Meggyógyulni

Nyilvánvaló, hogy több emberhez lehet eljutni videókkal, mint blogposztokkal. Valamiért én mégis ragaszkodom az íráshoz. Valamiért ez a "régimódi" önkifejezés közelebb áll a szívemhez.

Ezért is volt ez a blog, hogy mindent dokumentáljak - kezdetben a túráról, a futásról, majd prágai napjaimról szóltak a bejegyzések. Később átvette mindennek a helyét a futás. Balatonon. Budapesten. Egyre több kilométer lefutása. Egyre nagyobb célok...

És most mindennek a felforgatása, eltörlése? Olyan blogposztokat szeretnék írni ide, amik "megérik a pénzüket" :D

Lehetséges, hogy emiatt egy kicsit megcsappannak a bejegyzések.

Átalakulás alatt van minden, mint én is. Az Instagram, a Facebook, ez a blog is. YouTube videókat tervezek, írok, eddig egy van megvágva.

Addig is még lesz egy hétvégés bejegyzés, a III. rész, amivel be is fejezem a koncentrált futástémát.

Az sincs kizárva, hogy új oldalt fogok indítani, de még fogalmam sincs róla :D

Elsőként a meggyógyulás van központban, aztán lesz ami lesz:)

<3

reggeli gondolatok - #EDrecovery

jól vagyok.

tegnap még megettem egy kis adag tojásos nokedlit.

eszemet se tudom, mikor ettem utoljára tojásos nokedlit, pedig régen szerettem.

persze nem magában ettem, raktam hozzá kis sajtot és salátát.

az evészavaros énem próbálta még mindig úgy beállítani, mintha eltakarhatná a tényeket.

pedig semmi szégyellnivaló nincs ebben.

nincsen binge eating disorderem, mert korábban koplaltam, korlátoztam magam. minden ételt úgy nyeltem le, hogy ezt bizony le kell majd dolgoznom. és hát, nem kellett félteni. futottam én többször 60 km-eket is.

de még ilyen hosszú futások között is, ha ettem, aggódtam, hogyan fog ez ledolgozódni, elég lesz-e az a 60 km ahhoz, hogy ledolgozzam. és még tegnap este is mennyit ettem, vajon az már ledolgozódott? egyensúlyban vannak a számok? nem fogok hízni?

ha ezen kattog valakinek az agya folyamatosan, nehéz átprogramozni arra, hogy ne ezen kattogjon. hogy lelkiismeretfurdalás nélkül bevágjon nagy adag tiramisut reggelire is azután, hogy előző este bevágott három nagy adag tiramisut.

hogy tudatosítsa: ezt most nem fogja ledolgozni, és ezzel nincs is semmi baj...

ezt a békát meg azért teszem ide mert ennek olyan biztató képe van.

nem találtam más képet, ami ennyire bárgyún kedves, megnyugtató, "mindenrendbenleszdeamúgymármostisrendbenvan"-arckifejezést tartalmazna :D

<3

tiramisu - #EDrecovery

lemondtam a futást. sétáltam a Kosztolányiig, onnan haza.

ettem tojásos nokedlit is.

fantasztikus különbség van az eddigi étkezéseim között.

most nincs bűntudatom.

megeszem, mert tudom, hogy megehetem.

meg kell ennem, mert kívánom.

meg tudom enni.

nem vagyok tele.

még mindig tudnék enni.

akkor eszem.

aztán egy idő után nem bírok többet enni.

abbahagyom.

mégsem ettem meg egy egész tepsivel.

jól tettem, hogy abbahagytam?

nem kívántam már és telinek is éreztem magam.

nagyon finom volt, de jóllaktam.

ez egy jól sikerült este volt.

félek, de bízok. bízok magamban.

hogy el tudom magamat fogadni nem csontsoványan/csontizmosan.

hogy megtalálom önmagamat, mert most keringek, mint gólya*** a levegőben.

sehol sincs nyugtom.

szeretném megtalálni.

hullámvasút - #EDrecovery - 1. hét

néha teljesen felszabadultnak és normálnak érzem magam.

akkor eszem amikor kedvem van.

de aztán van hogy elszabadulok.

ezzel még meg kell küzdenem.

utána jön a bűntudat és a félelem.

hogy elhízom.

hogy nem leszek elég jó és nem fognak szeretni.

nem akarok nagyobb lenni, el akarok tűnni.

de tudom, hogy ennek nincs jövője.

hát, mostantól erről is fog szólni a blog.

