, hogy ekkora sörfogyasztó leszek, mint amilyen ma vagyok. A kozmetikusom azt mondta, hogy ez teljesen jó, a bőröm tisztára meghálálja. Hát oké! Akkor folytatom az ivást :D

és még le is fotóztam ezt a szart

Attila már alig 1 hét után, ha jól emlékszem, átköltözött Hlubočepy környékére, ahol együttvagyokveleGabika (asszem változtatnom kellene ezen az álneven, úgyhogy itt Zsömi lesz :D) is lakik (még) egy Jakub fiát egyedül nevelő 28 év körüli nőcihöz, akikkel aztán úgy váltak el, hogy alig akarta beengedni költözéskor, meg kiderült, hogy amúgy van férje, csak külföldön dolgozik, azóta meg már át is költöztek, Attila is, Flora tájára, két macskával és két görög csajjal.

 

Mónika kiesett közülünk már októberben, főleg, hogy nem talált albérletet, illetve később kiderült, eltessékelték a cégtől teljesítménye miatt... csak épp ezt nekünk másképp adta elő, úgy, hogy kapott egy visszautasíthatatlan ajánlatot :D 

Én meg megint a hosszabbat akartam húzni, nem a rövidebbet, vagy kiskapukat kerestem, vagy számba repkedő sültgalambot, úgyhogy beírogattam pár csoportba, hogy heló, amikor is kiderült, hogy egy volt egyetemista társam épp itt van, mint Erasmum, két gyerekkel és a férjével. Ismerősök voltunk Facebookon, láttam is képeket róla, csak 1 évvel idősebb nálam, még kreatív íráson találkoztunk, ő lengyel szakos volt. Valamire mégis jó volt az egyetem.

ezt csak úgy

Szóval kerestek valakit átmenetileg, márciusig egy üres szobába Holešovice területén állomásozó főbérlőik, egy német muki, Paul és egy magyar lány (anyuka), Zsófi, akik az épület 7. emeletén laktak egy emeletes flatshare-ben. A lakás, ahol márciusig laktam az 5. emeleten volt ugye, konyhamentesen, de legalább az előtérbe kipakolt hűtővel és mikróval

Azért ez se indult teljesen jól, ugye első rendes hetem a munkában, amikor ellopták a pénztárcámat, benne mindennel. Ezen a héten éppen a 7. (inkább a 8.) emeleten, mert elnézték a dátumokat. Döglött madár az erkélyen és szigorú ázsiai nő sokszorosítva a fejem felett, de legalább külön fürdőszoba.

a képre nem fért rá mindenki

 Egy napig pedig az egyetlen matraccal rendelkező gyerekszobába száműztek, nem baj, az alvásidő felét így is gépeléssel töltöttem, úgyhogy kellemes éjszaka volt. Másnap végre át tudtam pakolni. Nem volt rossz szoba, elég nagy, felszerelve mindennel.

ezen nem láccik minden, de elég sok minden. a virágot pl. otthagytam

Másfelől ott volt a Letná (alig jártam ott), a Stromovka (ott már inkább) park, meg Troja, a Moldvával, meg a white water raftingot téli, mínuszos szombatonként gyakoroló emberekkel. Hozzá kell tenni, a futástól egyszer sem fáztam meg, a torkom se krepált be, de hogy valójában mitől voltam 1 hónapig beteg, az egy másik történet.

nehéz elhinni ma hogy ilyen is vót a Stromovka

Lakótársaim az általam vett tejet rendszeresen fogyasztották, januártól ezért már alkoholos filccel 12x jelöltem meg vastagon, hogy mi az enyém. Az előszobán keresztülrollerező, vihogó, síró, sikítozó gyerekek hatására már biztos lettem abban, hogy jól döntöttem, amikor azon a nyáron a szakítás és a gyerekvállalás közül a szakítást választottam. Ez nem ennyire egyszerű mondjuk, de na.

