Figyelem! 👆
Ezt a bejegyzést nem nagyon olvastam
át utólag, lehet, hogy zavaros, de féltem, hogy kitörölném inkább az
egészet. Márpedig akkor is le akartam írni, hogy érzek. Nonkonformista
vagyok.
Szóval, vidéken is van kisváros, nagyváros.
De az más.
Nem Budapest,
nem a főváros. A vidéken élők szemszögéből szerencsések vagyunk, mi, budapesti
emberek. Több minden van itt. Való igaz. Ezért is szippant be olyan sok embert. De nem tudnám megmondani, hogy vajon azok vannak-e többségben,
akik Budapestről elvágyódnak, vagy azok, akik Budapestre vágyódnak. Valahogy
úgy gondolom, az utóbbiak között több van. Ha pedig tényleg csak vágyódnak, el
se jutnak a fővárosba, megmarad álomként az egész. És ez rossz.
 |
| rózsika ajka |
Nem egy álom ez, de erre csak mostanában jövök rá.
Elérkeztem ahhoz az életszakaszomhoz, hogy már nem érdekelnek a nagy bulik, az,
hogy minden este a várost járjam. Megérzem a bűzt, zavarnak az autók, a tömeg.
Koravénség lenne? Lehetséges, bár anno későn érőnek mondtak. 2 éve, mióta
rendszeresebben sportolok, változott meg a világnézetem. Már a 12. kerület sem
elégít ki.
 |
| kidolgozott! |
Vigyázni kell Budapesttel, mert hozzászoksz. Elmész a
hegyekbe (itt most nem te, hanem én, speciel, a szenvedő alany... na jó, a hegyekben nem szenvedtem!), pár nap hegyi
kirándulás után visszatérsz, elsírod magad, amikor meglátod a Hungária körutat
és a magas irodaházat, a munkahelyedet (azóta már nem az – ez is lehet itt most
releváns kiegészítés). Metró helyett inkább villamosozol, amin egy nő óbégat, hogy
ő leszúrja azt, aki rá mer nézni. Általában a vezető mögött állok, így azt
látom, egy sötétített üvegen keresztül, amit ő. Úgy egész érdekes. Ő is csak
így viselheti el, hogy el van zárva az utasoktól. Úgy még lehet, hogy
gyermekkori álmait is meg tudja élni.
 |
| reális! |
Aztán eltelik pár nap. És azt veszed észre, hogy megszoktad.
Újra fővárosi lettél. Azon kapod magad, hogy ugyanolyan ocsmány pofát vágsz a
metró visszatükröződő ajtaját bámulva, mint a melletted álló. Vége a hegyi
kirándulás hatásának, már te sem érzed különbnek magad azoktól, akik vasárnap
délelőtt felmennek 1 órára autóval a Normafára, aztán beülnek a cukrászdába
süteményt zabálni. Ne értsetek félre, nincs bajom a sztereotípiákkal, a
sztereotíp viselkedés formákkal, csak én igyekszem elkerülni őket. De mindenkit
csodálok, aki elégedett azzal az élettel. Én mindig túl sokat vártam az
élettől.
Mégis itt vagyok, Budapesten. Kicsit ellentmondásos ez, nem?
Szeretem Budapestet, de már csak mint várost magát csodálom.
Olyanok vagyunk rajta, mi emberek, mintha ki akarnánk szipolyozni még a velejét
is. Járunk rajta, élünk benne, és azt akarjuk, hogy minél több ember
megismerje, minél többen ellepjék, hogy a végén már ki se látszik az
embertömegből.
 |
Kafka a Bányászmúzeumban. Lévén kutya, csak belógott (bocsi :D).
nem harapós |
Rájöttem, hogy nekem nemcsak az élet fővárosi oldala kell, hanem
kell nekem minden más is. Esetemben ez most a Bakony, Veszprém megye, itt
végzem a túravezetői tanfolyamot. A társak közül majdnem mind Veszprém megyei.
A vezetőnk ajkai, így Ajkától nem messze jártunk a hétvégén.