Életem egyik legproduktívabb hétvégéje! - II. rész - szombat.

2019. 05. 25. szombat...

Hülyeségeket álmodtam :D és fél 5 körül ébredtem a madarak csicsergésére. Meg arra, hogy már világos van s süt a nap! Rögtön befaltam a maradék fehérjeszeletet, éhes voltam. Pedig ezt nem is akartam egyáltalán megenni a hétvégén :D

Még előző nap összekészítgettem a dolgokat a másik ágyra. Hát, akkor gyerünk. Meg akartam nézni kihaltan a falut és a tavat…

Hat után indultam el.

A kis lépcsős ösvényen felfele megkaptam a legelső pókhálókat, mint mindig. Elég gyakran van, hogy reggelente én járok először egy útvonalon, van tapasztalatom az arcomra rohanó kétségbeesett pókokkal. A Belső-tó közelebb volt, mint gondoltam. Egy kávézónál már szerelték a kis asztalokat. Azt hittem, vannak a tóparton, de csak egy pad volt :D sok béka brekegett. Nem is volt olyan rossz állapotban a földút, amin a 3K lett volna, ahhoz képest, mennyit zuhogott az azt megelőző napokban! Kacsacsalád húzódott arrébb jöttemre. Jobbra az Apáccság magaslott, meg a falu…

Hazamentem, aztán újra elindultam. Mert túl tejes volt a csapvíz, és híján voltam az ásványvíznek. Most a Mini ABC-t tűztem ki célul :D hát, alig fértem be, olyan Mini vót! És nem is találtam ásványvizet, külön kellett kérnem a pénztáros asszonytól, 280 Ft-ot fizettem kettő darabért! Még viccesebb, hogy debreceni vizet kaptam :D :D ki tudja, miért, biztos megéri nekik…

Majdnem 9-ig még a parton üldögéltem, nővéremmel beszéltem telefonon, akivel rég csevegtem. Elmesélte, hogy mennyire jó volt kimondania a főnökének azokat a dolgokat, mikkel problémái vannak. Mert sokszor az ember nem mer kérdezni vissza, ha nem hallott, nem értett valamit. Én az utóbbi két munkahelyemen tanultam meg: kérdezni KELL és muszáj. De meg kell magyarázni, miért kérdezel: hogy jobban értsd, hogy később ne csinálj butaságot, ne rontsd el, hogy mindent jól csinálj, s ennek a miértjét már előre tudd…

Ezek után végre megreggeliztem (a kávét még előtte megittam – Mizo-s, Kapucíneres. Sajnos imádom ezeket :D). Háromba vágtam a Szafis zsemlét, megkentem mogyoróvajjal és baracklekvárral. Mennyei volt, de valahogy kevésnek éreztem. Pár kanál humusz és a maradék baracklekvár a maradék tahinivel (kb. 1-1 kiskanálnyi csak) még lecsúszott 11 környékén. Mert a reggeli 9 és 10 körül zajlott. Ebédelni nyilván nem akartam már a verseny előtt!

Előtte még kifizettem a szállásért a pénzt, ami olcsóbb volt, mint ami a honlapon szerepelt, és igen rendes volt a pali, Prága is szóba került. Mondta, hogy már sajnálja, nem ment külföldre. De megegyeztünk, hogy minden úgy történik, történt, ahogy kellett :D

Fogalmam sincs, hogy telt el a délelőtt, mert alig vártam a 13 órát. 10-kor rajtoltak a 3 km-esek, 11:30-kor már a 11 km-esek… én meg 12-re szedelődzködtem össze, akkor indultam el. Felöltöztem, az se ment zökkenőmentesen, mert amikor magamra próbáltam a pólót, összekapcsoztam az alatta lévő felsőmmel.. ferde lett… satöbbi :D ÉS ami még lényegesebb: elhagytam a sapkát, amit pár héttel ezelőtt találtam a Petőfi hídnál.. na, mondom, ez a karma :D vigyek fejpántot, ne vigyek? Lesz-e napszúrásom? Na, hagyjuk. Tényleg itt határoztam el, hogy teljesen jó lesz nekem az 1:45..

