A világ legbénább vízesései - Szász Svájc

Ezt a bejegyzést ugye még pénteken, június 8-án írtam, ma június 11. van. És az előző bejegyzés volt a Cseh Svájc, ez a Szász. Úgyhogy módosítanom kellett :D 

Most ettem amúgy fagyit meg barackot, előtte salátát borsóval, mustárral meg joghurttal, meg szőlőt is ettem. Előtte 9 km-t futottam, de azé nem kellett volna ennyit ennem...

Tudom, a kajálással néha még szenvedek. Holnap görkorizni szeretnék menni, holnapután meg futóverseny! :D 5 km-es váltó, céges. Várom már! 

Na de jöjjön a lényeg. 

Tehát, másnap 6:30. Na, jó, 6:50. Mintha munkába mennénk. És vasárnap van. Van izomlázad? Amúgy nincs, csak kicsit.

Marcsi kávét követelt, Zsömi fetrengett, én és Attila talpon voltunk igen hamar. Gyors látogatások a büdösfürdőben, egy alacsony, kövér néni rám nyitott, amúgy minden rendben volt. Nem aludtam olyan rosszul, csak a madarak ne énekeltek volna már 5 órakor. Megreggeliztünk (pl. Marcsi csokis croissant-ot, Zsömi sonkás croissant-ot, én vega szenyát), vettünk vonatjegyet, letettük a csomagokat, ismét az őrzőbe.

hol a túra?

Ez az út kicsit hosszabb ideig tartott. Bad Schandauig mentünk, Németországba, ami a Szász Svájc belépti kapuja lett. Ha tudtuk volna, ha Attila tudta volna, lehet, nem indulunk útnak... :D 

Buszoztunk egy kicsit, át a városon, az még klassz is volt, majd fel a hegyre, aztán le a hegyről, hogy végül ugyanazon a betonúton kössünk ki, ahonnan felkanyarodtunk, és elinduljunk amentén. Merthogy a Gúglira hallgatott az Attila már megint. Mutatta a Gúgli, hogy van út, de gyakorlatilag nem volt út. Az autóút mentén toporzékoltunk, és ahol fel kellett volna kanyarodnia az útnak, még csak egy ösvény se volt....

Úgyhogy egy „vigyázat, hegyomlás” táblánál Zsömi tolt egy 90 fokot balra és elindult felfelé. Csak beleütközünk a csapásba, ha egyszer a Gúgli arra mutatja!

Na ebből az lett, hogy susnyásba, fákba, kövekbe kapaszkodva másztuk meg a 80 fokos lejtőt, Zsömivel az élen. Sehol semmi csapás, csak felfele vakon a hegynek, én arra gondoltam, na bazeg, ez aztán a túraútvonal, és hogy erre nem gondoltam volna, bár tegnap is Zsömi volt a vezetőnk, azért ezt át kellett volna gondolni...

lehet, hogy ez a spot nincs rajta a térképen

Utólag persze megszépülnek az emlékek, de amikor Marcsi felsikoltott mögöttünk, majd egy puffanást hallottunk, elkezdtem gondolkozni, mi lehet a cseh mentőknek a száma. De Marcsi ott volt, Attila épp röhögött. Elmesélték, két szikla indult meg Marcsi felé, sikerült elugrania, de a harmadik pont felé gurult. Az utolsó pillanatban megúszta... azért Attila elemében volt így is :D 

jeee..

Előrevágtattam és akkor láttam meg, hogy mi nem csapást fogunk elérni (ilyen magasfeszültséges vezetékeket kereszteztünk egyébként) hanem trespassing lesz, azaz magántulajdonkertbe érkezünk. Ruhák kiterítve, sufni, ház, meg minden, meg egy pasi, aki nem zavartatta magát rajtunk. Biztos nem mi voltunk az elsők. 

főztek

Valahogy nagy nehezen kikavarodtunk a vadonból, de még mindig nem volt vége, mert ez nem is túraútvonal volt, hanem vadászútvonal. Tavaly éreztem így magam a Balaton-felvidéken, amikor lövéseket hallottam és egy másodperc alatt leizzadtam.

vadászút

Míg azon izgultunk (tam), jön-e a vaddisznó, és hogy a susnyásabb-szúrósnövényesebb úton menjünk-e tovább, vagy arra, ami megkerüli az egész hegyet, ráadásul nem is jutunk fel a sziklákhoz, ahova terveztük, Zsömi ismét felfutott az egésznek a tetejére, és leordított: megvan! Megérkeztünk a hivatalos túraútvonalakhoz, embereket is láttunk, minden fasza.