Ajka is város. A színes panelek városa. Iparváros,
kommunizmus, szocreál épület a neobarokk templom mellett, nyugat felé az
elhagyatott gyárak épületei fölött látszik a Somló. Kicsit ellentmondásos ez
is. Ajkán is ugyanolyan péksüteményeket árulnak, mint Budapesten. Ugyanolyan
panelokat látok, mint Budapesten. Mégis más.
 |
| fejlődő város! |
Valahogy nekik könnyebb kilépni, nem csak azért, mert Ajka
kisebb város, hanem mert mégis közelebb van hozzájuk a természet. A budapesti
ember már csak azért se megy messzire, mert mire kijut a városból, az egy óra.
Az ajkai ember egy óra autózás után már másik megyébe jut. De akkor most ez
lustaság?
A budapestieknek nincs semmire se idejük. Ezt vettem észre,
hogy mióta itthon vagyok, a kis munkám mellett mit csináltam még? Ettem. Néztem
a Szomszédokat. Ettem. Néztem az órát. Örültem, hogy volt egy kis munkám, hogy
nem „kellett” ennem, vagy nézni a Szomszédokat, vagy nézni az órát. Durva, hogy
mennyire más emberré változom ebben a közegben. Tegnap még képes voltam órákat
gyalogolni és beérni azzal, amit elém tettek: gulyásleves, zsíros kenyér. És
nem bántam. Olyan emberek voltak körülöttem, akik ugyanazt szeretik, amit én,
de ő nekik a természetjárás az életük része. Több mint 20-an vagyunk. Van, aki
a Balaton környékéről érkezett, van, aki Veszprém megyei városból, de csak én jöttem
Budapestről.
 |
| és csak a legszükségesebbeket hoztam magammal |
Csodálkoztak is, furcsállták is a dolgot. Én meg azt, hogy én
vagyok egyedül Budapestről. Csak engem érdekel így, ilyen mélységben ez a
vidék, vagy mi van? Megkaptam a pesti hölgy címet, mintha kitüntetés lenne.
Pedig nem akarom, hogy azért érdekeljem az embereket, mert pesti vagyok. Pont
azért jöttem el, mert nekem ott nem teljes a kép.
 |
| de Ajkán is Spongyabob megy a TV-ben! |
Úgy hiszem, hogy emberileg
Budapesten nem tudok előrébb jutni, csak hátrébb. Budapesten úgyis elvállalok
majd egy melót, csak a pénzért. Vagy nem? De hát akkor mi lesz? Valamit
kezdenem kell magammal. De ekkor eszembe jut egy jelenet; a gyerekemnek mesélek
majd a múltról. És megkérdezheti majd, és itt miért dolgoztál? Hát, a pénz
miatt. Akkor ez milyen példa lesz? Erősen szégyellem magam, már előre is. Ha idősebb
leszek, szeretném, ha a gyerekem büszke lenne rám, hogy soha meg nem alkudtam,
soha nem dőltem be senkinek, soha nem csináltam olyat, ami
összeegyeztethetetlen saját magammal.
És mégis ilyen mocsadék a helyzet, hogy az embert a külső
körülmények erre rákényszerítik.
Most még mondhatom, hogy nincs állásom, nem vállaltam el még
olyan munkát, ami ezt eredményezné… amikor természetet járok, vagy úgy általában, vidéken
vagyok, az a képtelen érzésem támad, hogy itt nem számít annyira a pénz. Pedig
itt is szükség van rá, ugyanúgy! Csak éppen az emberek kevesebbel is beérik.
Vagy csak nekem tűnik úgy...
 |
| ezzel is beérik. itt éppen a meddőhányón. tudok még ilyen szavakat! horhos, nyiladék... |
A túrák során olyan utakon mentünk, amiket nem jelöl a
rendes térkép, csak a tájfutó térkép. Iránytűvel közlekedtünk. Olyan
szabadságot adott, amit még nem nagyon éreztem. A túra útvonalakról letérni
félek, a GPS-ről levenni a szemem félek, eltévedek, mi lesz? De mintha egy
alagúton mennék végig, csak követem a jeleket. Pedig megéri letérni, de ehhez
az kell, hogy először megund a járt utat, vagy többre vágyj. Ahhoz, hogy nekem
megszülessen a vágyam, hogy akarok egy helyet a Dunántúlon, ami az enyém, és
oda bármikor lemehetek, és megismerhessek más életmódú embereket, ahhoz nekem
az kellett, hogy budapestinek szülessek. Ennyit megért.
 |
| mocskos vidék |