Egy árva szőlőcukorral indultam neki, körbecsászkáltam a terepen. Ittam egy kortynyi (annyit kínáltak kis poharakban:D) málnás Piroska szörpöt. Volt Nexi termékárulás, láttam, hogy aki futott, ingyen salátát kaphat, volt olaszos szendvicses mozgókocsi, hotdogárus. Láttam a Polar standot, a Saucony standot. Ténferegtem egyedül, de nem bántam, hogy egyedül vagyok. Csak vagy ötször mentem el WC-re, hol tojtojra, hol a rendes klozettra :DD pl. az ember nem gondolná, nagy problémát okoz, ha a bugyi nem áll rendesen. Vagy ha a haja hülyén áll, persze!

12:45 körül beálltam a zónám tájára. Láttam, egyre többen leszünk. Jó lassan fogunk rajtolni ekkora tömegben! Tűzött a nap, dél volt… beálltam egy árnyékosabb részre. És akkor 13 óra lett, erre kijelentették, most jön a bemelegítés. Mikor moccanni se tudtunk már, olyan sokan álltunk ott :DD

Dobpergés és füttyszó, oszt elkezdtek végre visszaszámolni! A szakaszos rajt miatt erre sokszor került sor :D én 5:30-6:00 tempóra „jelentkeztem.” Emiatt elég későn indultam, majdnem negyed 2-kor! De elindultunk.

Már előző nap feltűnt, nem lesz ez olyan szűk pálya, és bebizonyosodott. Oké, voltak kivételek, pl. amikor ráfordultunk a 71-es menti kerékpárútra. Előztem folyamatosan, babakocsisokat, kutyásokat, engem ez motivált. Láttam, 4:30-as a tempóm, na, ezt nem fogom bírni, nem lesz ez így jó, az előző félmaratont lassabban futottam. Örültem, ha nem tudtam épp előzni, s belassultam. De ha meg előztem, aggódtam, hogy túl gyors vagyok… a biciklisek szemből jöttek, vártak, autókat lassan engedték át a futók miatt. Biztos kellemetlenkedtek egy páran :D a 3. körömnél például felkacagtak, hogy van, aki ezért még fizet is :DD abban a pillanatban én is kicsit elgondolkodtam ezen. Nem volt olcsó a nevezési díj, de gondoltam, megéri.

Azóta már a Napfelkelte, Naplemente Félmaraton is terítéken van, szal nem mondok semmit… sőt, az egész hatása miatt vettem Saucony cipőt, amiben ezt a versenyt is futottam.

A frissítőpontokon mindig elkaptam menetközben egy pohár vizet, egy kicsit kortyoltam, a maradékot a fejemre öntöttem :D a DJ a fordulónál (Spar) mattrészeg volt, „hú de nem tudok már magamról,” „kicsi muszkli,” „15 perc és megvaaan” ordításaira forgattam a szemem :D szuper volt, hogy láttam, kik vannak előttem, hiszen visszafele futottak már. Akkor úgy láttam, benne lehetek az első 20 nőben, de titkon nagyobbakat reméltem :P gondoltam, 10-en belül is végezhetek, ha szerencsés vagyok, és lelassul valamelyik, nem bírja…

Egy előzésnél „könnyű annak, aki versenynyulat reggelizett!” kiáltást kaptam, meg hajrákat, amiket persze viszonoztam :D hajtottam magam, mint állat. A bokám néhol gyengélkedett, de a térdem egyáltalán nem. A telefonomat hol egyik, hol másik kezemben tartottam. Tulajdonképpen itt nem számított annyira, hol futok. Ha igazán belemelegszem, elkap a flow, akkor csak a futásra koncentrálok, az időmre. De még az időmre se. Csak futok, minél gyorsabban, de csak addig, amíg bírom.