"minden fasza"

Innentől kezdve már nem is volt olyan izgalmas. Na, jó, tudtunk még alkotni.

Fémes, nem természetes eredetűnek kinéző lépcsők-létrák vezettek fel a sziklák legtetejére, csecsemőket, gyerekeket, öregeket kerülgettünk, de azért jól nézett ki, amiért jöttünk.

„A vadon élő létrák csoportosan helyezkednek el, azaz, ahol van egy, ott valószínűleg lesz több is...”

szorozd meg 15-tel

De ehhez hasonló magaslatok jöttek ezek után, hosszas caplatások megszakításaként. 

szép bauxit

Még egy kígyóval is találkoztunk, amiről a képet Attila rögtön elküldte az anyjának, sok szeretettel.

még modellkedett is egy kicsit

Röhögtünk, hogy megnéztük volna Kálmit vagy A1-et, esetleg Patet, ahogy botladoznak, vagy Lezlit. Jó, én Zsömiről se gondoltam, hogy így fogom látni, de képes voltam rávenni erre a túrára.

örvendek

Na, de attól még tetszett neki, leginkább, amikor felvágott a hegyoldalon a vadonba. Marcsi nem ezen a véleményen volt, de hát egymástól eléggé különböző emberekről beszélünk.

itt még kicsit látszik a szenvedés

itt már örvendenek ők is. de nem sokáig

S ha már különbségek, akkor mi is a különbség a cseh és német túraútvonalak között?

Az, hogy míg a cseh útvonalak mentén itt is, ott is egy sörös, kajás hely, németben a túrázók elhozzák a hűtőszekrényt és befalnak 2-3 szendvicset 1-1 ilyen magaslatnál. Mi már kajából, vízből is kifogytunk, bámultuk a kolbászokat meg a paprikákat, a zabáló németeket. Kezdtünk kifulladni. Már ki akartuk hagyni a majomsziklát is...

sose lesz vége má

itt már inkább nem is nézték a kilátást :D

Aztán egyszercsak jött 1000 lépcső lefelé (fából készült, nem fémlépcsők, néhol beszakadtak, néhol olyan keskenyek voltak, hogy kapaszkodnunk kellett), és azon gondolkodtunk, hogy vajon azután a kanyar után is lépcső lesz. Az egyik ilyen kanyarban vettük elő a Gúglit, és a Gúgli azt mutatta (szerencsétlenségünkre), hogy eléggé letértünk a helyes útról.

Vissza az 1000 lépcsőn, hogy aztán rájöjjünk, hogy mégis jó útvonalon mentünk, úgyhogy megint le 1000 lépcsőn.

Ez a másik különbség: rohadtul nincs kitáblázva értelmesen a túraútvonal.

Kicsit hibásnak éreztem magam, kicsit nem, mindenesetre elcsöndesedtem, amíg le nem értünk a lépcsőkön ezek után. A többiek a kifulladástól csöndesedtek el.

ez még nem volt csúnya. Idegrotte, vagy mi a fene!

Attila azért még tolta volna a bulibulit, biztatott minket, hogy mindjárt vége. Nekem nem volt különösebb bajom, bár két hétig előtte nem mozogtam semmit...

pofák

Végül csak elérkeztünk az út végéhez, ami megint egy vízesés volt, olyan helyen eldugva, hogy igazából teljesen jellegtelen volt. Ez volt a világ legbénább vízeséseinek 3. helyezettje. Mint ahogy a TV torony Prágában a világ 2. legrondább épülete, de senki se tudja, mi az 1. (azóta tudjuk! De elvileg franciák szerint, úgyhogy ez nem teljesen releváns), a 2. legbénább vízesés kilétét még homály fedi. 

itt jobban esett már azér a víz

Egyébként is elnyomta a sramlizenekar, ami a villamosocska 120. születésnapját ünnepelte.