A konyhát olykor használhattam, de sokszor eleve akkora rumli volt, hogy nem akartam még nagyobbat csinálni, meg el se fértem volna. Azt hiszem, egyszer pirítottam borsót, februárban pedig kivételes alkalomkor bacont, sonkát.

Karácsony előtt Pat és Stefán voltak azok, akik kitalálták, laknának velem, megnéztek egy lakást, de túl későn döntöttünk. Mára nem sajnálom, hogy nem velük lakok, így kellett lennie.

kirándulgatások

Az ünnepek idején átmenetileg kollégáim, Mari és Dám könyörültek meg rajtam, amiért mindig hálás leszek nekik. Karácsonykor átköltözhettem hozzájuk, volt pár gyönyörű napom egy teljesen üres, gyönyörű lakásban. 

hókifli receptje (igaz, ezt még Magyarországon sütöttem meg)

Minden lakásnak megvan ugye a maga illata, Kobilisy illatát nagyon szerettem. Óriási tükrös gardrób, az előtérben a mosógép, sütő, minden az enyém, tök egyedül... jó, Karácsonykor. De nekem ez volt az ajándék :D 

"karifa"

Szilveszterkor Dámmal osztoztunk a lakáson. Ideális lakótárs, nem zavartuk egymást, néha hozzászóltunk egymáshoz, amikor épp olyan volt. Ott volt nekem, amikor 30-án tönkretettem magam ginnel és toniccal (sajna nem gym & tonic kombinációval), Újévkor pedig ki tudtam magam aludni.

let's celebrate everyday

Kiegészíteném ünnepi élményeim azzal, hogy egyszer átugrottam az albérletbe, hogy 2 méteres hollandokkal találkozzam, akik miután rájuk köszöntem, berohantak a nagyszobába. Ja, igen, ezek a hollandok voltak azok, akik, még mielőtt 30-án átcuccoltam vona Dámékhoz Kobilisybe, hajnal 3-i érkezésükkor elképesztő üvöltözést csaptak. Úgyhogy jól rávágtam a saját ajtómat a keretbe.  Ezt egyébként még egyszer műveltem, amikor a kisgyerek 11-or énekelt és rohangált az előszobában hétköznap (mert amúgy a család nem igazán volt képben, hogy hétköznap van vagy hétvége) mialatt a szülők békésen horkoltak. De azért Holešovice nemcsak szarból állt.

Erről majd később. Már ha nem vesszük figyelembe, hogy a takarítójuk ellopta a fekete kabátomat, amit imádtam. De na, ne szaladjunk annyira előre, hogy már most nekilássak méltatni az új helyemet, mert már majdnem szükségét éreztem.

Még mielőtt arra gondolnátok, hogy ennyi szar, beleértve a pénztárcalopásom, a betegségem, satöbbi, elég ahhoz, hogy az ember hazahúzzon a francba, nem, nem elég, mert ott volt a csapat, akik végig velem voltak, inkább együtt voltunk, hogy is fogalmazzak, beolvadtam, vagy ők olvasztottak be, és eszembe se jutott itthagyni Prágát. Biztos van, aki megfutamodott volna, de nekem csak több erőt adott. Mert hiába volt sok szar, nem is volt sok, mert sokkal több volt a jó.

A Szilveszter életem talán legjobb Szilvesztere volt a srácokkal. Bár kicsit szánalmas, hogy már minden lakásra úgy néztem: na, vajon itt lakhatnék, vagy befogadnának, ha úgy alakul?

ezzaz!

Itt az ideje elkezdeni rendesen albérletet nézni.

És akkor elkezdtem, végre valahára, Messengeren üzeneteket írogatni random embereknek, See first beállítva az összes csoportban, 30 értesítés óránként. Itt nem működik az apróhirdetés, a boltban se osztják két kézzel az albérleteket (csehül se, nemhogy magyarul), amint meglátnak egy bejövő embert. Itt kelendőbb az albérlet, mint a mekis sajtburger. Nem várhattam tovább a sült galambomra.

Hermanova