Futószakáll, Évi (nvevi) is feltűntek nekem futás közben. Mindkettőjüket leelőztem később, de a 11. kilométernél láttam, hogy ez több lesz, mint 21, valami el van itten számolva! Aztán meg a végén úgyis az ő általuk kiszámított félmaratont veszik alapul. És itt történt, hogy úgy elkezdett fájni a beszorult oldalam, hogy nehéz volt kizökkenni az érzésből… na, mondom, ez jó lesz. A távolból hallottam a zenét, pacsiztam kisgyerekekkel kétszer is, hallottam, hogy hajráznak, de csak tompán. Elkezdtem énekelni magamban egy ritmusos számot, arra koncentrálni. 3-4, lehet, 5 km is eltelt, hogy elmúlt a szúrás, de amikor elmúlt, már nem is tűnt fel, annyira sikerült elterelni a figyelmem… „jobb láb, bal láb, ismétel,” üzente egy előttem futó hölgy pólója, „Budafok,” olvastam valahol. Oda szerettem volna kajabálni, én is budafoki vagyok! :D

Többször belerepült valami a szemembe, vagy a kék szempillafesték zavart meg? Fogalmam sincs, de semmi se olyan könnyen megszerezhető. Pláne nem egy ilyen versenyen a helyezés. Mondom, álmodni se mertem arról (oké, de), hogy jó helyezést érek el. Úgy futottak a nők itt előttem, mint a vesztés, hogy lehet ilyen gyorsan futni, hogy szinte sprintelsz?! Atyaég, ez nekem sose fog menni – gondoltam… és képzeletben le is tettem a fejlődéssel kapcsolatos fantáziáimról :D

Aztán láttam, elég jó időt megyek. De tudtam, hogy a végén máshogy fognak számolni. Hajtottam magam. A fordulónál már alig voltak futók. Leöntöttem magam vízzel, a részeg DJ „de szép az a lány, egyemmeg!” kiáltással üdvözölte ezt. Ittam egy izoitalt is (szerintem az az volt, ilyen narancssárga lötyi). Mert előtte nem tudtam elkapni egy pohár vizet, nem nyújtotta épp akkor senki a futók felé a kezét! Nem baj, kibírom, gondoltam akkor… ki is bírtam valahogy.

Az utolsó körön (4 volt) le is előztem még pár embert. Egy nőt is! Hajrá, mondták. Néztek, hogy tudok még előzni. Én se tudtam, mi hajt. A zebránál rivalgás, én vagyok az 5. lány! Gondoltam, ez fantasztikum! Előre küzdöttem magam. A célban még sprinteltem. És hallottam a nevem. Kaptam az SMS-t: 1:39 !

1:34 lett az Endomondo szerint, de gondoltam, nem számít. Eper, alma, banán, érem, befutócsomag (benne vitaminos víz, újság – ami nekem megvolt már :D – kedvezményes kuponok, Nexi zabszelet (citromos gyömbéres!). Paradicsom is volt, ami ritka jólesett, koktélparadicsom! Odakint rögtön vettem salátát és sört. Egy paparazzifotó készült rólam, ahogy a salátámat eszem. Ezt sajna később nem leltem, valszeg zabafejet vágtam :D Szemben velem a standnál nevetett egy lány, én is vigyorogtam, mert ilyen interrupted fejet vágtam hirtelen, mikor rájöttem, fotóznak :D levettem a sportmelltartómat, gondoltam, úgyse hívnak fel a színpadra :D

De most már elárulhatom, nagyon, nagyon reménykedtem abban, hogy valami csoda folytán mégis elég gyors voltam, és aki előttem ért be, nő, az vagy idősebb, vagy összességében előbb indult, így lassabb volt, mint én, aki a végéről küzdötte fel magát…

Hangosan szólt a zene, leültem a partra. Megettem a banánt, képet készítettem. Felismertem „mindigmosolygós” influencereket, akik most mogorva pofával bele voltak buzulva a telefonjukba. Nyilván csak a kép készítésekor kell vigyorogni :D többen megmártóztak a Balatonban. Tiszta víz volt a hajam, de hamar megszáradt. Nagyon büszke voltam magamra. Hiszen én az 1:40 alatti eredményt a Naplemente Félmaratonra szántam. És most itt vagyok.