Itt aztán volt szenvedés, hogy maradjunk, együnk, vagy menjünk, én befaltam 2 gombóc fagyit (mert már indult a villamos és nem mehettem fel vele) (citrom, dió) (nagyon finom volt, de utána lefagyott a torkom). Majdnem nem vettünk jegyet a villamoson. Becsendesedtünk ekkorra már. Talán 4-5 fele járt az idő, de úgy éreztük, mintha napokat gyalogoltunk volna.

vili

Megérkeztünk, vissza Bad Schandauba, ahol nem vándoroltunk túl messze, beültünk egy kerthelyiségbe, hogy valami főtt táplálékhoz jussunk. Így néztek ki például az ételek:

És nagyon finomak is voltak. Zsömivel ilyen gyümölcsös fagyit ettünk, Attila és Marcsi apfelstrudelt vaníliafagyival és tejszínhabbal desszertnek.

Itt meg csak én ittam sört, a többiek epres limonádét. Zsömin láttam, hogy kivan, és hogy a vonaton aludni akar majd, de nem így történt, egészen feléledtünk, mire hazaértünk. Tele volt ez a 2 nap mindenfélével, ami szokatlan volt, de mégis együtt éltük át, nem volt baj, hogy csak négyen, pont jó tempót mentünk kb. együtt.

együtt. Attila szerint itt szupermodell vagyok

Az éttermet elhagyva elsétáltunk itt is egy hajóhoz, ami kitett minket a vasútállomáson.

Éppen elértük ezt is. Mindent éppen elértünk. Ki volt ez rendesen számolva.

Az idő nagyon meleg volt, ezen a napon nem is esett egyáltalán, pedig mondtak esőt.

vége

Sajnos a milyenvoltatúra? videó elmarad, mivel akkor nyomtam meg a felvétel gombot, amikor befejeztem (elméletileg akkor kellett volna befejeznem) a felvételt. De mindenképp emlékezetes marad és köszönjük Attila, nélküled nem gyalogoltunk volna kb. 40 km-t így 2 nap alatt :D 

:)

Le kellett írnom ezt a két napot, talán a képek beszédesek, már két hete volt ez is, nagyon gyorsan telik az idő.

A munkát hagyjuk most, azt kevésbé szívlelem, sokan leléptek már a cégtől, és sokan le fognak, én még maradok, legalább 1 évet, ez nem jelenti azt, hogy hazamegyek, csak azt, hogy máshova. . .

Lassan elmegyek futni ugye, lassan 8 óra. Chris Davies még nincs itthon. Holnap Attilával görkorcsolyázunk, aztán megyek Zsömihez, aztán megyünk Stefánhoz...

Tele van a nyár még mindenfélével, programokkal, lesz esküvő, meg Balaton, meg még Ásotthalom... és még akarok írni a múlt hétvégénkről is Zsömivel Budapesten, mert az is megért egy misét.

Fogok is.

Meg ezekről a napokról feltenni képeket albumba, Facebookra is.

Tele vagyok :D

A világ legbénább vízesései - Cseh Svájc

Na. Végre leültem írni. Június 8-a van, péntek este. Igen, péntek este, és én otthon vagyok. Most ettem túrót gyümölcsökkel meg mézes tahinivel, meg ittam egy fél pohárka kávét. Este még futni megyek, de szigorúan 8-kor, mert tegnap majd megpusztultam ilyentájban. Nem is sikerült 6 km-nél többet futni. Most 10-et tervezek. (Később, a bejegyzés véglegesítésekor: SIKERÜLT!:)

Na de visszatérve...

Muszáj elkezdeni, mert különben elveszik az éterben. Elveszik az a rengeteg este, rengeteg nap és éjszaka, úgyhogy muszáj. Úgyhogy itt vagyok és kezdem.

Na jó, nem mintha olyan könnyű lenne elfelejteni.

Kezdődött azzal, amivel sok minden: péntek esti kocsmázással :D

Tudom, pont most írtam, hogy péntek este van és otthon ülök, de tegyük hozzá, hogy holnap Stefán szülinapi előbuli és Duplex...

Május 26-án, péntek este a jó öreg Globusban csoportosultunk sokan össze, megspékelve jópár új emberkével, akikkel viszonyunk még kiegyensúlyozatlan... és nem is halad jófelé, na de erről most ne. Egészen 11-ig, zárásig ittunk, otthon még volt egy kis befejezendő gépelés melóm, azoknak se fogok többet dolgozni ezek után. Tehát mikor feküdtem le? Éjjel 1 körül, mert Zsömi még rámtelefonált és fél órán át csacsogott. Mikor keltem? 5 előtt, Zsömit 5-kor ébresztettem, közöltem vele, fél 6-kor indul a villamos, azt érje el. Hát, nem érte el, végül Uberezett, de a lényeg, hogy előbb odaért, mint én.

Bevettem rögtön 2 algopyrint még indulás előtt. Zavarbaejtően világos volt fél 6 táján, amikor kisétáltam táskámmal a villamoshoz Spojovaciig. Odáig olyan 10 perc a háztól, ahol lakom, viszont közvetlenül letett a főpályaudvaron. Elég sokan voltak a villamoson ahhoz képest, hogy szombat hajnal volt...

Spojovaci. Biztos nagy buli volt előző este itt is

Zsömi és Marcsi már ott voltak ugyebár. Zsömin látszott, hogy kivan. Na, nem mintha én azon lettem volna. Az a kategória volt, amikor fáj a napsütés. Attila és Filip németbarátja is megérkeztek. Ő pár napot itt lógott Prágában, és úgy volt vele, csatlakozik hozzánk, úgy megy majd haza. Attila állítólag csak egy sört ivott, ahhoz képest nem találtuk meg a vágányt, amikor a kocsit kerestük, ellenkező irányba indultunk. Pedig arra számítottunk, ha már Attila a nagy szervező, tudja, merre kell menni. Hát, nem :D 

Végül helyet foglaltunk egy fülkében, ahová minden irányból betűzött a nap. A tervezett alvásból nem lett semmi, helyette még félrészegen meséltük Filipnek tátrai kalandjainkat, amihez képeket is csatoltunk. Zsömi kijelentette, többet nem iszik Kozelt. Egyikőnktől a kalauzné el se kérte a jegyet. Láttuk, elég jó időnk lesz. Szeretem a nyárban, hogy nem kell sok mindent cipelni. Persze mostanában mindig cipekedem, vándorolok otthonok között, a város két pontja között, de nem bánom. 

folyóba

Na de megint vissza. Tehát, Zsömi kb. sose túrázott még...látszott is rajta, mert ugyanolyan hacukában jelent meg, mint amilyenbe dolgozni jár.

Decinbe érkeztünk, ahol első utunk a csomagmegőrzőhöz vezetett. Na, láttuk, hogy át van húzva a csomagmegőrző tábla. Nem baj, végül megleltük és leadtuk a csomagokat egész ócsón. Utána én ettem egy szendvicset, mert már eléggé szarul voltam :D a jegyvásárlásnál is alkottunk, főleg Filip, aki már a vonaton vette észre, hogy a hazafelé jegyét nem másnapra, hanem aznapra vette meg. Így 10 perc alatt visszarohant és visszakérte a pénzét. Olyan vonatokkal utaztunk Schönába (olyan ¾ 9 volt ekkor már), mint a magyarvonatok. Nordic walkingbotos, túrázós, izmos nyuggercsapatok csapódtak társaságunkhoz. Nem adtuk át a helyet, há elég fittek ezek, had álljanak.

Mindent Attilára bíztunk amúgy, tehát én, mint túravezető, egyáltalán nem használtam ki a tudásomat. Csoda is lett volna, ha abban az állapotban képes vagyok bármire is. Még pénzt se vettem ki, szendvicset se csináltam, ahogy eredetileg terveztem. Ez lett a 2-3 sörből :D 

illusztrálja

Schönában félórába telt, míg megvettük a jegyet, mert az automata angolról mindig átváltott németre. Ez elárulja, hogy mennyire volt bonyolult a rendszer, ha németként Filip, németül beszélőként Attila se tudta kitalálni, melyik úton-módon tudjuk megvenni a visszajegyet :D ja, igen, ez Németország volt. Hogy utána átmehessünk vissza Csehországba egy komppal.

ez nem magyaros vonat

Odaát a Free Shopokat figyeltük meg, este, visszafelé közelebbről is, ahol megfigyelhettük a világ legrondább kerti törpéi és állatai gyűjteményt, made in China :D komolyan úgy bénáztunk a térképnél, mint a diszgráfiások. Más irányba is indultunk el, na de nem baj, mert voltak gyöngyszemek ám.

kompon

még nem a kompon

gyöngyszem

Mi Zsömivel tanultuk a kapcsolatosdit, a többiek hol mögöttünk, hol előttünk, néha angolul, néha németül, néha magyarul.

Azt megtanultuk az első napon, hogy a Google-ra nem igazán érdemes hallgatni. Na de még a második napon mennyire megtanultuk...

nekünk nem vált be!