Nem volt sok idő hátra, hogy eredményt hirdessenek, s velünk kezdtek: 21 km, nő. 20 év alattiak közül az nyerte meg, aki tavaly is, s aki a kommentelések közepette több hozzászólásom kedvelte, amikor próbáltam arra rámutatni, hogy a futóknak mindegy a pálya, ha elég eltökéltek (Hegyi Barbara, 100%-os druszája a színésznőnek :D). Egy pár mellé ültem le a padra, mert nem volt hely, félrehallották, hogy valaki 58 perc alatt futotta, a pasi mondta, az világcsúcs! És mondtam, hogy 1 óra 58 perc…

Ha ismertek, tudjátok, nekem ez nem ment mindig csak úgy, hogy odaszóljak idegenekhez. A célban is egy srác gratulált, akivel kb. egyszerre értünk be, és ez is tök jó érzés volt. Olyan, mint az egymásnak integetők Prágában. Visszaadja az emberekbe vetett hitet :D a startnál egy csapat Adidas-os futó bosszankodott hogy deszar ez a rendezvény. Nem is láttam őket sehol se a színpadon…

Engem viszont felszólítottak, mert III. helyezést értem el.

Az, amikor egy csomó ember előtt felhívnak, és a nyakadba akasztanak érmet, átvehetsz egy üvegből készült díjat, és egy 50 kilós ajándékcsomagot… Ásotthalmon átéltem egyszer ezt, de ez utánozhatatlan. Hogy ott lehetsz, valamiből Te voltál a 3. legjobb, itt most 21-35 év közöttiek esetében a 3. helyezett. Jöttek a II., I. helyezettek – mindkettőjüket láttam futni, és gratuláltunk egymásnak, képek is készültek.

És akkor tényleg megkérdeztem magamtól, hogy fogom hazavinni ezt a rengeteg holmit. Otthon kipakoltam és egymás mellé rendeztem őket. Rögtön el is kezdtem őket fogyasztani :D de megvártam még előtte persze a többi eredményhirdetést. Nem is nagyon fogtam fel. Láttam még futónagyköveteket (Dorinát és Gyurkót) is. Láttam, hogy látnak, és örültem ennek, hogy elértem valamit. Hogy nem hiába van ez az egész. Hogy nincs edzőm, és mégis ilyen sikert tudok elérni. Ha még lenne! De jó lenne, de az majd csak ha lesz munkám.

ennnyi mindent kaptam!!!!

Hazamenetel után nem fürödtem le, hanem ahogy terveztem, elmentem még biciklizni. Csak Aszófőn át tekertem vissza Balatonfüredre, de a tihanyi révig is lementem, ahol még sose jártam. Ismeretlen bicikliutak, kemény emelkedések, zenehallgatás. Olyan energikus voltam, hogy nem mondták volna rólam meg, most futottam le egy félmaratont :D de ezzel tartoztam a Balatonnak.

Ezek után már kicsit éreztem a lábamat. Vacsoráztam (ugyanazt, mint előző nap) és 22 környékén elaludtam. Azt hittem, jól kialszom magam, hát, nem így lett… :D

De erről majd legközelebb!

Statisztika:

A 21 km-en 978 indulóból abszolút 26. lettem.

432 nő indult, közülük a 4. helyezett.

Abszolútban 3. helyezett egy 36-50 év közötti hölgy lett, de ő nyilván a korosztályában lett első.

Mióta Prágából hazajöttem, van versenymúltam: május 1. II. helyezés 10 km-en, május 25. III. helyezés 21 km-en.

És remélem, még nincs vége…