Jellemző volt még a napra, hogy mindenki majdnem elesett folyamatosan :D olyan tudással gazdagítottam a csapatot, mint az erdei környezetben már-már klasszikusnak számító „az egy fa” jellemzés. Na meg dokumentálni is kellett A1-éknak, hogy Zsömi tud túrázni. Ha lehet ilyenmód kifejezni magam.

Attila épp elesik

erről persze nem esett le

ez egy fa

 A sziklára oktrojált parabolaantennát elhagyva megindultunk a kijelölt útvonalon. 

 

keresd az antennát. jó homályos kép lett

A tervezett 10 km-ből végül vagy 24 lett... kösz, Attila! :D az úton csatornaszag követte az eldobott zsebkendőket. Többféle különlegesebb túrázófajt is megkülönböztettünk, úgymint a babakocsi (apja által cipelve), a 90 éves öreg (aki két bottal, két unokára támaszkodva se tudott közlekedni az útvonalon) és a mezítlábas (de azért hozta magával a cipőt).

dászépatermészet

Egy ponton egymásra pakolászott kövek kezdtek el követni bennünket. Szemünk előtt lejátszódott pár horrorfilm forgatókönyv. 

a kövek

Később már Hajnika mesélte el nekem, hogy ez zsidó szokás, mindig 1-1 követ tesznek azok le, akiket megérintett a túra. Nem néztem végül utána, hogy ez igaz-e. Mindenesetre felfele meneteltünk egy sziklásodásig, ahol ultradrága kínai étteremnek kinéző látványkajálda tűnt fel. 

És mindenki sorbaállt.

Jó magyarokként mi is beálltunk a sorba. Azt hittük, csak azon az útvonalon tudjuk folytatni a túrát, és még fizetni is kell. Na, gondoltuk, jól legombolnak ezek a csehek, a természetből is pénzt csinálnak :D Mire sorra kerültünk, Filip megkérdezte, mi is ez a sor: hát valamilyen kiállítások meg galériák meg az éttermi részek vannak errefelé. 

Na, jól van, fordultunk is vissza :D 

itt épp Filip adja vissza a Niveját a Marcsinak, mert Filip lábát lejáratta Attila az előző napokon Prágában

Túrázzon Ön is! Promókép

Mennyi van még hátra? Inkább nem gondoltunk bele :D fogalmam sincs, hány óra volt, mikor elkezdett esni az eső egy 10 percre, majd abbamaradt. Marcsi még esernyőt is hozott. Mi túléltük anélkül. 

Aztán megérkeztünk Mezni Loukába, egy „kisvárosba,” ahol az is nehezünkre esett, hogy eldöntsük, leüljünk-e egy asztalhoz, vagy se. Talán 3 óra lehetett, mire leültünk egy helyre. Malinovkát ittam, nem sört! Filip és Zsömi sörözött, utóbbi rántott húst evett még. Mi többen salátát, én fetásat (balkánsky syr vagy mi a franc), Marcsi és Attila husisat. 

+1 fő

Viszont Zsöminek ettől a sörtől és a hústól rögtön helyrejött a másnapossága, 100%-on kezdett szuperálni :D negatívuma vót a helynek, hogy a kutya előbb kapott vizet, mint mi kaját, pedig mi a kutyánál előbb érkeztünk.

vonulunk

A következő állomás már a csónakozás volt, ami állítólag a kompig visz majd. Hát, nem így történt, de nagy élmény volt ez is :D

szép

Egymást követték a kajáldák (ménemittettünkinkább?!), vicces játszóterek és hatezer lefelelépcsőzés után (itt találkoztunk egy babakocsit felfele cipelő családapával) meghallottuk a patakcsobogást, ld. fent. 

Ekkor már kicsit vártuk az út végét, asszem.

jáccó

Egyéb élmények közé tartozik, amikor a WC-s néni a maradék sült krumpliját beledobta a patakba, vagy amikor az egyik csónakvezető muki nagyot hortyantva beleköpött. Lehetett ebben a folyómederben minden, ami jó :D hát, igen, ez Csehország.

A hajózás is fizetős volt, de megérte. 

megérte pofák, bár itt még nem vagyunk a hajón

A hajó orrában ültünk, és a mi csónakvezető bácsink extra jófej volt. Egy fázós, ijedős kiskutya is betársult. A bácsi csehül és németül vezényelt a csónakozás közben jobbra-balra. Hol egy delfin alakú, hol egy kígyó alakú szikla-faszoborra mutatott, majd A Világ Legbénább Vízesései lista első helyezettjére. Ez úgy nézett ki, hogy a sziklafalon csordogált egy kis ér, a bácsi megrántott valami kötelet, ami valami Ágnes asszonyt ránthatott meg, mert a szikla tetejéről kb. egy lavórnyi víz zúdult alá. Azért ismételjük meg még egyszer, csak a fotó kedvéért... :D 

hajóban

Zsömi nem tud úszni, úgyhogy aggódtam érte, hogy fél :D de szerintem én jobban féltem attól, hogy ő fél. Marcsi nélkül amúgy nem tudom, hová lettünk volna, ugye ő szlovákul tud, ő vett nekünk jegyet, ő értette meg azt is, és magyarázta el nekünk, mit mond a bácsi: „ha most felnéznek, egy idő után rájönnek, hogy nincs ott semmi, de legalább jól megfájdul majd a nyakuk,” illetve, hogy az ő tökei mennyire befagytak egyszer, amikor véletlenül belezuhant a 12 fokos vízbe...

De láttam jégmadárkát, ami minden várakozásomat felülmúlta. Soha nem láttam még jégmadarat. Sokkal kisebb volt, mint gondoltam, mint képen. Élőben minden sokkal kisebb. A mekis hamburger mondjuk nagyobb csalódást okozhat ennél.

Fáradtan meneteltünk vissza a komphoz. Nekem fájt a hasam a hagymás-olajos salitól, úgyhogy NEM VETTEM FAGYIT ami nagyon durva. Marcsi vett egy csavarosat.

kompon vissza. mellettem Zsömi épp a táskájáról vakarta le a mocskot amit a hajóban szedett össze, így ő nem került rá a képre

A Schönába visszavezető kompnál a törpéken, és egy fenekét csapkodó 5 év körüli vietnámi kislányon kívül várt minket még látványosság. Amíg várakoztunk az indulásra, egy 10 év körüli kislány nem bírta tovább és a parton, úgy, hogy jól ráláttunk, leguggolt pisilni, így premierplánban figyelhettük végig a folyamatot, Attila akkorát röhögött, hogy utána, mikor már leszálltunk, és folytatta a röhögést, még a kislánynak állt feljebb, és sértett pofákat vágott :D azért ezt az Attilát, ha nem lenne, ki kéne találni. Már a reggeli vonaton kezdte a bulibulit, mi lesz később?

Bepunnyadtunk, Marcsi kijelentette, hogy ő lehet, lefekszik aludni majd a szálláson és nem jön velünk kajálni, annyira kifáradt. A csomagmegőrzőnél aztán megtorpantunk, ugyanis zárva volt...

Szerencsére csak meg kellett kerülni az egész épületet és ott voltak a csomagok :D Filip lelépett egy közelebbi hostelnél (ő később foglalt helyet), mi meg majdnem nem jutottunk be a saját hostelünkbe. Marcsi beszélt megint csak az illetékesekkel. Kiderült, Attila kapott valami SMS-t arról, hogy ma csak eddig meg eddig van nyitva a recepció, de nem válaszolt rá... nem találtuk meg az SMS-t, de jött valaki, aki aztán felengedett minket :D 

banya a vasútállomáson. Welcome felirattal!

Odafönt négyágyas szoba, kettő ágy összetolva, jó lesz. Nénikkel közös fürdőszoba, ami a 70-es években ragadt és olyan szag, mint a rohadás. Ilyen gyorsan még Zsömi, a fürdőskurva se zuhanyozott le :D Marcsi lefekvés mellett döntött. 

Mi négyen, Filip, Attila és Zsömi átrándultunk egy Tankovna Na Skrivance nevű étterembe, amit még én néztem ki. Minden csehül volt, de sikerült jót enni, csak a sör ne lett volna vízizű :D nem is kívántam már a sört, nem tudtam, mi ütött belém. Azért ott is elbeszéltük az időt este 11-ig. Végül alvás. Filiptől elbúcsúztunk, mert neki 7-kor ment a vonatja. Egyébként sikerült megvennie a jegyet aztán online. Nekünk nem volt eszünk ágában felkelni 7 előtt miatta.

Pedig másnap reggel 6:30-kor már fent voltunk... :D képzelhetitek.

Másnap kiderült, mi a különbség a cseh és a német túraútvonalak között, megfigyelhettük A Világ Legbénább Vízesései 3. helyezettjét és Marcsit majdnem lesodorta egy kőszikla, de erről egy másnap... :D